Régen büszke voltam arra, hogy olyan egyház tagja voltam, amely kivetette a gonoszt a soraiból. (1Kor 5:13). Amikor valakit kiközösítettek, vagy elkülönült néhányan ugyan szomorúak voltak, de hallani lehetet olyan hangokat is, hogy „had hulljon a férgese”. Egy-két esetben én is így gondolkodtam. „Aki nem közénk való, az ne is legyen itt”- gondoltam sokszor. (1János 2:19) Boldog voltam, hogy egy olyan szervezethez tartozom, amely igyekszik megőrizni a szentségét. Persze ekkor 19-20 éves lehettem, és még nem igazán láttam a gyülekezet igazi arcát. Később rájöttem, hogy vannak vének, akik a legalapvetőbb keresztényi feltételeknek sem felelnek meg, nem hogy a véneknek támasztott követelményeknek. Ám őket senki sem zargatta a hibáikért. Közel húsz év után teljesen megváltozott a véleményem a kiközösítésről, és a kiközösítettekről. Rájöttem, hogy aki bűnt követ el az nem biztos, hogy gonosz, és egy bűnös kiközösítése néha többet árt, mint használ. Pont akkor vetjük ki a közösségből, amikor a legnagyobb szüksége lenne arra. (Máté 12: 15-21)

Amikor elkezdtem különböző egyházak összejöveteleit látogatni, és vezetőikkel beszélgetni, az egyik kérdés” amit feltettem nekik a gyülekezet bűnös tagjainak fegyelmezési módjairól szólt. A második Helvét Hitvallásban nagyon szívhez szólóan, és krisztusi módon leírva találtam meg azt, hogy miként kell fegyelmezni a gyülekezet bűnös tagjait. Két részletet szeretnék megosztani ebből veletek. a számomra fontos részeket vastagabb betűvel jelöltem meg.

„Nem mindnyájan szentek, élő és igaz tagok azok, akiket az egyházhoz számítanak. Mert sok képmutató van, akik Isten igéjét külsőképpen hallgatják és a sákrámentomokban nyilvánosan részt vesznek és Istent egyedül a Krisztus által segítségül hívni, Krisztusról mint egyedüli igazságukról vallást tenni, Istent tisztelni, a szeretet munkáit gyakorolni és a megpróbáltatások közepett egy ideig türelemmel kitartóknak látszanak: de belsejökben a Lélek igazi megvilágosítása, az igaz hit, a szívbeli tisztaság és a kitartó állhatatosság nincs meg. Bárkik és bármik legyenek is ezek, utoljára leálcáztatnak. János apostol ugyanis így szól: Mi közülünk mentek ki, de nem közülünk valók valának; mert ha mi közülünk valók voltak volna, megmaradtak volna velünk. (1 Ján. 2,19) Ezeket, bár nem tartoznak az egyházhoz, mégis amíg kegyességet színlelnek, az egyházhoz számlálják éppen úgy, mint a társadalom árulóit, mielőtt felfedezik őket, a polgárokhoz számítják, és miként a búza között konkoly és polyva találtatik, vagy miként az ép testen golyvák és daganatok fordulnak elő, holott valósággal inkább nyavalyái és éktelenségei a testnek, mintsem valódi tagjai. Annakokáért Isten egyházát méltán hasonlítjuk hálóhoz, amely mindenféle halat fog és szántóföldhöz, amelyen búza és gyom is találtatik. (Máté 13,24.47) Itt felettébb óvakodnunk kell, hogy idő-nap előtt ne ítéljünk és ne iparkodjunk kizárni, kárhoztatni avagy tönkre tenni azokat, akiket az Úr nem akar kizáratni és kárhoztatni, vagy akiket az egyház károsodása nélkül eltávolítanunk nem lehet. Viszont vigyázni kell arra is, hogy míg a hívek szunnyadoznak, azalatt a gonoszok eljövén, kárt ne okozzanak az egyháznak.”

„És mivel az egyházban múlhatatlanul kell lenni fegyelemnek és a régieknél hajdan szokásban volt a kizárás és Isten népénél egyházi törvényszékek is voltak, amelyekben ezt a fegyelmet bölcs és kegyes férfiak gyakorolták: tehát az is tiszte volt az egyház szolgáinak, hogy a fegyelmet az idő, közjó és szükség kívánalmai szerint a tagok épülésére alkalmazzák. Mely célból szabályul mindig szem előtt tartandó, hogy mindenek épülésre történjenek, ékesen jó renddel, zsarnokoskodás és zavar nélkül. (1 Kor. 14,40) Mert az apostol arról tesz bizonyságot, hogy hatalmat adott neki az Isten az egyházban, nem a rombolásra pedig, hanem az építésre. (2 Kor. 10,8) Maga az Úr is megtiltotta, hogy a konkolyt az Ő szántóföldéből kigyomlálják, ha félni lehet attól, hogy vele együtt a búzát is kitépik. (Máté 13,29)”

Vajon hány őszinte Istenhívő keresztény omlott össze a bűne miatt? Vajon hányan szenvedtek napról napra a kínzó fájdalomtól, amit a bűnük miatt éreztek? Vajon hányan veszítették el a lábuk alól a talajt, mert mikor szükségük lett volna barátokra, akkor még azok is elfordultak tőlük. Hány olyan embert zártak ki a gyülekezetből, kárhoztattak, akit Krisztus nem zárt volna ki, és nem kárhoztatott volna, hanem gyengéden segítette volna?