Van több olyan történet, amivel sosem tudtam mit kezdeni. Ebből az egyik az, amikor Jákob megküzd egy számára ismeretlen férfival. A szövegből konkrétan nem derül ki, hogy ki volt ez az ismeretlen, de a közvetett bizonyítékok arra utalnak, hogy Isten volt az. Ha a háromságot és az isteni személyek szerepét figyelembe vesszük, akkor én arra következtetek, hogy Jézus volt ez a személy. Mikor nekiálltam ennek az írásnak, sebtiben körülnéztem a neten, hogy mások miképp gondolkodnak erről, és ugyanezt a megoldást találtam leírva, de volt aki csupán egy angyalnak tekinti. Persze lehet ezt vitatni.

Jákob küzdelme Istennel, sok kérdést vet fel. Ezek a kérdések akkor is fennállnak, ha az ismeretlen Jézus volt, és akkor is, ha egy angyal. (1Mózes 32:23-33)

  1.  Az első kérdést már az ismeretlen megjelenése veti fel. A szöveg minden előzmény nélkül, rögtön az események közepébe vezet minket. "Jákob egyedül maradt odaát. Akkor valaki hajnalig küzdött vele." Kétlem, hogy Jákob az azt megelőző fárasztó tevékenység után arra vágyott, hogy az első arra járó idegenbe belekössön, és verekedni kezdjen vele. A szövegből is arra lehet következtetni, hogy az ismeretlen volt a verekedés kezdeményezője. Ha ez az ismeretlen Jézus volt, vagy egy angyal, akkor némi morális kérdést vet fel az, hogy minek kötekedik és kezdeményez egy verekedést? Bevallom őszintén, hogy én egy égi eredetű személytől valamilyen intellektuálisabb küzdelmet várnék el, mondjuk sakkot, de semmiféleképp nem egy verekedést. Ha én most lemennék az utcára és szó nélkül belekötnék egy idegenbe, majd verekedni kezdenénk, akkor azt hiszem joggal részesülnék negatív megitélésben.Tehát az első kérdésem, hogy miért akart Isten verekedni egy emberrel, akit ráadásul még szeret is, hiszen az élete során számtalan áldásban részesítette?

  2.  A második kérdést az ismeretlen verekedés során felmerült helyzete veti fel. "Mikor látta, hogy nem tudja legyőzni" Ez a mondat egyértelműen jelzi hogy a kötözködő ismeretlen felismeri a saját esélyeit ebben a verekedésben. Nem bír Jákobbal. Azzal a Jákobbal, aki egész nap fenn volt és még éjszaka sem pihent le, tehát már fáradt lehetett. Jákob ennek ellenére keményen és eredményesen küzd az idegennel. Vajon lehet ez az ismeretlen az isteni személyek közül valaki? Lehet rá azt mondani, hogy Mindenható, ha egyszer Jákob kishíján megverte?

  3.  A harmadik kérdést Jákob csípőjének kificamítása veti fel. "Mikor látta, hogy nem tudja legyőzni, megérintette csípőjét úgy, hogy Jákob csípője kificamodott" A verekedések során az ilyen megoldást mi úgy hívtuk kamaszkoromban, hogy plekni. Nem egy tisztességes megoldás. Általában az alattomos emberek ütüttek plekniből, akik féltek szemtől szembe kiállni verekedni, vagy verekedés közben nyúltak ilyen megoldásokhoz, ha már vert helyzetben voltak. Egy biztos: egy tisztességes, egyenes ember nem nyúl ilyen megoldáshoz. Arról nem is beszélve, hogy a csípő kificamítása minden bizonnyal óriási fájdalommal járhatott, ami a kötözködő Istentől elég visszataszító. Nem elég, hogy beleköt egy ártatlan emberbe, de mikor úgy néz ki, hogy még meg is verik, akkor még neki áll feljebb, és olyan fájdalmat okoz, amitől legtöbben összepisálnánk magunkat. Biztos, hogy Istenhez méltó eljárás ez?

  4.  A negyedik kérdéshez vezető gondolat: "Közben így szólt: „Engedj el, mert közeledik a virradat!” De ő így felelt: „Nem engedlek el". Jákob a kegyetlen fájdalmak közepette is erősebbnek bizonyúlt, mint ellenfele. Az ismeretlen már könyörög Jákobnak, hogy engedje el, mert a virradat számára kellemetlen. Nem akar a napfelkelte után is még ott hemperegni a földön. Jákob előnyös helyzetben van és ő szabhatja a feltételeket, aminek az ismeretlen kénytelen engedelmeskedni. Hozhatja egy ember Istent olyan helyzetbe, hogy az kénytelen legyen az ember feltételeinek eleget tenni, hogy szorult helyzetéből menekülni tudjon?

Néhány dolgot még ki lehetne hozni ebből a történetből, de ez a négy szempont számomra elég ahhoz, hogy a Bibliát és Istent némiképp másképp közelítsem meg. Először is: maga a szöveg semmilyen módon nem ad magyarázatot a feltett kérdésekre, amelyek a szöveget és Isten tulajdonságait figyelembevéve teljesen jogosak. (szerintem). 

Az első következtetésem az, hogy ez a történet nem valós. Ez nem egy megtörtént eseményről szól, hanem egy legenda vagy mitosz. Ha valóban megtörtént volna, akkor az ellentmondana minden Istenről szerzett tudásomnak. A második következtetésem független a történet valóságosságától. Ha igaz a sztori, ha nem, mindenféleképp benne van a Bibliában, ami engem arra ösztönöz, hogy levonjak következtetéseket, tanulságot. Tehát a második következtetésem a következő: Mi egy olyan világban élünk, ahol Isten harcol és nem mi. Mi emberek csupán ártatlan elszenvedői vagyunk mindannak, ami Isten harcának következménye. Ezért a sok értelmetlen és felesleges szenvedésért, ami évezredek óta sújtja az emberiséget illetve személyesen embereket, vagy közvetve, vagy közvetlenül, de Isten a felelős. Ez a helyzet viszont azt eredményezte, hogy mi emberek feltételeket diktálhatunk Istennek, mint ártatlanul szenvedők. 

Természetesen nem olyan felelősségvonásra gondolok, amelyben Istent egy emberi bíróság kártérítésre kötelezi, hanem olyan személyes feltételekre, melyek összhangban vannak az isteni és az emberi értékekkel és a világ jólétét szolgálják. Lényeg, hogy úgy gondolom, hogy az emberiség értelmetlen és felesleges szenvedése feljogosít bennünket embereket, mind a történelmen átívelő kollektív emberiséget, mind önálló egyéneket, hogy bizonyos feltételeket szabjunk, mint ártatlan áldozatok, és áldást kérjünk úgy, ahogy azt mi szeretnénk.