Azt hiszem belefogok abba témába, amihez egy fikarcnyit sem értek, és amiről olvasni lehetetlen. Nem találtam még olyan írást, ami ezt kifejtené, és tovább merne menni egy összetett mondat első felénél. Ám azt hiszem ez a téma mindennél fontosabb, és olyan területet érint, ami alapjaiban forgatja fel a kereszténységet. Talán pont ezért fél mindenki attól, hogy befejezze a mondatot.

Megváltás. A keresztény hit középpontja, origója a megváltás. "A megváltás célja a Sátán uralmának megtörése, következményeinek fölszámolása és Isten országának megvalósítása. Jézus mindezt igazolja küldetésével, gyógyításaival, a holtak életre keltésével, a bűnök megbocsátásával. Erkölcsi tanítása alkalmassá teszi az embert az Isten országának befogadására. Szenvedését és halálát úgy ajánlja föl, mint engesztelő áldozatot a bűnökért, s ezzel mindnyájunk nevében lerója az elégtételt. "(Magyar Katolikus Lexikon)

Megváltásra Ádám bűne miatt van szükség. Pál ezt így fogalmazta meg: "Amint tehát egy ember által lépett a világba a bűn, majd a bűn folyományaként a halál, és így a halál minden embernek osztályrésze lett, mert mindnyájan vétkeztek…egynek bukása miatt sokan meghaltak...egynek bűnbeesése következtében egy miatt uralomra jutott a halál...egy embernek engedetlensége miatt sokan bűnössé váltak" (Róma 5: 12- 21)

Az egy ember, Ádám. Az ő bűne, engedetlensége miatt estünk ki Isten családjából és váltunk bűnösökké, aminek minden ember halála a következménye. Magyarán, az emberiség egész történelmen átívelő, értelmetlen szenvedése egy ember nyakába varrható. Ő az első férfi: Ádám.

Az ő hibáját hozta helyre Jézus. Róla ezt mondja Pál: "az egy embernek, Jézus Krisztusnak irgalmából nyert ajándék még inkább kiárad sokakra...uralkodnak az egy Jézus Krisztus által az életben azok, akik a kegyelem és megigazulás bőséges ajándékát kapják... egynek üdvösséget szerző tette minden emberre kiárasztotta az életet adó megigazulást...egynek engedelmességéért sokan meg is igazultak"       

Ez az egy ember, Jézus. Az általa nyert ajándék, az ő tette és engedelmessége teszi lehetővé, hogy megszabaduljunk Ádám tettének következményeitől, amelyekhez valójában semmi közünk, csupán ártatlan elszenvedői vagyunk. Tehát amit egy ember elrontott, azt egy ember hozta helyre. Az egyikből következik a másik. Akár innen oda, akár onnan ide. Ez olyan, mint egy matematikai egyenlet, amely a számok sorrendjének, és a műveleti jelek felcserélésével ellenőrizhető. Az egy ember Jézusból autómatikusan következik az egy ember Ádám. Mint a mérleg két serpenyője, amely attól kerül egyensúlyba, hogy a két serpenyőbe ugyanakkora súlyokat raknak.

Ám Ádám oldalán van némi zavar. És amíg ezt a zavart nem hozzuk helyre, addig a mérleg serpenyői nem lehetnek egyensúlyban, kivéve, ha elismerjük, hogy Jézus oldalán is van zavar. És így a két serpenyő újból egyensúlyba kerül hiszen két zavart súly van bennük. És itt jön a problémám. Az Ádám oldalán lévő zavart én is látom. Már többször írtam a Mózes könyvei körül lebegő homályról, illetve a teremtési beszámoló körüli zavarokról.  Rózsa Huba a bűnbeesésről ezt írja: "Az elbeszélés több tekintetben is kérdéseket vet fel a mai emberben.  A bibliai történet valószerűségével kapcsolatban kétségeket támaszt a kisértés leírása. Az asszonyt egy kígyó megszólítja, ő pedig minden meglepetés nélkül, magától értetődően beszélni kezd vele. Mindez a meseszerűség benyomását kelti. A jogérzést pedig sérti, hogy az elkövetett bűn nincs arányban a büntetéssel." (Rózsa Huba: Őstörténet, 55.old)   A katolikus teremtéstan úgy mutatja be az őstörténetet, mint ami valójában csak egy monda, amit párszáz évvel Jézus előtt foglaltak írásba, és ami mögött nincs konkrét történelmi valóság, csupán érzékelni lehet belőle azt az azonosíthatatlan múltat, ami óriási hatással volt és van az emberiségre, és ami miatt Jézusnak, mint megváltónak kellett fellépnie az emberiség érdekében.(A dogmatika kézikönyve 129.oldaltól. Vigilia) Ugyanezt éreztem Henri Blocher, Kezdetben című könyvének olvasásakor is.

Az őstörténet, benne a teremtéssel és a bűnbeeséssel egyre kevésbbé fogható fel valós történetként. Keresztények - teológusok és laikusok egyaránt - megfogalmazzák azt a kritikát, hogy a történetekben szereplő áthidalhatatlan ellentétek, mese/mondaszerű jellegek, valószerűtlenségek, egyértelmű bizonyítékai annak, hogy a teremtéstörténet NEM a valóság pontos leírása. Ezzel létrehoznak egy zavart az egy ember, Ádám serpenyőjében. És el is jutottunk a bevezetőben említett összetett mondat első felének megfogalmazásához, aminek viszont nincs folytatása. Az ezzel foglalkozó teológusok nem merik tovább fogalmazni a mondatot, ugyanis, ha zavar van Ádám oldalán, akkor az automatikusan hozza magával a zavart Jézus oldalán is, ugyanis az egyik következik a másikból. Senki sem meri kimondani, hogy ha nem volt egy ember Ádám, akkor nincs értelme az egy ember Jézusnak sem.  Sem a katolikus krisztológia, sem a protestáns Blocher  professzor nem mer tovább menni, és észrevenni a bibliai őstörténet valóságának kétségbevonása következtében bekövetkező zavart, a megváltástanban. Nem arról van szó, hogy az ezzel foglalkozó teológusok a 'félmondat' leírása után abbahagyják az írást, hanem arról, hogy  a gondolatot nem folytatják. Úgy tesznek, mintha nem látnák, hogy az egy ember, Ádám eltörlése  a megváltástan újraértelmezéséért kiált. Így a serpenyő egyik felében ott van egy zavart, homályos bűnbeesés, egy nem létező Ádámmal, a másik felében pedig az ezt a zavart figyelmenkívül hagyó Krisztus. Tehát a mérleg nincs egyensúlyban

A megváltástant újra kellene értelmezni.  De ettől az újraértelmezéstől mindenki fél. Olyannyira, hogy a legtöbben  nem is merik tudomásul venni, mert egyetlen tan újraértelmezése az egész kereszténység újraértelmezését kívánja. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a kereszténység kb 1800 éven keresztül kialakult rendszerét kellene kidobni és újraértelmezni. Nekem úgy tűnik, hogy ezzel foglalkozik a felszabadítás teológiája, aminek magyarul nincs irodalma. Néhány írás kering az interneten, de ezek nem a nézet mögötti teológiával foglalkoznak, hanem egyszerűen csak a történetével, és az eredményeivel. Pedig kiváncsi lennék arra, hogy Gustavo Gutiérrez, Jon Sobrino és más teológusok hogyan bírkoznak meg ezzel. (a felszabadítás teológiáról olvashatsz ITT, ITT és ITT   )     

A felszabadítás teológiájának új megközelítése a következő: "A felszabadítási teológia igyekezett azonossá tenni az üdvösséget a felszabadítással, és az üdvözítés társadalmi, politikai és gazdasági vonatkozásait emelte ki. Az irányzat különös hangsúlyt fektet a „strukturális bűn” fogalmára, megjegyezve, hogy nem az egyén, hanem a társadalom romlott meg és igényel megváltást."