Az elmúlt néhány évben egyre erősödnek azok a hangok, melyek kiáltanak a keresztény Európa visszaállításáért. Sokan temetik a keresztény értékrendet, amely már az Uniós alaptörvények közé sem került be. A liberalizmus térhódítása, amely együtt jár a szakállas nők, Fekete Terézek, Kulka Jánosok, Alföldi Róbertek coming out-jával, sok keresztény gondolkodású embert botránkoztat meg. Haldoklik a keresztény Európa. Ma már a kereszténység kisebbségbe került a kontinensen és ez sokakat megriaszt.

Azt kell, hogy mondjam én is felkaptam a fejem az elmúlt időszakban. Bár sok tekintetben liberálisnak tartom magam, engem is megdöbbentett az a jelenlegi állapot, amelyben aberrált szexuális nézetekkel lehet érvényesülni. Ha őszinte akarok lenni, akkor azt kell, hogy mondjam: homofób vagyok. De nem a homoszexualitás ellen ragadtam billentyűzetet, hanem egy egészen más dolog volt az, ami nálam kiverte a biztosítékot. Méghozzá a keresztény értékrend elmúlása, valamint a keresztény Európa elmúlása feletti siralmi ének. Ez a siralmi ének egyre hangosabb.

Ez a gyászének elérte azt a mértéket nálam, ami már zavart, és ami gondolkodásra késztetett. A keresztény Európa visszasírása nálam több kérdést is felvetett. Az első és legfontosabb, hogy milyen keresztény Európa van elmúlóban? Nem vagyok egy történész professzor, de azért azt hiszem, nem lehetne eladni engem a történelem világában. Nekem nem jut eszembe egyetlen korszak sem, amikor Európát, vagy legalább annak egyetlen országát kereszténynek lehetne nevezni. Nem tudom, hogy kinek mit is jelent pontosan a kereszténység, és az is lehet, hogy az én elképzeléseim deformáltak a kereszténységről, de nekem az európai történelemnek egyetlen részlete sem illik bele abba a képbe, amit Jézus rajzolt elém.

Pont emiatt a másik kérdésem a következő: Mikortól nevezzük Európát kereszténynek? Talán mióta Krisztus önmagát meghazudtolva megjelent Konstantin álmában, és azt mondta neki, hogy „e jelben győzni fogsz”? Vajon mi kellett ahhoz, hogy az, aki azt mondta, hogy „aki kardot fog, annak kard által kell meghalnia”, háromszáz év alatt eljusson oda, hogy a keresztjét gyilkosságra felhasználható jelképként adja a követőinek? Vagy azóta számít Európa keresztény kontinensnek, hogy a hatalmukat véres kézzel megszerző uralkodók Krisztus nevében halált osztogatva, vérrel és könyörtelenséggel rákényszerítették a kereszténységet Európa népeire?

A harmadik kérdésem az az, hogy mi az a keresztény értékrend, amely kezd eltűnni Európából? Milyen értékrend uralkodott Európában, az elmúlt ezerötszáz évben, amelyet vissza kellene sírni? Talán a jobbágyok embertelen kizsákmányolása? Talán azt sírjuk vissza, hogy az egyházi vezetők hallgatólagos beleegyezésével, vagy épp tevékeny részvételével, nyomorban tartották a népet, a politikai vezetők? Vagy azt, hogy keresztény királyok és császárok egymás ellen vívott véres hatalmi harcaikban tízezrek pusztultak el?

Én nem tudom, de nekem úgy tűnik, hogy a keresztény Európa értékrendje nem más, mint a szegények embertelen elnyomása, az elnyomás ellen felszólalók könyörtelen kivégzése, a hatalom minden áron való megszerzése, megtartása. Hogy őszinte legyek, én nem tudom, hogy milyen az a keresztény Európa, még nem is hallottam róla. Ezért nem értem azokat, aki sírnak az elvesztése felett.

Én kereszténynek egészen más értékeket tartok. Ide tartozik a testvériség, egymás tiszteletben tartása, a kedvesség, a szelídség, a békeszerzés, a megbocsátás, mások jólétének szem előtt tartása és más olyan tulajdonságok, melyek sosem jellemezték Európa államait. Úgyhogy fogalmam sincs, hogy mit siratnak a keresztények.