Vajon milyen hatással van az emberi viselkedésre az elitizmus? Milyen hatással van az emberi kapcsolatokra annak a tudata, hogy a velem szemben álló ember egy kitaszított, hitehagyott, Isten által elvetett, halálra méltó, és halálra is ítélt? Azt hinné az ember, hogy ilyen nem is létezik, és valószínűleg az sincs tudatában eldeformált gondolkodásának, aki ilyen módon tekint embertársára. De ha végigtekintünk a kereszténység történelmén, akkor igen hamar megtaláljuk ezt a jelenséget. Ahogy a kereszténység terjedni kezdett, kialakultak különböző teológiai nézetek, amelyek többé-kevésbé a kereszténység tanításain alapultak, vagy épp azok voltak, csak sokan másképp gondolkodtak róla.

A harmadik, negyedik században már gyakran hallunk kiközösítésekről, majd a kereszténység államvallássá válásának idejétől bejönnek a képbe a másként gondolkodók száműzetései, majd kivégzései. Alig száz év alatt az üldözött kereszténység, kivégzéseket, száműzetéseket ítéletként hozó kereszténységgé vált. Ami végül oda vezetett, hogy mintegy ezer, ezerkétszáz éven keresztül a szelídeknek jó hírt, a foglyoknak szabadulást, a megtört szívűeknek bekötözést hirdető egyház emberek százezreit végezte ki, emberek millióit tartotta rettegésben, és törte össze még jobban őket.

Mindez, annak a fent említett elitizmusnak köszönhető, amely érzés feljogosította tulajdonosát arra, hogy embereket olyannak tekintsen, mint akik semmilyen emberhez méltó bánásmódot nem érdemelnek. Persze ez nem csak a kereszténységre volt jellemző. A vallás a világ minden részén embertelen bűnökre ösztönözte az elvakult, fanatikus hívőt, aki az Istene iránti szeretetét az igaz vallásnak tartott eszme ellenzői iránt érzett szélsőséges, mélységes gyűlöletével fejezte ki. Ez a fanatizmus emberek millióinak életét keserítette meg, vagy oltotta ki.

Azt hihetnénk, hogy felvilágosult, tudomány irányította világunkban az ilyen szélsőséges nézetek már elavulttá váltak, és eltűntek. De ha belenézünk a hírekbe, akkor láthatjuk, hogy szélsőséges vallásos emberek mindenhol gyilkolják egymás istenük nevében. Indiában nemrég rengeteg keresztény vertek agyon. Az iszlám szélsőségesek egymást, és a keresztény világot is terrorral fenyegetik. Keresztény szélsőségesek pedig elátkozzák, le hamis tanítózzák egymást, vagy bizonyos politikai eszméket.

És ha csak ennyi problémát okozna az elitizmus, akkor azt hiszem elégedettek is lehetnénk. De ez a közösségromboló érzés begyürkőzik a városok, falvak, családok munkahelyek életébe is. Bár azt nem mondhatnánk, hogy kivégzéseket látnánk, de jelképes kivégzések ott vannak a mindennapjainkban. A szélsőséges gondolkodásukról ismert szekták, kisegyházak fogságából keserves kínnal kiszabadult emberek nap, mint nap szembenéznek azzal, hogy átnéznek rajtuk, semmibe veszik őket, és figyelmen kívül hagyják érzéseiket. Olyan emberek, akik korábban legjobb barátaink voltak, olyan rokonok, akiknek mindig örültünk, Olyan fiatalok, akik a szívünkhöz nőttek, úgy mennek el mellettünk, mintha ott sem lennénk. és ez még a jobbik eset. Vannak, akik feljogosítva érzik magukat arra, hogy megvető pillantásokat mérjenek ránk, vagy bizonyos befolyásukat latba vessék, hogy megkeserítsék az életünket. Vajon az elitizmus érzése mit hoz ki egy feleségből, aki a férjét egy utolsó szemétláda hitehagyottnak tekinti? Mit hoz ki egy nagyszülőből, aki gyermekei megváltozott vallásos nézetei miatt rá sem néz az amúgy ebben teljesen ártatlan unokáira? Mit hoz ki a gyermekből az elitizmus, amikor a vallása, az apját, vagy anyját elmebeteg idiótának tartja, aki még arra is méltatlan, hogy beszélgessenek vele? Milyen érzések dolgozhatnak abban az emberben, aki meglátva korábbi hittestvérét, apját, barátját, gyermekét, undorral az arcán megvetően elfordul, és minden gyűlöletét megpróbálja belesűríteni az arckifejezésébe?

De az elitizmus undorító módon jelen van a gyülekezetek életében is, amikor valaki, valamilyen kinevezés, vagy tudás hatására úgy érzi, hogy ő jobb, megfelelőbb keresztény, mint a másik, és joga van azt kioktatni, helyreigazítani, vagy épp elítélni. Sok keresztény éli az életét gyülekezete perifériáján, mint Istenhez méltatlan személy, akinek még imádkozni sincs joga a közösségben. Mennyi ilyen amúgy értékes ember él méltatlan módon, csupán azért, mert egyesek felhatalmazva érzik magukat arra, hogy jobbnak, különbnek tekintsék magukat másoknál? És vajon ezek közül hányan betegedtek, vagy haltak meg idő előtt különböző pszichoszomatikus betegségek miatt?

Az evangéliumokat olvasva el sem tudom képzelni, hogy mi az oka annak, hogy az evangélium nevében, az evangéliummal ellentétes gonoszságokat kövessenek el az evangélium képviselői(nek magukat hívő emberek)