Több mint egy év telt el azóta, hogy írtam a Biblia kanonizálásáról egy posztot. Már évek óta foglalkoztatott a kérdés, hogy a Biblia hogyan került a kezünkbe.Akkor éreztem elég bátorságot, és szabadságot, hogy utána kutassak. Sok érdekes dolgot tudtam meg akkor. (Az akkori poszt ITT található)  Ám az elmúlt évben sokat olvastam, sokat tanultam és újabb dolgokra jöttem rá, valamint újabb kérdéseim merültek fel. Rájöttem, hogy az ószövetség kanonizálása sem ment olyan egyszerűen, mint azt én akkoriban képzeltem. Az elmúlt hetekben  több elméletet is olvastam, amelyek egymásnak ellentmondanak, és természetesen mindegyik teljesen logikus, bizonyítható.

Az első elmélet az, amire az előző, erről szóló  posztomban írtam. Tehát, hogy az ószövetség kanonizálását Ezsdrás és Nehémiás végezte el. Erre persze semmilyen bizonyíték nincs. Csupán a hagyományra hivatkoznak. De, hogy a hagyomány honnan ered, arra nincsenek információink. Persze elképzelhető, hogy így történt, hiszen ki lenne alkalmasabb erre a megtiszteltetésre, mint az ószövetség két utolsó írója.

A második elmélet szélesebb körben ismert. E szerint az ószövetség kánonját az első század végén egy zsinaton állapították meg, amelyet  Jamniában tartottak,  Jochanan ben Zakkai rabbi vezetésével . Ez az elmélet közel 150 éve jelent meg a 19. század második felében, és mára elég nagy tábort tudhat maga mellett. Persze ellenzői is bőven vannak, akik a fenn maradt beszámolókból,és más bizonyítékok segítségével tudni vélik, hogy akkor Jamniában valójában nem is zsinat volt, hanem egy vita arról, hogy az Énekek éneke és a Prédikátor könyve részét képezheti-e az ószövetség kánonjának. Akkoriban komoly viták folytak a különböző zsidó iskolák között e két köny kanonikusságával kapcsolatban.

A harmadik elmélet szerint az ószövetség kanonizációja valamikor az i.e. ötödik századra már megvolt. Talán erre van a legtöbb bizonyíték, de ez is kérdéseket von maga után. A tény az, hogy az újszövetség írói, és Jézus is már nevén szólítja az ószövetség három részét (törvény, próféták, irások). Ugyanígy Josephus is a már meglévő szent iratokról beszél az egyik zsidókról szóló könyvében. A bizonyítékok közé sorolják azt, hogy a Septuaginta i.e. 280-ban történt fordításának időpontjára már megtörtént a kanonizálás, mivel ekkor már egy rendszerezett katalógust fordítottak héberről görögre. Ám azt kevesen tudják, hogy a Septuaginta tartalmazza azokat a könyveket, amelyeket a Katolikus egyházon kívül senki nem tart Istentől ihletettnek. (Judith, Makkabeusok stb.) Tehát egy olyan szempont szerint katalogizálták a görög szöveg eredetijéül szolgáló héber könyveket, amit a mai protestáns egyházak nem fogadnak el. Ám az apostolok ezt a fordítást használták, és ebből idéztek az újszövetségben. Ám a Septuagintát sokan összekapott , rossz minőségű fordításnak tartják. Ezt Origenész bizonyította a Hexapla című művében. Tehát ha volt is kanonizálás valamikor korábban, az akkor sem minden zsidó számára volt elfogadott, hiszen vagy kétségbe vonták néhány könyv ihletettségét (Énekek éneke, prédikátor), vagy pedig kiegészítették olyan iratokkal, amelyek szerintük ihletettek (apokrifek).

De akkor mi alapján legyünk biztosak abban, hogy az a Teljes Írás amit ma a kezünkben tartunk az Istentől ihletett?  Több szempont is van ami segít ebben, de sajnos ugyanúgy kérdéseket vetnek fel. Az egyik szempont az az, hogy az újszövetség írói utalnak-e arra a könyvre, idéznek-e belőle. Mind Jézus, mind a tanítványai többszázszor utalnak vissza az ószövetség könyveire. Ez alapján biztosak lehetünk abban, hogy az idézett könyv ihletett. Ám itt is vannak szempontok, amelyek elbizonytalanítanak. Ha az Írók utalását egy korabeli könyvre az ihletettség egyik bizonyítékának vesszük, akkor mi legyen Énok könyvével, amit Judás idéz a levelében. (Judás 14,15) Ez alapján Judás olvasta, sőt hasznos olvasnivalónak tartotta Énok könyvét, ami viszont olyan történeteket tartalmaz, ami nincs összhangban a jelenlegi ismereteinkkel. Persze kérdés az, hogy a ma általunk ismert Énok könyve ugyanaz, mint amiből Judás idézett? Vagy Jakab is idéz az "írásokból", ám, hogy honnan, azt senki sem tudja. Pedig Jakab arra a szövegre építi az érvelését (Jakab 4:5) Tehát ez alapján csupán azért, mert egy újszövetségi író idéz egy régi könyvből, még nem jelenti azt, hogy az a könyv ihletett. Pál is idézett pogány költőktől és rájuk hivatkozott, mégsem tartja senki ihletettnek azokat a költőket. (Csel 17:28,29)

A másik szempont hogy eldöntsük a könyv ihletettségét, hogy összhangban van-e a Biblia többi részével. Ám pont azért volt vita az első században is még a Prédikátor könyve, és az Énekek éneke miatt, mert a zsidók úgy látták, hogy nincsenek párhuzamban a többi ószövetségi könyvvel. Például az Énekek éneke - amely egyértelműen utal romantikus, sőt szexuális kapcsolatra a jegyespár között - túl erkölcstelen volt számukra. Úgy gondolták, hogy Isten biztos nem tekintene egy ilyen kapcsolatra helyesen és nem tenné be a Szentírásba. Itt megemlíteném, hogy néhány éve, azt hiszem Debrecenben volt egy összejövetel keresztény nők számára, ahol egy amerikai baptista nő tartott előadást a szexualitásról. Nagyon élveztem az előadását, ám ő is megemlítette, hogy most ne azt nézzük, hogy az Énekek énekében jegyespár szexel, hanem azt amit csinálnak. Egy kontrasztot látott ő is az Énekek éneke, és a Biblia többi része között. Ugyanezt a kontrasztot látták a zsidók is, és emiatt nem akarták elfogadni többen a könyv ihletettségét.

A fentieket összefoglalva, úgy tűnik senki nem tudja pontosan, hogy kik, és milyen szempontok alapján kanonizálták az ószövetséget. Emiatt némelyek szívesen ismerkednek más, korabeli könyvekkel is. Egy biztos. Semmit nem kell csupán azért elfogadni, mert van. A Szentírást sem. Ha csupán azt fogadjuk el amit készen kapunk, akkor a hitünk nem a miénk, hanem azé akitől kaptuk. Ha szeretnénk mély, erős meggyőződést, akkor, tanulnunk kell. Olvasnunk kell. Méghozzá sokat. A Szentírás tanulmányozása számomra rendkívül izgalmas. Úgy érzem, hogy olyan mint a drog. Nem  bírom abbahagyni. Mindig újabb és újabb kérdéseim merülnek fel, és a kutatás közben egyre több dolgot ismerek meg. Egyre jobban látom az összefüggéseket. Ám ezek mindig újjabb kérdéseket vetnek fel. És a kiváncsiság, a tudásszomj nem engedi, hogy lankadjak. Tényleg mint a drog. Nem bírom abbahagyni. És nem is akarom.