Évek óta foglalkoztat az eredendő bűn. Keresztény lévén hiszek az Ádám bűne miatt világba jövő bűnben. Ha nem hinnék már nem is lennék keresztény, hiszen Krisztus azért jött, hogy bűneinktől megváltson bennünket. Tehát a kereszténységem alapja a Krisztus bűneltörlő áldozatába vetett hit. Enélkül kár lenne bármiben hinnem, ami Krisztussal kapcsolatos. Ám bevallom, hogy számomra a a bűn világba jöttével, ránk gyakorolt hatásával kapcsolatban mindig komoly kérdéseim merültek fel. Persze ezek a kérdések lehet, hogy a hozzá nem értésemnek köszönhetőek, ám mostanában többet is olvastam erről, és a kérdéseim megmaradtak. Illetve olyan választ adtam rájuk, ami nem feltétlenül van összhangban néhány hivatalos keresztény tanítással.

Nézzük azt ami biztos. Dávid az 51.zsoltár 5. versében a következőt mondja: "Íme, vétekben születtem, úgy vajúdtak velem,És bűnben fogant engem anyám" Tehát Dávid szerint a bűn már a fogantatás pillanatában belép az életünkbe, és onnan fontos meghatározója lesz annak.  Pál a Róma 5:12-ben megerősíti Dávid szavait: "Ezért van, hogy amiképpen e g y ember által jött be a világba a bűn, és a bűn által a halál, s így a halál minden emberre átterjedt, mivel mindnyájan vétkeztek"  Pál folytatva a gondolatot elmondja, hogy az Ádámtól öröklött bűn miatt uralkodik rajtunk a halál, és mindenféle nyavalya. Mit tehetünk a bűnünk ellen? SEMMIT. A bűn, ha akarjuk , ha nem, egész életünk meghatározó kísérője lesz. El kell viselnünk mind a saját hibáinkat, rossz döntéseinket, melyek az öröklött bűn miatti helytelen, önző gondolkodásnak köszönhető, és el kell viselnünk a környezetünkben élő emberek öröklött bűne miatti hülyeségeiket. Ebből adódóan a bűn meghatározza egyrészt az önmagunkról alkotott véleményünket, valamint a környezetünkben élő emberekkel ápolt kapcsolataink minőségét. Az öröklött bűn miatt olyan jellem vonásaink lehetnek, mint önzés, türelmetlenség, féltékenység, lustaság, stb. Sajnos ezek a jellemvonások a környezetünk miatt akár még jobban felerősödhetnek. Sőt! A katolikus dogmatika ismeri a társadalom és az eredendő bűn kapcsolatát, ami azt jelenti, hogy bizonyos körülmények erőteljesebben hatnak a bűnös emberre, ebből adódóan "ténylegesem kizárt hogy [ezek az emberek] bűn nélkül élhessenek". A kérdés a következő: Mivel a bűn áteredő, azaz esélyünk sincs elkerülni annak a hibás génnek (vagy akárminek) a testünkbe jutását amely bűnössé, tökéletlenné tesz minket, felelősek vagyunk-e azért, mert bűnben születtünk és ennek következtében képtelenek vagyunk elkerülni az önzést, a türelmetlenséget, az irigységet, vagy más negatív tulajdonságokat? Ha a bűneset miatt egy romlott természetet örököltünk szüleinktől, amit Isten tett beléjük valahogy Ádám bűnéért, milyen címen lehet rajtunk számon kérni ennek az akaratunkon kívül bűnnel terhelt testünk, tetteinek következményeit? Terhelhet-e bennünket felelősség egy olyan esetért amelynél jelen sem voltunk?

Tehát a kérdésem nem az öröklött bűnt, annak létezését vonja kétségbe, hanem az ÉN SZEMÉLYES FELELŐSSÉGEMET keresem az ádámi bűnben.

Egyes nézetek szerint az emberiséget kollektív felelősség terheli Ádám bűne miatt. Ádám és Éva akkor az egész emberiséget jelentette. Sőt! Mivel Ádám neve azt jelentette, hogy 'ember' ezért minden ember jelen volt valamilyen módon. Így tehát az egész emberiség a történelem folyamán kollektíve felelős a bűnért amit Ádám követett el, és ezért mindannyian jogosnak kell hogy érezzük az öröklött bűn minden következményét. A kollektív felelősséggel több problémám van. Hiába olvastam ezt általam tisztelt komoly és képzett teológusok tollából, akkor is túl erőltetettnek, mesterkéltnek érzem ezt a magyarázatot. Arról nem is beszélve, hogy ez csupán egy következtetés, amely minden bibliai alapot nélkülöz. A református dogmatika erről szóló részében egyetlen bibliavers sem szerepel, amellyel az író megpróbálná igazolni a kollektív felelősség elvét.Személyes véleményem erről az, hogy a bűnért való kollektív felelősség csakis abban az esetben állná meg a helyét, ha Isten teremtésműve nem lenne jó, és minden ember elkövette volna az ádámi bűnt. Márpedig a Szentírás egyértelműen kijelenti, hogy "Isten ezek után megnézett mindent, amit alkotott, és lám, mindaz nagyon jó volt" (1Mózes 1:31) Tehát a bűnbeesésre való hajlam nem volt benne Ádámban. Ez egyszerűen az ő önző döntésének a következménye volt. Semmilyen biztosíték nincs arra, hogy Ádám leszármazottai közül ne akadt volna ezernyi olyan ember, aki tiszteletben tartotta volna Isten engedelmességre vonatkozó parancsát. Én éppen ezért teljes mértékben elvetem a bűnért való kollektív felelősség elvét.


Sőt kijelentem, hogy nem tartom magam felelősnek azért, mert egy ember az emberiség létezésének hajnalán, olyan döntést hozott, ami az egész emberiségre vonatkozó negatív következménnyel járt. Maga a Szentírás is alátámasztja ezt a gondolatot az Ezékiel 18:1-4 verseiben: "És az Úr szava így szólt még hozzám:  „Mit jelent az nálatok, hogy ezt a példabeszédet mondogatjátok Izrael földjén: »Az apák eszik az éretlen szőlőt, de a fiak foga vásik el.«»Élek én — ez a legfőbb Úr, kijelentése —, hogy nem fogjátok többé ezt a példabeszédet mondogatni Izraelben.  Íme, minden lélek az enyém. Ahogy az apa lelke, úgy a fiú lelke is az enyém. Amely lélek vétkezik, az hal meg." Tehát minden ember a saját tettéért felelős. Ádám is a sajátjáért, és én is a sajátomért. Azt hiszem igazságtalan lenne engem felelősségre vonni azért, mert egy randalírozó banda az éjszaka leple alatt botokkal szétverné az autómat, ami miatt képtelen lennék elvégezni egy határidős munkát. Bár a banda bűne károsan érintene engem is, hiszen pénztől esnék el, valamint az autóm javítása is az én dolgom lenne, és még ki tudja mennyi hátrányom származna a vandálok tevékenysége miatt, de mindezért engem tenni meg felelőssé, teljesen igazságtalan lenne.

Tehát nem érzem magam felelősnek azért, mert több ezer évvel ezelőtt az ősapám, Ádám rossz döntést hozott, ami  Isten büntetése miatt, évezredeken keresztül öröklődött emberről emberre, és így rám is. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ne látnám szükségét a megváltásnak. Mert bár felelős nem vagyok érte, de elszenvedője igen. Ezért hálás vagyok Krisztusnak, hogy megszabadított a bűn rabszolgaságából, de lelkiismeretfurdalást nem fogok érezni miatta. Nem tartom egészségesnek azt, hogy egy ember mások hibáit magára vállalja és azokért vezekel. A Bibliát olvasva nem találkoztam egyetlen olyan szereplővel sem, aki az öröklött bűne miatt vezekelt volna Istennek. Sőt Inkább azt látom, hogy a beszéd nyíltságával közeledtek Istenhez. Ábrahám, Jákob, Mózes Dávid, Sámuel és még sorolhatnánk a Biblia szereplőit, akik egyenes gerinccel, bátran ám tisztelettel beszéltek Istennel. Ezek az emberek nem az öröklött bűnük miatt alázták meg magukat Isten előtt, hanem a Mindenható hatalma és ereje miatt.

Az a véleményem, hogy az egyházak bűnösség túlhangsúlyozása egészségtelen hatással van az ember pszichéjére. Lerombolja az önbecsülést, és elveszi az ember tartását, egyéniségét. A bűnösség egy állapot. De semmi közöm hozzá. És most ebből a nézőpontból olvassuk el Pál szavait a Róma 7:14-25-ben:

¹⁴Tudjuk, hogy a törvény lelki, magam azonban testi vagyok, és a bűn rabja. ¹⁵Azt sem tudom, mit teszek, hiszen nem azt teszem, amit szeretnék, hanem amit gyűlölök. ¹⁶De ha azt teszem, amit nem akarok, elismerem a törvényről, hogy jó, ¹⁷és valójában nem is én cselekszem, hanem a bennem lakó bűn. ¹⁸Tudom ugyanis, hogy semmi jó nem lakik bennem, azaz a testemben, mert készen vagyok ugyan akarni a jót, de arra, hogy tegyem is, nem vagyok képes. ¹⁹Hiszen nem a jót teszem, amit akarok, hanem a rosszat, amit nem akarok. ²⁰Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor nem is én cselekszem, hanem a bennem lakó bűn. ²¹Így ezt a törvényt látom: bár a jót szeretném tenni, a rosszra vagyok készen. ²²A belső ember szerint az Isten törvényében lelem örömöm, ²³de tagjaimban más törvényt észlelek, s ez küzd értelmem törvénye ellen, és a tagjaimban levő bűn törvényének rabjává tesz. ²⁴Én nyomorult! Ki vált meg e halálra szánt testtől? ²⁵Hála az Istennek Urunk, Jézus Krisztus által! Értelmemmel tehát Istennek szolgálok, de testemmel a bűn törvényének.