"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

Lázadók a seolban?

2013/05/18. - írta: sefatias

Néhány hete egy felhívást tettem közzé, hogy akinek van kedve posztok írásához, az tegye meg nyugodtan és küldje el nekem. A napokban két írást is kaptam, amiket most kiteszek. Ennek a posztnak az írója névtelen szeretne maradni. Íme az írás:

__________________________________________________________________________

Nincs a világon talán olyan Jehova Tanúja, aki ne ismerné Kórah, és társai történetét. Időről-időre a társulat foglalkozik ezzel a történettel, párhuzamot vonva a kinevezett vének tiszteletben tartásával. Nézzük röviden a történetet. Kórah és mintegy 250 társa úgymond fellázadt Mózes és Áron ellen, és ezt mondták nekik: „Elegünk van belőletek, mert az egész közösségből mindenki szent, és Jehova közöttük van. Miért emelitek hát magatokat Jehova gyülekezete fölé?”

(érdemes azért elolvasni a történetet a Bibliából. 4 Mózes 16. fejezet)

Mózes figyelmeztette Kórahot:, te és egész közösséged, mely összegyűlik, Jehova ellen van. Ez nem használt.

Másnap összegyűltek a találkozás sátrának a bejáratánál, hogy igazságot tegyen Jehova. Tűztartókat kellett a lázadóknak, és Áronnak tartania begyújtott füstölőszerrel. Ezután egy érdekes dolog történt. Mózes bevezette az ítéletet kivonatosan ezekkel a szavakkal: „ha valami újat teremt Jehova, s a föld megnyitja száját, elnyelve őket és mindenüket, és élve szállnak alá a seolba, akkor meg fogjátok tudni, hogy ezek a férfiak tiszteletlenek voltak Jehovával szemben.” És történt, hogy amint befejezte mindezeket a szavakat, kezdett meghasadni alattuk a föld. És a föld megnyitotta száját, s elnyelte őket, háznépeiket és minden embert, aki Kórahhoz tartozott, és minden vagyonukat. Élve szálltak alá a seolba, ők és minden hozzátartozójuk, s a föld betemette őket, úgyhogy kivesztek a gyülekezetből. A körülöttük levő izraeliták mind elfutottak az ordítozásukra, ezt mondva: „Félünk, hogy a föld minket is elnyel!” Ezután tűz jött ki Jehovától, és megemésztette a füstölőszert felajánló kétszázötven férfit.

Bizony sokat mondó történet, de ezzel még nincs vége! Izrael fiainak egész közössége már másnap zúgolódni kezdett Mózes és Áron ellen, ezt mondva: „Ti öltétek meg Jehova népét!” Ezért Jehova elkezdte kiirtani a népet. Mózes azután ezt mondta Áronnak: „Fogd a tűztartót, tegyél bele tüzet az oltárról, tegyél rá füstölőszert, menj sietve a közösséghez, és végezz értük engesztelést, mert harag jött ki Jehova arca elől. A csapás már megkezdődött!”

Ezután Áron gyorsan engesztelést végzett a népért. A halottak és az élők között állt. A csapás végül megszűnt. Tizennégyezer-hétszázan voltak, akik meghaltak a csapás miatt, a Kórah miatt meghaltakon kívül.

No lássuk, hogy miért is vettem elő ezt a történetet. Nem mindegy, hogy ezek a lázadó emberek hova kerültek! Vajon fel fognak támadni? A Biblia mit ír, hova kerültek a lázadók? A seolba! Nagyon sok társulati kiadvány foglalkozik a seollal, de most csak kettőt idézek. Egyik a Mit tanít valójában a Biblia? című könyv a 212-213 oldal. Lássuk:

„A seol vagy a hádesz tehát nem szó szerinti hely, mely egy adott ponton van, hanem a halottak közös sírja, az a képletes hely, ahol a legtöbb ember halálalvásban van.

A feltámadás bibliai tanítása segít nekünk még jobban megérteni a „seol” és a „hádesz” jelentését. Isten Szava a seolt és a hádeszt azzal a halállal köti össze, amelyből lesz feltámadás (Jób 14:13; Cselekedetek 2:31; Jelenések 20:13). Isten Szavából arra is fény derül, hogy a seolban vagy a hádeszben nemcsak olyanok vannak, akik szolgálták Jehovát, hanem sok olyan ember is, aki nem szolgálta (1Mózes 37:35; Zsoltárok 55:15). Ezért a Biblia azt tanítja, hogy „lesz feltámadásuk mind az igazságosaknak, mind az igazságtalanoknak” (Cselekedetek 24:15).

[Lábjegyzet]:

Ezzel ellentétben azok a halottak, akik nem fognak feltámadni, a Biblia szerint nem a seolban vagy a hádeszben vannak, hanem „a gyehennában” (Máté 5:30; 10:28; 23:33). Ahogy a seol és a hádesz nem szó szerinti hely, úgy a gyehenna sem az.”

Másik Az Őrtorony 2010 Január 1. 19. oldal:

„Az itt használt „seol” héber szó az ’emberiség közös sírját’ jelenti. Érdekes, hogy ennek a szónak a görög megfelelőjét, a „hádesz” szót használja a Szentírás, amikor arról a helyről beszél, ahol Jézus Krisztus a halála után volt egy ideig (Cselekedetek 2:31).”

Tehát a tanítás szerint Jézus is a seolban volt! Nos, akkor vajon lesz feltámadásuk az említett lázadóknak vagy sem?

Címkék: biblia tanítás
10 komment
· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr25306239

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Se’ól′ - pusztán a sír lenne? 2013.05.20. 03:18:37

Se’ól′ - pusztán a sír lenne? Se’ól′ (שְׁאוֹל) „Ezt a szót használja az Ószövetség a holtak helyére ... A későbbi zsidó irodalomban azzal az elgondolással találkozunk, hogy a seolban elkülönített részek vannak a gonoszok és az igazak számára, amelybe...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.05.18. 18:50:17

Nem semmi. :) akkor mégsem olyan nagy bűn a lázadás?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.05.18. 19:56:50

Emlékszem arra az Őrtoronyra, amelyik ezt a témát boncolgatta. Érdekes volt

2013.05.18. 20:10:11

Pedig az van, hogy aki közvetlen isteni ítélet által hal meg, az biztosan nem támad fel nem? Lásd: Ádám, Éva, özönvíz, Sodoma, Gomora, stb.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.05.18. 21:08:13

@ex.hmcs-s: Nem ez lesz az első ellentmondás magyarázat, és magyarázat között

reboot (törölt) 2013.05.18. 23:47:17

A jt teológia szerint fel fognak támadni ... Ezért is súlytalan ez a történet, mint fenyegetés, hogy ne lázadj a vezeto testület ellen ...

Az meg anbszolut mellékes, hogy a vt nem is tudja igazolni az Istentől való kinevezését ...

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.05.19. 06:11:35

Ami engem legjobban elgondolkodtatott az a következő: "Élve szálltak alá a seolba"
Tehát nem haltak meg? Élve kerültek a halottak közé?

ORION 2013.05.19. 08:08:26

FÖL TÁMADUNK!!! ÉLVE A POKOLBA . NEM SEMMI!Szerintem mikor megnyilt a föld alattuk ijedségükbe meghaltak mind.Vagy zuhanás közben.Ha halálalvásba lennének a lelkek JÉZUS nem prédikált volna nekik lent.

ORION 2013.05.19. 09:00:16

ADJON ISTEN ERŐT EGÉSZSÉGET BORT BUZÁT BÉKESSÉGET SZENT SZELLEMET MINDENKINEK .KELLEMES ÜNNEPET ..

LPoti 2013.05.20. 10:15:21

hm. nagyon jó poszt. Egyértelmű a válasz.

ORION 2013.06.09. 09:07:34

Jehova Tanúi megjelentettek egy cikket 128 nyelven, többmint 22 millió példányban, ahol önmagukat az
alvilágból való sáskáknak jelentik ki, akiknek elnöke Abaddon, a pusztító, a mélység angyala.Valami nem stimmel az Őrtorony-cikkel. Őrtorony, 1998. május 1.; 9. oldal
"A mélységből való sáskák Isten népe és Abaddon a mélység angyala, a Pusztító Jézus Krisztus." Nem tudom elképzelni, hogy bármi káromlóbbat lehet mondani a mi Urunk Jézus Krisztusról! Jézus Krisztus, Isten Fia, Mihály arkangyal, és a feneketlen mélység angyala, Abaddon, a pusztító - ők mind ugyanazon
az oldalon harcolnak!!!!Ez nyilvánvalóan káromlás! A teljes cikk az EXJT blogon van .Mindenkinek KÖTELEZŐ elolvasni!!!!!!
süti beállítások módosítása