Hetek óta gondolkodom, hogy mi legyen. Néhány hónapja már pedzegettem, hogy abbahagynám a blogolást,mert már akkor éreztem, hogy fordulóponthoz érkezett az életem. Ma már teljesen biztos vagyok abban, hogy az életem új szakaszba lépett. Már nem elégíti ki a szellemi éhségemet az hogy Jehova Tanúi hamis tanításait cáfoljam meg magamnak, és másoknak. Érzem, hogy ez már csak egy helyben toporgás. Szeretnék tovább lépni.  Sokat gondolkoztam azon, hogy mi legyen ezzel a bloggal. Egyre gyakrabban fordul meg a fejemben, hogy abbahagyom, mert már nem látom értelmét újabb posztok írásának. Az elmúlt közel egy évben 100 posztot raktam ki, amelyek egy része Jehova Tanúi hamis tanításaival, a gyülkezetekben található egészségtelen szellemi, érzelmi állapotokkal foglalkozott. Valamint jó néhány olyan poszt is van, ami önálló bibliatanulmányozásomból, illetve a teológiával való ismerkedésemből született.

Ahogy tavaly ilyenkor, úgy most is véget ért egy fontos fejezet az életemben. Már nem vagyok exjt. Már ha lehet ilyet mondani. Nem vonz egyetlen egyház hibáinak keresése sem. Egy fordulat állt be a hozzáállásomban, amit már több posztomban, illetve kommentemben lehetett olvasni. Nem érdekelnek többé az egyházak. Egyik sem. Csupán Isten és az emberek. Két dologban vagyok teljesen biztos. Az egyik, hogy szeretem Istent, a másik hogy szeretem az embereket. (Márk 12:28-31) És egyre erősebb bennem az az érzés, hogy ennyi nekem elég is. Már tanúként ez volt a fontos számomra. De akkor még nem volt teljesen tiszta számomra a kép, mert a szervezet egészségtelen pásztorkodásra ösztönző előírásai nem engedték meglátnom, hogy mi a helyes lépés. Ettől függetlenül többször áthágtam a szervezeti előírásokat, mert nem értettem velük egyet.

Mára egy határozott irányt vett az életem, ami nem azt jelenti, hogy végére értem az utamnak, hanem azt, hogy tudom merre kell elindulnom. Képes vagyok önállóan értelmezni a Bibliát, és ezért képes vagyok a hitemmel, és az életemmel kapcsolatban önálló döntéseket hozni. Saját lelkiismeretem van, amibe senki nem szólhat bele, és nem is engedem. Egyedül Isten az, aki a szavát felhasználva formálhatja a gondolkodásomat. Néhány nappal ezelőttig úgy gondoltam, hogy ennek a blognak a folytatásának semmi értelme. Nem tudok már olyan dolgot írni, ami ne lenne megtalálható valahol máshol is. Ezért elképzelhető hogy abba is hagyom. De Svtor egyik nekem szóló kommentjében egy érdekes dolgot írt. Hogy érdekelné, hogy miként éli meg egy volt tanú (egy volt vén, elnöklőfelvigyázó, kongresszusi szónok stb) azt, hogy más vallásokkal kerül kapcsolatba, és kezd hinni olyan dolgokban, ami eddig számára is elképzelhetetlen volt. Elképzelhető, hogy ehhez lenne kedvem, de a kérdés az, hogy erre van-e igény?

Viaskodásom a háromság ellen, a más vallásos tanítások ellen. Kiváncsiságom, ami elvitt mindenféle egyházak összejöveteleire. Bátorságom, hogy idegenül kopogtassak egyházi vezetők ajtaján, vagy ímélfiókján. Nem tudom. Lehet hogy néhány ember számára ez érdekes tapasztalat, és érdemes lenne írnom róla.

Egy biztos. Tanulnom kell!!! Nagyon sokat!!! Annyi új információ van,annyi új nézőpont,ami mindig újabb és újabb megvilágításba helyezi számomra Istent. Sajnos(???) az Istenhitem megmaradt. Képtelen vagyok elfogadni azt, hogy nincs Isten. Pedig mennyivel könnyebb lenne minden. Nem számítana semmi, csak az, hogy az életemből a lehető legtöbb jót, élvezetet hozzam ki. De hát Isten már pedig van. És engem a teremtményi kötelességem, a fiúi hálám, az Atyám és a megváltóm iránti szeretetem arra ösztönöz, hogy ne engedjem el a hitemet. Ez persze sokkal nehezebb út. És csakis abban az esetben lesz könnyebb, elviselhetőbb, ha levetkőzök minden emberi hagyományt, értéket, előírást, ami súlyos teherként nehezedik a vallásos emberek életére. Istenhez közeledni, embereknek segíteni csak úgy tudok, ha "valóban szabad vagyok" (János 8:36)

Hogy erről az útról érdemes-e írni azt nem tudom