Dávid és Saul kapcsolata nagyon sok érdekes gondolatot ébreszt az emberekben. A király, aki félti a hatalmát, és egy fiatalember, akinek meg lett ígérve, hogy ő fogja a királyt követni a trónon. Saul féltékeny volt Dávidra. Féltékeny volt a sikereire, és féltékeny volt az elismerésre, amit Dávid Jehovától kapott. Dávid, bár többször is lehetősége lett volna megölni Sault, nem tette meg. Hogy miért nem? Egy alkalommal, mikor megölhette volna, ezt mondta: „Jehova szemszögéből nézve el sem tudom képzelni, hogy ilyesmit tegyek urammal, Jehova felkentjével, hogy kinyújtsam ellene a kezem, hiszen ő Jehova felkentje!” Hogy ezt mennyire komolyan gondolta, később, amikor ismét lehetősége lett volna Sault megölni, akkor is kitartott korábbi véleménye mellett: „Dávid azonban ezt mondta Abisainak: „Ne pusztítsd el, mert kicsoda nyújtotta ki a kezét Jehova felkentje ellen úgy, hogy ártatlan maradt?” Majd így folytatta Dávid: „Él Jehova, hogy maga Jehova fog lesújtani rá; vagy eljön a napja, és meg kell halnia, vagy csatába vonul, és elsöprik. Jehova szemszögéből nézve el se tudom képzelni, hogy kinyújtsam a kezem Jehova felkentje ellen!” Dávid kifejezte, hogy nem tekinti magát feljogosítva arra, hogy egy Jehova által felkent király bármilyen módon is megfosszon trónjától. Még abban az esetben sem, ha tisztában volt azzal, hogy Sault ő fogja követni a trónon.

Rábízta magát Jehovára, hogy majd ha ő akarja, akkor a megfelelő időben, és a megfelelő módon fel fog lépni Saul ellen. Ez a történet nagyon fontos Jehova tanúi számára. Valószínűleg sok vén örül neki, hogy ez benne van a Bibliában. Ugyanis ezt a történetet szokták felhozni akkor, amikor a gyülekezet tagjai úgy érzik, hogy egy vén, vagy a vének letértek Jehova útjáról, és nem az ő és a gyülekezet érdekeit tartják szem előtt, hanem csak a hatalmukat élvezik. Ennek a történetnek a tanulságait levonva érik el a gyülekezet tagjainál, hogy ne tegyék szóvá az elégedetlenségüket, hanem továbbra is engedelmeskedjenek a véneknek, rendeljék alá magukat nekik, mert Jehova majd a maga idejében úgyis megteszi a szükséges lépéseket. Az Őrtorony folyóirat a következőképpen fogalmazta meg ezt: „„Ezeket a keresztény felvigyázókat továbbra is a szent szellemnek kellett vezetnie, miközben ellátták feladataikat Isten nyájának pásztoraiként. Ha valaki, akit kineveztek egy hivatalba, már nem felelt meg az isteni irányadó mértékeknek, idővel a szent szellem úgy működött, hogy eltávolította őt az állásából.” Tehát Ha Jehova kinevezett valakit egy pozícióba, mert alkalmasnak látta rá, akkor majd el is mozdítja őt onnan, ha már nem látja alkalmasnak a továbbiakban.

Természetesen, ha figyelembe vesszük Dávid hozzá állását a dolgokhoz, akkor mondhatnánk, hogy ez egy szentírási gondolat. Ám érdemes figyelembe venni, hogy ehhez hasonló hozzáállással nem találkozunk máshol a Bibliában. Csak ez az egy történet van, amiben a hatalom tisztelete ilyen módon domborodik ki. Ám még ezt a történetet is lehet sok más szemszögből vizsgálni. Mert bár Dávid valóban nem ölte meg Sault, ha erre módja lett volna, ám másokat sem ölt meg. Az egyik legjobb példa erre Nábál esete, aki rendkívül felbosszantotta Dávidot, aki elindult, hogy megölje őt. De egy bölcs asszonynak köszönhetően Dávid haragja elpárolgott és életben hagyta Nábált. Ha elolvassuk ezt a történetet, akkor egyértelműen kiderül, hogy Dávid Nábál megölését vérbűnnek tartotta, és hálás volt Abigélnek, amiért kijózanította. Tehát Dávid nemcsak azért nem ölte meg Sault, mert az király volt, hanem azért is, mert a felesleges emberölést vérbűnnek tekintette.(1Sámuel 25: 33, 2Mózes 20:13, 1Mózes 9:6). Ezenkívül, bár az életét nem vette el, azaz nem tett semmit, hogy a királyságot elvegye tőle, a kettőjük kapcsolatát mégsem lehet párhuzamba állítani egy mai alkalmatlan vén, és a gyülekezet tagjainak kapcsolatával.

Amikor Dávid már tudta, hogy a Saul közelében veszélyben van az élete, akkor nem kényszerítette magát arra, hogy mindennap találkoznia kelljen vele. Például nem vett részt vele a kötelező vacsorán (1Sámuel 20: 24,25). Aztán mikor végleg biztossá vált, hogy Saul gonosz, és ezen nem fog változtatni, akkor Dávid elhagyta a királyi udvart, és inkább számkivetettként élt. Tehát Dávid esetéből nem csak azt tanuljuk, hogy el kell tűrnünk egy hatalmával visszaélő vén kirohanásait, vagy másokra rossz hatással lévő döntéseit, hanem azt is, hogy ha egy kinevezett személy, aki nem hajlandó változtatni Istenkáromló hozzáállásán, akkor nem muszáj vele közösséget alkotnunk. Sajnos ma egy vén vagy bizonyos esetben egyszerre több is rendkívül negatív hatással lehet az életünkre. Sokakat hajszoltak depresszióba, vagy más pszichés alapú betegségekbe. Sokakat kicsináltak idegileg, és tönkretették az életét. Vajon meg kell várni míg egy ilyen gonosz szívű vén sikerrel jár, és hónapig, évekig, hatalmával visszaélve lelki terrorban tart?

Dávid példája jól mutatja, hogy ezt nem kell eltűrnünk. El kell hagyni azt a közösséget, ahol veszélyben vagyunk. Isten nem rótta meg Dávidot, hiszen egy fontos hadvezéri feladatot látott el, amit továbbra is csinálni kellett volna. De Dávid inkább az életét védve a kitaszítottságot választotta, hogy élhessen, és később beteljesítse Jehova rá vonatkozó akaratát. Bizony ma is sokan vannak, akik a vének istentelen cselekedetei elől elmenekülnek a gyülekezetekből. Az elmúlt 20 évben Magyarországon 13000 ember választotta azt, hogy elhagyja a szervezetet. Persze ezek egy része valóban bűnt követett el.(erről is lehetne egy postot írni, hogy miért), de a nagy részük önként távozott a szervezetből, hogy ne kelljen elviselnie a hatalmukkal visszaélő vének szörnyűségeit. Dávid számkivetettként egy szabadcsapattal élte az életét addig, amíg el nem jött az ideje annak, hogy megkapja a koronát, és Saul helyébe üljön.

Mi ebből a tanulság?

Valóban semmi értelme harcolni a hatalmon lévő vénekkel. Főleg ha jó kapcsolatokkal rendelkeznek. Viszont nem is kell eltűrni a hatalmaskodásukat. A szervezetet elhagyva, „számkivetettként” élve szabadon, és boldogan folytathatod Isten megismerését. A szervezet elhagyásával nem a nagy, sötét, reménytelen űrbe kerülsz, hanem találkozhatsz olyan szabad, Istent őszintén imádó emberekkel, akikkel egymást támogatva, védve, szolgálva haladhatsz tovább az Isten rád váró akaratának teljesítése felé. Én magam már közel két éve élem így az életem. Nagyon sokat tanultam Istenről. Olyan dolgokat, amiket soha nem gondoltam volna. Egészen más Istenképem van már, mint amikor elnöklő felvigyázóként egy stadionban előadást tartottam, több ezer embernek. Ha ma bekopogna hozzám a néhány évvel ezelőtti énem, akkor nagyon sok jó tanáccsal látnám el. Persze a néhány évvel ezelőtti énem nem hallgatná meg a mostani énemet. Végig kellett mennem egy szenvedésekkel teli úton, hogy ma józanul és tisztán lássam azt, hogy mit csináltam rosszul. Bárcsak te kedves olvasó, aki még bent vagy a szervezetben, ne lennél olyan, mint én voltam, és azelőtt tudnád a helyes lépést, mielőtt a szenvedések útjára lépnél. Figyel Dávid példájára, és menekülj el, mielőtt tönkremennél!