Hogyan tekintsük azokat, akik súlyos bűnt követnek el? Sokan úgy érzik, hogy az ilyen emberek gonosz szívűek, akiket nem érdekel Isten törvénye, és önző vágyaiktól indíttatva szívtelenül figyelmen kívül hagyják azokat. Vannak, akik úgy érzik, hogy az ilyen ember semmilyen irgalmat nem érdemel, és azért amiért sárba taposta Isten elvárását, megérdemli, hogy akár nyilvánosan is meg legyen alázva. Ha lenne pellengér, vagy valami hasonló eszköz a templomokban, vagy a vallásos összejövetelek helyszínén, sokan felhasználnák arra, hogy mások számára figyelmeztetésül, nyilvánosan alázzanak meg bűnösöket.
Sőt! Néhányan szívesen részt vennének az ilyenek nyilvános megkövezésében is, hiszen úgy tekintik őket, mint akik méltatlanok az életre is. Az ilyen gondolkodásmóddal rendelkező személyek büszkék arra, hogy a Isten törvénye iránti buzgóság van bennük. És úgy érzik jobbak, mint azok, akik önző vágyaiktól, hajtva megszegnek törvényeket. De vajon mennyire helyes az ilyen szemléletmód? Mire tanított bennünket Krisztus? És az, aki elkövet egy bűnt, biztos, hogy csupán önző vágyai kielégítésére törekedett? Nézzük meg Jézus hogyan bánt házasságtörő, parázna, vagy más bűnöket elkövető emberekkel. Sorba veszem majd ezeket a történeteket, és különböző posztokban kidolgozom. Szándékosan nem használom a nő, vagy a férfi szavakat, hiszen mindkét nem ugyanazokon a nehézségeken mehet keresztül. A történet a János 8:1-11-ben található:
Jézus pedig az Olajfák hegyére ment. Virradatkor azonban ismét megjelent a templomban, és az egész nép odasereglett hozzá, ő pedig leült, és tanítani kezdte őket. Az írástudók és a farizeusok ekkor odavittek egy házasságtörésen ért asszonyt, és középre állítva, ezt mondták neki: „Tanító, ezt az asszonyt tetten érték, amikor házasságtörést követett el.
A farizeusok, egy épp tetten ért házasságtörő nőt vittek Jézus elé. Képzeljük magunk elé ezt a helyzetet. Szex közben rá rontanak, szerencsétlen nőt kirángatták az ágyból. Micsoda megalázó helyzet önmagában is. Még ha nem is házasságtörés lenne, csupán egy házaspár szerelmeskedése, amit egyszer csak többen is meglátnak, az is mennyire megalázó. A legintimebb pillanatban rájuk rontanak. Kirángatják az ágyból. Szegény épphogy fel tud magára kapni valamit. A farizeusok minden méltóságát figyelmen kívül hagyva végig ráncigálják a városon, mert egy jó okot találtak, hogy most próbára tegyék Jézust. Szegény nőt, csapzottan, kócosan, hevenyészett módon sietve felvett ruhában középre állítják a templomban, ahol egy egész összesereglett nép, épp Jézust hallgatja. Mindenki őt bámulja. És közben az önelégült farizeusok mindenki előtt kiabálják, hogy a lehető legtöbben hallják: „épp házasságtörésen kaptuk ezt a nőt!” Szerencsétlen asszony micsoda szégyenben volt. Azt hiszem legszívesebben a föld alá süllyedt volna. Ennél megalázóbb helyzetet nem igazán tudnék elképzelni. Főleg egy nő számára.
Mózes azt írta elő nekünk a Törvényben, hogy az ilyen asszonyokat meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Ezt persze azért mondták, hogy próbára tegyék őt, hogy legyen mivel vádolniuk. Jézus azonban lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földre.
Szegény nő. Miközben a farizeusok a haláláról beszélgettek felfokozott a törvény szigora iránti buzgalomban, valószínűleg maga is azt kívánta, hogy bárcsak már lenne túl rajta. Biztosak lehetünk benne, hogy ott, akkor az a nő nem kívánta az életet. Miközben egy hatalmas tömeg, a halálát kívánva őt bámulta, Jézus lehajolt. Nem nézett rá vádlón. Nem mondott bűnbánatra indító szavakat. Nem kérdezgette, hogy miért csinálta. Csupán lehajolt, és csendben rajzolgatott a homokba. A farizeusok meg csak mondták a magukét, folyamatosan kérdezgették. Jézus biztosan belelátott az asszonyba. Látta, hogy mi játszódik le benne. Sőt, azt is láthatta, hogy mi indította ezt a nőt arra, hogy megszegje Jehova törvényét. Olyat tegyen valamiért, amiért az életét is kockára tette. És most itt gondolkodjunk el egy kicsit. Vajon egy szerelmeskedés, egy kielégülés megér egy örök életet? Persze ha egy hitetlen, élvezeteket hajszoló emberről van szó, az más kérdés. Neki csak egy jó kis alakalom volt, egy prédával több a sorban. Egy jó kis buli. De egy olyan ember esetében, aki évekig szolgálja Istent, aki számára a helyes cselekvés mindennél fontosabb, aki számára az isteni elismerés a leggyönyörűbb érzés a világon, aki abban hisz, hogy ha megőrzi erkölcsi tisztaságát, akkor az isten egy örökléttel, és az elismerésével jutalmazza meg, vajon mi kell ahhoz, hogy ezt mind egyik pillanatról a másikra eldobja? Kétlem, hogy csupán egy kielégülés utáni vágy lenne a dolog mögött. Egy kihagyhatatlan alkalom, amit egy jó pasival, vagy egy jó nővel tölthet el. Azt hiszem a legtöbb hívő keresztény ember házasságtörése mögött sokkal több van. Talán mély depresszió, amit a házastárs közömbössége, esetleg durvasága okozott. Talán igazi szeretetre vágyás, aminek a hiányába egy idő után bele lehet betegedni. Talán a megbecsülés, a kényeztetés utáni vágy, ami éveken keresztül hiányzott az életéből. És amit ez az ember, férfi, vagy nő, végre egyszer megkaphatott. Végre egyszer valaki igazán tisztelte, szerette. Végre valaki érte, csakis érte képes volt arra, hogy az élete árán is boldoggá tegye akár egy pillanatra is. És bizony, ha valaki hosszú évekig elnyomásban, érzelmi terrorban, vagy ürességben éli az életét, akkor egy kedves szó, egy ölelés, amiben végre vigaszt talál, megér mindent. Az az egy pillanatnak tűnő alkalom, feledteti vele mindazt a kínt, szenvedést, amit hosszú éveken keresztül átélt. Talán ez a nő is ezen ment keresztül. Miközben a tömeg megvető pillantásait kellett elviselnie, arra gondolt, hogy amit tett, bár bűn volt, és halál jár érte, de neki akkor is joga volt hozzá. Joga volt végre egyszer boldognak lennie. És talán Jézus miközben a homokba szórakozottnak tűnő módon rajzolgatott, meg sem hallotta a farizeusok folyamatos kérdéseit, oda sem figyelt a gyűlölet miatt nyáltól fröcsögő vádjaikra, hanem a nő szívét, érzéseit, gondolatait figyelte.
Amikor nem hagytak fel a kérdezgetéssel, fölegyenesedett, és ezt mondta nekik: „Az vessen rá elsőként követ, aki bűntelen közületek.” És ismét előrehajolva tovább írt a földre. Akik pedig hallották ezt, távozni kezdtek, egyik a másik után, kezdve a vénektől,
Jézus nem helyeselte azt, amit a nő tett. Nem mondott semmit, amivel mentegethette volna őt. Ez a nő bűnt követett el. Ez a nő a törvény szerint bizonyíthatóan halált érdemelt. De Jézus felállt, és ránézett a farizeusokra, akik teljesen el voltak távolodva a törvény szellemétől. Olyan emberekkel nézett szembe, akiknek fogalmuk sem volt arról, hogy milyen is az az Isten, akinek a törvényét szeretnék érvényesíteni. Bennük is látta azokat a helytelen vágyakat, indítékokat, amelyek pontosan ugyanazt az ítéletet vonták maguk után, mint a házasságtörő nőé. Az a méltóságteljes mód, ahogyan Jézus kezelte ezt az ügyet, mindenki számára nyilvánvalóvá tette, hogy Jézus nem helyesli az asszony tettét. De azt is hogy mindenkinek érdemes magába nézni, és megkeresni azokat a hibákat, bűnöket, indítékokat, amelyek pontosan ugyanazt az ítéletet vonják maguk után, még ha bizonyíthatatlanok is, mint a házasságtörő nő esetében. Bár korábban ezek az emberek magabiztosak voltak, és örömmel végezték volna ki ezt a nőt, Jézus szavai olyan hatással voltak rájuk, hogy magukat elszégyellve eloldalogtak onnan.
és ő ott maradt egyedül a középen álló asszonnyal. Jézus fölegyenesedett, és ezt mondta neki: „Asszony, hol vannak? Senki sem ítélt el téged?” Az így szólt: „Senki, Uram.” Jézus ezt mondta: „Én sem ítéllek el. Menj el; mostantól fogva ne gyakorolj többé bűnt.”
Jézus volt ott az egyetlen bűntelen, akinek joga lett volna kivégezni ezt az asszonyt. De ő azt mondta: „Én sem ítéllek el.” Nem vonta felelősségre. Nem osztotta neki az észt. Nem hívta fel a figyelmét a bűne súlyára. Nem vetette, alázta meg. Nem oktatta ki, hogy miként kerülhette volna el a bűnt.Csupán ennyit mondott: „Menj el; mostantól fogva ne gyakorolj többé bűnt.”
Az utolsó 100 komment: