Ha megkérdeznéd valakitől, hogy kinek köszönhetjük a Bibliát? Vajon milyen válasz kapnál? A legtöbb esetben, még a kisgyermekek is boldogan válaszolnák, hogy Istennek. És tökéletesen igazuk is lenne. A Biblia Isten szava, melyet ő ihletett, és hű szolgáival leíratott, hogy megismerhessük őt belőle.(2Timoteusz 3:16) Maguk az írók is gyakran elismerik, hogy amit mondanak, vagy írnak, az istentől származik. De most nem arra keresek bizonyítékokat, hogy valóban ihletett-e a Biblia. Szerintem azok számára, akik azt a blogot olvassák ez egyértelmű. Inkább azt a kérdést feszegetem, hogy milyen erőfeszítéseknek köszönhető az, hogy a Biblia, amit nap, mint nap forgatunk, a jelenlegi formájában létezik?

Elég sok információt gyűjtöttem össze ebben a témában, és sok anyagot olvastam át. Egy kicsit félek is itt az írás elején, hogy hosszúra fog sikerülni, ez a post. De még jobban félek attól, hogy túlszáraz lesz. De sebaj! Úgyis elsősorban magamnak írom, és én igencsak élveztem a kutatást ebben a témában. Hogy miért kezdtem bele? Azért mert már húsz éve vagyok Bibliaolvasó ember, és ez alatt az idő alatt sokszor gondolkoztam el azon, hogy ki döntötte el, hogy melyik könyvek, levelek kerülnek bele a Bibliába? Miközben olvastam a Bibliát, időnként találkoztam olyannal, hogy az író számomra teljesen ismeretlen könyvre hivatkozik. Legyen szó háborús könyvekről, vagy különböző királyokról szóló könyvekről, de forrásanyagként adta meg. Pál is utal egy Laodiceaiaknak írt levélre, ami nem szerepel a Bibliában. Mindig érdekelt, hogy vajon ki döntötte el, hogy egy könyv, vagy levél méltó arra, hogy belekerüljön a Bibliába? És ennek az embernek ki adott hatalmat, egy ilyen rendkívül fontos döntéshez.

Az ószövetség kanonizálása. Ki döntötte el és mikor, hogy a sok könyv közül, melyik kerül bele a Szentírásba?Az egyik legbiztosabb pont, amit találtam ebben a kérdésben, az ’ A teljes Írás Istentől ihletett’ című könyv egy részlete a 300. oldalról: „A héber kánon megállapítása. A zsidó hagyomány szerint Ezsdrás kezdte el összegyűjteni és katalogizálni (jegyzékbe foglalni) a Héber Iratokat, és ezt a munkát Nehémiás fejezte be. Ezsdrás bizonnyal jól felkészített volt erre a munkára, lévén maga is egyike a Biblia ihletett íróinak, valamint pap, tudós és a Szent Iratok hivatásos másolója (Ezsdrás 7:1–11). Nincs okunk kétségbe vonni azt a hagyományos álláspontot, hogy a Héber Iratok kánonját az i. e. V. évszázad végére már lefektették.” Nem találtam olyan cikket, ami ezt megcáfolná, viszont olyat igen, hogy bizonyos zsidó csoportok, különböző okokra hivatkozva, nem fogadták el a két próféta által kanonizált könyvek némelyikét. De tény hogy az ószövetség, amit ma a kezünkben tartunk, i.e. 280-ban már jelenlegi felállásban létezett, mert akkor fordították héberről görögre, és készült el a Septuaginta. Az ószövetség akkori kánonját leginkább hivatalossá tévő személy maga Jézus volt, aki egyrészt használta ezt az írást, másrészt azt az elnevezést használta, amit már évszázadokkal korábban kialakítottak a zsidók. (ugyanis a zsidók három részre osztották fel az ószövetséget: A törvény, A próféták, Az iratok) Ami ebből fontos számunkra, hogy a hagyomány szerint két istentől ihletett író végezte el azt a munkát, amelyben eldöntötték, hogy mely könyvek kerülnek bele az ószövetség kánonjába. Így biztosak lehetünk abban, hogy ezen a munkán Isten szellemének áldása nyugszik. De vajon ugyanez történt az újszövetség kanonizálásánál is? Vajon ott is ilyen könnyen ment minden? Az ószövetség kanonizálásának körülményeiből ítélve erre számíthatnánk. De nézzük, hogy is történt.

Az újszövetség kanonizálása. Vajon az újszövetség könyvei levelei, hogyan kerültek bele a Bibliába? Ki döntötte el, hogy kinek melyik levele méltó arra, hogy részét képezze a szentírásnak? Ugyanis mint az ószövetség esetében is, volt választék bőven. Ugyanis a Bibliában szereplő négy evangéliumon kívül, még legalább hat evangélium létezik. Az apostolok cselekedeteiről írt könyv mellett, még legalább nyolc különböző első századi keresztény tetteiről szóló könyvről van tudomásunk. Az apostolok által írott levelek nagy számáról nem is beszélve. Ki választotta ki, hogy ebből a sok írásból, pont az a 27 könyv vagy levél méltó arra, hogy a szentírás részét képezze? Az ószövetség esetéből kiindulva ahol az utolsó két ihletett író végezte ezt a feladatot, arra gondolhatnánk, hogy János apostol, aki utolsóként volt már életben Jézus tanítványai közül, Istentől segítséget kapva döntötte el, hogy mely könyvek kerüljenek bele a Bibliába. Ám ez nem így történt. Az eset ennél sokkal bonyolultabb, és nagyon sok kérdést vet fel, főleg Jehova Tanúi számára. Ugyanis, az az újszövetség, amire mi a hitünket alapozzuk, és amit Istentől ihletettnek tartunk, a maga 27 könyvével legelőször i.sz. 367-ben lett katalogizálva. De még ekkor sem volt hivatalos. Igazán hivatalossá 30 év múlva a III. Karthágói zsinaton vált. Akkor döntötték el a mai katolikus egyház akkori fejei, hogy ez a 27 könyv lesz az, amit ezen túl mindenkinek Isten szavaként kell elfogadni. A karthágói zsinat előtt évszázadokon át heves viták folytak arról, hogy mely könyveket, leveleket szabad használni a gyülekezetekben. Az ezt megelőző mintegy kétszáz évben, csak olyan katalógusok léteztek az újszövetség könyveiről, amelyek a maihoz képest teljesen mások. Vagy kihagytak több levelet, mivel nem fogadták el ihletettnek, vagy pedig olyan könyvek is szerepeltek benne, amit ma már nem tekintünk ihletettnek.

Érdemes elolvasni erről a Teljes Írás könyv idevonatkozó részét a 302. oldaltól. A 17. bekezdésben a könyv kétségbe vonja a Katolikus egyház azon jogát, hogy ő határozza meg egy bibliai könyv ihletettségét, és egyértelműen leszögezi, hogy az újszövetség könyveinek listáját (kánonját) csakis Isten szellemének irányítása alatt lehetett véghezvinni. És ez valóban így is van. Ostobaság lenne azt hinni, hogy Isten ne fordítana figyelmet az ő szavára, és mindannyian biztosak lehetünk afelől, hogy Jehovának szíve ügye volt, hogy az ő szava sértetlenül maradjon meg az utókor számára. Ám ha tovább olvassuk az említett könyvet, egy farkába harapó kígyót láthatunk. Ugyanis a 17. bekezdésben kétségbe vonja az i.sz. 397-ben meghozott zsinat döntésének jogosságát, arra hivatkozva a 18. bekezdésben, hogy már a negyedik században is léteztek a mai kánonnal megegyező listák. Na, most ha valaki gyorsan utána számol, akkor látható, hogy mind Alexandriai szent Atanáz listája (i.sz.367), és mind az e listát hivatalossá tévő zsinat (i.sz. 397) a negyedik században volt. Azaz. a katolikus egyház jogát a kanonizálásra az teszi semmissé, hogy a katolikus egyház már kanonizálta az újszövetséget a negyedik században. Ez érdekes érvelés. A 19. bekezdésben a könyv a L.A Muratori által talált eddig létező legkorábbi katalógusra hivatkozik, mint olyanra, ami hiteles. Ám ha megnézzük közelebbről ezt a katalógust, akkor kiderül, hogy korántsem hasonlít a mai katalógushoz, mivel öt könyvet nem ismer el a 27-ből, valamint tartalmaz olyat, ami ma nincs benne az újszövetségben. Tehát hiába ez a legkorábbi katalógus az újszövetség könyveiből, mégsem tarthatjuk hitelesebbnek egyik más korból származó katalógusnál, mivel gyakorlatilag ugyanannyi hiba van benne, mint bármelyikben. Érdemes áttanulmányozni a 303. oldalon található táblázatot. Ott is világosan látható, hogy Alexandriai szent Atanáz volt az első, aki a mai újszövetséggel pontosan megegyező katalógust készített el i.sz. 367-ben.Tehát leszögezhetjük, hogy a negyedik század második felében vált véglegessé a mai újszövetségünk kánonja. Onnantól tekintünk a kezünkben lévő bibliára, mint ami kész van, mint amihez sem hozzárakni nem lehet, sem elvenni belőle. És egyértelmű, hogy a kanonizálásban az akkori katolikus egyház vezetői vettek részt.

Viszont milyen kérdéseket vet fel ez? Ha elfogadjuk azt, hogy szentírás kanonizálását Isten szelleme irányította, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy azokat az embereket is ez a szellem nevezte ki, használta fel, akik ezt a munkát elvégezték. Tehát felmerül a kérdés, hogy az az Atanáz, aki elkeseredett harcot vívott a háromságot tagadók ellen, miként kaphatott Isten szelleméből a kánon meghatározására? Miért pont egy háromság hívőt, és a hitéért száműzetést, és más bántalmazást elviselő katolikus püspököt bízott, és áldott meg ezzel a munkával? Aki ismer engem, az tudja, hogy Jehova tanújának vallom magam, még ha ők nem is tartanak annak, és rendszeresen látogatom az összejöveteleiket. A háromságban sem hiszek. Tehát nem amellett szeretnék síkra szállni, hogy a katolikus egyháznak előjogai lennének más egyházakkal szemben, vagy, hogy a háromság létezik. Csupán arra az érdekes tényre szeretném felhívni a figyelmet, hogy Atanáz, aki háromság hívő katolikus püspök volt és azok, akik neki segítettek a kanonizálásban, pontosan ugyanazt a feladatot, ugyanazt a szellemet kapták meg ugyanattól az Istentől, mint Ezsdrás, vagy Nehémiás. Tehát ha az első század után, az apostolok halálával kezdetét vette a nagy hitehagyás, és a gyülekezetben megjelent az Antikrisztus, és a Sátán magvai váltak uralkodóvá benne, akkor hogy lehet az, hogy Alexandriai Atanáz Jehova segítségével, és áldásával végezhette el ugyanazt a munkát, mint Ezsdrás és Nehémiás?