"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

Jézus halálának az emlékünnepe

2012/04/10. - írta: sefatias

1992 óta ennek a megemlékezésnek rendszeres résztvevője vagyok. De gyakran eltűnődtem, hogy mi értelme van?  Mindig hallottam ahogy mások arról beszéltek, hogy mennyire fontos részt venni rajta. De számomra soha nem jelentett többet, mint egy sima összejövetel, ahol mindig ugyanaz történik, és aminek semmi gyakorlati haszna nem volt. Miért adjuk körbe az emlékjegyeket, ha úgysem eszik belőle senki? És miért teszünk óriási erőfeszítéseket, hogy minél több embert hívjunk meg erre a megemlékezésre? Miért fontos nekünk, hogy minél több olyan ember vegyen részt ezen a ceremoniális összejövetelen, akik azt sem tudják miről van szó?

Egyre erősebben lüktet az agyamban az a gondolat, hogy miért is van erre az alkalomra szükség. Ma eljutottam oda, hogy aludni sem tudok tőle. Mi is ez az alkalom? Mi az újszövetség?  Szeretném leszögezni, hogy ezek a saját gondolataim. Nem rendelkezem semmilyen képzettséggel, egyszerűen csak olvasom a bibliát, és szeretném érteni, hogy a Teremtőm, Jehova mit akar tudatni velem e könyv lapjain keresztül. Ezért nem fog rosszul esni, ha bárki kiigazítja a gondolkodásmódomat. Sőt kérek mindenkit hogy segítsen, mert számomra fontos, hogy az értelmem teljesen alá legyen rendelve Jehova, és az ő fia Jézus Krisztus akaratának.

Éveken keresztül azt tanultam, hittem, hogy Jézus halálának emlékünnepe egy alkalom arra, hogy a felkent keresztények  a kenyér és a bor fogyasztásával kifejezzék reménységüket, hogy ők kiválasztottak arra hogy a 144000 égi elhívású csoport tagjaiként, királyokként, és papokként fognak uralkodni a föld felett. (lukács 22:29,30, jelenések 14:3, 20:6 ) A többiek pedig, akik nem rendelkeznek ezzel az égi elhívással, mintegy megfigyelőként vesznek részt ezen az alkalmon, és együtt a két osztály megemlékezik Jézus Krisztus áldozatáról, melynek a bűneink bocsánatát és az örök élet reményét köszönhetjük. (jános 3:16)

De egy gondolat nem hagy nyugodni. Bár én magam hiszek abban hogy Isten kiválaszt 144000 embert a földről, hogy uralkodjon azokon, akik itt maradnak, mégis a Bibliát olvasva nem találom az okát annak, hogy annak ellenére, hogy nem tartom magam égi elhívású személynek, ne fogyasszak a borból, és a kenyérből. Miért is?

Ki szeretném hangsúlyozni, hogy ami most következik, az csupán a saját elmélkedésem eredménye. Semmilyen képességgel, magasabb szintű tudással nem rendelkezem, ami feljogosítana mások oktatására. Ezért minden mondatomat csak egy saját útját kereső ember elmélkedésének tekintsétek.

Az új szövetség gondolata, konkrétan megfogalmazva a  Jeremiás 31: 31-34 –ben található. Mi is az  Isten és az emberek között kötött új, és a mózesi szövetségnél magasabb rendű szövetség lényege?

31 „Íme! Jönnek napok — ez Jehova kijelentése —, és új szövetséget kötök Izrael házával és Júda házával. 32 Nem olyan szövetséget, amilyet ősatyáikkal kötöttem azon a napon, amikor kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Egyiptom földjéről. »Azt a szövetségemet ők megszegték, noha én férjuruk voltam nekik« — ez Jehova kijelentése.”

33 „Mert ez az a szövetség, amelyet Izrael házával kötök ama napok múltán: törvényemet bensőjükbe helyezem, és a szívükbe írom. Én Istenükké leszek, ők pedig népemmé lesznek” — ez Jehova kijelentése.

34 „Nem tanítja többé ki-ki a társát és ki-ki a testvérét, így szólva: »Ismerjétek meg Jehovát!«, mert mindnyájan ismerni fognak engem, a legkisebbtől a legnagyobbig — ez Jehova kijelentése. — Mert megbocsátom vétküket, és bűnükről nem emlékezem meg többé.”

Az új szövetség lényegét vastag betűvel kiemeltem. Jehova egy olyan emberekből álló csoport, gyülekezet létrehozására gondolt, akik szívükből, örömmel, és önként fogják őt szolgálni. Sőt azt is olvashatjuk, hogy ezt nem mások hatására fogják megtenni, hanem maguktól. Egyszerűen a Szentírás, és az ima segítségével megismerik teremtőjüket, és az Isten pedig ezen új szövetség ereje által megbocsájtja a bűneiket. Ebben az idézetben nem olvashatunk reménységről, elhívásról, égről, földről, csak Istenről, és az emberről. Vajon a szövetség követe Krisztus, mikor vére által érvénybe léptette ezt az új szövetséget mondott ennél többet? Kiegészítette bármivel is? Arra kérnék mindenkit, hogy olvassa el az erről szóló bibliai beszámolókat az evangéliumokban. (Máté 26:26-28, Márk 14:22-24, Lukács 22:19,20) Bár János evangéliumából tudunk meg a legtöbbet arról hogy mi történt azon az estén, és jézus mire tanította tanítványait, magáról az úrvacsoráról nem tesz említést. Később Pál az 1kor 11 23-26-ban szintén megemlíti az úrvacsorát.

Mindezen beszámolókból kiderül, hogy az Úrvacsora bevezetésekor, Jézus egy jottányit nem tett hozzá ahhoz, amit Jeremiás könyvében olvastunk. Egyszerűen arra kért, hogy a testét jelképező kovásztalan kenyérből, és a vérét jelképező borból (vagy szőlőléből) mindenki egyen, aki értékeli ezt a váltságáldozatot. Nem tesz hozzá semmilyen kritériumot, nem beszél égről, földről, 144000-ről, elhívásról, reménységről. Egyszerűen arra kér, hogy ha hiszel a váltságban, ha értékeled, akkor a kenyérevéssel, és a borivással emlékezzél meg erről az estéről, aminek a bűnbocsánatodat, és az örök életedet köszönheted.

De akkor Jehova Tanúi miért nem fogyasztanak az emlékjegyekből? Hiszen mindezt ők is hiszik, és értékelik. Két könyvet szeretnék segítségül hívni ahhoz, hogy ezt megértsük. Egyik a Mit tanít valójában a Biblia, a másik pedig az Érveljünk az írásokból című könyv.

 

Nézzük először a  Mit tanít valójában a Biblia című könyv ide vonatkozó részét a függelékből. Miután részletezi a könyv, hogy mit jelentenek az emlékjegyek, igy folytatja:

„Kiknek kell fogyasztaniuk az emlékjegyekből, a kenyérből és a borból? Logikus, hogy csak az új szövetséghez tartozóknak, tehát azoknak, akiknek az a reménységük, hogy az égbe mennek. Isten szent szelleme azt a meggyőződést adja nekik, hogy ki lettek választva, hogy égi királyok legyenek (Róma 8:16). Ezenkívül a Jézussal kötött Királyság-szövetségnek is tagjai (Lukács 22:29).”

Szóval miért csak az égi reménységgel rendelkező személyek fogyaszthatnak az emlékjegyekből? Egyszerű! Mert így logikus.(kiemelés tőlem) Hogy mi alapján logikus, azt nem részletezi. Ez minden, csak nem érv, nem bizonyíték. A királyság szövetségre, és a Lukács 22:29-re még később visszatérek. Most nézzük az érveljünk könyvet.

Kik fogyasztanak a kenyérből és a borból?

Kik fogyasztottak abból, amikor Jézus röviddel a halála előtt bevezette az Úr Vacsoráját? Tizenegy hűséges követője, akiknek Jézus ezt mondta: „szövetséget kötök veletek, mint ahogy az én Atyám szövetséget kötött velem, egy királyságra” (Luk 22:29). Ők mindannyian meghívást kaptak, hogy Krisztus társai legyenek az égi Királyságban (Ján 14:2, 3). Akik tehát ma a kenyérből és a borból vesznek, azoknak szintén olyanoknak kell lenniük, akiket Krisztus felvesz ebbe a ’királyságra szóló szövetségbe’.”

Itt több érdekes dolgot is olvashatunk. Például azt, hogy az úrvacsora bevezetésekor csak a 11 hűséges apostol volt jelen. Ezzel szemben, ha elolvassuk mindhárom evangéliumi beszámolót, akkor kiderül, hogy az áruló Júdás is ott volt az úrvacsora bevezetésekor. A Máté, és Márk evangéliuma arról beszél, hogy az úrvacsora előtt Jézus azt mondja, hogy aki elárulja őt, az egyszerre nyúl vele a tálba. Lukács pedig arról, hogy a vacsora után az áruló keze együtt van Jézuséval az asztalon.  Ám János evangéliumából kiderül, hogy az este folyamán, később valóban elhagyta a helyszínt.

Mire következtethetünk ebből? Elsősorban arra, hogy Az emlékjegyek fogyasztása nem köthető a reménységhez. Nem függ égi elhívástól, vagy földi reménységtől. Csupán attól, hogy valaki tiszteletben tartja-e jézus azon kérését, hogy emlékezzen meg erről a tettéről, és ez abból álljon, hogy kovásztalan kenyeret eszik, és bort iszik. Ha valaki megteszi ezt akkor ezzel bűnös létére, hitet gyakorol Jézus bűneltörlő áldozatában.

De ahogy ígértem, visszatérek a lukács 22:29, 30-ra, a királyság szövetségre. A 19-es, 20-as vers tartalmazza magát a példát, amit minden kereszténynek követni kell. a Lukács evangéliuma szerint ezután beszélgetni, tanakodni kezdtek. Arra voltak kíváncsiak, hogy vajon melyikük az, aki elárulja a mesterét. Addig addig tanakodtak, mígnem újra összevesztek azon, hogy melyikük nagyobb. ezután Jézus helyreigazította őket. János arról ír, hogy a vacsora után még sok dolog történt. Akkor mosta meg a lábukat, és még rengeteg dolgot tanított. Hogy pontosan ez mennyi ideig tartott azt az olvasó képzeletére bízom. De 12 ember lábának megmosása, tanakodása, veszekedése, tanítása végül helyreigazítása nem öt perc volt az biztos. Ezalatt az idő alatt Júdás elhagyta őket, hogy bevégezze árulását. Tehát amikor a Királyság szövetséget Jézus szóba hozta, addigra nagyon sok idő eltel az úrvacsora bevezetése óta, és valóban elképzelhető, hogy Júdás ekkor már nem volt ott velük. Az emlék ünnepi beszédben, és az emlékünnepet megelőző őrtorony tanulmányozáson is ki volt emelve, hogy a hűtlen Júdás az úrvacsorán nem vett részt. Ám az evangéliumi beszámolókból kiderül, hogy Júdás ott volt az úrvacsorán, és fogyasztott a Jézus által felkínált jegyekből. Igazából igen furcsának tartom, hogy ez a létszám kérdés ennyire fontos a társulat számára. De ha figyelembe vesszük azt amit Jézus mondott az apostoloknak, mikor a királyságot ígérte nekik, akkor érthetővé válik. „ De ti vagytok azok, akik kitartottatok mellettem próbáimban;  és szövetséget kötök veletek, mint ahogy az én Atyám szövetséget kötött velem, egy királyságra,  hogy egyetek és igyatok az én asztalomnál a királyságomban, és trónokon üljetek, hogy ítéljétek Izrael tizenkét törzsét” Az érveljünk könyvből vett idézet egyértelműen azt mutatja, hogy a társulat összemossa az újszövetséget a később említett királyság szövetséggel. A királyság szövetség megkötése előtt jézus azt mondja, hogy azért köti ezt meg a tanítványaival, mert ők kitartottak vele a megpróbáltatásaiban. És ez ugye Júdásról már nem volt elmondható. Tehát hogy mégis jó legyen a kép a hívők számára, a társulat kiradírozza Júdást az úrvacsoráról, még akkor is, ha az egyszerű bibliaolvasó számára is egyértelmű hogy ez nem igaz. Érdekes bizalom ez abban, hogy az emlékünnepen jelenlévők úgysem fognak utánanézni, vagy ha mégis, akkor jobban fognak bízni a „hű és értelmes rabszolgában” mint a Bibliában. Az is érdekes, hogy az általam megvizsgált bibliafordítások, és az interneten található görög szöveg sem tartalmazzák a ’szövetség’ kifejezést. Érdemes megvizsgálni ezt. Tehát valójában nem is beszélhetünk szövetségről

Mindez számomra azt bizonyítja, hogy bár ezen az estén Jézus valóban beszélt arról,  a tanítványaival, hogy az országában trónokat kapnak az apostolok, de azt már nem az úrvacsora részeként, hanem jóval később, attól teljesen függetlenül tette. Mindez azt bizonyítja, hogy az emlékjegyek fogyasztásának semmi köze ahhoz, hogy valaki égi, vagy földi reménységű, hanem egyszerűen csak az istennel ápolt kapcsolatról, és a váltságáldozatba vetett hitről szól ez az este.

Na de akkor hogyan tekintsük azokat a verseket amelyben Pál apostol figyelmezteti a keresztényeket, hogy súlyos hibát követhetnek el, ha fogyasztanak az emlékjegyekből? .

„ Az ember először is tartson önvizsgálatot, hogy alkalmas-e rá, és úgy egyen a kenyérből és igyon a pohárból.  Mert aki eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik önmaga ellen”

Ezt az idézetet sok más Jehova tanújához hasonlóan évekig arra használtam fel, hogy bizonyítsam azt a tantételt, hogy csak a felkentek ehetnek, és ihatnak. Ha pedig valaki úgy fogyaszt az emlékjegyekből, hogy nem tartozik ehhez a csoporthoz, akkor az Jehova ítéletét vonja magára. De vajon tényleg így van ez? Tényleg erre gondolt Pál?

Nézzük meg az egész részt amit Pál az úrvacsoráról írt. 1 Korintusz 11: 17-34.

Ha így a szövegkörnyezetet figyelembe vesszük, akkor kiderül, hogy Pál teljesen másra gondolt. Egészen más okból válhatott valaki méltatlanná az úrvacsorára. Ez az ok pedig az volt, hogy némelyek a gyülekezetben, az úrvacsorát egy nagy bulinak tekintették, ahol nagy zabálás, és vedelés fokozta a hangulatot. De eközben a szegényebbek csak nézték, a gazdagabbakat a lakoma közben. (Érdekes hogy Pál azt is elitélendőnek tartotta, hogy voltak akik tudtak enni és inni, és voltak akik nem. Mint ahogy a  mi emlékünnepeinken is van) Ezért Pál arra kérte a keresztényeket hogy jóllakottan menjenek az úr vacsorájára, hogy méltóképpen tudjanak megemlékezni Jézus haláláról.

A kérdés tehát a következő: Fogyaszthat-e minden  váltságban hívő keresztény az emlékjegyekből?

 

Címkék: tanítás
11 komment
· 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr204381994

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az "emlékünnep" és az "étkezések" 2012.06.08. 20:22:52

„A két osztályról szóló tanítás folytatódik a Jehova Tanúi által gyakorolt jelképes cselekményben, az „emlékvacsorában". Ennek sincsen szinte semmi köze a bibliai utolsó, illetve úrvacsorához. Hogyan zajlik? „A 'kicsiny nyáj' mar...

Trackback: Jehova Tanúi emlékünnepe 2012.04.16. 15:09:22

            Az Emlékünneppel kapcsolatos írásaink

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2012.04.14. 14:57:43

>>"Ha így a szövegkörnyezetet figyelembe vesszük, akkor kiderül, hogy Pál teljesen másra gondolt. Egészen más okból válhatott valaki méltatlanná az úrvacsorára. Ez az ok pedig az volt, hogy némelyek a gyülekezetben, az úrvacsorát egy nagy bulinak tekintették, ahol nagy zabálás, és vedelés fokozta a hangulatot."<<

Jehova Tanúi teológiájának két legnagyobb ellensége: a Bibliai szövegkörnyezet,és az Őrtorony Társulat elhallgatott,de folyamatosan kiszivárgó múltja. Az ex-tagok talán a harmadik helyre jók...!
Nagyon fontos,és jó az egész Tanulmány!

szehenza 2012.04.15. 17:17:53

végre értem! köszönöm. sajnálom, hogy a tanúk ezt nem tudják

baland 2012.04.16. 14:22:28

Érdekes!
Nem is, inkább izgalmas gondolatok.
Egy újabb ék számomra...

Köszönöm!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.07.20. 19:52:51

@baland: :) újabb ék, hány van már? és mikor repeszti szét a masszív sziklát?

mimun 2013.01.30. 20:04:26

@sefatias: Erdekes ez a cikk, valoban az emlekunnepnek mi az ertelme. Ahhoz kepest hogy ez az egyetlen unnep Jehova tanuinak, nekem nem tunik unnepnek. Arrol, hogy Jezus az eletet adta ertem is, minden nap megemlekezem, nem csak ezen az egy napon. Hol van az a Bibliaban, hogy ezt csak 1 evben egyszer kell tenni.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.01.30. 22:09:32

@mimun: az még hagyján... De Jehova Tanúinak emlékünnepe inkább egy temetéshez hasonlít, mint megemlékezéshez

Silverman 2013.11.27. 00:05:18

Kedves Sefa!

A Mózesi szövetségkötés vérrel történt:

„Mózes pedig vevé a vért, és ráhinté a népre, és monda: Ímé a szövetségnek vére, melyet az Úr kötött ti veletek, mindama beszédek szerint.” II. Mózes 24:8

Jeremiás szerint:

„Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr; és új szövetséget kötök az Izráel házával és a Júda házával. Nem ama szövetség szerint, a melyet az ő atyáikkal kötöttem az napon,.." Jer. 31

Ha a mózesi vérrel történt, és Jeremiás leszögezi, hogy nem ama szövetség szerint, azaz, nem kell hozzá vér!
Mindezek alapján Jézus vére sem kellett volna hozzá.

De miért nem kell Jeremiás szerint, azért, mert:

Hanem ez lesz a szövetség, a melyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek. És nem tanítja többé senki az ő felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondván: Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem.” Jeremiás 31: 31-34

De mi történik itt? Pozitív változás, hogy nem kell vér oké, de a Törvényt akarja lelkileg a szívbe írni. A kereszténység betartja a mózesi törvényeket? A szerint él? Ha nem tartja be (szerencsére) akkor sikerült ez az új szövetségkötés? És ha mégis Jézus vére kellett volna, ami megtörtént, attól a szívbe van írva a Törvény?

MIért írtam, hogy szerencsére, Azért, mert ha a mózesi törvény a szívbe lenne írva, akkor azóta milliókat köveztek volna agyon, hiszen a szombaton fát szedegető embert is agyon kellett kövezni a Mózes szerint!!

Hol az ellentmondás Jeremiásnál? Ott, hogy minek a vér nélküli szövetség, ha a törvényt írják a szívbe ami vérontással jár. Ha a törvényes rész nem lenne benne, akkor Isten akarata volna valóban a Jeremiási szöveg, ami egyébként csodálatos. Azt figyeltem meg, hogy ahányszor a próféták elvetik mózest, a vége mindig az, hogy a szöveg szerint visszakanyarodnak újra a törvényhez, vagyis mózeshez. Ennek sehogyan sincsen így értelme. Csak arra tudok gondolni, hogy a szöveg gondozók változtattak a prófétai beszéden.

A másik:

„Mert ez az én vérem, az új szövetségnek vére, a mely sokakért kiontatik bűnöknek bocsánatára.” Máté 26:28

„És monda nékik: Ez az én vérem, az új szövetség vére, a mely sokakért kiontatik.” Márk 14:24

„Hasonlóképen a pohárt is, minekutána vacsorált, ezt mondván: E pohár amaz új szövetség az én véremben, mely ti érettetek kiontatik.” Lukács 22:20

Lukácsnál van a ti érettetek, azaz a tanítványokért, ők megmenekülhetnek, ha Jézus nem is. A sokakért, ebben sincsen benne, a páli mindenki, egész világ, csak az hogy több emberért. A bűnök bocsánata, csak a Máténál van. A többi evangélista nem tartotta fontosnak, hogy a bűnök bocsánatáért történik valami??

Meggyőződésem, hogy itt megint nem stimmel valami, ugyanis szerintem, a Pál munkája nyomán került bele az úrvacsora az evangéliumokba ezt olvassuk Pálnál:

„Mert én az Úrtól vettem, a mit néktek előtökbe is adtam: hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultaték, vette a kenyeret, És hálákat adván, megtörte és ezt mondotta: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlatosképen a pohárt is vette, minekutána vacsorált volna, ezt mondván: E pohár amaz új testamentom az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre. Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, a míg eljövend.” I. Kor. 11:23-26

Az Úrtól vette, azaz Pál nem az apostoloktól hallotta ezt a történetet!!

Az eredeti páli levelek időben megelőzték az evangéliumokat!!

Semmi nem zárja ki azt, hogy a szövetségkötés, bekerüljön az evangéliumok szövegébe Pál hatására.

Nem azt mondom, hogy Jézus nem vacsorázhatott, de ha Jeremiás szerint, nem kell vér, de kell a törvény Pál szerint meg kell a vér és nem kell a törvény, akkor itt valami sántít a kereszténységben, hogy mégis össze akarja fésülni a kettőt.

Az utolsó dolog, ami megdöbbentett:

János szerint azt hitték Júdásról hogy vásárolni ment.

"Bizony mondom néktek, egy közületek elárul engem, a ki velem eszik.
Ők pedig kezdének szomorkodni és néki egyenként mondani: Csak nem én? A másik is: Csak nem én?" mk14

"Megszólalván Júdás is, a ki elárulja vala őt, monda: Én vagyok-é az, Mester? Monda néki: Te mondád." mt26

Ezek után, bárki azt gondolná, hogy vásárolni ment?

De ami a legborzalmasabb, ott ül 11 apostol, kiderül ki az áruló, és nem akad 1 sem aki megpróbálja megállítani? Megmenteni Jézust? Nem is mérgesek Judásra? Fel sem háborodnak? Hagyják elmenni? Miért? Mennyire szeretik akkor Jézust?

A János evangelistának ez eszébe juthatott, hogy tényleg miért nem fogták le, ha kiderült ki az? És ezért keres mentséget: azt gondolták vásárolni ment.

Ne haragudjon senki, ha megbántanám a hitét, de számomra egy biztos, így nem történhetett meg.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.11.27. 08:31:23

@Silverman: Nagyon érdekeseket írsz. A blogod is sok izgalmas, érdekes dolgot tartalmaz, kicsit olvasgattam a napokban.Én nem hiszem, hogy Jeremiás kizárta volna a vér szükségességét az újszövetséghez. Csupán az,hogy nem említi meg, az még nem zárja ki. A gondolataid többi része már a kanonizálást érinti, ami sokunkat érdekel Ehhez a témához viszont itt szívesen olvasom a gondolataidat, illetve belinkelheted a posztjaidat

sefatias.blog.hu/2013/06/27/a_biblia_kanonizalasa_2_resz

Stephanos 2016.03.10. 11:46:47

Én is egyetértek a meglátásoddal kedves Sefatias.

Én még összefüggésbe hoznám a János 6-odik részével, ahol Jézus ezt mondja:

53 Jézus így szólt hozzájuk: "Bizony, bizony, mondom nektek: ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok a vérét, nincsen élet tibennetek."

54 "Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon."

Nem tudom, hogy jó-e a meglátásom? De nekem az jön le, hogy az emlékünnep szorosan összekapcsolható ezzel.
süti beállítások módosítása