Kétségtelenné vált számomra, hogy a politika és a vallás működése között rengeteg párhuzam van. Nem véletlen, hogy ha akarnak, akkor nagyon jól együtt tudnak működni. Mindkét intézmény, különböző egységekre osztható, amely egységeknek egy, az eszmét, irányzatot jellemző, -izmus főnév képzővel ellátott nevet adnak. Pl. katolicizmus, baptizmus, konzervativizmus, liberalizmus, protestantizmus, stb. Ezeknek a különböző irányzatoknak előre meghatározott dogmáik, elvárásaik vannak, és csak azok csatlakozhatnak hozzájuk, akik ezekkel egyetértenek, illetve alárendelik magukat. 

Ezek a pártok, egyházak elsősorban a saját nézeteiket, dogmáikat képviselik, és egyáltalán nem számít, hogy az egyén mit szeretne. Például, ha egy ember nem hisz a szentháromságban, akkor semmi keresnivalója az olyan egyházakban, mint a katolikus, vagy evangélikus. Neki ott vannak az unitáriusok, vagy Jehova Tanúi. Ha valaki támogatja a melegházasságot, akkor az ne keresse a Fidesz, vagy épp a Mi Hazánk Mozgalom kegyeit. Ezek az előre meghatározott dogmák oly erősek és változtathatatlanok, hogy egyetlen ember kedvéért sem hajlandóak változtatni rajta. Ilyen esetben a személy igényei számítanak a legkevésbé. Szélsőséges politikai és vallási viszonyok között ez odáig fajulhat, hogy az egyházzal, párttal egyet nem értő embereket börtönbe vetik, vagy kivégzik.

Tehát a pártok, egyházak nem az embereket, hanem a nézeteiket, dogmáikat képviselik. És mikor ezek megmérkőznek egymással, akkor úgy tűnik, hogy a társadalomban élő egyén személyes érdekei senkit nem érdekelnek. Az önkormányzati, vagy országgyűlési választásokon a képviselő jelöltek, pártok nem sok érdeklődést mutatnak ez emberek érdekei, igényei iránt. Inkább a saját izmusuk dogmáit próbálják érvényre juttatni. A sokféle izmus keszekuszaságában pedig elvész az egyén egyedi igénye, aki lehet, hogy csak élni szeretne a maga módján, de az izmusok egyre hangosabb és erőszakosabb képviselői nem teszik ezt lehetővé.

Így kialakul egy helyzet, amiben egy hangos kisebbség uralomra tör, és az általa képviselt alapelveket, dogmákat, elvárásokat rákényszeríti a csendes többségre. Márpedig ez nem jó. Azok, akik csupán a saját dogmáik képviseletében szeretnének hatalomra törni, sosem fognak törődni az egyéni igényekkel. A homoszexualitás, az abortusz, az egyéni szabadság jogok, a lelkiismereti szabadság olyan bonyolult és szövevényes igényeket tud támasztani, amit a bebetonozott dogmák képviselői képtelenek kielégíteni. Ezért fordulnak erőszakhoz, és próbálják kényszerrel beleszorítani az embereket a saját elvárási kereteik közé.

Jönnek az önkormányzati választások, és a saját városomban, még egyik képviselőtől sem láttam, hogy érdekelné őket a választó polgárok akarata. Csupán fellép a saját izmusa nevében, és azt harsogja, hogy ezt az izmust képviselem, szavazz rám, és ezt az izmust fogom erőltetni. Aztán pedig mindenféle becstelen és megkérdőjelezhető módszerrel megpróbál minél több szavazatot nyerni. Az egyén érdekei pedig bele fognak porladni az izmusok harcába. Pedig milyen jó dolog lenne a demokrácia...