A világ tele van útjukat kereső emberekkel. Legtöbbünk sok csalódáson átesve, bizalmatlanul szemléli a körülötte lévő világot. Kinek higgyek? Kiben bízzak?  Ha valaki szeretne is Isten oltalma alá kerülni, gyakran nehéz megtalálni azt a helyet, közösséget, amely biztosítani tudná ezt a szellemi nyugalmat. Sokan inkább választják a vallástalanságot, és ezzel az egyszemélyes hitet, amit az ember csak önmagában, és önmagának gyakorol. Sok ilyen ember van. Ha világméretekben nézem, akkor sok millió. Az egyházakban és egyházi vezetőkben csalódott emberek sok esetben nehezen nyílnak meg újra, vagy ha igen, akkor nagy eséllyel újból megégeti magát. Ha nem akkor szerencséje van. Ilyet is ismerek.

Itt vannak például a Jehova Tanúitól, Hit gyülekezetétől, és más kisegyházaktól elszakadt, istenkereső emberek. A bennük lévő bizalmatlanság miatt egészen más a hozzáállásuk a vallásokhoz, mint az átlag kereszténynek. Mintha élesebb lenne a szemük arra, hogy meglássák a szektás vonulatot más gyülekezetekben. Persze nem mindenki. Néhányan képesek arra, hogy onnan folytassák, ahol abbahagyták, és egy másik kisegyház tagjaként ugyanabba a cipőbe bújjanak vissza.

Magyarországon az egyházakat elhagyó, ám Istenben továbbra is hívő emberek száma több tízezer, vagy akár több százezer is lehet. Ez a tömeg, javarészt sérült emberekből áll. Olyanokból, akik sokat vesztettek, nagy károkat szenvedtek egy szekta, vagy egy kisegyház jóvoltából. Ami érdekes ebben, hogy ezek az emberek sehova nem fordulhatnak segítségért, jogorvoslatért. Nincs az a szervezet, nincs az a csoport, amely szakmai segítséget tudna nyújtani nekik. Azok az egyházak, amelyek valójában felelősek a kisegyházak, szekták létrejöttéért, tudomást sem vesznek arról, hogy emberek ezrei sínylődnek Istent keresve, tőle válaszokat várva. Legtöbb esetben elfordulnak a bajbajutottaktól, és függetlenül attól, hogy megvannak a lehetőségeik, mind anyagi, mind szellemi oldalról, ők „mossák kezeiket”.

Pedig lenne mit tenni. Egy komolyabb szándék biztosan hozna gyümölcsöt, és megtalálná a módját és az eszközeit annak, hogy vigaszt és reményt nyújtson az áldozatoknak.  Jelenleg csupán az ehhez hasonló blogok nyújtanak valamilyen segítséget a szekták áldozatainak. Érdekes, hogy az én blogom elsősorban Jehova Tanúi számára készült, mégis elmondhatom, hogy egyre több egyház csalódott tagjai veszik igénybe az itt kapott segítséget. Pedig mi az, amit én adni tudok? Mi az, amit sok kommentelő adni tud?  Csupán az együttérzés, és a megértés, amiből az áldozatok tudják, hogy nincsenek egyedül, és vigaszt találnak sorstársaik szavaiban.

Eközben a magukat biztonságban tudó vallásos emberek, főleg az interneten, kicsit felülről nézik a mi gyenge próbálkozásainkat. Kétségbe vonják a kereszténységünket, elítélik a félelemből eredő bizonytalanságainkat, és kirekesztenek a kereszténységből is. „Ezek az emberek nem hisznek Krisztusban, nincsenek újjászületve, nem ismerik a Bibliát” mondják. Nem mások ők „csak ez az átkozott népség, amely mit sem ért a törvényből.” (János 7:49) Főleg a protestáns keresztények hajlamosak erre az ítélkezésre. Ők azok, aki az újjászületést, a kiválasztást, és más Istentől jövő karizmákat túlhangsúlyozva, valamint a teológiai nézeteket bálványozva úgy tekintik a magunkfajtát, mint akiket Isten úgy sem szeret, és ezért hagyta, hogy ebbe a helyzetbe kerüljünk.  Eleve abból indulnak ki, hogy ők rendelkeznek „kenettel” vagy más mittudomén milyen isteni áldással, és mindenki más mehet a levesbe. És talán lehet, hogy igazuk is van. Jézus ezt mondta: „Aki a kapun megy be, az a juhok pásztora. Az őr kinyit neki, a juhok pedig megismerik a hangját. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Amikor mindegyiket kivezeti, elindul előttük, s a juhok követik, mert ismerik a hangját… Azok, akik előttem jöttek, tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok.” (János 10:1-8)

Lehet, hogy tényleg tolvajok és rablók után mentünk? Így utólag azt mondom, hogy lehet. Hiszen kiraboltak bennünket, elvették a legfontosabb értékeinket. Éveinket, fiatalságunkat, legfontosabb döntéseinket. Csakhogy itt sok minden nem stimmel. Ugyanis a kisegyházak, szekták áldozatai egyetlen okból válhattak áldozattá. Méghozzá az Isten iránti szeretet, odaadás okán. Nem azért csatlakoztunk bizonyos gyülekezetekhez, hogy embereket szolgáljunk, hanem, hogy Istent. A szándék jó. És az elért eredmény sem rossz. Csupán a mód, és a módszer hagy kivetnivalót maga után. De én most azt mondom, hogy ebben a nagyegyházak is legalább annyira hibásak, mint a kicsik. A téves bibliaértelmezések nem a kisegyházak egyedüli sajátjai. a nagyegyházak ugyanolyan hévvel marják egymást, minta kicsik a nagyokat. Ezért én azt mondom, hogy nem igaz, hogy más Jézust hittünk. Nem igaz, hogy más evangéliumnak hittünk. Nem igaz, hogy más evangéliumot hirdettünk.  A Mindenható teremtőben hittünk. Az Alkotóban, aki teremtette az eget és a földet. Az Ő Fiában, aki meghalt a bűneinkét, és nem csak a mienkért, hanem az egész világéért is! És hittük az evangéliumot, hogy Krisztus vére örök életet ad azoknak, akik hisznek benne. Persze lehet itt szavakon lovagolni, ami a kereszténységnek amúgy is sajátja. Mit szavakon! Betűkön! Betűk miatt is képesek egymást halálra gyilkolni. De azt hiszem, ezek a szóharcok semmit nem visznek előre (2Tim 2:14,23,24)

Csakhogy én nem akarok a levesbe menni. Sőt! A Szentírást ismerve egyre erősebben érzem, hogy az egyházak és annak arisztokratikus helyzetben lévő tagjai súlyos hibát követnek el, miközben a bársonyszékükben ülve sütögetik a gesztenyéjüket. Elfelejtik, hogy Istenként imádott Krisztusuk mit is mondott a jó pásztorról: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja juhaiért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem sajátjai, otthagyja a juhokat és elfut, amikor látja, hogy jön a farkas. A farkas aztán elragadja és szétkergeti őket. A béres azért fut el, mert béres, és nem törődik a juhokkal. Én vagyok a jó pásztor, ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem, mint ahogy az Atya ismer engem és én ismerem az Atyát. Életemet adom a juhokért.” (János 10: 11-15)

Jézus itt önmagáról beszélt. Elmondta, hogy hogyan tekinti a juhokat, és, hogy mire képes értük. Ő nem béres. Mi jellemzi a bérest? Addig foglalkozik a nyájjal, míg az kényelmes, és haszonnal jár. Vajon a teológus arisztokrácia melyik példát követi?  Az önfeláldozó Krisztusét, aki szembeszáll a farkassal, hogy védje a juhokat? Azét a pásztorét, aki az életét is képes feláldozni, hogy a juhoknak jobb legyen? Vagy a béresét, aki csak a pénzt látja a juhokban, akiknek köszönhetően jól él, de ha csinálni kell valamit, ami önfeláldozással jár, akkor elfut, hogy mentse a bőrét?

Hogy ki melyik mintát követi, az nagyban meglátszik abból, hogy miként tekint azokra, aki tanácstalanul, bizonytalanul, félelemmel telve keresgélik a helyüket. Jézus állandóan emberek között mozgott, és próbált segíteni nekik, ahogy tudott. Ezt írja róla Máté: „Amikor látta a tömeget, megesett rajta a szíve, mert olyan volt, mint pásztor nélkül a juhok: elcsigázott és kimerült. „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés” – mondta akkor tanítványainak. – „Kérjétek hát az aratás urát, küldjön munkásokat az aratáshoz.”” (Máté 9:36,37)

Bizony a világ ma is tele van pásztor nélküli juhokkal, akik elcsigázottak és kimerültek. Nincs mit enniük, nincs hova menniük, mint a pásztor nélküli juhnak. Egy krisztusi lelkülettel rendelkező pásztor, ahelyett, hogy elfordulna, és a saját dolgaival törődne, inkább megszánná ezeket az embereket. De itt tömegekről van szó! TÖMEGEKRŐL!  Jézus arra kérte a tanítványait, hogy kérjenek munkásokat Istentől, hogy segíteni tudjanak a szánalomra méltó, elcsigázott kimerült tömegen. Ma mi a helyzet? Imádkozik valaki a pásztor nélküli juhokért? Látja valaki ezt az elcsigázott tömeget? Vagy inkább fussunk el, mert a feladat oly nagy, mint egy farkassal való küzdelem?

Jézus azt mondta, hogy nemhogy egy tömegért kell lépéseket tenni, hanem egyetlen juhért is!

„A vámosok és a bűnösök mind jöttek, hogy hallgassák. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez bűnösökkel áll szóba, sőt eszik is velük” – mondták. Erre mondott nekik egy példabeszédet: „Ha közületek valakinek van száz juha, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a pusztában a kilencvenkilencet, hogy keresse az egy elveszettet, amíg meg nem találja? Ha megtalálja, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait: Örüljetek ti is – mondja –, mert megtaláltam elveszett bárányomat!” (Lukács 15:1-7)

Lehet, hogy a juh tehet róla, hogy elkóborolt. Lehet, hogy nagy hibát követett el. De látjuk a példázatból, hogy a pásztor ezzel mit sem törődve, önfeláldozóan megkeresi, és örül neki! De mi van akkor, ha még csak nem is tehet róla, hogy elveszett?

„Vagy ha egy asszonynak van tíz drachmája, és egyet elveszít, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálja, összehívja barátnőit meg a szomszédasszonyokat: Örüljetek ti is – mondja –, mert megtaláltam elveszett drachmámat! – Mondom nektek, az Isten angyalai is éppígy örülnek majd egy megtérő bűnösnek.”” (Lukács 15: 8-10)

Mindannyian veszítettünk már el pénzt. Tehet a pénz arról, hogy elveszett? Bizony nem! Tehát akár tehet róla az elveszett, akár nem, a Krisztust követő pásztornak, Isten és testvére iránti szeretetből meg kell tennie mindent az elcsigázott, kimerült emberek megsegítéséért.

Pásztor vagy, vagy pedig béres?