"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

Változik e világ színtere

2013/11/15. - írta: sefatias

"Változik e világ színtere" - mondta Pál. És milyen igaza volt. Valóban változik.Pálnak ezen Korintusiaknak írt szavait sok keresztény használja arra, hogy figyelmeztessen másokat a világtól való távolságtartásra. A világ megbízhatatlan. A világ változik. És ami változik az megbízhatatlan. Egy dolog biztos. Isten és az igazság. Ezek nem változnak. Az Isten kiválasztotta a legmegbízhatóbb, és ezáltal nem változó gyülekezetet, hogy őt képviselje a földön, hogy ez a gyülekezet legyen a gyűjtőhelye minden biztonságra vágyó, a folyamatos változásoktól félő embernek. Amíg a világ folyton változik, és esik egyik eszme csapdájából a másikba, addig ez a gyülekezet, a több ezer éve változatlan isteni igazság, meleg otthont nyújtó, a világ követhetetlen változásaitól védelmet, nyugvóhelyet biztosít. És hogy az ember még inkább biztonságban érezze magát, ez az otthon ki van bélelve a testvéri szeretet melegével. Olyan emberek társaságát nyújtva, akik a saját érdekeiket bármikor készek alárendelni a közösség, vagy a közösség egyetlen tagjának az érdekének.

Tehát "változik e világ színtere". Sátán kénytelen újabb és újabb technikákat kidolgozni, hogy az embereket eltávolítsa Istentől. És ha egy magyarázat, egy eszme már nem elégíti ki az embereket, ha már látja, hogy a kutatásaik során közelednek az igazsághoz, akkor más féle módon közelíti meg, és újabb elméleteket, eszmerendszereket, érveket gyárt, csakhogy a világban tartsa őket. De hát ez egyáltalán nem érdekli azt aki a világtól távol, egy biztonságos, változásoktól mentes, testvéri szeretettől meleg menedékben várja a jövőjét.

Vajon mi tudná összezavarni ezt az embert? Mikor esne kétségbe, mikor érezné magát bizonytalanságban emberünk?
Akkor, ha az a több ezer éves alapokra helyezett igazság állandóan változna. Ha évről évre újabb és újabb magyarázatokkal próbálnák meg maradásra bírni. Ha az az önfeláldozó szeretet, amiről álmodozott, valójában nincs is ott.

"Változik e világi színtér". Énekli örömmel. És közben igyekszik elnyomni magában azt az érzést, hogy az a menedék ahová elbújt a világ bizonytalansága elöl, ugyanúgy változik. Igyekszik tudomást sem venni arról, hogy ez a változás olyan területeket is érint, amelyeket a Szentírás kizár. Mint például az "arról fogják megismerni, hogy a tanítványaim vagytok, ha szeretet van köztetek". Miközben ezt a Jézusi igét felolvassák az egyházi összejövetelen, körbenéz, és ijedten keresi azt a szeretetet. De nem találja. Talán még emlékszik rá, hogy évekkel ezelőtt volt, de mára valahogy elpárolgott. Talán felemésztette a sok változás. Az a változás, ami e világot jellemzi. De ha a gyülekezetben is mindig változnak a dolgok? Ha a szeretet csak nyomokban található meg a közösségben, mint a mogyoró a tejszínes csokiban, akkor valóban ez az a menedék amire vágyott? Nem lehet, hogy ugyanannak a változékony világnak az egyik bugyrába bújt el, ami elől el szeretett volna menekülni?


Nézz körül a gyülekezetedben! Azt látod, érzed, tapasztalod, amit a Szentírás alapján látnod, érezned tapasztalnod kellene? Vagy ahhoz, hogy a tapasztalataid egyezzenek az elmélettel, egy csomó magyarázatra szorulsz?

Nem változhat, de azért változik, mert...

Szeretet van itt, csak azért nem érezni, mert...

Az igazság az itt van, csak azért magyarázzuk időnként másképp, mert...

Nézz körül testvér, és ne hazudj magadnak!

"Aki önmagának hazudik, és a tulajdon hazugságát hallgatja, odáig jut, hogy nem fedez fel semmilyen igazságot sem magában, se maga körül, így aztán tiszteletlenségbe süllyed mind magával, mind másokkal szemben. Ha meg nem tisztel senkit, szeretni sem tud többé, azért pedig, hogy szeretet hiányában is elfoglalja magát és szórakozzék, átengedi magát a szenvedélyeknek, a durva élvezeteknek, mígnem teljesen elállatiasodik bűneiben, és mindez attól van, hogy szüntelenül hazudik az embereknek is, és saját magának is"(Dosztojevszkij)

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr775635157

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Canadien 2013.11.15. 18:32:38

Egy 2004-es Őrtorony a következőt írta a változásról:
Pál ezzel a kijelentésével a világot egy színpadhoz hasonlította. A szereplők — a politikai, vallási és kulturális élet nagyjai — feltűnnek a színen, eljátsszák a szerepüket, majd átadják másoknak a helyet a színpadon; és ez így megy évszázadok óta. A múltban a dinasztiák esetenként évtizedekig, sőt évszázadokig uralkodtak, és lassan mentek végbe a változások. Napjainkban viszont egy vezető meggyilkolásával a történelem pillanatok alatt új irányt vehet. Igen, ezekben a viharos időkben nem tudjuk, mit hoz a holnap.
Ha a világ a színpad, és a vezetői a színészek, akkor a keresztények a nézők.* Mivel azonban „ők nem része a világnak”, nem engedik, hogy figyelmüket túlzottan lekösse a szereplők alakítása és azonosítása (János 17:16). Ehelyett inkább már alig várják, hogy lássák annak jeleit, hogy a dráma eléri a csúcspontját, azaz végzetes befejezését, mivel tudják, hogy ennek a rendszernek véget kell érnie, mielőtt Jehova elhozza a régóta áhított, igazságos új világot.* Vizsgáljunk meg két bizonyítékot, amely egyértelművé teszi, hogy a vég idején élünk, és hogy közel van az új világ. Az egyik a Biblia kronológiája, a másik pedig az egyre romló világhelyzet (Máté 24:21; 2Péter 3:13).

Nos a szereplők felsorolásából kimaradtak a vallások, és vezetőik. Ismerjük el, sok változásért ők a felelősek
És ne felejtsük el azt sem, hogy a beígért, vagy várva várt dráma fordítva is elsülhet.

2013.11.17. 06:07:46

@Canadien:
Bátyám bocsi. Megnéztem, az idézett szöveg pontos, és nem maradt ki:
"A szereplők — a politikai, vallási és kulturális élet nagyjai — feltűnnek a színen..."
Csak mint mindig, most is másokról van szó.

csaposnak 2013.11.17. 19:58:13

@Canadien: "..egyre romló világhelyzet."
nemrégiben egy testvérnő elmondta a tapasztalatát.
Beszélgetett a hölggyel az egyre romló világhelyzetről, akinek nem ez volt a véleménye. De a beszélgetés végére belátta, hogy valóban ez a helyzet. ügyes :)
süti beállítások módosítása