Valahol Európában… Egész pontosan itt a szomszédban, és csak pár napja történt. Olyan mélységesen felháborított az eset, hogy nem bírtam, ki, hogy azonnal klaviatúrát ne ragadjak, és szét ne kürtöljem. Ezt a cikksorozatot már rég abbahagytam, de ez az eset olyan felháborító, olyan kegyetlen, olyan embertelen, olyan Istenkáromló, hogy csak nagy erőfeszítések árán tudom megállni, hogy ne átkozódjak. Talán azért is érint ilyen érzékenyen a történet, mert minden szereplője korábban személyes barátom volt, a főszereplőket pedig pici gyermekkoruk óta ismerem .

Mi is történt? Csupán annyi, hogy két tradicionális Jehova Tanúja család, harmadik generációs tagja egymásba szeretett. A nagyszülők a hatvanas években komoly feladatokat láttak el a gyülekezetekben.  A rokonság elég nagy, szerte az országban megtalálhatóak.  De mi a probléma azzal, ha két fiatal egymásba szeret? Igazából semmi, azaz annyi szépséghibája van a dolognak, hogy a fiatal lány még nem kereszteletlen hírnök. De hát mit számít a szerelemben egy ilyen apróság? Semmit. A szerelemben semmit. De a gyülekezetben? Ott azért ez egy szemráncolást megér.

Mi is történt? A két szerelmes elhatározta, hogy annak rendje és módja szerint, összekötik az életüket. Úgy tervezték, hogy összeházasodnak. El is kezdték szervezni a dolgot. Körbevitték a meghívókat, mert szerették volna, ha a gyülekezetben lévő barátaik, rokonaik, valamint a világi rokonaik is osztoznának az örömükben, boldogságukban. Ám a házasság kötés híre nem mindenkiben keltett örömet és szimpátiát. Néhányan úgy gondolták, hogy ez a házasság szégyent hoz istenre, mert a lány még nem volt Jehova tanúja. Hiába nőtt fel Tanú gyermekként, hiába a kiterjedt Tanú rokonság. Mindez nem számított. A gyülekezet vénei úgy látták, hogy ez a házasság nem méltó az egyedüli igaz valláshoz, ezért kijelentették, hogy bárki, aki részt vesz az esküvőn, és az azt követő lakodalmon, az ezzel az Isten, és a gyülekezet iránti hűtlenségét bizonyítja. Egyértelműen kilátásba helyezték, hogy azok a vének, és kisegítőszolgák, akik részt vesznek az esküvőn, el fogják veszíteni a gyülekezeti tisztségüket. Hogy biztosak legyenek a dolgukban a vének, kikérték a felettesük, a körzetfelvigyázó véleményét, aki megerősítette őket a nézőpontjukban. Megerősítette, hogy bárki, aki részt vesz ezen az esküvőn, az elveszíti a gyülekezeti kinevezését.  Sőt! Azt tanácsolta, hogy a problémák elkerülése érdekében az érintett gyülekezetekben egy előadást kell tartani arról, hogy az Isten iránti hűség próbájának kell tekinteni ezt az esküvőt, hiszen most mindenkinek döntenie kell, hogy kit szeret jobban: a fiatal párt, vagy Istent.

Miután megtartották az előadásokat, a fiatal pár ismét körbement, és mindenkitől visszakérte a meghívókat. Az is egy fontos részlet, hogy az illetékes gyülekezet vezetői között ott van a fiatal lány két nagybátyja. Az egyik a saját testvére lányának élete felett, a másik pedig a felesége öccsének lánya élete felett döntött.  Tudom, hogy az egyikük biztosan fájlalta ezt a döntést, mert jó embernek ismerem. De akkor is döntött. Egyikük sem ment el az esküvőre. De nem csak ők. Az esküvőn EGYETLEN Jehova tanúja sem vett részt. A gyülekezetből SENKI nem mert elmenni az esküvőre. Még egyszer írom: SENKI!!! Sem a fiatal pár szülei, sem a nagybátyjaik, nagynénjeik, sem a nagyszülők, sem a barátok. Csupán a Tanúk szemében gonosznak számító világi, vallástalan rokonság, és barátok.

Hozzá kell tennem azt is, hogy a menyasszony nagybátyja, aki nekem személyes jó barátom volt sokáig, mintegy 20 évvel ezelőtt ugyanebben a cipőben járt. Kisegítőszolga volt, és szerelmes lett egy olyan lányba, aki nem volt Jehova Tanúja, és nem is nevelkedett ilyen családban. Ám őt ez nem érdekelte. Csakis a szerelme.  Na de hogy mégis rendben legyenek a szabályok a szerelme gyors szellemi előmenetelt tett, és pillanatokon belül kereszteletlen hírnök lett, majd összeházasodtak. Igaz rövidesen el is hagyta a gyülekezetet, és el is váltak. Én ott voltam az esküvőjükön, nagy buli volt, és mindenki részt vehetett rajta. Volt egy másik házasságkötés is abban az időben, amikor is egy kisegítőszolga elvett egy Tanúként felnövő lányt, aki szintén csak az esküvő miatt lett kereszteletlen hírnök. Mennyit változott 20 év alatt a világ! Lényeg, hogy az a nagybácsi, aki kisegítőszolgaként ugyanazt csinálta, mint ez a mostani fiatal pár, a saját unokahúga házassága ellen szavazott vénként, és mindent megtett, hogy ez a házasság a lehető legboldogtalanabbul induljon.

Tudom, hogy most sokan elítélik a szülőket, amiért nem vettek részt gyermekeik esküvőjén. Én azt hiszem ők egy olyan döntést hoztak, amit egy életen keresztül fognak bánni. Tudom, hogy mind a négyen iszonyatos érzelmi viharokat éltek át, melyet az idegösszeomlás, és a depresszió is kísért. De mielőtt elítélnénk őket, elmondanám, hogy mind a négy szülő jó ember. Ismerem és szeretem őket, már több mint húsz éve. Mind a négyen azért döntöttek úgy, hogy nem vesznek részt a saját gyermekeik esküvőjén, mert a szekta vezetői hatalmukkal visszaélve megfenyegették őket, és a Bibliát kiforgatva, lelki terrort alkalmaztak. A szülők félelmükben nem mentek el, de ezért súlyos árat fizettek, és fognak is fizetni. A gyülekezet vezetői pedig tovább pöffeszkedhetnek az állásukban, nem viselve semmilyen következményt azért, mert visszafordíthatatlanul tönkre tették néhány ember életét. Ez a történet is bizonyítja, hogy a szekták romboló hatással vannak a családokra.

Az esküvőn a nem vallásos rokonság, és barátok megbotránkoztak ezen a szeretetlen, könyörtelen viselkedésen. Elképzelhetjük, hogy milyen volt a fiataloknak ott állni az anyakönyvezető előtt, és úgy kimondani a boldogító igent, hogy közben a legszeretettebb családtagjaik el sem mentek oda. Képzeljük el a menyasszony és a vőlegény szemét, az igen kimondása közben. Vajon a felhőtlen boldogság, vagy a kín könnyei csillogtak a szemükben? És milyen lehetett a vacsora hangulata örömapák, és örömanyák nélkül? Rokonok, család, barátok nélkül? Mi lehetett a beszélgetések fő témája? Gratuláltak az ifjú párnak, vagy inkább vigasztalták őket?

A hétvége eltelt.  A vasárnapi összejövetelen a gyülekezet tagjai megtervezték a hetüket. Ki kivel, hova fog menni, hirdetni a szeretet, és az irgalom evangéliumát. Miközben kopogtatnak házról házra egy magukra erőltetett mosollyal, már nem is gondolnak arra, hogy a hétvégén kollektív bűnben voltak vétkesek. És ha esetleg néhány év múlva a fiatal párnak problémái lesznek, a vének kaján vigyorral az arcukon fogják mondani, hogy : „Na látjátok? Mi megmondtuk.” És talán eszükbe sem fog akkor jutni, hogy ők tették tönkre ezt a házasságot. De én nagyon bízom benne, hogy nem így lesz. Én szívből sok boldogságot kívánok az ifjú párnak. A vőlegény egy nagyon szimpatikus srác, mindig szerettem őt. Azt kívánom, hogy legyen boldog a szerelmével.

És a többi „kereszténynek” mit kívánok? Csak annyit, hogy”mindenkinek fizessenek meg a cselekedete szerint”