Hogyan kell egy gyülekezetet irányítani? Kik legyenek azok, akik pásztorkodnak a nyáj felett? Kiknek kell vezetnie, irányítania egy keresztényekből álló közösséget? A válasz igen egyszerű. Az újszövetséget olvasva bele láthatunk az első századi keresztények gyülekezeti életébe. Egyértelműen látszik, hogy egy adott városban a keresztények rendszeresen összejöttek. Ezeken az alkalmakon együtt imádkoztak, énekeltek, olvasták a szentírást, vagy az apostolok leveleit, vagy éppen előadásokat hallgattak a keresztényi élet minden területéről. Általában valakinek az otthonában tartották meg ezeket az összejöveteleket. Azt is kiolvashatjuk az újszövetségből, hogy azokban a városokban, ahol gyülekezetek működtek a közösség fölé vezetőket neveztek ki. Minden városban voltak véneknek és felvigyázóknak nevezett férfiak (presbiterek, püspökök), akik a gyülekezet vezetői, pásztorai voltak. Általában minden mai egyház egyetért azzal, hogy ezek a férfiak nem voltak egymásnál magasabb rendűek. Tehát nem úgy volt, hogy a presbiterek fölött elnökölt a püspök, vagy egy fizetett lelkipásztor, mint ahogy ez napjainkban a legtöbb egyháznál tapasztalható. Ezek a férfiak tanították, pásztorolták a helyi gyülekezet tagjait.

Hogy ki választotta ki a gyülekezet vezetőit? Ez már eléggé nehéz kérdés. Pál apostol leveleiből kiderül, hogy Timóteusznak, és Titusznak is utasításba adta, hogy a megbízatási területükön nevezzen ki férfiakat erre a feladatra. Annak érdekében, hogy csak arra alkalmas férfiak kerüljenek ilyen pozícióba, Pál leírta azokat a feltételeket amelyeknek, egy vénnek meg kellett felelnie, hogy ebben a tisztségben szolgáljon. Magáról a kinevezés módjáról, és arról, hogy a gyülekezet tagjainak milyen szerepük volt benne sajnos szinte semmit nem ír a Biblia. Annyit tudunk, hogy a kiválasztott férfiakat Timóteusz kézrátétellel helyezte ebbe a tisztségbe. Legalább is az 1Tim 5:22 verse erre utal, de hozzá kell tennem, hogy szerintem ez a vers már jóval a felvigyázói kinevezések után szerepel a levélben, tehát nem feltétlenül kell összefüggést keresnünk a véni kinevezések, és a kézrátétel között. Az is komoly vita tárgya, hogy itt kézrátétel, vagy kézfeltétel a helyes fordítás. Olvastam már mindkettő mellett, és ellen is érveket. Mindenesetre, ha a kézfeltétel a megfelelő fordítás, akkor úgy tűnik, hogy a véneket szavazás útján választották ki, ha pedig kézrátétel, akkor az azt jelenti, hogy egy megbízott személy egymaga döntött ebben a kérdésben. Ebben most nem szeretnék állást foglalni, de ha a kézrátételes megoldást vesszük, akkor felmerül a kérdés, hogy ma kinek van felhatalmazása arra, hogy véneket nevezzen ki? Ki az az ember,vagy szervezet, aki ma Pál apostol szerepében megbízhat másokat az ilyen kinevezések megvalósítására? A Római Katolikus egyház, és Jehova Tanúi is a felülről történő kinevezés mellett teszik le a voksukat, és a kinevezéseket, csak az egyház szentesítheti. Náluk a gyülekezet tagjainak semmilyen beleszólása nincs abba, hogy kik lesznek a gyülekezet vezetői. Az egyházi vezetés nevezi ki őket. A protestáns egyházak a kézfeltételes megoldás hívei, és ezért a gyülekezetek presbitereit a gyülekezet tagjai választják ki maguknak a rendszeres időközönként megtartott választásokon. A fizetett lelkipásztort sem az egyház jelöli ki, hanem a jelentkezők közül a gyülekezet választja ki a számára legszimpatikusabb jelöltet. Ha viszont idővel a gyülekezet nincs megelégedve a lelkipásztorral, akkor nemes egyszerűséggel újat választanak.

Jehova Tanúinál a véneket a helyi fiókhivatal nevezi ki a gyülekezet már szolgálatban lévő véneinek, és a körzetfelvigyázónak az ajánlására. Tehát egy kicsit kézfeltevős, és kézrátevős is a kinevezés, mert a vének szavazással döntenek arról, hogy kit emelnek maguk közé, és a fiókhivatal pedig szentesíti az ajánlást egy kinevezéssel. Vajon milyen kérdéseket vet fel ez a megoldás? Az egyik legfontosabb kérdés, hogy mitől függ az, hogy egy férfit ajánl-e a testület vagy sem? Én magam több ilyen megbeszélésen vettem részt és szavaztam valakinek az ajánlása mellet, vagy ellen. Valamint a kapcsolataim révén beleláttam a környező gyülekezetek módszereibe is. Sajnos gyakran találkozhatunk olyan ajánlásokkal, melyeket a vének testületét kettéválasztó véleménykülönbségek ellensúlyozására, vagy éppen megerősítésére használnak fel. Maguk a vének a saját érdekeiket nézik, hogy egy újonnan kinevezett személy merre billentené a vének közötti egyensúlyt. Ez nálam már igen korán, az első általam is ajánlott vénnél jött elő. Két olyan vénnel szolgáltam együtt, akiket a véni hatalom, és a mások élete feletti uralkodás foglalkoztatott elsősorban. A vének megbeszélésén kívül sok mindent nem csináltak. Szinte semmilyen véni, pásztori feladatot nem láttak el. Én akkor fiatal buzgó vén voltam, aki azt hitte, hogy meg tudja váltani a világot. De egyedül nem mentem semmire a két vénnel. Sőt inkább én kaptam a fejemre. Persze ha most is forrófejű vagyok, akkor milyen lehettem 10-12 évvel ezelőtt. Lényeg, hogy az egyik vén ajánlotta az egyik legjobb barátomat vénnek. Azt hogy milyen indokkal, azt le sem írom. A srác még kisegítőszolgának is csücskös volt nem hogy vénnek. Ám a véleménye a gyülekezetben folyó dolgokról ugyanaz volt, mint az enyém. Én kaptam az alkalmon, és bár teljesen alkalmatlannak láttam őt erre a tisztségre, arra gondoltam, hogy ha ki lesz nevezve, akkor majd már ketten leszünk, akik szellemi oldalról közelítik meg a véni feladatokat. A harmadik vén pedig olyan volt, hogy soha nem volt véleménye semmiről. Egy sunyi fickó volt mindig. Lényeg, hogy a haver ki lett nevezve vénnek. Kb. 10 évig volt vén. Ezalatt többször kapott tanácsot, vagy volt szó a leváltásáról, mert a minimumokat sem tudta teljesíteni, nemhogy valami pluszt tegyen hozzá a gyülekezethez. Ezentúl már három semmittevő vén volt a gyülekezetben. A javára szóljon, hogy ezt ő sosem tagadta. Később a vén, aki először ajánlotta őt, bevallotta nekem, hogy már nagyon megbánta. Mi tagadás én is. Ez volt a szent szellem általi kinevezés egyik legjobb példája. És ilyenből van ám még. Lényeg, hogy ebből az esetből is nagyszerűen látszik, hogy az ajánlásoknál gyakran játszanak szerepet „politikai” játékok. Sokat tanultam ebből az esetből. Egyrészt egy életre elveszítettem az egyik legjobb barátomat, másrészt nagy terhet raktam a gyülekezetre, a barátomra, és magamra is, ezzel a rossz döntéssel. Szóval a felülről jövő kinevezésnek az a hátránya, hogy az ajánlásoknál nem a gyülekezet tagjainak érdekét helyezik előtérbe, hanem a Társulat, és a már vénként szolgáló férfiak érdekeit. A gyülekezet tagjainak semmilyen beleszólása nincs az ajánlásokba. Ennek több hátránya is van. Az egyik legfontosabb hátránya az, amiről eddig írtam. Tehát az, hogy a kinevezések elsősorban a vének, és a társulat érdekeit helyezi előtérbe. Ilyenkor előfordul, hogy a testület legnagyobb nevű, legnagyobb tiszteletnek örvendő tagja dönti el az ajánlást, és a többiek nem mernek neki ellent mondani. A legelső ilyen megbeszélésen, amin részt vettem még frissen kinevezett vénként, egy olyan gyülekezetben volt, ahol kb. 10 vén szolgált. Az elnöklő a régió legtiszteletreméltóbb vénje volt. Én jó véleménnyel vagyok róla mind a mai napig. De ekkor egy véni ajánlást ő vitt véghez függetlenül attól, hogy az ajánlott férfi nem volt épp jó passzban sok szempontból, és sokan nem is értettek vele egyet, de nem mertek ellentmondani az elnöklőnek. Én ugyan tettem egy ellenvetést, de hát akkor az egy egércincogással ért fel. A többiek meg hallgattak. A kinevezés megtörtént. De sokakban kétségeket támasztott az eljárás hitelességét illetően.

A másik komoly hátránya a felülről jövő kinevezésnek, az az, hogy amikor egy vén már teljesen kárára van a gyülekezetnek, és a markában tartja a többi vént, akik sok szempontból lekötelezettjei neki, akkor szinte esély sincs arra, hogy a gyülekezet fölött hatalmaskodó vént leváltsák a tisztségéből. Ebből adódóan sok gyülekezetben évekig szenvednek, egy gőgös, hatalmaskodó vén, embert, lelkiismeretet gyalázó uralkodása miatt. Erre is van egy példám. Az egyik gyülekezetben egy nagynevű személy volt az elnöklő felvigyázó. Az ajánlásoknál kínosan ügyelt arra, hogy csakis olyanok legyenek ajánlva vénnek, akik valamilyen okból a lekötelezettjei voltak. Ez oda vezetett, hogy senki nem mert neki ellentmondani, mert tudták, hogy tartoznak az elnöklőnek. Kialakult egy olyan vezetés a gyülekezetben, ami teljes mértékben alá volt rendelve az elnöklőnek. Amikor a körzetfelvigyázó meglátogatta a gyülekezetet, akkor mindig minden rendben volt. Az egyik legpéldásabb gyülekezet volt a környéken. A körzetfelvigyázó furcsállta is a dolgot, mert nem volt hozzászokva ahhoz, hogy mindig minden rendben legyen egy gyülekezetben. Magas volt az óraátlag, nem voltak rendszertelenek, tétlenek. Az összejövetelek látogatottsága kitűnő volt. A körzetfelvigyázó néhány látogatás után rájött, hogy itt valami nem stimmel, mert túl szép volt minden. Ezért az egyik látogatásakor elkezdett puhatolózni, hogy miként is mennek a dolgok a gyülekezetben. Szép lassan elkezdett csordogálni az információ, néhányan megnyíltak neki, és elmondták, hogy mi is folyik a gyülekezetben. A nagyhatalmú elnöklőről kiderült, hogy a vének a zsebében voltak, mert annak ellenére ajánlotta őket, hogy vaj volt a fülük mögött. Ezért ezek a vének hálájuk jeléül engedelmeskedtek a főnöknek. A gyülekezettel kapcsolatos papírokat az elnöklő és a titkár rendszeresen meghamísította. A munkajelentéseket maguk gyártották, mindenkinek annyit írtak be amennyi jól esett. Ennek köszönhetően a gyülekezet papíron a legjobb volt, az elnöklő pedig az egyik legjobban megbecsült személy a körzetben, a vének pedig szintén rivaldafényben voltak az elnöklőnek köszönhetően. A körzetfelvigyázói látogatás szombatján a Köf. már felállította a bírói bizottságot, ami másnap meg is tartotta az elnöklő bíróiját. Az elnöklőt kiközösítették. Ezt a sztorit a körzetfelvigyázó mesélte el nekem. Azt mondta, hogy az volt a legkimerítőbb hete a szolgálata során. Tehát ha a gyülekezet nem tud véleményt nyilvánítani, nincs lehetősége beleszólni a fölötte elnöklő személyek kinevezésébe, akkor ennek ilyen és ehhez hasonló esetek lesznek a végeredményei. Arra is több példát láttam, hogy törekvő, szellemi gondolkodású, jó képességű kisegítőszolgákat nem neveztek ki vénnek mindenféle kifogásokra hivatkozva, mert a vének féltékenyek voltak rá, vagy attól féltek, hogy számukra kedvezőtlen irányba billentené a testületben a mérleg nyelvét a szavazásokkor.

Szerény véleményem szerint az eddig általam megvizsgált egyházakban a gyülekezet vezetési módszere Jehova Tanúinál van a legközelebb a szentíráshoz abban a tekintetben, hogy a gyülekezet tagjai közül vannak a vének kinevezve. Nem értek egyet a fizetett pásztorok jelenlétével. Nem látok rá szentírási alapot. A véni, lelkipásztori teendőket pénzért elvégezni nem túl jó dolog. Arról nem is beszélve, hogy megfigyelésem szerint ahol a pásztor egy személyben vezeti a gyülekezetet, ott a gyülekezet arra alkalmas tagjai nem kapják meg a lehetőséget arra, hogy a képességüknek megfelelően részt vegyenek a gyülekezet tanításában, és ezzel hozzájáruljanak a gyülekezet szellemi épüléséhez. Ebből adódóan a gyülekezet tagjai nincsenek megfelelően pásztorolva, és az arra alkalmas férfiak nincsenek kihasználva. Viszont a Jehova Tanúinál hiába megfelelő az elrendezés, ha a rendszer, ami alapján az egész működik, szintén oda vezet, hogy sokszor arra alkalmatlan emberek irányítják a gyülekezeteket, és esély sincs arra, hogy ezen változtassanak. Ebből adódóan megint a nyáj issza meg a levét. Arról nem is beszélve, hogy a gyülekezeti vének jelentős hányada teljesen analfabéta a bibliát illetően, és nincs is igény magasabb képzettségre. Gyakorlatilag a vének nagy százaléka nem tud többet a szentírásról, mint egy frissen megkeresztelt személy. A fizetett lelkipásztoroknak viszont az az előnye, hogy komoly képesítést kapnak a teológiai akadémiákon, egyetemeken. Komoly előnyt jelent, ha egy pásztor képes eredeti héberben, görögben olvasni a Bibliát, illetve ha tényleg van tudása a szentírásról. Sajnos ez Jehova Tanúi véneiről nem nagyon mondható el.

Jelen esetben csakis olyan gyülekezetet látok megfelelőnek, ahol a gyülekezetet nem egy fizetett réteg vezeti, hanem egy önkéntes alapon működő több vénből álló testület, akiknek a kinevezésében a gyülekezet tagjai is részt vesznek, és dönthetnek arról, hogy ki legyen, illetve ki ne legyen vén. Ha Jehova Tanúi gyülekezeteiben ez megvalósulna, akkor kisebb esély lenne arra, hogy valaki hatalmaskodni kezd a gyülekezet fölött, illetve, ha mégis megtenné ezt, akkor a gyülekezet tagjainak a következő választáson lehetősége lenne leváltani az ilyet. Persze ez sem feltétlenül jó megoldás, mert mindenhol meg lehetne találni valamilyen módon a kiskapukat, de egy demokratikus elven működő gyülekezetnél, ahol titkos szavazással választanák meg a véneket, ennek az esélye nagyon kicsi lenne. A gyülekezet megérzi, hogy ki az, aki szereti őt, és törődik vele. És biztos nem szavaznának olyan emberre, akiről tudják, hogy csak a maga pogácsáját sütögeti