"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

A saját utam (1. rész)

2012/05/02. - írta: sefatias

Mit él át az ember amikor szembesül azzal, hogy amiben évekig, évtizedekig hitt, az valójában nem igaz? Amikor 16-17 éves koromban a politikusok, és a történészek átértékelték a magyar történelem negyven évét, és megtudtam hogy mi a különbség a felszabadítás, és a megszállás között, vagy mi a különbség az ellenforradalom, és a forradalom között, és hogy miért is kellett az iskolában teljesen feleslegesen kínlódnom az orosz nyelv tanulásával, akkor ezt az egészet egy vállrándítással elintéztem. Pedig nagy horderejű dolog volt. Legalább is a történelem szempontjából. Persze akik értettek hozzá, és jobban átlátták a helyzetet, azok tudták, hogy ennek előbb utóbb be kell következnie, és várták a változást, hiszen hazugsággal nem lehet a végtelenségig etetni a tömegeket.

Hasonló volt a helyzet azzal amit Jehova Tanújaként éltem meg. Bár a csalódás hirtelen jött, és még mindig feldolgozhatatlannak tűnik, mégis ahogy egyre több idő telik el, már látom hogy ez egy folyamat volt, ami évekkel ezelőtt kezdődött el. A megbotránkozás című posztjaimban már írtam arról, hogy az első ami feltűnt ami elindított ezen az úton, az a felvigyázók viselkedése. Miközben én kisegítő, és általános úttörőként hirdettem a jóhirt, a felvigyázókat hálóval kellett erre a munkára fogni. A viselkedésükben, az emberekkel való bánásmódjukban gyakran láttam hogy ez nem szentírási. A munkahelyükről ’megmentett’ holmikat látva, elcsodálkoztam, hogy ezt hogyan tehetik meg. Az anyagiasság, és az önző érdekek voltak az első helyen sokuk számára. Ennek ellenére a gyülekezet szépen fejlődött. Bár tudtuk, hogy a vének testületén belül komoly feszültségek vannak, a munka mégis haladt előre. Az összejövetelek minősége nem hagyott kívánnivalót maga után. Az úttörők száma nőtt, az újonnan megtértek pedig egyre többen csatlakoztak hozzánk. A végén, már rendszeresen állni kellet sokaknak a Királyság-teremben. Eljött a kettéválás ideje. Hát nem volt egyszerű dolog. Mint fiatal hírnök, csak hallomásból tudtam meg, hogy mekkora balhé volt abból, hogy miként osszák el a testületet kétfelé. Ki nem akart kivel egy gyülekezetben lenni. Ki nem hajlandó a másikkal együtt szolgálni. Mindenki izgatottan, és félelemmel várta, hogy mi lesz. Hogyan osztják el a testületet, és a gyülekezetet? Aztán megszületett a döntés. Furcsa volt. Sok kérdést vetett fel bennem. Ugyanis számomra a legkedvezőtlenebb megoldás született. Én az új gyülekezetbe kerültem, az új elnöklő ’uralma’ alá, akinek a nevétől is megremegett a térdem. Féltem tőle mint a tűztől. Rajta kívül még egy nem rég kinevezett felvigyázó, és egy idős bácsi lett a vének testülete. A másik gyülekezetben pedig maradt a többi, akik nem voltak képesek együtt szolgálni az új elnöklővel. Oda ment a testület öt normális és viszonylag megközelíthető tagja, ide meg azok, akik vagy még, vagy már nem voltak túl jó vének. Ám ők bizonyos okokból tudtak együtt dolgozni. Legalább is, akkor még úgy tűnt. Számomra ez a leosztás nem volt túl ideális. Nem is értettem, hogy miként lehetett úgy elosztani egy testületet kétfelé, hogy ki nem utál kit. Én akkor még 22 évesen azt hittem, hogy Jehova szervezetében a szellemi dolgok vannak az első helyen. Azok a szempontok számítanak, amelyek a gyülekezet érdekét szolgálják. Oda is mentem megkérdezni a fiatal felvigyázót, hogy biztos hogy jó lesz ez nekünk? Az igazán jó, és megközelíthető vének, akik oszlopok voltak, mind a másik gyülekezetbe kerültek, itt pedig maradt egy olyan testület, amit még én is megkérdőjeleztem. A kérdésem így szólt: Nem leszünk gyengébbek? A válasz a következő volt: Nem. Sőt! Sokkal erősebbek leszünk. Ez meglepett, mert elképzelhetetlennek tartottam , hogy ebből bármi jó is kisülhet. Én pedig rettegve vártam a jövőmet az elnöklővel, akire ránézni is alig mertem, nem hogy megszólítani. Persze így utólag már látom, hogy bár még fiatal, és tapasztalatlan voltam, mégis tisztán láttam hogy ez így nem jó. Emberi szempontok alapján dönteni ilyen komoly kérdésben nem vezethet jóra. És nem is vezetett. Persze később kiderült, hogy az új gyülekezetbe egy új felvigyázót is kineveztek, akit szinte senki sem ismert. Csak úgy lett. Az ő szerepe az életemben később igencsak jelentős volt. Sok jót nem tudok mondani róla. De szerintem senki sem. Pedig azóta eltelt 17 év.

A szétválás után érdekes helyzet alakult ki. Mindenki tudta hogy a két testület utálja egymást. Ez kihatással volt a gyülekezetekre is. Emlékszem, hogy az irodalom szolga egyszerűen csak ellenségnek nevezte a másik gyülekezetet. ELLENSÉGNEK!!!! A testvéreit, akikért az életét is oda kellett volna adnia. A vezetés részéről furcsa megnyilvánulások voltak. A szeretet, és a barátság helyett, a szigor, és a fegyelem lett az úr. Ez számomra egyre nagyobb érzelmi terhet jelentett. Irigykedve néztem a másik gyülekezetet a „gyengébbet” hogy milyen felszabadultak, és vidámak. Amikor ezt az érzésemet megosztottam a fiatal felvigyázóval, és félve elmondtam neki, hogy ezt a helyzetet nem tartom túl jónak, akkor a következő választ kaptam. A gyülekezet vezetésében a fegyelem, és a szigor rendkívül fontos. Ez segít abban, hogy rend legyen. A következő mondat, ami már kissé nekem is szólt az eljövendő ’karrierem’ építését tekintve a következő volt: „Egy felvigyázónak el kell érnie, hogy a testvérek féljenek tőle, mert különben nem fogják tisztelni”. Ez a mondat ott, és akkor szinte izzó vassal lett beleégetve az agyamba! Ez a mondat ellentmondott mindannak, amit én Jézustól tanultam. Ellentmondott mindannak, amiről én azt hittem hogy igazság. Ám mégis híven tükrözte az akkori elnöklő felvigyázó szemléletmódját, amit sikeresen beleplántált a tanítványaiba. Ekkor már éreztem, hogy nem csak az elnöklő felvigyázótól rettegek, hanem az egész testülettől. Az elnöklő részéről egyre több negatív kritikát kaptam. Szavai egyre többször okoztak mély sebeket a szívemben. Olyan dolgokért nyaggatott, fegyelmezett, amihez semmi köze. Ám ő mégis lelkiismeretesen és módszeresen alkalmazta a vezetéssel kapcsolatos alapelvét. Persze sikeresen. Tényleg féltem tőle. Aztán kineveztek ismét egy új vént, aki persze jó tanítványnak bizonyult. A gyülekezet számára is csak tehetetlen, semmirekellő emberek tömege volt, akiket meg se lehet menteni az armageddoni haláltól. Ő volt az első olyan ember akin a ’Noé szindrómát’ fedeztem fel. Ennek a jelenségnek én adtam ezt a nevet. Olyan emberekre alkalmazom, akik úgy érzik, hogy csak ők, és a családjuk fog megmentésben részesülni. Később több hasonló gondolkodású, a gyülekezet egyszerű tagjait semmibe vevő személyt ismertem meg. Sajátos helyzetünknél fogva ő a gyülekezeten belül felettünk nagyobb hatalommal rendelkezett, mint más vének. Lényeg hogy kezdett elegem lenni a hatalomra vágyó uralkodói osztályból. Egyre kevésbé bírtam kezelni a helyzetet. Ami oda vezetett, hogy nem bírtam tovább és robbantam. Összeszedtem a bátorságomat, és alaposan kiosztottam az elnöklőt is, és a Noé szindrómás vént is. Vele még kiabáltam is. Nem is kicsit. Védtem magam, és a kis kialakulófélben lévő gyülekezetet. Olyan feszültség gyűlt össze bennem, amit már nem bírtam kezelni. Ez a története annak, ahogy bennem elindult az a folyamat, ami ide vezetett.

Ezek az események voltak azok amelyek először kérdőjelezték meg bennem, a szent szellem általi kinevezések igazságát. Olyan emberi, a tökéletlenségre már nem fogható jellemvonásokat láttam a vénekben, vagy a testületekben, amiről nem tudtam már elképzelni, hogy Jehova keze benne van. A hatalom megszerzéséért folytatott harc, a rend érdekében történő elnyomás, az alázatra nevelés érdekében történő megalázás nem tartozhat azon tényezők közé, amit Jehova felhasznál a népe érdekében. Szóval így kezdődött a saját megbotránkozásom. És ezután még évekig folytatódott. A következő lépcsőfok az volt amikor már én is felvigyázó lettem, és jobban beleláttam abba, hogy mi folyik a vének között, és miként tudják elérni, hogy miközben semmit nem csinálnak, ez mégis olyannak tűnjön, hogy majd meg szakadnak. Majd egyszer erről is írok. Mindenesetre ez a helyzet volt az első amikor is azzal szembesültem, hogy nekem hazudtak. Bár ezt akkor még nem mertem bevallani magamnak sem.

Címkék: életem
98 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr614483484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nina:) 2012.05.02. 10:30:09

Köszi hogy ezt is megosztottad velünk.Igen ,az ember tűr, tűr ,és egyszer csak robban,mert már nem bírja.Nagyon jó a Noé szindrómahasonlat.Nálunk is az volt,én is úgy éreztem.Sokszor elhangzott hogy "rajtunk áldás van mert mi sokat prédikálunk",öntelt gőgös emberek.Azt hiszik hogy ők osszák az örök életet!
Klikkesedés is van úgy látszik elég sok helyen,és az egyszerű emberekre meg ráhúzzák a "nem jó társaság,vagy nem közibénk valók" jelzőt.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.05.02. 10:54:39

@nina:): Nehogy azt hidd, és más se higgye azt, hogy ezeket azért írom, mert én nem követtem el hasonló hibát. Így utólag visszagondolva, nekem is voltak túlkapásaim, ami a fiatalkori hevességnek, túlzott liberalizmusomnak, vagy esetleg a hatalom mámorának köszönhető. Akik ismernek, és évekig kapcsolatban voltak velem, azok le tudnák írni azt, hogy én mit csináltam rosszul. Persze nem fogják. Lépéselőnyben vagyok. Bár nem bánnám, ha egyszer csak egy ismeretlen nicknév alatt valaki elkezdene személyeskedés nélkül, tárgyilagosan írni rólam. Persze azzal is tisztában vagyok, hogy szinte mindenki többet köszönhet nekem, mint amennyit ártottam neki, ezért kevesen mernék ezt jó lelkiismerettel megtenni

metanoia 2012.05.02. 17:38:10

..."és várt jogőrzésre, s ím lőn jogorzás; és irgalomra, s ím lőn siralom!" És.5:7/b.

"És ez ebek telhetetlenek, nem tudnak megelégedni, pásztorok ők, a kik nem tudnak vigyázni; mindnyájan a magok útára tértek, kiki nyeresége után, mind együtt!" És.56:11.

"A béres pedig és a ki nem pásztor, a kinek a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jőni, és elhagyja a juhokat, és elfut: és a farkas elragadozza azokat, és elszéleszti a juhokat." Jn.10:12.

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2012.05.02. 20:01:33

Egyszerre felemelő,és fájdalmas Post!
Aki komolyan veszi a Szentírást ( vagyis a Bibliát!),és nem engedi a lelkiismeretét elaltatni az így jár(hat) mint Te.

De az Útnak nincs vége,
hiszem,hogy megéri továbblépni!

Köszönöm Sefa,hogy Kiírtad Magadból!
Várom a folytatást... nem egyedül!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.05.02. 20:03:04

@Zsolt520: van kiirni valóm bőven. Van amit nem is merek kiirni

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2012.05.02. 20:06:17

@sefatias:

Semmiképpen sem szeretnék sebeket sérteni, Te Érzed,hogy mire Vagy szabad.

Hiszem,hogy továbbra is higgadt hangvétellel Tudsz emlékezni!

pöttyös kocka 2012.07.24. 23:44:07

@sefatias: na én arra vagyok kíváncsi ,)
persze lehet privátban is, én nagyon jól tudom a pszichológust játszani :)
viccen kívül, azon tűnődtem, hogy lehet, hogy a férfi ex-tanúknak/leendő ex-tanúknak nehezebb dolguk van, mint hasonló cipőben járó nő testvéreiknek. Mert a nők alapból úgy vannak kódolva, hogy kibeszélik magukból, ha valami bajuk van (legalábbis a többség), a férfiak meg magukban tartják, nehezen mondják el a problémáikat, mert próbálják maguk megoldani.Ezek a JT tévtanítások és egyéni kálváriák lelki problémákat szülnek, azokat meg sokszor a kibeszélés oldaná meg, mindenfajta cselekvés nélkül. Ezért (is) jók az ilyen oldalak,mert itt aztán érvényesülhet a "Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek!"

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.07.25. 04:50:50

@pöttyös kocka: :) rám mondjuk épp tegnap mondta valaki, hogy közlési mániám van :D Akkor ez egészséges?

reboot (törölt) 2012.07.25. 12:57:26

@sefatias: ezt mondta rád valaki??? ki volt az a galád?

:P

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.07.25. 13:25:04

@reboot: nem mondom meg, mert te mindig nekiugrassz azoknak akik bántanak engem, aztán nehogy baj legyen. :)

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2012.07.26. 19:20:02

@pöttyös kocka:

Nagy ajándék Istentől látni,
hogy a felvilágosító weboldalakon hevesen írogató fanatikus Jehova Tanúi - szembesülve az Őrtorony Társulat gondosan elhallgatott történelmével, botrányaival, hamis próféciáival- bátran levonják a konzekvenciát,és szakítanak a brooklyni vallási Vezérkarral, és segítenek a még szellemi Őrtorony fogságban lévő Igazság-keresőknek!

Niro 2012.08.16. 15:03:48

Az igen, ellenség, szeretet, én inkább pusztulnék el a helyükben Armageddonkor mint hogy ilyen emberekkel kelljen élnem a Földön...
Szerintem ez a Szent Szellem általi kinevezések nagyban hasonlítottak a kommunista időkre. Szavazni csak díszből kell, úgy is Jani mondja meg ki milyen pozícióba kerül, igaz itt még annál is rosszabb...
Miért nem választják az embereket (titkosan)? A Szent Szellem vezethetné a hívek ujját ikszelésnél:) Túl világi mi?:D

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.16. 17:41:45

@Niro: A titkos szavazás nagyban gyengítené a központi vezetés hatalmát. Azok az emberek, akik tökéletesen megfelelnek a rendszernek, hamar kiesnének, a gyülekezet tagjainak rostáján.

royroyroy (törölt) 2012.08.16. 22:05:20

Akik nem voltak vénnek valók ők még vének? Elnöklő, fiatal, Nóé szindrómás, mi van velük?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.16. 22:12:50

@royroyroy: Egy részük még az. Az elnöklőt később leváltották miután elköltözött innen. a noé szindrómást néhány éve váltották le de már meghalt. A fiatalt a történet után néhány évvel váltották le. Engem három éve.

royroyroy (törölt) 2012.08.16. 22:17:30

Akkor neked volt igazad. Nem voltak alkalmasak vénnek és ma nem is azok.
Akkor mi a probléma?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.16. 22:21:27

@royroyroy: Az hogy nekem volt igazam, ma már nem jelent semmit. ma is ugyanolyanok a vének mint akkor. sőt. úgy látom, hogy egyre gyengébb a színvonal. A probléma az, hogy arra alkalmatlan emberi vezetők a leváltásukig rengeteg embernek okoznak rettenetes szívfájdalmat. Gyakran alázzák meg a gyülekezet tagjait, és veszik figyelmen kívül a méltóságát, vagy az emberi jogait. Ezt elviselni sokszor nagyon nehéz

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.16. 22:22:32

@royroyroy: arról nem is beszélve, hogy sok vén évekig, évtizedekig a tisztségében tud maradni, komoly kétségeket ébresztve az igazságot szerető emberek elméjében

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.16. 22:26:22

@royroyroy: sajnos valami baj van a rendszerrel, ezért a szegénységgel foglalkozó postomhoz nem tudok hozzászólni, ezért itt válaszolnék.
"Ha a gazdag eladja mindenét és Jézus követője lesz, akkor szegényen, pénz nélkül hogyan tudja támogatni a szegényeket?"
A vagyonát fel tudta volna jól használni a szegények megsegítésére, utána meg a többi apostolhoz hasonlóan megkereste volna a módját, hogy mit tehet még. Pál apostol is elhagyta a gazdagságát, és mégis elmondhatta magáról hogy:‘komolyan igyekezett is megtenni’

royroyroy (törölt) 2012.08.16. 22:27:57

Az örök élet nem függ attól, hogy ki vén. Az hogy vén még nem biztos, hogy örökké fog élni. Túl általános, amit írsz, nem tartalmaz konkrétumot, hogy a többiek is olyanok. Miért higgyük el ezt neked? Nem a te tévedhetetlen mércéd alapján történik-e dolgok megítélése. Ez olyan nagy baj? Láthatod, hogy akik nem alkalmasak azok nem lesznek vének.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.16. 22:30:49

@royroyroy: tökéletesen egyetértek veled. a megmentés nem rangtól, kinevezéstől függ. Szavaidból úgy veszem ki, hogy Jehova Tanuja vagy. Tehát abban hiszel, hogy a véneket a szent szellem nevezi ki, és törli. Na már most, ha egy vént aki erre teljesen alkalmatlan ám mégis kineveznek, és ezzel sok probléámát okoz a testvéreknek, akkor ki nevezte ki? Jehova vagy emberek?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.16. 22:35:15

@royroyroy: Az én mércém nem hogy nem tévedhetetlen, de még figyelembe sem kell venni. én nem mérek. csupán leírom a tapasztalataimat, és véleményt formálok. Nem kell nekem semmit elhinni. sőt. nem is szabad. Az interneten mindenki azt ír amit akar. szinte ellenőrizhetetlen az információ. Abban viszont biztos vagyok, hogy sok arra alkalmatlan személy szolgál vénként. Sőt sokat ismerek akit márrég ki kellett volna közösíteni, de még mindig a poziciójában szolgál. Ezeknek az embereknek a kinevezéséhez semmi köze Istennek

royroyroy (törölt) 2012.08.16. 22:38:21

Mondok ennél erősebbet is. Kinevezésre kerültek olyan személyek is vénnek, akik az állambiztonság emberei voltak és beépültek. Őket a szent szellem nevezte ki? Sault Jehova nevezte ki? Dávidot is? Hosszú időn keresztül Dávid tiszteletben tartotta Sault pedig nem érdemelte meg a mi nézőpontunkból. Türelem. Minden napvilágra kerül. Akit a szent szellem nevez ki ott lesz az új rendeben, ha hűséges marad, akit nem, az meg nem. Mit érdekel az téged vagy engem, hogy ki lesz ott az új világba, ha te vagy én nem leszünk ott? Ha meg ott leszünk, akkor kiderül, hogy ki az igazi vén és ki nem.

reboot (törölt) 2012.08.16. 22:41:35

@royroyroy: Ezt rosszul tudod. Olyanok is véni kinevezést kapnak, akik egyáltalán nem képesítettek erre a szolgálatra. Te hány évtized tapasztalattal rendelkezel? Hány kinevezést, törlését Intéztél?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.16. 22:42:35

@royroyroy: nehogy azt hidd hogy újat mondtál. Én is ismerek beépült emberekről szóló történeteket. De én személyesen ismerek olyanokat, akik többmilliós lopásokat követtek el, paráznaságot stb, és úgy lettek vének, vagy maradtak azok. Türelem? 20 évig voltam türelmes. ennyi elég volt. A Társulat álláspontja szerint a véneket Jehova nevezi ki, és ők mind az ő szive szerint való férfiak. Szavaikat úgy kell tekinteni mintha Jehova mondaná. Ugyan már...ez Istenkáromlás

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.16. 22:45:12

@reboot: kérhetnék valamit? valamiért a Jehova Tanúi, a prédikálás és a szegények postomhoz nem tudok hozzászólni. Amig nem oldják meg a problémát figyelnél a hozzászólásokra, és reagálnál rájuk?

reboot (törölt) 2012.08.16. 22:49:13

@royroyroy: Ezt nagyon könnyű mondani... Miután kicsinál téged egy ördögfattya vén, megnézném én, te mit nyilatkozol...

reboot (törölt) 2012.08.16. 22:50:46

@sefatias: Ja, de most épp lefeküdni készülök. Pár percet vagyok már csak. Segítek ameddig, amiben tudok.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.16. 22:51:59

@reboot: :) nincs kint az indexen, úgyhogy nem nagy meló. csak esetleg holnap délelőtt nézz rá légyszi

reboot (törölt) 2012.08.16. 22:56:51

@sefatias: Oks. Figyelek rá. Amúgy nagyon jó post. Ha meg valaki nagyon kötözködik majd, lesz hozzá pár kérdésem. Hátha tud rá válaszolni. Jó pihenést! :)

royroyroy (törölt) 2012.08.16. 22:59:25

Mózes 40 évig volt türelmes. Legyél 40 évig türelmes. Pál példájára figyelj: Csel 23:1-5. Persze, hogy kapnak kinevezést alkalmatlanok, Júdás is kapott Jézustól. Az alkalmatlanok nem lesznek ott az új rendben. Most akarsz vén lenni? Én inkább az új rendeben lennék vén? Legyél az új rendeben vén? Az biztos, hogy igazi kinevezés lesz. Mit érdekel téged most más. Isten ítéletét úgysem kerülheti el, egy kicsit húzza Armageddonig, mi van akkor? Tovább úgyse tudja, mivel Istent nem lehet megtéveszteni.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.16. 23:02:35

@royroyroy: :) nézd. engem már a legkevésbé sem érdekel ez a cím. Nem a vének kinevezésén áll vagy bukik az, hogy én ott leszek-e vagy sem, vagy hogy mi a véleményem Jehova Tanúiról. Ez csak egy apró részlete annak az igazságnak, hogy Jehova tanúi helytelenül értelmezik, és használják a Bibliát. Ezzel félrevezetnek, és súlyos érzelmi károkat okoznak embereknek

royroyroy (törölt) 2012.08.16. 23:03:40

@reboot: Az ördögfattya ott lesz az új rendben te meg nem? Ezt az örömet ne add meg neki. Hírnökök is bekerülnek az új rendbe. Legyél ott te is, és legyél ott vén. Az számít ki lesz ott vén, nem az számít, hogy ki most.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.16. 23:04:35

@royroyroy: egyébként türelmes vagyok. várom azt hogy istennek mik a szándékai velem. Addig is képzem magam, aztán majd lesz valami

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.16. 23:06:13

@royroyroy: félre érted ezt az egész dolgot. itt senkit nem érdekel, hogy ki lesz ott az új rendben, vagy inkább Isten Királyságában. Minket egy dolog érdekel. A Biblia. És csak annak hiszünk ami összhangban van azzal

royroyroy (törölt) 2012.08.16. 23:07:42

@sefatias: csak 1-2 emberről van szó. Ez pedig csak emberekről szól nem Jehováról. Emberekben csalódtál, nem Jehovában. Valakiknek meg a Jer 8:2 szerinti trágyának is kell, hogy legyen. Ezek, akik nem alkalmasak. Várd ki a végét, majd trágyák lesznek. Ők is tudják ezt, ne aggódj.

royroyroy (törölt) 2012.08.16. 23:10:34

A hit az kevés. Az Ördögök is hisznek. Olvassák naponta a Bibliát a démonok is. Hisznek is, tudnak is mindent. De ez kevés.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.16. 23:10:52

@royroyroy: :) kedves vagy de én nem aggódok. És hidd el, hogy nem 1-2 emberről van szó. Nem tudom mióta vagy tanú, és hogy milyen szolgálatot végzel, de mi reboottal igen magas szinteken lépkedtünk, és sok dologba beleláttunk. Főleg ő. És minket nem lehet az emberi tökéletlenséggel megvezetni. Szerintem te nem is tudod, hogy mi a társulat álláspontja a vének kinevezéséről, és az állásuk iránti hozzáállásról.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.16. 23:12:14

@royroyroy: akkor mire van szükség ha szerinted a hit, és a tudás kevés? Mi kell még?

reboot (törölt) 2012.08.16. 23:14:59

@royroyroy: Szerinted a megmentéshez jt-nak kell lenni?

royroyroy (törölt) 2012.08.16. 23:25:10

A vének nem szentek. Bármelyik vént bármikor leválthatják. A legnagyobb vént is leválthatják bármikor. Nem kell túlmisztifikálni a véneket. Te se ajánlottál olyan személyt akiről tudtad, hogy nem alkalmas, nem? Tételezd fel ezt a többiekről is. Ha meg alkalmatlan került kinevezésre, akkor majd megjárja, legkésőbb Armageddonkor.

Máskülönben az kell még ami a démonoknak hiányzik: cselekedett. Jó kapcsolat Jehovával. Jézus követőjének kell lenned, mint ahogy az apostolok is azok voltak és figyeltek Jézusra, majd a keresztények figyeltek Péterre, Jakabra, Pálra. Ebbe a csoportba kell tartozzál. Ha ki is van közösítve az ember, attól még ott lehet az új rendben, mivel emberek nem tévedhetetlenek a döntésnél, lehet, hogy rossz a döntés, de ezt aki elszenvedi tudja és a jó kapcsolatát megőrzi Jehovával és cselekszik összhangban vele, akkor ott lehet az új rendbe. Júdásra is hallgattak, amig nem lett eltávolítva. Tehát nekünk is hallgatni kell, Jézus követőire.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.16. 23:29:51

@royroyroy: eléggé leegyszerűsíted a dolgokat. Ami persze nem baj. De nem teljesen fut párhuzamosan a mondanivalód, az egyházad hivatalos tanításával. Reboot nincs kiközösítve. Ő még tanú. Én ki vagyok. de én soha többet nem leszek tanú, és bár ezért a véneknek vagyok hálás, de az alapvető oka, hogy Jehova tanúit hamis vallásnak tartom, akik nagyon messze vannak az igazságtól. Én arra kérnélek téged, hogy alaposan olvasd át az itt található cikkeket, illetve a bal oldali ajánlóban Johnny, és L. gabi blogját. sok érdekes dolgot fogsz felfedezni az egyházadról

royroyroy (törölt) 2012.08.16. 23:41:56

Ha lesz időm majd elolvasom.
Ez ki fog derülni, hogy melyik az igaz vallás. Tök egyszerű. Ha ott leszel az új rendben, akkor a tiéd, ha nem akkor nem a tiéd. Ha Jehova Tanúi ott lesznek, akkor az ővék, ha nem akkor nem. Ez nem rajtunk múlik. Ez nyilvánvaló lesz mindenki előtt. Az egyházat nem szabad az emberekkel összetéveszteni. Jehova és Jézus mindig lesz, azok az emberek akik nem méltók meg nem lesznek, de együtt vannak, mint a búza meg a gyom. Ezen nem kell csodálkozni. De e búza marad fenn. Legyél búza, amelyik a gyom mellett van de mégis kitart, mert megérti a helyzetet. Ha nem szereted a testvéreidet, akit látsz nem szeretheted Jehovát, akit nem látsz. Márpedig tudnod kell ki a testvéred, hogy szeretni tud. Szervezet biztos van. Márpedig, ha az Ördögnek van szervezete, Istennek miért ne lenne? Ne legyél túl büszke, mint a zöld búza (vagy búzakalász), legyél alázatos, mint az érett búza, amelyik meghajlik társai előtt, mert lehajlik a kalász egy kicsit, mivel érett. Jó éjt.

reboot (törölt) 2012.08.16. 23:51:25

@royroyroy: Egy hithű, becsületes református is lehet búza?

royroyroy (törölt) 2012.08.16. 23:56:46

@reboot: Jókai már megírta: Egy az Isten a Jehova Isten. Nem én vagyok a bíró. Majd, akik teszik az ítéletet eldöntik. Amíg hisz a lélek hallhatatlanságában, szerinted lehet? Amíg háborúzik (értsd. fegyvert fog) szerinted lehet?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.17. 04:25:00

@royroyroy:Kérdéssel kérdésre reagálni ... :) próbálkozz egy kicsit, aludj rá egyet, aztán holnap megbeszéljük

Tök egyszerű?:) úgy legyen

Szervezet biztos van.Melyik?

Miről lehet felismerni?

reboot (törölt) 2012.08.17. 08:49:11

@royroyroy:

jó lenne, ha itt és a jehovatanui.blog.hu/ meg a jtinfo.blog.hu/ oldalon célirányosan elolvasnál pár postot

csak azért, mert a általad felvetett dolgokat ott már megcáfolták, így nem kell szaporítanunk feleslegesen a szót, és mindig az 1x1 szintjéről kezdeni a beszélgetést

légyszi ezt tényleg tedd meg

sok jt aki ide jön, nem hajlandó, és nem is tud érdemben hozzászólni, csak hajtogatja azt, amit a gyülekezetben tanult, aztán átvált a fenyegetőzésre, ha nem megy velünk semmire

jó volna, ha te tudnál érdemben is érvelni, nem úgy mint a téged megelőző személyek

úgy is mondhatnám, ha van időd kommenteket írni, akkor biztos van időd átfutni egy két postot is - tudod, az embernek arra van ideje, amire szakítani akar

ha azért jöttél ide, hogy felfedezz új dolgokat, amit a gyülekezetben sosem fognak elmondani neked, akkor jó helyen jársz, de kérlek először olvass, utána kérdezz

ha másért jöttél...

reboot (törölt) 2012.08.17. 09:09:02

@royroyroy: az, hogy jókai mit írt, nem jelent semmit, hitler is megírta az írnivalóját...

nyilván a szervezet 8és te is) attól idéz, aki azonos véleményen van, mint ő, ez alapján bármiben állást foglalni hiszékeny félrevezethetőség

értem mire célzol, a válaszom:

[1] jt-nak is vannak drámaian téves tanításaik

[2] indirekte gyilkolnak is, a vérátömlesztés / védőoltás tilalom miatt, azoknak pedig, akik nem értnek egyet a szervezet tanításaival az életüket pokollá teszik

ha az őszinte, becsületes jt megmenekülnek, akkor egy őszinte, becsületes (de állítólag félrevezetett) református nem fog???

reboot (törölt) 2012.08.17. 09:10:42

@royroyroy: "az Ördögnek van szervezete"

erre légyszíves küldj nekem bibliaverseket, amik ezt bizonyítják, kommentár nem kell, csak a szentírás

erre nagyon kíváncsi vagyok :)

reboot (törölt) 2012.08.17. 09:11:15

@royroyroy: erre nem válaszoltál, majd tedd meg légyszi:

"Szerinted a megmentéshez jt-nak kell lenni?"

reboot (törölt) 2012.08.17. 09:13:56

@royroyroy: szerintem nagyot tévedsz, de megértem miért... igazából sem itt sem ott nem számít a titulus, főleg nem az örökkévalóság függvényében

ha konkrét bibia verssel kellene válaszolnod, mit mondanál, mi számít igazán?

reboot (törölt) 2012.08.17. 09:34:29

@royroyroy: egyébként jókaira vissza térve...

én örülnék neki, ha meg tudnád magyarázni, hogy a jhvh miért nem szerepel egyetlen ókorból fennmaradt újszövetségi részben sem? pedig több ezer van belőlük...

egyszerűen nincs bizonyíték arra, hogy valaha is benne volt...

illetve érdekelne az is, hogy a vezető testület mi alapján döntötte el, hogy az új szövetségi részbe hova írja bele az "úr" helyére a "jehová"-t...

a társulati érvek ide kevesek... tudsz annál ütősebbet mondani?

tényleg érdekelne !

ha csak a társulati összeesküvés elméletet tudod felajánlani ismeret gyanánt, akkor kérlek próbáld megérteni, hogy az újszövetségnek DRÁMAIAN más az üzenete, ha sosem volt benne a jhvh, és az az úr alatt krisztust kell érteni ott, ahova a jhvh be lett rakva !

ez olyan horderejű dolog, amin az egész szervezet a tagságával együtt elvérzik

ugyanis, ha krisztus nem az, akinek jt gondolják, akkor hatalmas problémában van a szervezet és a tagsága is !

royroyroy (törölt) 2012.08.17. 11:22:05

Nem is tudom hol kezdjem.
Postokkal az a gond, hogy nem lehet velük beszélgetni, érvelni. Ez az interaktív felület jó, mert veled beszélgetek nem a weboldallal, oda bárki írhat bármit. De itt konkrét kérdésre konkrét válasz van. Szóval érted. Géppel nem lehet beszélgetni.
Persze, hogy vannak a Tanúknak tévtanításaik. Ilyen volt a kereszt, a karácsony ünneplése, az 1914-es nemzedék lehet, hogy most is van, de nekem még nem bizonyította senki, hogy mi az. Egy biztos, hogy a Jehova név nem lehet vita tárgya, hiszen a református Károli már a XVI. században használta ezt a nevet, ő pedig biztosan nem volt az Őrtorony társulat tagja. Az a lényeg mit mondott Jézus és volt egy hang is az égből, aki biztos nem Jézus volt a megkeresztelkedésekor és utána se.Oda írta bele, ahol a vers a héberben is előfordul és ott a JHVH szerepel, így ha idézet, akkor a görögben is szerepelhet.
A vér kérdést nem érdemes feszegetni. Te többet tudsz a vérről vagy bármelyik orvos, mint az ember teremtője? Ha valamit kihagytam visszatérünk rá.

reboot (törölt) 2012.08.17. 11:48:28

@royroyroy: az a gond, hogy a válaszodból azonnal látszik, hogy még - ne sértődj meg légyszi - kezdő vagy a bibliai ismeretek vonatkozásában

az isteni név szerepe a görög iratokban nem hogy vitán felüli, hanem hatalmas probléma, csak te ezt még nem érted

a vérkérdéshez való hozzáállás igazából azt a kérdést veti fel, hogy jt teológiája - miszerint nem lehet vérátömlesztést elfogadni - megállja-e a helyét ?

ugyanis ez direktbe nincs benne s bibliában, csak jt ezt sakkozzák ki belőle - nagy különbség

légyszi keresgélj cikkeket a megadott honlapokon, és ha elolvastad érteni fogod, miért írtam azt, amit

azt írod, neked még nem bizonyította senki, hogy jt tévtanítók, nos, akkor jó helyen vagy, az általam javasolt oldalak pont ezt a kérdéskört célozzák meg, szerintem elég cáfolhatattlanul

royroyroy (törölt) 2012.08.17. 12:05:55

@reboot: A Névről: Én nem a görög iratokról beszéltem, hanem a héberről és arról, hogy az isteni név vitán felüli, mert ezt már Károli is használta és senki nem mondhatja, hogy ő az Őrtorony Társulat tagja volt. Ha van egyszer egy vitán felüli isteni név, Jehova, akkor az biztos nem Jézus. Egyébként a görög iratokban az isteni nevet - Jehova - nemcsak az Újvilág fordítás használja, hanem számos más héber fordítás is.
Ezek a fordítások voltak az alapjai az Újvilág fordításnak a nevet illetően. Tehát, ha a héberek belefordították az isteni nevet az újszövetségi iratokba, akkor ezt nem az Őrtorony Társulat találta ki, hogy hol szerepeljen, csak követtek egy mintát, amiről nem mondhatjuk egyértelműen, hogy rossz, főleg ha összevetjük, amikor a héberből idéz a vers (tehát az újszövetségi részben lévő vers) és ott is az isteni név szerepel. De te is tudod, hogy nem mindenhova írták be a Jehova nevet, mert Fil 4:13-ban nem szerepel.

royroyroy (törölt) 2012.08.17. 12:11:32

@reboot: Vérkérdés: direktben az sincs benne a Bibliában, hogy ne tegyél szemetet a szomszéd udvarára. Ezt csak úgy kisakkozod belőle. A héber iratokból teljesen egyértelmű, hogy a vért nem lehet a test táplálására felhasználni még szükséghelyzetben sem. Akkor miért kellene elfogadni a vér átömlesztést. Neked vannak egyértelmű bizonyítékaid, hogy a vér az életmentő és akkor biztos nem hal meg az illető, ha vért kap? Jobban ismered a vért és az emberi testet, mint a Teremtő?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.17. 12:11:52

@royroyroy: juuuj, már alig várom, hogy hazaérjek, és irjak neked erről. Addig olvasd el az újvilág forditás függelékét erről. Alaposan értelmezd a szavakat. Egyébként bumbumöcsi pont erről irt egy postot nem rég. Reboot. Belinkelnéd ide, ha lehet, hogy el tudja olvasni? Én sajnos nem tudom mobilról

reboot (törölt) 2012.08.17. 12:13:48

@royroyroy: oks, nem koptatom a szám, cáfold meg a cikkeket, aztán beszélünk, amit fejtegetsz, azon mi itt már rég túlléptünk

sajnálom, hogy te is csak olyan jt vagy, aki csak arra képes, hogy elmondja azt, amit a szervezetben hallott, azt hittem többet tudsz... na mindegy, szép napot neked

royroyroy (törölt) 2012.08.17. 12:15:02

@reboot: Távtanítások: pont azt mondtam, hogy voltak tévtanítások Jehova Tanúinál: kereszt (Őrtorony folyóiraton is rajta volt), karácsony (Bételekben is megtartották), dohányzás engedélyezése kezdetben, az 1914-es nemzedék. És ha volt, akkor lehet, hogy most is van. Csak nem tudom melyik, mert most még nem hívta rá fel a figyelmemet senki. De majd idővel kiderül, ha van.

reboot (törölt) 2012.08.17. 12:15:54

@royroyroy: a bizonyítékok elérhetőek a megadott honlapokon, ha azokat meg tudod cáfolni, tudunk tovább lépni, ha nem, akkor nem :)

már lejöttem a falvédőről, nem pazarlom az időmet feleslegesen

a legjobbakat :)

reboot (törölt) 2012.08.17. 12:17:55

@royroyroy: az általam megadott honlapokon sokféle tanítás elég durva cáfolatát találod, ha megnézed megnézed, ha nem, nem, nekem mindegy miben hiszel, jogod van hozzá

reboot (törölt) 2012.08.17. 12:22:00

@royroyroy: "Jobban ismered a vért és az emberi testet, mint a Teremtő?"

miből gondolod, hogy te tudod a teremtő álláspontját ebben a kérdésben??

te jt vagy, azt hiszed amit tanítottak neked...

vagyis te nem tudod, CSAK HISZED, hogy tudod a teremtő álláspontját a vérátömlesztésről

reboot (törölt) 2012.08.17. 12:31:53

@royroyroy: @sefatias:

direkt nem adtam meg neki a cikkek linkjét, csak a honlapét

ha azért jött, hogy szélesítse a látókörét, meg fogja találni

ha csak trolkodni jött, akkor te is tudod, mire számíthatunk tőle, vagyis tök mindegy mit linkelsz neki

roy-nak meg azt mondom, ha ért angolul, akkor raymond franz 2. könyvének ide vonatkozó részét, és a függeléket (vérkérdés) olvassa el

nincs jt a földön, aki meg tudná cáfolni az ott leírtakat !

én olvastam tudom miről beszélek, tudom, miért nem hiszek jt vérkérdéses (gyilkos) teológiájában

ha érdekel megnézed, ha nem, nem, nekem tökmindegy miben akarsz hinni

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.17. 12:35:24

@royroyroy: na majd én segitek. Ha hazamegyek célirányosan mutatok neked pár cikket. Hidd el, hogy meg fogsz lepődni. De nehogy azt hidd, hogy egy két óra, és kész is a végeredmény. Alapos bibliatanulmányozásra van szükséged. Olyanra, amilyenről a legtöbb tanúnak fogalma sincs hogy milyen

royroyroy (törölt) 2012.08.17. 12:43:31

@reboot: Azt hiszem, amit tanítottak és logikusnak látok. Ha nem logikus, akkor nem hiszem, mert akkor hiszékeny lennék. Persze, hogy csak hiszem (hittel), mert még szükség van a hitre,de a hit később megszűnik, mert akkor majd mindent biztosan fogunk tudni. 1Kor 13:12,13 De addig szükség van hitre.

Sajnos nem tudok angolul, úgyhogy megfosztasz a kulcs érvektől, amit a Raymond Franz írt. E kérdésben így kényszerből tudatlan maradok.

reboot (törölt) 2012.08.17. 13:07:41

@royroyroy: kicsit félre értettél, nem baj, jt a pontos ismeretből építik fel a hitet, tehát a te hited, miszerint isten tiltja a vérátömlesztést abból az ismeretből származik, amit jt-nál tanultál

ha befogadsz más ismeretet, megváltozik a hited, ennyi

ha átverekedted magad azon, amit javasoltam is, szívesen segítek megérteni azt, ami csak angolul elérhető

először neked kell lépéseket tenned, hogy tudjam nem feleslegesen pazarlom az időmet

sorry, nekem már több évtizedem elment erre a vallási hülyeségre, nem kívánok sok időt eltölteni már ezekkel a dolgokkal, csak ha van értelme

szólj, ha már túl vagy az alapokon

üdv., és tényleg a legjobbakat!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.17. 13:09:40

@royroyroy: a logikával csak óvatosan. Sok embert csaptak már be, mert logikusnak tünt az amit mondtak neki. Logika a következtetésekhez kell. De én nem hiszek már a következtetésekben. Csak abban amit szó szerint látok a bibliában. Egyenlőre ezen a szinten vagyok. Húsz évig hittem a logikus következtetésekben. Ma már tudom, hogy becsaptak és kihasználtak

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.08.17. 13:23:45

@royroyroy: Franz 2. könyvét hamarosan elkezdjük fodítani [amint az elsőt befejeztük, kb. 90%-on van], addig is itt az első könyve, amit szeretettel ajánlok a figyelmedbe:
jehovatanui.blog.hu/2011/08/27/raymond_franz_lelkiismereti_valsag

A vérkérdésről bővebben:
jehovatanui.blog.hu/2012/02/13/elkulonolo_level

royroyroy (törölt) 2012.08.17. 14:28:46

@Johnny Joker: Ez épp olyan kérdés, hogy mi számít munkának sabbat napon és mi számít vérnek. Nem számított munkának egy állat kihúzása és a kalásztépés sem, amit Jézus végzett. Itt meg nem számít vérnek a kisebb frakció, illetve ebben a kérdésben nem foglalt állást a Vezető testület ezt rábízza minden egyes személyre, ha akarja elfogadja, ha akarja nem, de hozzáteszi. Olyan döntést kell hozni az egyénnek, ami tetszik Istennek és a saját lelkiismeretének. Ennyi.

Másik pedig, hogy nem abszolút a bálványoknak áldozott dolog és ezért vérkérdés se a cikk szerint. De ugyanakkor elismeri, hogy a paráznaság abszolút. Ahogy a paráznaság abszolút a vérkérdés is lehet az, illetve ahogy a bálványoknak áldozott dolog nem abszolút úgy a vérkérdés sem abszolút, mert a frakciókat el is lehet fogadni.

Máskülönben mondjál nekem olyan esetet, hogy valaki biztosan azért maradt életben, mert vért kapott és biztosan azért halt meg, mert nem kapott vért.

royroyroy (törölt) 2012.08.17. 14:40:57

@sefatias: szerintem az a baj, hogy annak sem hiszel, amit a Bibliában látsz. Látod benne, hogy van kiközösítés. Ha nem lenne szervezet honnan közösítenék ki az illetőt és ki? (Persze az más kérdés, hogy jogos-e a kiközösítés vagy sem. De most nézzük azt, hogy jogos.)

royroyroy (törölt) 2012.08.17. 14:44:14

@reboot: Egyrészt igazad van, mert a hit ismeretből van. Ezért az nagymértékben függ az ismeretből a hited.

Másrészt abban nincs igazad, ha megoldasz egy egyenletet és kijön, hogy x=5, akkor fölösleges tovább keresgetned, mert nincs más megoldás. Persze ettől kipróbálhatod az összes számmal, de fölösleges. Nem lesz más az eredmény.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.17. 14:52:09

@royroyroy: "szerintem az a baj, hogy annak sem hiszel, amit a Bibliában látsz."

Ez komoly vád. Ezt már bizonyítani kell!! Kérlek bizonyítsd be, hogy a Bibliának sem hiszek, és hogy elvetem a kiközösítés intézményét

royroyroy (törölt) 2012.08.17. 14:54:27

@sefatias: ok. Igazad van. Elkövettem azt a hibát én is, hogy túl általános felvetésre konkrét válasszal reagáltam.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.17. 14:57:09

@royroyroy: higgy nekem. olvass sokat. és meglátod, hogy kitárul előtted a világ. Mióta vagy tanú, és mióta nem hiszel 1914-ben?

reboot (törölt) 2012.08.17. 15:08:01

@royroyroy: Ne haragudj meg, de ez egy nagyon félrevezető szemléletes. Sajnos nem olyan egyszerű az eset, hogy x=5...

Van egyenlet, aminek 2 eredménye van, van olyan is, amikor csak általános megoldás létezik, a konstansok elhanyagolásával...

Nem tom volt-e szerencséd differenciál egyenletekhez, ha igen tudod, miről beszélek.

Ha már a matek szoba jött, akkor szerintem itt bőven van imaginárius megoldás is, hogy vadabbat már ne is mondjak.

Na mindegy. Olvasgass. Ha még tudod cáfolni a post-okban

reboot (törölt) 2012.08.17. 15:09:36

@royroyroy: Szereplő érveket, akkor majd bekapcsolódok.

Jó hétvégét mindenkinek!

royroyroy (törölt) 2012.08.17. 15:25:05

@reboot: az imaginárius példa még jobb, mert ott nem manipulálhatsz akárhogy a gyökökkel, mert rossz eredményre fogsz, ott is követni kell a szabályokat, amik adottak.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.17. 15:26:51

@royroyroy: Mióta vagy tanú, és mióta nem hiszel 1914-ben?

royroyroy (törölt) 2012.08.17. 15:27:41

@sefatias: Amióta megjelent az Őrtoronyban. Még csak több mint 10 éve.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.17. 15:29:10

@royroyroy: de 1914 maradt. csak a nemzedéket magyarázzák másként
Szerinted Krisztus 1914 óta uralkodik?

royroyroy (törölt) 2012.08.17. 15:31:42

@sefatias: Szerintem igen. A föld felett. Egyfajta uralmat már 33-ban is megkezdett.

royroyroy (törölt) 2012.08.17. 15:34:22

@reboot: Most én nem fogok átmenni egy másik blogba. Szólj inkább nekik, hogy jöjjenek ide. :)

royroyroy (törölt) 2012.08.17. 16:06:18

@sefatias: Azt mondtad, hogy a Bibliának hiszel. Erről van szó. Van egy évszám, ami megegyezik a Bibliában és világi történelemben is, illetve, lehet, hogy van több is, de a számoláshoz elég ez az egy is. Elfogadva azt az évszámot, olvasva a Bibliát ki tudod számolni a 607-et. Ha ugyanis a világi hivatkozásaid lennének igazak, akkor nem lenne igaz a Biblia kronológiája, tehát eldobhatnánk a Bibliát mint nem megbízható művet. De te is azt mondtad, hogy a Biblia igaz. Ezért i.e. 607 volt a kezdet az 1914-hez, a Biblia szerint.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.17. 17:03:12

@royroyroy: megnézted a függeléket? áttanulmányoztad, azt hogy a társulat elismeri, hogy több ezer régészeti lelet van, amely Jeruzsálem pisztulását Nebukadnezár király 18. évére, i.e. 587-re teszi?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.17. 17:08:57

@royroyroy: viszont ha kérhetlek ott válaszolj, mert ez a téma már ahhoz a posthoz illik

reboot (törölt) 2012.08.19. 23:34:03

@royroyroy: na most van egy kis időm :)

matek... maradjunk annyiban, hogy amit írtál a képzetes számokról, meg a 'gyökökről'... hát, hogy is mondjam...

kicsi az esélye, hogy műszaki értelmiségi légy... hogy matekból nincs doktorátusod, az meg 100%, na nem mintha ez itt most számítana, de hát te idekeverted az egyismeretlenes elsőfokú egyenletet, érvként, kicsit leegyszerűsítve a dolgokat

én úgy látom, hogy a legegyszerűbb esetben is a téma egy 3 ismeretlenes elsőfokú egyenletrendszer... hangsúlyozom, a legegyszerűbb esetben!

az imaginárius dolgot nem értetted meg, de nem gond, leírom: ami a matematikusoknak a képzetes tengely szerinti érték, az a teológusoknak krisztus kettős természete, így remélem tiszta, miről beszélek

reboot (törölt) 2012.08.20. 00:40:04

@royroyroy: na mégis átmentél a másik blogra... pedig azt mondtad nem mész...

Turris Fortissima 2012.08.20. 09:50:38

@sefatias:

"Na már most, ha egy vént aki erre teljesen alkalmatlan ám mégis kineveznek, és ezzel sok probléámát okoz a testvéreknek, akkor ki nevezte ki? Jehova vagy emberek?"

Saul elég problémát okozott az embereknek és Jehovának is. Dávidot pl. meg akarta ölni, és válogatott harcosokkal üldözte. Jövendőmondóhoz fordult Isten helyett, stb.

Dávid elvette másnak a feleségét, gyereket csinált neki, majd úgy inézte, hogy a nő férje meghaljon.

Salamon tengernyi bölcsességet kapott, ám idegenből hozatott rengeteg feleséget. Végül már hamis isteneknek áldozott.

Iskariót Júdás elárulta Jézust, és halálra juttatta.

Mindezek elég problémát okoztak mindenkinek,Istennek is.

Öket Jehova nevezte ki, vagy emberek ??

Ezek mind-mind súlyos problémák

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.20. 10:20:01

@Turris Fortissima: Őket Jehova nevezte ki akkor, amikor még hűségesek voltak. az összeset. De a biblia sehol nem mondja, hogy ha majd rosszak lesznek, akkor a szent szellem el fogja őket mozdítani az állásukból. De az őrtorony határozottan kijelentette már sokszo, hogy arra alkalmatlan személyek nem lehetnek a szent szellem által kinevezve, illetve állásukban megtartva.

. Ezeket a keresztény felvigyázókat továbbra is a szent szellemnek kellett vezetnie, miközben ellátták feladataikat Isten nyájának pásztoraiként. Ha valaki, akit kineveztek egy hivatalba, már nem felelt meg az isteni irányadó mértékeknek, idővel a szent szellem úgy működött, hogy eltávolította őt az állásából...11 Ezeknek a képesítéseknek az áttekintése rámutat, hogy akik vezető szerepet töltenek be Jehova imádatában, azoknak példamutatóan kell viselkedniük mint keresztényeknek. Azoknak a férfiaknak, akik gyülekezeti felelősségekre törekszenek, bizonyítékát kell adniuk, hogy a szent szellem működik rajtuk

Turris Fortissima 2012.08.20. 13:57:09

@sefatias:

"Őket Jehova nevezte ki akkor, amikor még hűségesek voltak. az összeset."

Ebben ne legyél ennyire biztos. Pl:

"Itt szolgált Éli két fia, Hofni és Fineás Jehova papjaként."

"Éli fiai pedig semmirekellő emberek voltak; nem ismerték el Jehovát."

"Éli pedig már nagyon idős volt; és meghallotta, mi mindent művelnek a fiai egész Izraellel, és hogy együtt hálnak azokkal a nőkkel, akik a találkozás sátrának bejáratánál szolgálnak." (1Sám1:3;2:12,22

Vajon minden papot Jehova választott ki ? Őket is ?

Vagy gondoljunk csak Jézus korának papjaira. Mindet Jehova választotta ?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.20. 14:36:19

@Turris Fortissima: olyan szűklátokörű vagy hogy azt már semmilyen Si mértékegység szerint nem lehet kifejezni. A hozzászólásodban Saul, Dávid, és Judás példáját hoztad fel. őket mind Jehova nevezte ki. erre jössz hogy nioncs igazam, mert hofnit és fineást sem Jehova nevezte ki. Te nem látod a fátol az erdőt, és képtelen vagy összefüggéseiben gondolkodni a Bibliáról, illetve a társulat tanításairól. Köszönöm, hogy ezalatt két nap alatt megtisztelted a blogomat, de úgy döntöttem, hogy Pál szavaira hallgatva a felesleges szóharcokat mellőzöm a blogomról
süti beállítások módosítása