Gyermekkoromban az iskolában meg kellett tanulnunk egy kis versikét, ami elvileg segít a tájékozódásban. A versikére biztosan mindenki emlékszik:"Előttem van észak, hátam mögött dél, balra a Nap nyugszik, jobbra pedig kél." Ez a vers segített sokunknak abban, hogy megtanuljuk az égtájak egymáshoz viszonyított állapotát. A versike pontosságához kétség nem fér. Cáfolni lehetetlen. Ám nekem már akkor felmerült egy kérdésem, ami nem hagyott nyugodni. Én a verstől függetlenül tudtam, hogy mik azok az égtájak, és, hogy melyik merre van.

Ám a versike, attól függetlenül, hogy segít megtanulni az égtájak egymáshoz való viszonyát, valójában semmit nem segít a tájékozódásban, hiszen az északi irány nem attól függ, hogy én merre fordulok. A versike szerint észak előttem van, ám az hogy én épp merre fordulok az nem befolyásolja a föld elhelyezkedését. Észak akkor is északra van, ha én épp háttal állok neki. Tehát a vers önmagában nem mond igazat. Sőt rendkívül megtévesztő. Képzeljük el, hogy valaki, egy sűrű erdőben, vagy a tengeren, csupán azért indulna el az északnak hitt irányba, mert az van előtte.

Ahhoz, hogy ennek a versikének valódi haszna legyen, arra van szükség, hogy más eszközök és a tapasztalat segítségével, összekapcsoljuk a valósággal. Ha nem ismerjük pontosan azokat a lehetőségeket, amelyek hozzásegítenek a pontos tájékozódáshoz, akkor ez a versike, és a belőle megszerzett tudás nemhogy a hasznunkra, hanem inkább a kárunkra lesz. Hiába ismerjük az égtájak egymáshoz való viszonyát, ha nem tudjuk meghatározni, hogy valójában merre is vannak.

A Biblia ehhez a vershez hasonlít. A benne található életvezetési tanácsok pontosak. Alkalmazásuk az élet minden területén hasznosak, sikerre vezetnek. Ám mégis azt látjuk, hogy a kereszténység, és persze a keresztények is, közel két évezrede keresik a helyüket, hibát hibára halmoznak, sőt, gyakran kifejezetten ártanak maguknak, és a társadalomnak. Az egyházak értetlenűl állnak azon tény előtt, hogy a híveik, és a lelkészeik száma csökken. Miközben egyre erősebb a keresztény értékek védelmében történő felszólalás, az embereket egyre nehezebb rávenni arra, hogy alkalmazzák azokat, illetve legyenek aktív tagjai egy helyi keresztény közösségnek.

Mindez oda vezethető vissza, hogy a kereszténység, függetlenűl attól, hogy birtokában van a megfelelő információnak, azt maga sem alkalmazza, mivel nem kapcsolja össze azzal a valósággal, amelyben él. A történelmi egyházak anakronizmusa ijesztő(en unalmas) a modern ember számára. Egy katolikus, evangélikus, református istentisztelet kevés embernek jelent pozitív élményt. Inkább értelmetlen időfecsérlésnek tűnik. (Mert, hogy az is). Miközben évszázados hagyományokhoz ragaszkodnak, mondván, hogy az jó és előremutató volt évszázadokkal ezelőtt, nem veszik figyelembe a mai ember igényeit. Vagy ha van is némi próbálkozás, azt is belegyűrik a hagyományok közé, értéktelenné téve a próbálkozást.

Miközben minden egyház pontosan meg tudja fogalmazni a problémákat, képtelen arra, hogy változtasson azokon a módszereken, amelyek a problémát előidézték. Sőt szinte minden esetben azt tartják megoldásnak, hogy fokozzák azokat a tevékenységeket, amelyek a problémát előidézték, felgyorsítva ezzel a kereszténység leamortizálásának folyamatát. 

A lelkész hiány megoldását (is) például imádkozással szeretnék megoldani. De legyünk őszinték! Mire is jó az ima? Szólni istennek, hogy adjon több lelkészt? Annak az Istennek, aki pontosan tudja, hogy mi a probléma, és, hogy miképp kell megoldani? Annak az Istennek, aki ezek szerint nemtörődöm módon hagyta, hogy elfogyjanak a lelkészek? Az ilyen megoldások, azontúl, hogy semmi hasznuk nincsen, még jobban fokozzák a problémát, hiszen a valódi okok megkeresése helyett, Istent teszi felelőssé, a valódi megoldás helyett, pedig szintén belé vetik a hitüket. Feleslegesen. Az az Isten, aki pontosan tisztában van mindennel, és ennek ellenére hagyta idáig fajulni a dolgokat, az nem fog hirtelen változtatni ezen, csupán azért, mert idős nénik imádkoznak érte.

A református egyház például minden problémáért Trianont okolja, és az egyház hanyatlásának megállítását a Nagy-Magyarországban látja.

Mindezek a megoldások a valóságtól teljesen távol vannak. Fokozva ezzel a problémákat, és miattuk egyre távolodva a valódi megoldástól. Mivel az egyházak képtelenek valódi megoldásokkal szolgálni, ezért az eltévedt, de az égtájakról szóló versikét hangosan szavaló túristához hasonlítanak. Fogalma sincs merre kell menni, de azt tudja, hogy északhoz képest merre van dél. De, hogy észak merre van, arról fogalma sincs. Az egyházak is a Bibliával a kezükben egymásnak ellentmondva, vitatkozva, össze vissza forgolódva próbálnak utat mutatni. Ahányan vannak annyi felé, és percenként változtatva a véleményüket, amiben még egy egyházon belül sem tudnak megeggyezni.

Az emberek a lábukkal szavaznak. És ha nem érdekli őket a kereszténység, annak nem Sátán csábítása és eredményes tevékenysége az oka, hanem az egyházak, egyházi vezetők kudarca, akik képtelenek szembenézni a valósággal.

Hogy mire is gondolok, azt ITT és ITT leírtam