Ahhoz, hogy lássuk milyen a megfelelő szervezeti forma Isten népe számára, érdemes megvizsgálnunk a bírák idejét, és elgondolkozni azon, hogy nincs-e mód azon alapelvek alkalmazására, amit ott találunk. A bírák könyve a következő szavakkal fejeződik be: „Azokban a napokban nem volt király Izraelben. Mindenki azt cselekedte, ami jónak látszott a saját szemében”

Izrael patriarchális társadalom volt. Nem volt egy központi vezetés, hanem a törzsek, családok maguk hozták a döntéseiket. Amint látjuk az előbb idézett versben, Izrael a saját életével kapcsolatos döntéseket úgy hozta meg „ahogy jónak látszott a szemében”. Ez a gondolat korábban is szerepel a könyvben, ami azt jelenti, hogy általános volt ez a „közigazgatási rendszer”. Izrael a honfoglalás után egyáltalán nem volt egy centralizált állam. Sőt! Egy későbbi eseményből kiderül, hogy amikor az Izraeliták a szomszédos országokhoz, népekhez hasonlóan, egy centralizált államot szeretett volna létrehozni, Isten ezt személyes sértésnek tekintette. Nézzük:

„Idővel egybegyűlt Izrael összes véne, és elmentek Sámuelhez Rámába.  Így szóltak hozzá: „Íme, te megöregedtél, a fiaid pedig nem járnak útjaidon. Most azért nevezz ki nekünk királyt, hogy ítéljen minket, ahogy az összes nemzetnél szokás” (1Sámuel 8: 4,5)

Sámuel aki ekkor bíró és próféta volt Izraelben meglepően reagált:

„Sámuel szemében azonban rossz volt ez, mármint hogy azt mondták: „Adj nekünk királyt, hogy ítéljen minket.” (1Sámuel 8: 6)

Sámuel nem volt elragadtatva a gondolattól, hogy Izrael egy centralizált, egy személy által irányított állam legyen. Ám tudta, hogy ebben nem ő dönt, hanem a nép valódi vezetője, az isten. Ezért hozzáfordult és megkérdezte tőle, hogy mi legyen. Isten ezt felelte neki:

„Hallgass a nép szavára mindenben, amit mondanak neked, mert nem téged vetettek el, hanem engem vetettek el, hogy ne legyek király felettük.”

Láthatjuk, hogy a Teremtő nem igazán örült, hogy a nép olyan államformát akart, ami a szomszédos népeket jellemezte. Az a rendszer, ami addig a pontig volt Izraelben, jobban megfelelt neki, hiszen így közvetlen kapcsolat volt az ember és Isten között. A fennálló rendszer önállóságot és szabadságot biztosított a népnek, és az őket érintő kérdésekben nem kellett egy felső utasításra várniuk, hanem meghozhatták ők is. Isten és a szabadság mindig kéz a kézben jártak.”. „Ahol az Úr szelleme van, ott szabadság van.” Mondta Pál (2Kor 3:17) Isten tudta, hogy egy központosított hatalom sosem jó a népnek, amelynek ő mindig csak az érdekeit nézte. Ezért ezt mondta:

„Hallgass most szavukra. Csakhogy szigorúan figyelmeztesd őket, és mondd el nekik, mihez lesz joga a királynak, aki uralkodni fog felettük…A következőkhöz lesz joga a királynak, aki uralkodni fog felettetek: Fiaitokat magához viteti, szekereihez és lovasai közé rendeli őket, és némelyeknek a szekerei előtt kell futniuk.  Parancsnokokat nevez ki magának ezres és ötvenes csoportok élére, némelyekkel szántatni és arattatni fog, és velük készítteti el hadi felszerelését és szekerei felszerelését. Leányaitokat elviszi kenőcskeverőnek és szakácsnőnek meg sütőnőnek. Legjobb földjeiteket, szőlőiteket és olajfaligeteiteket elveszi, és odaadja a szolgáinak. Vetéseitekből és szőlőitekből tizedet szed, és odaadja azokat udvari tisztviselőinek és szolgáinak. Elveszi szolgáitokat és szolgálóleányaitokat, legjobb csordáitokat és szamaraitokat, és a maga munkáját végezteti velük. Nyájaitokból tizedet szed, ti pedig szolgáivá lesztek.”

Isten tehát előre figyelmeztette a népet, hogy azzal, hogy király akarnak maguk fölé, önmaguknak fognak súlyos károkat okozni. Sámuel még próbálkozott, hogy lebeszélje a népet, de hasztalan. A nép kitartott a rossz ötlet mellett. Isten pedig megmondta előre, hogy meg fogják bánni a döntésüket. Így lett Izrael királyság.

De amíg nem volt az, hogyan működött az állam? Valójában egyáltalán nem olvasunk arról, hogy Izrael államként működött volna. Inkább az autonómia jellemezte a 12 törzset, illetve az azokat alkotó családokat. Amikor pedig a letelepedés után kisebb nagyobb közösségeket alkottak, a törzsi és családi vezetést kiegészítette egy másik. Erről ezt olvashatjuk:

„Állíts magadnak bírókat és elöljárókat minden kapudon belül, melyet Jehova, a te Istened ad neked törzsenként, és ítéljék a népet igazságos ítélettel.” (5Mózes 16:18)

Tehát a nép maga választott olyan embereket, akik bizonyos esetekben döntéseket, hoztak. Itt a hangsúly azon van, hogy nem Isten, vagy egy felsőbb hatalom nevezte ki őket, hanem a nép döntött arról, hogy ki legyen ebben a pozícióban.

Láthatjuk, hogy ez volt az a rendszer, amelyiket Isten hozta létre, és amely mellett síkraszállt. Egy decentralizált, kisebb önálló közösségekre szétbontott berendezkedés, amelyben „mindenki azt cselekedte, ami jónak látszott a saját szemében”. A hatalom központosítását helytelennek látta, mert az a nép számára nem megfelelő. Tudta, hogy ha a hatalom egyre kevesebb ember kezében összpontosul, akkor az egyértelműen a nép kizsákmányolásához, elnyomásához vezet.

Meggyőződésem, hogy ez a példa szolgáltathat mintát a mai keresztény közösségeknek arra, hogy olyan gyülekezeteket alkossanak, amelyben nem a hatalom, hanem a szeretet irányít.