Azt hiszem elértem az utópiám utolsó részéhez. Az első részben kifejtettem,hogy szerintem a kereszténység legnagyobb problémája a nem megfelelő sorrendiség. Ezt írtam: "az Atya és a Krisztus köré felépített egyház képtelen az egységre." Tudom, hogy ez a mondat kissé meghökkentő, de szerintem érdemes elgondolkodni rajta. Hogy mit is jelent ez szerintem? Ezt:" azt hiszem, a Krisztusközpontú istentiszteletről át kell váltani az emberközpontú istentiszteletre. Az imádatunknak nem a helyes dogmatikán, a tűpontos teológiai látásmódon kell alapulnia, hanem az emberekkel való helyes bánásmódon." Hogy miért gondolom azt, hogy az imádatunk központi elemévé az embert kell rakni és nem Krisztust azt a sorozat második és harmadik részében elemeztem ki.

A harmadik és negyedik részben azt fejtegettem, hogy a kereszténység széthúzása, és a gyülekezetek rossz működése a hatalomhoz való hozzáállás megváltoztatásával orvosolható. (szerintem). Nem részletezem, az eddig leírtakat, hiszen el lehet olvasni. Lényeg, hogy úgy gondolom, hogy egy keresztény közösség, amely értelmes, józan gondolkodású, az élet különböző területein megfelelő tapasztalatokkal rendelkező emberekből áll, képesek arra, hogy önmaguk döntsenek a gyülekezeti illetve a teológiai kérdésekben. Meggyőződésem, hogy úgy tud igazán jól működni egy gyülekezet, ha a hatalom nem egy kiváltságos osztály kezében van, hanem a közösség egészének kezében. Azaz nem a fejük felett döntenek arról, hogy ki vezesse őket, mely dogmákban higgyenek, hanem ezt megteszik ők. Valójában ezt nevezik anarchizmusnak.

Hogy mi is az anarchizmus? Mivel sokan rettegnek ettől a szótól, ezért érdemes kicsit jobban megvizsgálni a jelentését.

"Az anarchizmus célja a szociális igazságtalanságok kiküszöbölése az egyenlő lehetőségek megteremtésével. Az anarchizmus legátfogóbb értelemben uralomnélküliség, amely alatt "azon társadalmi rendet kell értenünk, mely minden külső hatalom és erőszak nélkül, tisztán az emberek szabad, testvéri együttélésén alapszik. Egyediségét az uralomnélküliségre, hatalom nélküli rendre való törekvés adja.A mai, európai műveltségű anarchizmus egyik legfőbb politikai célja a közvetlen demokrácia megvalósítása, elveti a képviseleti demokráciát."

 Láthatjuk, hogy a megfogalmazás nem is olyan félelmetes. Hogy miként alkalmazhatjuk a gyülekezetre az anarchizmus testvériségre és egyenlőségre vonatkozó, amúgy teljesen evangéliumi alapokkal bíró alapelveit? Nagyon egyszerűen. A gyülekezetekben egyenlő esélyt kell biztosítani a tagoknak. Nem oszthatjuk tanultság, vagy gazdasági helyzet alapján osztályokra. Ha megtennénk, akkor azzal pont a testvériség érzését bontanánk meg. A közvetlen demokrácia elve tökéletesen alkalmazható egy keresztény gyülekezetre. Egész pontosan szerintem nincs is jobb:

"Direkt vagy közvetlen részvételen alapuló demokráciában a közösség minden tagja személyesen részt vehet a közügyek közvetlen eldöntésében. Ennek gyakorlásához szükséges egy népgyűlés (egy kis létszámú tevékeny közösség), vagy a népszavazás jogintézménye."

A fenti két megfogalmazás szerint az anarchizmus az igazi demokrácia, mivel a közösség minden tagja egyenrangú, és egyenlő jogokkal rendelkezik. A közvetlen demokráciában a közösség minden tagja részt vehet a döntésekben. Ez elsősorban a gyülekezet vezetőinek kiválasztásakor fontos. Bármennyire ütközik is a gyakorlattal, én rossz megoldásnak tartom,hogy a vezetők kiválasztása körüli herce-hurca tele van misztikummal, ami azt az érzést szeretné kelteni a gyülekezet tagjaiban, mintha Istennek bármi köze lenne a lelkészek, papok kiválasztásához, kinevezéséhez. Isten ma nem nevez ki, nem ruház fel hatalommal senkit mások fölé. Ezt korábban pont Jézus szavaival bizonyítottam. Ma minden egyházi hivatalt emberek osztanak ki. Régebben meg pénzért lehetett venni. Persze lehet ámítani magunkat isteni megszenteléssel, de az egyházi hivatalnokok rendszeresen elkövetett bűnei, visszaélései pont az ellenkezőjét bizonyítják.

Szóval kár ámítani magunkat. A jelenleg élő keresztény egyházak, gyülekezetek mindegyike önmaga döntött a saját szervezeti elrendezéseiről, hierarchiájáról. Istennek ezekhez semmi köze, csupán  a saját emberi döntéseiket el akarják fedni valamilyen misztikus, istentől eredeztetett szertartással. Szerintem ez káros és félrevezető. Sokkal többet érünk el azzal, ha őszintén elismerjük, hogy a döntéseink a sajátunk, és vállaljuk értük a felelősséget. Ha egy keresztény gyülekezet presbitériumot szeretne felállítani, ami szerintem biblikus, akkor tegye meg. De a presbiterek kiválasztását ne bízza Istenre, mert Isten nem fog csinálni semmit. Viszont az egyházak működését ismerve egy ilyen helyzetben majd egy ember fog Isten helyett dönteni, és a döntésénél az első szempont mindig a saját hatalmának megerősítése lesz. Közben meg a gyülekezet azt hiszi, hogy Isten döntött. És már csapdában is vannak.

A presbiterek a közvetlen demokrácia elvei alapján legyenek kiválasztva, és a gyülekezet tagja döntsenek szabadon arról, hogy kit akarnak presbiternek. A döntésüket ne kenjék Istenre, hanem vállalják érte a felelősséget. És ha az egyik presbiter méltatlanná válik a feladatára, akkor ne várjanak Istenre, hogy csináljon valamit, mert nem fog.Ha egy gyülekezet Istenre vár, hogy szabadítsa meg őket egy rossz presbitertől, lelkésztől, akkor várhatnak életük végéig. Isten nem fog lépni. Az arra méltatlan gyülekezeti vezetőt mindig az mozdítsa el a helyéről, aki oda rakta. Egy anarchikus elveken működő közösség esetében ez a gyülekezet. A gyülekezet kezében legyen a hatalom, és ne néhány kiváltságos ember kezében. És az a hatalom, amely megbíz valakit egy feladattal, az meg is tudja fosztani tőle.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Isten nincs, vagy hogy érdektelen. Csupán azt, hogy olyan korban élünk, amikor Isten nem nyilatkozik meg. Emiatt ma soha nem beszélhetünk teokráciáról. Nincs teokratikus szervezet. Ha lenne, tudnánk róla. Ma a testvériség, az egyenjogúság alapelveit kaptuk. Ez egyértelműen igazolható a Bibliából. És amíg nem jelenik meg valaki, egy mindenki számára teljesen bizonyított isteni kinevezéssel, addig nekünk magunknak kell megoldanunk a saját életünkben, vagy a gyülekezet életében felmerült gondokat. Az egyetlen bizonyíték arra, hogy a gyülekezet jól végzi a dolgát az nem más, mint amikor a gyülekezet tagjai őszintén jól érzik magukat a közösségben. Ha vágynak a közösség társaságára, és bíznak abban, hogy ha bajban vannak, akkor a közösség az amire számíthatnak. Az, hogy a kereszténység ereje fogy, az, hogy az emberek egyre érdektelenebbek az egyházak iránt, azt bizonyítják, hogy a keresztény közösségeknek semmi hasznát nem látják. Tehát az egyházak, gyülekezetek  feladata most az, hogy az emberek újra élvezzék a keresztény közösségi életet. De ez csak egy esetben fog megvalósulni. Akkor, ha a közösség célja az EMBER érzelmi, szellemi és fizikai jóléte.

A keresztény anarchizmusról bővebben ITT