Nem is tudom, hogyan kezdjem. Azt hiszem ez az írásom sem lesz szokványos. hetek, hónapok óta jár a fejemben a téma, de nem tudom összerakni, ezért úgy döntöttem, hogy leírom ahogy van. Eredetileg sok. egymástól független gondolat volt, ami sok egymástól független posztban jelent volna meg itt. De miközben gondolkodtam rájöttem, hogy a sok témának van egy közös szála, ami miatt teljesen összekapcsolódnak. Hogy minél hamarabb túl legyek a nehezén, ezért azzal kezdeném, és utána mindenki eldöntheti, hogy mit érdemlek.

Szóval jöjjön az én utópiám

Azt hiszem másfél éve gondolkodom azon, hogy mi az oka annak, hogy a vallás, még a kereszténységen belül is, miért csak széthúzó erő? Hiába rendelkezünk sok közös alappal, hiába hisszük hellyel közzel ugyanazt, mégis van valami, ami a katolikust megakadályozza abban, hogy közösséget vállaljon a protestánssal és vica versa. Nem beszélve azokról a keresztény vallásokról, melyek nem tartoznak egyik oldalra sem. Teljesen elképzelhetetlen, hogy egy falu keresztény vallásai egy közösséget alkossanak.

Ha bemegyünk egy faluba, akkor találunk három templomot. Katolikus, Református, Evangélikus. Még az is lehet, hogy valamelyik kisegyház is képviselteti magát egy imaházzal, illetve ha nem is rendelkezik épülettel, akkor házaknál jönnek össze, vagy elmennek a szomszéd falvak egyikébe, hogy hetente egyszer találkozzanak hittestvéreikkel. Tehát a falu közössége felépített három templomot, egy imaházat, némelyek pedig ingáznak és a pénzüket buszjegyre, benzinre költik, hogy vallásos kapcsolatokat ápoljanak. A falu templomai az istentiszteletek alkalmával, akár konghatnak is az ürességtől, vagy legalább is messze vannak a teltháztól. Ennek ellenére mindhárom templomot fenn kell tartani, a füvet nyírni kell, időközönként tatarozni, és a lelkésznek fizetést adni.

Egy gazdasági vállalkozás ilyenkor bezárná azokat az üzemeket, amelyek csak a pénzt és az energiát viszik, és egy helyre összpontosítana, hogy gazdaságosan működjön az üzem. A kereszténységben ez elképzelhetetlen. Nincs az a pénz, hogy a falu hívei összefogjanak, és mindannyiuk közös érdekében egy összetartó, gazdaságos, és sok más szempontból is előnyös közösséget alkosson. Isten ellen való véteknek tekintené a protestáns azt, ha a bálványimádó katolikus templomba kéne járnia. A Katolikus pedig soha nem mondana le azokról a szokásokról, amelyek számára Isten közelségét jelentik. A kisegyházi hívő pedig halálos bűnnek tekintené, ha bármelyik Bibliaellenes dogmákat valló nagyegyház istentiszteletére kellene járnia. Mindannyiuknak eszükbe jutnának saját hithőseik, akik az életüket is feláldozták, csakhogy ne kelljen közösséget vállalnia a másik Sátán irányította egyházzal.

Sokat gondolkoztam azon, hogy ennek mi lehet az oka. Miért kibékíthetetlenek egymással a különböző vallást gyakorló emberek? Persze vannak udvariaskodó kezdeményezések. Vannak ökumenikus istentiszteletek, de ez nem más, mint a rokonok kötelező meglátogatása karácsonykor. Ha nem lenne karácsony, akkor eszükbe sem jutna meglátogatni őket. Az ökumenikus istentiszteletek nem többek, mint a kötelező udvariaskodás köreinek lefutása, ami semmilyen hatással nincs a különböző felekezetű hívekre.

A megoldásnak valahol máshol kell lennie. Azt hiszem, a súlypontokkal van baj. Minden keresztény vallás úgy érzi, hogy az ő istentisztelete a megfelelő, és a többiek valahol félrecsúsztak a megismerés folyamatában. Azért ragaszkodik a saját istentiszteletéhez, a saját dogmáihoz, mert azt hiszi, hogy az Atya és Krisztus ezt várja el tőle. Az istentisztelet bármilyen megváltoztatása, legyen az a miatyánk szövegének nüánsznyi változtatása is, hatalmas felháborodáshoz, bizonyos esetekben akár egyházszakadáshoz is vezethet. Miért? Mert azt hiszik, hogy az istentisztelet változtatása tiszteletlenség, sőt bűn az Atya és Krisztus ellen. Ezért én nem hiszek az ökumenizmusban. Kétlem, hogy ezt a hozzáállást meg lehet változtatni. Ezért vagy így marad minden és a keresztények egymás ellen acsarkodva mennek be Isten országába, vagy pedig a súlypontokat kell megváltoztatni.

Én az utóbbira szavazok, még akkor is, ha azt látom, hogy a megvalósítása gyakorlatilag lehetetlen. És milyen módon változtatnám meg a súlypontokat? A kereszténységet teljesen más központ köré építeném fel. A fentiekből kiderül (és azt hiszem, nem tévedek túl nagyot), hogy az Atya és a Krisztus köré felépített egyház képtelen az egységre. Sőt! Pont az Atya és a Krisztus központi helyzete az, ami miatt az egyházak képtelenek az őszinte együttműködésre. Ha van is változás, az sokkal, nagyon sokkal lassabb, mint bármilyen hasonló típusú változás az élet más területein. Miközben az egyház, az egyházak azon igyekeznek, hogy Krisztust állítsák a mindenség középpontjába, általában arról feledkeznek meg, amit Isten állított a teremtett világ középpontjába.

Az emberről.

Arról az emberről, akiért az egész teremtés létrejött. Arról az emberről, akinek a léte az oka mindannak, ami körülöttünk van. Bármi, ami szépet találunk a természetben, az életben, egyetlen oknak köszönheti a létét, és az nem más, mint az EMBER. És a teológusok vitáinak évszázados harcában ez az ember sehol nem kap helyet. És nem csak, hogy nem kap helyet, még hátránya is származik belőle, hisz a teológiai csatározások hamar politikai színezetet kapnak, aminek háborúk, és a másként gondolkodók kegyetlen üldözése lesz a következménye.

Miközben Jézus tevékenységének fő szempontja a „juhok” életének megjobbítása volt, a későbbi követőinek ez már eszébe sem jutott. Miközben Jézus minden általa elérhető módon próbált könnyíteni az emberek életén, ez később már kimerült a helyes dogmatika vallásában, aminek köszönhetően a nyomorult nép később a mennyországba juthatott. Jézus az embert tekintette elsőszámú szempontnak. Szolgálata az emberek szolgálata, az ő életük megjobbítása volt. A tanítványait arra képezte ki, hogy a halála után folytassák ezt a tevékenységet.

„És Jézus körútra indult minden városba és faluba, tanított a zsinagógáikban, prédikálta a királyság jó hírét, és gyógyított mindenféle betegséget meg mindenféle fogyatékosságot.  Amikor látta a sokaságot, szánalmat érzett irántuk, mert elcsigázottak és hányatott sorsúak voltak, mint a pásztor nélküli juhok.  Akkor így szólt a tanítványaihoz: „Igen, az aratnivaló sok, de a munkás kevés.  Kérve kérjétek hát az aratás Urát, hogy küldjön ki munkásokat az aratásába.” (Máté 9: 35-38)

Jézus az embereket megszánta a sorsuk miatt. Nem az érdekelte, hogy miképp gondolkodnak a feltámadásról, az angyalokról, a pokolról és a szentháromságról. Egyedül azt látta problémának, hogy senki nem törődik a néppel. Igen valószínű, hogy Jézus nem csak a körülötte álló emberek nehézségeit érezte át, hanem a világ összes nyomorúságát, ami miatt az egész teremtés nyög és sóhajtozik. Jézus tudta, hogy hiába a nagy hatalma, az kevés ennek pillanatnyi megoldásához. Ezért arra kérte a tanítványait, hogy imádkozzanak olyan emberekért, akik hasonlóképpen állnak hozzá az elcsigázott és hányatott sorsú néphez. Jézus a feltámadása után alapos leckét adott Péternek, hogy ezt ne felejtse el. Péter megtanulta ezt, ami abból is látszik mit Pálnak mondott, miután megbeszélték a feladataikat.

Szóval mit is látok megoldásnak? Akármennyire megbotránkoztató ez, azt hiszem, a Krisztusközpontú istentiszteletről át kell váltani az emberközpontú istentiszteletre. Az imádatunknak nem a helyes dogmatikán, a tűpontos teológiai látásmódon kell alapulnia, hanem az emberekkel való helyes bánásmódon. Az evangéliumokat olvasva mindenhol ez kiált felém.”ahogy bántok másokkal, úgy fogok én is bánni veletek”

„Akkor a király így szól a jobbja felől állókhoz: »Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ megalapításától nektek készített királyságot.  Mert megéheztem, és ennem adtatok; megszomjaztam, és innom adtatok. Idegen voltam, és vendégszeretően fogadtatok;  mezítelen voltam, és felruháztatok. Megbetegedtem, és gondot viseltetek rám. Börtönben voltam, és eljöttetek hozzám.«  Akkor az igazságosak ezekkel a szavakkal válaszolnak neki: »Uram, mikor láttunk éhesnek, és tápláltunk, vagy szomjasnak, és innod adtunk?  Mikor láttunk, mint idegent, és vendégszeretően fogadtunk, vagy mezítelenül, és felruháztunk? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, és elmentünk hozzád?« És a király így felel majd nekik: »Bizony mondom nektek, amit megtettetek e testvéreim legkisebbjeinek egyikével, azt velem tettétek meg.«” (Máté 25:34-40)

Szerintem az istentisztelet emberközpontú. Minden más sokadlagos!

„Istenünk és Atyánk álláspontja szerint a tiszta és beszennyezetlen imádati forma ez: gondot viselni az árvákra és az özvegyekre nyomorúságukban, és szennyfolt nélkül megtartani magunkat a világtól.” (Jakab 1:27)

Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy ez a fenti gondolat sok kérdést felvet, de ezeket majd a következő posztokban tisztázni fogom.Valamint ahogy a bevezetőben említettem, előttem sem tiszta teljesen minden.