"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

Jehova Tanúiról

2013/10/24. - írta: sefatias

Az alábbi posztot nem az olvasóimnak szántam, hanem egy fórumon megkértek, hogy mutassam be Jehova Tanúit, beszéljek róluk. Kaptam egy topicot, ahová ezt a posztot raktam ki. Itt azért posztolom, hogy, ha valakinek van kedve ott is védeni, esetleg támadni, vagy uram bocsá' egyszerűen csak beszélni róluk, az a  poszt végén található linken, a Jehova Tanúiról szóló topicban megteheti.

 

Hogy kik Jehova Tanúi?  Elég nehéz ezt a kérdést megválaszolni, mivel eléggé vitatott társaság. Sajátos hitnézeteik, és erőszakos térítőmunkájuk miatt sok támadás éri őket a világ, és más keresztény egyházak részéről. Azon egyházak közé tartozik, amely a volt tagjai közül a legerőteljesebb támadásban részesül. Főleg napjainkban, mikor az internetnek köszönhetően honlapok, blogok tucatjai foglalkoznak az egyházban található visszásságokkal, hamis tanításokkal.  Az egyház azzal próbálja ellensúlyozni a volt tagok részéről jövő támadásokat, hogy Isten ellen elkövetett bűnnek titulálja az ilyen emberekkel történő beszélgetéseket, illetve az írásaik olvasását. Az egyház büntetése az ezt a szabályt megszegő hívekkel szemben a kiközösítés, ami egyet jelent az átlag Tanú számára az örök életből való kizárással.

Ennek ellenére mégis sokan szólnak elismerően erről az egyházról, a térítőmunkájuk eredményének köszönhető változások miatt, ami az új tagok egyéniségében, magaviseletében végbemegy. El kell ismerni, hogy a világon sokmillió ember az ő munkájuknak köszönhetően ismerte meg a Bibliát, és vált kereszténnyé.  Jehova Tanúi sikeresen találják meg azokat az embereket, akik őszintén hisznek istenben, van vágyuk Istenre, és a szolgálatára, ám semmilyen, vagy nagyon laza kapcsolatuk van az egyházukkal, és nem ismerik a Bibliát. Jehova Tanúi teológiája, egy Bibliát nem ismerő személy számára nagyon logikus, racionális bibliamagyarázatnak tűnik, amelyben minden fontosabb kérdésre ésszerű válasz található. Ezért elsősorban azoknál az embereknél érnek el sikereket, akik semmilyen bibliai képzésben sem részesültek.  Mivel az egyház tiltja a volt tagok, illetve más egyházak teológusainak írásainak olvasását, ezért az átlag tanú teljesen el van szigetelve az egyházának magyarázataitól különböző írásoktól.

Ebben erős szerepe van az egyház önmagáról alkotott nézetének, mivel az isten egyedüli csatornájának tekinti magát, amelyet felhasznál az emberek tanítására. A világ vallásait két csoportra osztja: Jehova tanúi, és a hamis vallások. Jehova Tanúin kívül minden keresztény és nem keresztény egyház, vakot vezető világtalan hamis próféta, aki a Sátán kezében van, és azon egyházon keresztül próbálja meg félrevezetni az embereket. Sajnos pont ez a tanítás az, ami miatt komoly disszonancia alakul ki a gyülekezetek egyszerű tagjaiban. Elhitetik velük, hogy ezt az egyházat személyesen Krisztus irányítja. A tanításaik között szerepel, hogy a gyülekezetek vezetőit maga Krisztus választja ki, és az ellenük való bárminemű fellépés Isten és Krisztus elleni lázadásnak minősül. A tanítás fonákja az, hogy ezt a kinevezett gyülekezeti vezetők is komolyan elhiszik, és szinte isteni hatalmat képzelnek maguknak, amivel gyakran olyan mértékben beleavatkoznak mások magánéletébe, hogy az már túlmegy minden határon. Ilyenkor az egyszerű tag nem tudja, hogy most mi van. Hiszi, hogy az egyetlen igaz vallásban van, hiszi, hogy ezt a vallást maga Krisztus irányítja, hiszi, hogy a vezetőket Isten választja ki, csak nem érti, hogy ennek ellenére ezek a vezetők hogyan maradhatnak a pozíciójukban annak ellenére, hogy gőgösek, gyakran bűnöket követnek el, és gonoszul bánnak a nyájjal (tisztelet a kivételnek, mert az is van).

Ilyenkor a hívő meghasonlik, mert nem tud ésszerű magyarázatot találni a fellépő problémára. Ha az egyház kivenné a tanításai közül ezt a különleges isteni kiválasztást, és csupán egy egyháznak tartaná magát a sok közül, akkor az egyháztagok könnyebben túllépnének ezen. De mivel egyre szorosabban ragaszkodnak hozzá, és közben félelemben tartják a híveket, akik nem mernek ellentmondani ennek, ezért egyre több az érzelmi problémával küszködő Jehova Tanúja. Ez a folyamat, különösen az internet elterjedése óta, egyre intenzívebb, és erőszakosabb, mert az egyház nem tudja megcáfolni a volt tagok részéről jövő támadásokat. Ezért egyre szigorúbban fogja a tagokat, és egyre keményebb fenyegetésekkel próbálja elérni, hogy ne máshol keressenek válaszokat a kérdéseikre. Ez egyre nagyobb nyomás, egyre nehezebb terhet jelent a gyülekezeteknek, ahol viszont emiatt egyre ridegebbek a kapcsolatok. A gyülekezet tagjai elhidegültek egymástól, próbálják takargatni a magánéletüket, mert érzik a disszonanciát az egyház és a gyülekezet vezetőinek elvárásai, illetve a saját természetes vágyaik, érzéseik között.

Az internet elterjedése előtti időszakban az átlaghívő viszonylag jól érezte magát a gyülekezetekben. A nyolcvanas-kilencvenes évek gyülekezeteire a barátság és a testvériség volt jellemző. A hatalommal való visszaélések nem voltak túlzottan jelentősek, mégha akadtak is. Persze akkor is voltak problémák, de azok nem jelentettek akkora terhet az egyéneknek, mint amik most jellemzik a gyülekezeteket. Az egyház egyre nehezebben takargatja a saját hibáit. Egyre több újság, blog foglalkozik az egyházat megrázó pedofil ügyekkel, amelyek különösen azért jelentenek nagy próbát az egyháztagoknak, mert a legtöbb gyermekmolesztáló éveken, évtizedeken keresztül az egyház által kinevezett vezető volt. És ahogy fentebb írtam is, az egyház hivatalos tanítása az, hogy a vezetőket maga isten nevezi ki. Komoly kétségek merülnek fel a hívekben, amikor azt hallják, hogy egy 40 éve vénként szolgáló férfi 30 éven keresztül molesztálta a gyülekezet kisgyermekeit, mert azt kérdezik egyből, hogy Isten hogyan nevezhetett ki valakit ilyen pozícióba ilyen bűnnel, illetve miért nem mozdította el az állásából.

Egyelőre ennyit az egyházról. A gyülekezetek tagjai többnyire őszinte, Istenben, és Krisztus áldozatában hívő, bibliai törvények szerint élő, vagy élni akaró ember. Bár sokan nem tartják kereszténynek Jehova Tanúit, mert nem hisznek a háromságban, és mégis azt mondom, hogy aki hisz a Biblia által Teremtőnek nevezett Istenben, és hisz Krisztus bűneltörlő áldozatában, közben pedig igyekszik a Biblia törvényei szerint élni, az bizony keresztény. Amikor bekopogtatnak hozzád, vagy megszólítanak az utcán, az legtöbb esetben azért van, mert ezzel Istennek szeretnének tetszeni, és úgy érzik, hogy jót tesznek azzal, ha az emberekkel a Bibliáról beszélgetnek. Számukra ez a munka annak ellenére fontos, hogy ez sok esetben óriási erőfeszítést, önfeláldozást jelent a részükről. Én magam is közel húsz évig csináltam, és mind a mai napig Istennek szánt áldozatnak tekintem ennek a munkának minden percét, mégha meg is változott róla a véleményem. Jehova Tanúi az átlagosnál intenzívebb, képzést kapnak a bibliatanulmányozásuk során. Gyakorlatilag nincs a gyülekezetekben olyan ember, akinek gondot jelentene a bibliai könyvek kikeresése. Hitnézeteiket szinte azonnal, fejből támasztják alá odaillő bibliaversekkel. Az egy más kérdés, hogy ezekhez a bibliaversekhez kell még némi magyarázat, hogy beleillő legyen a teológiájukba, de azt hiszem, a legtöbb más vallású egyháztag ugyanezt nem tudná megtenni a saját egyházának a hitnézeteivel.

Bár az utóbbi években egyre több gond van a gyülekezetekben, az egyház a Máté 24:13 és a Jakab 4:17 verseire alapozva elvárja a hívektől, hogy azok ellenére tartsanak ki, és legyenek hűségesek az egyházhoz. Sajátos bibliaértelmezésüknek köszönhetően az egyház már teljesen kiszorította Krisztust a helyéről, és önmagát helyezte oda. Ezért is nehéz megrendíteni őket a hitükben. Legtöbb esetben csak akkor sikerül ez, ha az illető a saját bőrén tapasztalja az egyháza tanításainak visszásságait. Ezért az én tevékenységem is igazán csak azoknak szól, akik ugyan még Jehova Tanúi, de már megrendült a bizalmuk az egyházban. Ilyenből viszont egyre több van. Az egyház kemény szabályozása miatt, a kilépő tagok minden kapcsolatukat elveszítik korábbi barátaikkal, rokonaikkal, közvetlen családjukkal. Ezért is követel a munkánk kellő óvatosságot.

 

18 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr445596985

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

metanoia 2013.10.24. 18:16:50

„Bár sokan nem tartják kereszténynek Jehova Tanúit, mert nem hisznek a háromságban, és mégis azt mondom, hogy aki hisz a Biblia által Teremtőnek nevezett Istenben, és hisz Krisztus bűneltörlő áldozatában, közben pedig igyekszik a Biblia törvényei szerint élni, az bizony keresztény.”

Az én meglátásom szerint nem azért nem lehet keresztényeknek nevezni jt-it, mert nem hisznek a szentháromságban, hanem azért,mert egy szervezetnek a követői és nem Jézus Krisztusnak. A szervezet sokkal fontosabb számukra mint a Biblia.
Nálunk nem bibliatanulmányozás, hanem ŐT- tanulmányozás folyik. A Bibliát a szervezet szemüvegén át lehet csak megismerni.

„Mennyire szeretem az igazságot? Naprakészen nyomon követem, hogyan magyarázza az igazságot ez a folyóirat és a többi, Biblián alapuló kiadvány, melyet Isten népének világméretű gyülekezete kap?” 2013. december 15.-i ŐT.

Ebből a felsorolásból vhogy kimaradt a Biblia.
Miért nem a Bibliát tanulmányozzák?
Miért a szervezet irodalmait?
A bibliaverseket időközönként beidézik, de szövegkörnyezetéből kiragadva, sajátos szervezeti értelmezéssel hígitják/torzítják el az üzenetüket.

Sefa, az alábbi mondatod is bizonyítja, h miért nem lehet keresztényeknek nevezni jt-it:

„Sajátos bibliaértelmezésüknek köszönhetően az egyház már teljesen kiszorította Krisztust a helyéről, és önmagát helyezte oda.”

Ott ahol nem Krisztus az alap, hanem egy emberi tanítóhivatal, nincs keresnivalója egy keresztény embernek.

Aranyosi 2013.10.24. 18:19:31

Üdv Tesa
Dióhéjban összefoglaltad a lényeget. De csak az tudja igazán megérteni az írásodat aki JT. volt. Ezért fontos mindent felhasználni az emberek tájékoztatására, hogy több információval rendelkezzenek JT- ról. Köszi a munkád ezért.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.10.24. 21:19:28

@metanoia: Nem tudok ellentmondani neked, és megcáfolni sem azt amit írtál, ennek ellenére nem értek veled egyet. Jehova Tanúi félrevezetett emberek. Aki félre van vezetve, az ugyan tehet róla, de mégsem felelősségre vonható. Szerintem nem a tagok teszik Krisztus helyére a szervezetet, hanem a szervezet teszi ezt önmagával. És ezt olyan profi módon teszik, hogy szerencsétlen ember észre sem veszi, hogy kicserélték a célt.
Jehova Tanúi öszinte, Istent imádó emberek, akik hisznek Krisztus áldozatában, és sokuk mártírhalált is halt a hitéért. Ha Isten ezt nem értékeli, ha Isten engem nem tartott kereszténynek, és semmisnek tekinti mindazt amit ott tettem, akkor az az Isten nekem nem kell!

metanoia 2013.10.24. 21:48:50

@sefatias:

Természetesen azt én is hiszem, h jt-i között vannak tiszta szívű Istent kereső emberek, akiket megtévesztettek/félrevezettek/becsaptak,
és erről valóban nem tehetnek.
Isten a szívek és vesék vizsgálója látja, h kik azok akik teljes szívvel, lélekkel Őt imádják.
Ezek az emberek felfigyelnek Isten halk és szelíd hangjára, és inkább Neki fognak engedelmeskedni.

De magát az ŐT. zrt-t nem lehet keresztény közösségnek tekinteni a korábban említett okok miatt.

aracs 2013.10.28. 21:54:28

@sefatias:" Aki félre van vezetve, az ugyan tehet róla, de mégsem felelősségre vonható." Akkor a muszlim öngyilkos merénylő is ártatlan, ha holnap fölrobbant egy vonatot?

aracs 2013.10.28. 22:02:51

@sefatias: "Amikor bekopogtatnak hozzád, vagy megszólítanak az utcán, az legtöbb esetben azért van, mert ezzel Istennek szeretnének tetszeni, és úgy érzik, hogy jót tesznek azzal, ha az emberekkel a Bibliáról beszélgetnek."
Meg számon is van tartva, ami szintén ösztönzőleg hat.
Tehát nem csak az Istennek, a kisfőnöknek is szeretnének tetszeni:)

csaposnak 2013.10.28. 23:11:38

hát, Neked ez nem furcsa, hogy Téged kérnek meg ?
szerinted nem "lóg ki a lóláb ?"
ez most mentő vagy támadó beszéd volt ?
szívesen olvasnám a "hivatalos" felkérést.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.10.29. 06:44:17

@csaposnak: Nekem nem furcsa. Nem is értem milyen lólábról beszélsz. Ez se nem mentő, se nem támadó írás volt. Inkább tárgyilagos

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.10.29. 06:44:53

@csaposnak: A "hivatalos felkérést" ott olvashatod valamelyik topicban.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2013.10.29. 08:06:20

@metanoia:
"Isten a szívek és vesék vizsgálója látja, h kik azok akik teljes szívvel, lélekkel Őt imádják.
Ezek az emberek felfigyelnek Isten halk és szelíd hangjára, és inkább Neki fognak engedelmeskedni."

Sajnos az a tapasztalat, hogy inkább sokkoló élethelyzetekre van szükség a Tanúk esetében (nos, nem mindenkinél persze), hogy egyáltalán elkezdjenek önállóan gondolkodni. Az Őrtorony manipulációs technikáit nem szabad alábecsülni, mert rettentő sűrű ködöt képesek varázsolni a tagok elméje köré. Aztán valakinek ez a köd "jól jön", mivel úgyis szeret a zavarosban halászni, de van olyan is, aki szenved ettől.

csaposnak 2013.10.29. 18:17:07

@sefatias: szerinted egy Jtanút kellene felkérni, hogy mondjon véleményt a katolikus vallásról, amit két éve elhagyott ?

Canadien 2013.10.29. 19:12:01

@csaposnak: Nem értem mi bajod az íróval, ha valaki valamiben részt vett, korábban, de már nem része, az nem azt jelenti, hogy már nincs reális rálátása a dologra.
Van valami konkrét kivetnivalód a leírtakban?
Mi ért nem a felkérőt kéred számon, a felkérést illetően?
Esetleg te akartad volna megírni a cikket?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.10.29. 19:29:35

@csaposnak: Hát figyelj... rólam jutott eszükbe. Namost ha szerinted nem jó az írás, akkor ott is hozzá lehet szólni, és leírhatod a véleményedet. De engem itt is kiigazíthatsz. Nyugodtan írd meg, ha valamivel nem értesz egyet

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2013.10.29. 22:00:09

@sefatias:
Szerintem jó lett az írás. nekem tetszik. Ezt egy Tanú nem tudta volna így megírni, mert valószínűleg kizárták volna a véleményéért. Na,meg a Tanúk csak a történet egyik oldalát ismerik, a volt Tanúk jobban látják mindkét oldalt.

Egy mondatot találtam, ami érdekes: "Ha az egyház kivenné a tanításai közül ezt a különleges isteni kiválasztást, és csupán egy egyháznak tartaná magát a sok közül, akkor az egyháztagok könnyebben túllépnének ezen."

Ezt gondolom te is tudod, hogy csak teória. Hiszen ez az a tanítás, ami elsősorban bevonzza a hívőket. Egyébként valahol minden egyház ezt gondolja magáról, ami ne feltétlenül lenne baj. A gond inkább az, amikor a másikat meghurcolják, mert úgy gondolják, hogy ő nem istentől való, csak azért, mert nem tartozik közéjük.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.10.30. 08:55:33

@karalabe4: Tisztában vagyok azzal, hogy ez nem fog megtörténni, és azzal is, hogy a legtöbb egyház, ha nem is ilyen mértékben, de ugyanezt gondolja magáról. Ezért nyomja rá a bélyegét igen erősen a gondolkodásomra a vallásellenesség.Nem is nagyon díjazzák a gondolkodásomat, hozzáállásomat néhány keresztény fórumon. Nem tudnak mihez kezdeni velem, mert az érveimet nem tudják a Bibliából megcáfolni, max kifejezik nemtetszésüket, mert nem illik bele a teológiájukba.

küzdős 2014.06.03. 16:41:43

@sefatias: Tetszik az írásod, mert bár lenne bőven okod a JT egyház gyalázására, ezt mégsem tetted meg!
Ami jó volt benne, elismerted, nem kezdtél mindenben a hibákat leírni!
Szóval tárgyilagos és korrekt bemutatása ez röviden az egyháznak, akik vezetőit nem azonosítottad a félrevezetett, őszinte tagokkal!
süti beállítások módosítása