Hova tegyük az Istent? Jó kérdés. Egyre inkább azt tapasztalom, hogy az emberek nem tudnak anélkül hinni Istenben, hogy valahova el ne helyeznék. Bár a Biblia számtalan helyen óv a bálványimádástól, mégis az emberek nagy többségének igénye van egy képre Istenről, mert különben személytelenné válik az imádata. Kell egy hely, egy alak, amihez köti az imádatát. Ha nem is rajzolja meg, festi le, faragja ki magának, akkor is kell egy kép, amit maga elé gondol, miközben imádkozik. Nem akarok abba belemenni, hogy helyes-e egy képet magunk elé képzelni miközben imádkozunk, de abba igen, hogy milyen veszélyei vannak annak, ha az a kép a hitnézeteink, és az istenképünk meghatározó részévé válik.

A tízparancsolat ezt mondja: „Ne készíts magadnak faragott képmást, vagy ahhoz hasonló alakot, ami fenn van az egekben, vagy lenn van a földön, vagy ami a vizekben van a föld alatt”

Tehát Isten kikéri magának azt, hogy őt egy földön élő alakhoz hasonlítsuk. Máshol ezt mondja: „Jól ügyeljetek lelketekre, mert nem láttatok semmilyen alakot sem aznap, amikor Jehova beszélt hozzátok a Hórebnél a tűz közepéből,  hogy romlottan ne cselekedjetek, és hogy ne készítsetek magatoknak faragott képmást, bármilyen jelkép alakját, férfi vagy nő mását,”

Isten kijelenti, hogy kifejezetten azért nem jelent meg semmilyen alakban az ember számára, hogy ne tudjuk őt semmihez sem hasonlítani. Ebben a versben kifejezetten megemlíti, hogy férfi alakot se adjunk neki, ha egy képet szeretnénk készíteni róla. Ennek ellenére, a Bibliát olvasva gyakran találkozunk olyan szövegekkel, amelyekben Isten egy emberhez, férfihoz hasonlít. Talán az egyik legélesebb kép, amit a Bibliában találunk Istenről és az ő Fiáról a Dániel 7: 9,10,13,14. versekben található.

„Néztem, mígnem trónokat állítottak fel, és az Öregkorú leült. Ruhája fehér volt, mint a hó, és fején a haj, mint a tiszta gyapjú, trónja lángoló tűz, annak kerekei pedig égő tűz.  Tűzfolyam áradt és jött ki előle. Ezerszer ezren szolgáltak neki, és tízezerszer tízezren álltak előtte. Összeült a Törvényszék, és könyveket nyitottak fel….Néztem tovább az éjszakai látomást, és íme, egy emberfiához hasonló valaki jött az egek felhőivel. Bebocsátást nyert az Öregkorúhoz, és egészen elé vitték. Majd uralkodói hatalmat, méltóságot és királyságot kapott, hogy a népek, nemzetek és nyelvi csoportok mind őt szolgálják. Uralma időtlen időkig tartó uralom, amely nem múlik el, és királysága nem semmisül meg.”

Hasonló képet találunk a Jelenések 4. fejezetében is. Ha ezeket összegezzük, akkor az a kép tárul elénk, hogy a Mindenható egy ősz hajú ember, aki fehér ruhát hord és egy igazán különleges trónon ül. Az ő fia, aki az ő lényének pontos mása szintén egy emberhez hasonlít. Ezt megerősíti a jelenések könyvében szereplő sok leírás Jézusról. De vajon megfelel a valóságnak ez a képi ábrázolás Istenről? Valóban van haja, ruhája, keze, és feneke? És ha igen, akkor az ő udvartartása, amit a Dániel és a  Jelenések könyve leír, valóban úgy néz ki, ahogy azt olvashatjuk? És ha úgy néz ki, akkor hol találhatjuk meg? Valahol a világegyetem egy távoli részében? Talán pont az Orion ködben, mint azt néhányan hiszik? Vagy inkább valami másról van szó, és a Bibliában található antropomorf ábrázolás az égi udvartartásról csupán azt a célt szolgálja, hogy nekünk, embereknek valamivel közelebbivé váljon az, amit valójában sosem érthetnénk meg?

Hogy átlássuk milyen is az Isten, forduljunk a Biblia első szavaihoz:”Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.” A kinyilatkoztatás egyértelmű. Az ég és a föld nem más, mint Isten keze munkája. A világegyetem csillagai mind azért léteznek, mert ő akarta, hogy létezzenek, ő helyezte oda őket ahol vannak.”Isten hozzákezdett a két világítótest megalkotásához: a nagyobb világítótestéhez, hogy uralkodjon a nappalon, a kisebbéhez pedig, hogy uralkodjon az éjszakán, valamint a csillagokéhoz.  Isten tehát az égboltra helyezte őket, hogy megvilágítsák a földet”

Salamon a templomszentelési imájában ezt mondta: ”Maga Jehova mondta, hogy a sűrű homályban kíván lakni;  én pedig házat építettem neked fenséges lakóhelyül, és szilárd helyet, hogy ott lakozz időtlen időkig…De vajon csakugyan a földön lakozik Isten az emberekkel? Íme, az ég, igen, az egeknek egei sem tudnak befogadni téged; hát mennyivel kevésbé ez a ház, amelyet én építettem” (2krón 6:1, 18)

Tehát a Teremtő nem a világegyetemmel együtt jött létre, de nem is a világegyetemmel együtt létezik a végtelenség óta, hanem ahogy azt olvashatjuk a világegyetemnek volt kezdete. Mielőtt Isten nekiállt volna alkotni, neki már számunkra felfoghatatlan módon megvolt a maga létmódja, amelyben az ő egyszülött fia, az Ige is osztozott. Nem azért kezdte megalkotni a világegyetemet a maga bolygóival, csillagaival, naprendszereivel, galaxisaival és galaxis halmazaival, mert új otthonra vágyott, hanem azért, hogy nekünk teremtsen otthont (Ésaiás 45:18).

De vajon minek volt a kezdete az, amikor isten megteremtette az eget és a földet?  Ugyanez a gondolat köszön vissza a János 1: 1-ben. „Kezdetben volt a Szó, és a Szó az Istennél volt, és a Szó isten volt”

Tehát a KEZDET az egy olyan pont, ami előtt az, amiről szó van, még nem létezett. Ám azt olvassuk, hogy amikor a kezdet, mint kiindulópont megvalósult, akkor az Isten és az Ige már volt. Tehát a kezdet előtt ők már léteztek. Tehát itt nem az Isten és az ő „udvartartásának” kezdetéről van szó, hanem a mi világunk kezdetéről, amely addig semmilyen formában nem létezett. De a kezdet nem csupán azt jelenti, hogy valami elkezdődött, hanem azt is, hogy az a valami addig nem is volt. A kezdet egy időhatározó szó. Tehát az idő kezdetén Jézus és az Atyja már javában élték a maguk életét. Az idő, mint fogalom nem nekik, hanem nekünk lett alkotva. Az időre nem Istennek, hanem az embereknek, és a tárgyaknak van szüksége. Az idő a térrel együtt kezdetben lett megalkotva. Az idő és a tér nem más, mint a fizikai teremtésműhöz tartozó teremtett dolog. Bár megfogni nem tudjuk, mégis van, létezik.

Ebből adódóan nem tartom helyesnek azt, ha az Istent bele szeretnénk szorítani a mi világunkba. Bár az, hogy valaki a képzeletében Istent emberi alakban látja még önmagában nem baj, de erre teológiai tételeket alapozni nagy baklövés. Istennek nincs lába, sem haja. Nem ül semmilyen trónon, és nem is öltözik szép ruhába. A trónja körül nincs tűz, és nem is drágakövekből épül fel. Ezek a képek, amelyeket a Bibliában olvasunk Istenről, nem a valóságot ábrázolják, hanem csupán segítenek a mi térhez, és időhöz szokott agyunknak abban, hogy felfogjuk az Ő nagy hatalmát. Mindez csupán antropomorf képi ábrázolás, ami megszokott az embereknél, ha olyan dolgokról van szó, amit szeretnének megértetni, amikor azt valójában nem lehet bemutatni.

“Kihez tudtok hasonlítani? És ki lehetne hozzám hasonló?” - mondja a Szent. ²⁶Emeljétek föl tekinteteteket és lássátok: Ki alkotta mind a csillagokat? Ő, aki elvezeti seregüket, megszámolja őket, és nevén szólítja valamennyit; hatalma és nagy ereje miatt el nem marad egy sem.” (Ésaiás 40:25)

Istent ne hasonlítsuk semmihez, és senkihez. Ő nem hasonlít senkire. Az, hogy Isten képére és hasonlatosságára lettünk teremtve, az nem jelenti azt, hogy nekünk Istent a saját képünkre és hasonlatosságunkra kell formálnunk. Isten nem a kezét, a lábát, a haját, a fenekét és a külső szexuális jegyeit használta fel mintának arra, hogy minket megalkosson, hanem a belső értékeit, tulajdonságait. Ha a saját külsejét használta volna fel mintának, akkor komoly kérdéseket vet fel az 1Móz 1:26, 27. ugyanis itt ez áll: „Majd ezt mondta Isten: „Alkossunk embert a mi képmásunkra és hasonlatosságunkra… És Isten megteremtette az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette; férfinak és nőnek teremtette őket.” Tehát Isten a saját képmására férfivá és nővé alkotta az embert. Márpedig egyszerre két különböző alakot nem hozhat létre a saját képmására. Senki sem képzelné el Istent női szervekkel a testén. De még férfi szervekkel sem. Egyértelmű, hogy nem a testi, hanem a lelki sajátosságainkra gondolt a Teremtő, amikor azt mondta, hogy az ember az Ő hasonlatosságára lett teremtve.

Tehát hova tegyük Istent? Szerintem sehova. Istent ne akarjuk bezárni a saját világunkba, mert különben sok kérdést sosem fogunk megérteni. Ilyen kérdés lehet például az eleve elrendelés, az Isten jövőtudása, vagy épp a háromság.