A tegnapi posztomat délután még egy kicsit tovább gondoltam. Az utolsó mondat  volt az, ami továbbvitte bennem a gondolatmenetet. Ez így szól: "aki kiközösítésre méltó cselekedettel, szokással rendelkezik, az szolgálhat vénként?" Ha egy vén - aki pásztorként, bíróként van kinevezve egy gyülekezetben- olyan tulajdonságokkal, cselekedetekkel rendelkezik, ami kizárja őt az Isten királyságából, és mégis döntéseket hoz mások élete felett, akkor azok a döntései legitimek? Sok vén van, aki az előző posztban említett ellenségeskedések, viszálykodás, féltékenység, haragkitörések, perlekedések mellett, kifejezetten Isten ellenes bűnöket követ el mint lopás, adócsalás, hazugság, képmutatás, esetleg házasságtörés. Vajon az ilyen vének bírói döntései összhangban vannak Isten döntéseivel? A bűnös, és a gyülekezet elfogadja az ilyen vének döntéseit, ami egy egész életre kihathat?

A kérdést több oldalról is meg lehet vizsgálni, és bizony több válasznak is van létjogosultsága. A 4. században komoly kérdés volt ez a keresztények között. A keresztényüldözések során sok keresztény vezető megalkudott a Krisztus iránti hűségében. A haláltól való félelmükben beszolgáltatták a szent könyveket, pogány áldozatokat mutattak be, vagy meghajoltak a császár képe előtt. A vita abból alakult ki, hogy a hűségesnek megmaradt keresztények egy csoportja nem ismerte el a korábban hittagadók által kiszolgáltatott szentségeket, azaz, nem tekintette legitimnek a döntéseiket, legyen az keresztelés, vagy püspökszentelés. Később egyik vezetőjükről donatistáknak nevezték el őket. A Magyar Katolikus Lexikon ezt írja róluk:

A donatizmus: a Diocletianus-féle üldözés után, 303-305: keletkezett szakadár mozgalom Észak-Afrikában. - A vita abból indult, hogy érvényes-e az olyan püspökök és papok működése, akik az üldözés idején a nyomásnak engedve kiszolgáltatták a szent könyveket a pogány hatóságnak. Először név szerint Mensurius karthagói püspököt vádolták, aki pedig csak eretnek iratokat adott át, nem igazi szentírási kódexeket. A vita élesebb lett, amikor 311: Mensuriust Caecilianus követte a püspöki székben; neki azt vetették szemére, hogy egyik szentelő püspöke szintén traditor volt. A vt-kultusz túlzó hívei, akik a befolyásos özv. Lucilla köré csoportosultak, ellenpüspököt állítottak Maiorinus személyében. Ennek utóda lett 313-355: Donatus. Követői állásfoglalásukat Szt Ciprián karthagói pp. nézetéhez vezették vissza, aki kétségbe vonta az eretnekek által kiszolgáltatott keresztség érvényességét. A donatisták eleinte megismételték a hitehagyók által kiszolgáltatott keresztséget; később ezt a gyakorlatot elhagyták és csak a püspökké szentelés érvénytelenségét hangoztatták.

A donatisták idején folytatott teológiai vita azzal végződött, hogy nézeteiket eretnekké nyílvánították, végül eltűntek. A katolikus egyház azóta is érvényesnek tartja azokat a döntéseket, szentség kiszolgálásokat, amelyet olyan egyházi vezetők hoztak, érvényesítettek, akik amúgy méltatlanok voltak hivatalukra. A donatisták esete bizonyítja, hogy a kérdés már több mint ezerhatszáz éves múltra tekint vissza. Vajon mi a helyzet ma? Hogyan tekinthetjük Jehova tanúi véneinek tevékenységét, ha kiderül róluk, hogy egy komoly döntésnél, esetleg egy bűneset kezelésénél úgy vettek részt, hogy már hosszú ideje bűnt, vagy Isten országából való kizárásra méltó szokást, cselekedetet gyakoroltak? A válasz Jehova Tanúinak saját teológiájában található meg, hiszen érdemes a társulatot először a saját értékrendje szerint megvizsgálni.

A hivatalos tanításuk szerint a gyülekezetek vezetőit maga Jehova nevezi ki az ő szent szelleme által. Tehát elképzelésük szerint Isten tevékenyen részt vesz a gyülekezet irányításában. A társulat tanítása szerint a vének  közvetlenül Jehovától kapják a bölcsességet a gyülekezetek ügyeinek intézéséhez. Azt is tanítják, hogy Jehova csakis az arra méltókat áldja meg, látja el szent szellemének erejével. Azok akik bűnt gyakorolnak nem részesülhetnek Isten áldásából. Itt már több ponton is ellentmondásokba ütközünk. Ugyanis az mindenki számára egyértelmű, hogy vannak, bűnt gyakorló vének. Mindenki tisztában van azzal, hogy sokan alkalmatlanok erre a tisztségre azok közül, akik ki vannak nevezve. Sőt azzal is mindenki tisztában van, hogy számtalan olyan ember szolgált vénként, aki csupán a szocialista rendszer emberei voltak és azért csatlakoztak a gyülekezethez, hogy kikémleljék annak működését. Ezeket a kiadványok is elismerik, ezzel elismerve azt is, hogy a szent szellem általi kinevezések kijátszhatóak, és hamisak. Tehát egyértelmű, hogy az Istentől jövő kinevezés egy hazugság, hiszen az Őrtorony szerint nem lehetséges, hogy valakit ne az Isten nevezzen ki. De ha a vén csak a szent szellem által tud isteni bölcsességgel dönteni, akkor az azt jelenti, hogy a vének azon része, amely titokban bűnt gyakorol, vagy olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amely kizárja őt a királyság örökösei közül, csupán a saját bölcsességére, tudására támaszkodhat. Döntésén nem lehet isteni áldás, véleménye nem lehet összhangban az isteni bölcsességgel. Tehát azontúl, hogy jogtalanul vesz részt egy olyan megbeszélésen, ahol elvileg csak Isten által kinevezett emberek vehetnek részt, még beviszi a saját Istentől elidegenedett gondolatait is. Tehát a véleménye, amellyel hozzájárul a  döntéshez, semmiképpen nem lehet legitim.

Tehát ha a társulat saját érvelését nézzük, akkor azok a döntéseket, amelyeket ilyen vének hoztak, vagy amelyekhez véleményükkel hozzájárultak, semmisnek kell tekinteni. Ezek a döntések érvénytelenek, mert nem lehetnek Istentől, nem lehet rajtuk a szent szellem áldása.