Ahogy azt tegnapi posztomban írtam, pénteken meglátogattam a királyság-termet. Beültem a könyvtanulmányozásra, és meghallgattam a Köf előadását. A program alatt néhány értelmezési hibára lettem figyelmes, amiről úgy gondoltam, hogy érdemes egy posztot írni. Nézzük először az elsőt, ami a könyvtanulmányozáson hangzott el.

A Jeremiás 13:1-11 verset tanulmányoztuk át, amit a társulat által kiadott Jeremiásról szóló könyvben az 51-52. oldalon találhatunk. Itt az található, hogy Jehova felszólította Jeremiást, hogy gyalogoljon el kétszer oda vissza az Eufráteszhez, ami összesen 2000 km gyalogutat jelentett. A könyv tanulságképpen azt hozta fel, hogy még akkor is engedelmeskedjünk Jehova törvényeinek, ha azért esetleg kritikát kapunk. A kiegészítés az volt hozzá, hogy Jeremiáshoz hasonlóan velünk is előfordulhat, hogy Jehova olyan dolgot kér tőlünk, amit nem értünk, ám mégsem szabad megkérdőjeleznünk a parancsot, hanem engedelmesen meg kell tenni, amit az Isten kér. Jeremiás jó példát mutatva szó nélkül engedelmeskedett, és bár értelmetlennek tűnt a parancs, ő mégis megtette, és csak akkor tudta meg, hogy mi értelme volt, amikor már túl volt rajta. Tehát nekünk is engedelmeskedni kell minden értelmetlennek tűnő isteni parancsnak, bízva abban, hogy majd egyszer megértjük, hogy miért is kellett.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezt a történetet régebben én is felhasználtam, hogy kihangsúlyozzam az engedelmesség fontosságát, de akkor még „kisgyermek voltam, úgy beszéltem, mint egy kisgyermek, úgy gondolkodtam, mint egy kisgyermek, úgy okoskodtam, mint egy kisgyermek; de most, hogy férfi lettem, elhagytam a kisgyermek jellemvonásait”és ezért teljesen másképp látom ezt a történetet. (1kor 13:11) Két oldalról közelíteném meg ezt a történetet.

1. A sztoriból tényleg nem derül ki, hogy Jeremiásnak bármilyen kifogása lett volna a parancs teljesítése ellen. Csak annyit olvasunk, hogy Jehova kiadta a parancsot, Jeremiás pedig teljesítette azt. De vajon biztos, hogy úgy történt a dolog, hogy Jeremiás hallott egy hangot Istentől, és erre fogta magát és ment is az Eufráteszhez? Vajon az, hogy a történetben nem szerepel párbeszéd, az azt jelenti, hogy Jeremiás egy szó nélkül engedelmeskedett? Bár semmi kétségem afelől, hogy Jeremiás engedelmes szívű volt, azért gondolom ennél azért több hangzott el ott, és bár nincs megemlítve, Jeremiás beszélhetett Istenhez, hiszen ez nála nem volt új dolog. Bár a Biblia Istentől ihletett könyv, azt azért még se gondoljuk róla, hogy ez azt jelenti, hogy a benne lévő történetek minden apró részletének szerepelnie kell benne. Tehát, csupán azért mert valami nincs benne egy történetben (pl. az, hogy Jeremiás vitt magával valamit. másik sarut, vizet, ételt vagy más dolgot), az még nem azt jelenti, hogy nem is történt meg.

2. A második pont az, hogy vajon ez a 11 vers tényleg azért lett leírva a Bibliában, hogy a mai keresztényeket a vak engedelmességre ösztönözze? Jehovának tényleg az a szándéka, hogy kérdezés nélkül azt tegyük, amit mondanak nekünk, és ha ellenvetésünk lenne, akkor azzal fellázadnánk Isten ellen? Ha ezt így gondolnánk, akkor súlyos hibát követnénk el a Szentírás egésze ellen. Ugyanis Jehovát nem egyetlen történetből kell megismernünk, hanem a Szentírás egésze biztosítja számunkra a megfelelő képet Istenről. Ha csupán erre az egy történetre alapozva hoznánk meg fontos döntéseket az életünkben, akkor szűk látókörűségről tennénk tanúbizonyságot, és később rossz következményeit aratnánk le rosszul átgondolt döntésünknek. Miért? Ugyanis a Biblia más helyeken számos történetet tartalmaz, amelyben Isten lojális szolgái bizony nem hagyták szó nélkül Jehova parancsát. Maga Jeremiás is mikor megkapta prófétai kinevezését Jehovától, ellenkezni, szabadkozni kezdett, hogy ő még túl fiatal ehhez a munkához. De gondoljunk Mózesre, aki szintén vissza akarta utasítani a Jehovától kapott feladatot. Jónásról ne is beszéljünk. De Mózes egy esetben mintha tanácsot is adott volna Istennek a 2Mózes 32: 9-14 versekben. Azt olvassuk, hogy Jehova Mózes szavára gondolta meg magát. De megemlíthetnénk Ábrahámot, aki elkezdett alkudozni Istennel Szodoma felett, és bátran mondott ellent Istennek, és alkudta le 50-ről 10-re a megkövetelt jó emberek számát.(1Mózes 18:22-33) Ugyanekkor történt, hogy mikor az angyalok megparancsolták Lótnak, hogy meneküljön a hegyekbe, Lót ahelyett, hogy engedelmeskedett volna inkább azt kérte, hogy had menjen inkább Coárba, a közeli városba. Jehova ezt a kérést is figyelembe vette, és bár az eredeti tervei között szerepelt Coár elpusztítása is, mégsem tette meg, hogy kedvezzen Lótnak. (1Mózes 19:17-22) De megemlíthetnénk Gedeont is, aki miközben beszélt Jehova angyalával kétségbe vonta a szavahihetőségét, és kétszer is jelet kért Istentől, hogy bizonyítsa be, hogy valóban vele lesz. (Bírák 6: 20-40)

Na, most ezeket a történeteket figyelembe véve valóban azt kéri tőlünk Isten, hogy vakon engedelmeskedjünk neki? És tényleg lázadásnak tekint minden ellentmondást, vagy kérdést a kapott feladattal kapcsolatban? Azt hiszem a kiegyensúlyozott Istenképhez szükségünk van a Biblia többi részét is megvizsgálnunk. De nézzünk egy harmadik pontot.

3. Hogy őszinte legyek, ha Jehova most itt megjelenne nekem, és azt mondaná, hogy menjek gyalog Prágába, ami innen 500 km. mint Jeremiásnak az Eufrátesz, akkor bizony fognám a sátorfámat és már indulnék is. Ám ha egy öltönyös férfi kérne ugyanerre, egy vallásos folyóirattal a kezében, akkor nem vagyok benne biztos, hogy engedelmeskednék neki. Érdemes elgondolkodni azon, hogy ki kapott személyes feladatot mostanában Istentől? Azt hiszem nincs ilyen ember a földön. Aki esetleg utasítást ad nekünk az egy férfi lesz, valamilyen vallásos kiadvánnyal a kezében, és úgy állítja be az utasításait, mintha Istentől jönnének. Ha én ennek a férfinak a helyében lennék, akkor felhasználnám Jeremiás történetét arra, hogy rávegyek embereket a saját érdekeim szolgálatára, és meg sem említeném a többi fent említett bibliai történetet, mert sokkal hatékonyabb lennék.

Szóval kedves olvasók, döntsétek el, hogy kinek az érdeke az, hogy ennyire egyoldalúan mutassa be a szentírást?

Most pedig térjünk át a körzetfelvigyázó előadására, amelyben a lojalitásról beszélt. Azt hangsúlyozta ki, hogy bizony előfordulhat, hogy családtagjainkat, legjobb barátainkat közösítik ki Jehova szervezetéből. Ilyenkor próba alá kerül a lojalitásunk, és döntenünk kell a kiközösített, és Jehova között. Hogy alátámassza a mondanivalóját Lót és a felesége példáját hozta fel. Az 1Mózes 19:26-os vers volt erre a bizonyíték. A vers így szól: „és Lót mögött a felesége körülnézett, és sóoszloppá vált.” Bár ebben a versben nincs szó a lojalitásról, ám a körzetfelvigyázó egy túldramatizált, kitalált történetet kreált, ami elég jól hatott az érzelmekre. Egy sztorit kerekített ki abból, hogy Lót felesége miért volt Lót mögött. Azt mondta, hogy mikor elkezdtek menekülni, akkor még előtte volt, és Lót vigyázott rá és a karjai között volt a lányokkal együtt, de az asszony szép lassan kifordult Lót öleléséből és mögé került. Még egy darabig ment utánuk, de aztán hátranézett, és sóoszloppá vált. Most nézzük meg még egyszer a bibliát: „És Lót mögött a felesége körülnézett, és sóoszloppá vált.” Ennyi. Bár a körzetfelvigyázó által kitalált történet drámai hatással bírhat, nem több egy népmesénél, vagy valamelyik Grimm történetnél. Honnan szedte, hogy először Lót előtt ment az asszony, és csak szép lassan került mögé? És nem csak az a kérdés, hogy honnan szedte, hanem az is, hogy miért? Miért kell kiegészíteni a Szentírást egy olyan történettel, ami valójában nincs is benne? Vajon ebben az esetben lehet egy lelkiismereti döntést egy öltönyös ember képzeletéből kipattant történetre alapozni? Nem úgy járnánk, mint a Jeremiás könyvéből vett történettel, amely túl egyoldalúan, a vezető testület szájíze szerint mutatja be Istent?

Érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon miért érdeke a vezető testületnek, hogy egyoldalúan tálalt, vagy éppen apró részletek köré kitalált történetekkel, az érzelmekre hatva vegyen rá olyan dolgokra, amik neked eszedbe se jutnának a bibliaolvasásod során?