"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

Saját utam 5.rész

2012/11/24. - írta: sefatias

Néhány hónappal ezelőtt egy kéréssel fordultam a Móri gyülekezet véneihez, és a társulathoz. A kérésem a következő volt: „Még annyit szeretnék ehhez hozzátenni, hogy most már harmadszor, és írásban követelem, hogy a személyes adataimat, a magánlevelezésemet tartalmazó iratokat, mind adják át nekem.”(az egész levél itt olvasható) Elég hosszú idő múlva válaszoltak, amiben közölték, hogy a Magyarországi Jehova Tanúi Egyháznak nincs birtokában semmilyen irat, ami az én tulajdonom. Szerintem a levelemből egyértelműen kiderült, hogy nem a fiókhivataltól szeretném visszakérni a magán levelezésemet, hanem a vénektől. Ezért a következő levelet küldtem a fiókhivatalnak:

Tisztelt Magyarországi Jehova Tanúi!

Köszönöm az írásbeli választ a korábban megírt levelemre. Hát nem sokra mentem vele. Hogy őszinte legyek kicsit többet vártam volna el egy olyan egyháztól, amely az őszinteséget, és az igazmondást mindennél fontosabbnak tartja. Furcsának tartom, hogy nekem kell emlékeztetnem benneteket, arra, hogy minden gyülekezetnek van egy irattára, amely a gyülekezet fegyelmi ügyeivel kapcsolatos iratokat tartalmazza. Szerintem az előző levelemből is világosan kiolvasható volt, hogy nem a Fiókhivatalnál szereplő adataimat szeretném lekérni, illetve töröltetni, hanem a vének testületénél lévő magánlevelezésemet szeretném visszakérni, amit még aktív tanú koromban kétszer szóban kértem, valamint az előző levelemben írásban is. Ahogy írtam, a vének már akkor visszaéltek azzal a bizalommal, amit, mint kinevezett lelkészeknek megelőlegeztem, illetve megelőztetek. Mikor másodszor utasították vissza a levél átadását a vének, már akkor utánanéztem a levéltitok megsértéséről szóló szabályozásnak, és már akkor gondolkodtam rajta, hogy a törvényben meghatározott jogaimnak olyan módon fogok érvényt szerezni, hogy ha kell, akkor azt bíróság mondja ki. De akkor még nem szerettem volna az akkor még Jehova szervezetének hitt egyházon belül ilyen módon megoldani ezt a problémát. Ma már tudom, hogy a mindenható Isten nem alkalmaz emberi jogokat, emberi méltóságot tipró eszközöket a saját céljai megvalósítására, ezért biztos vagyok abban, hogy a körzetfelvigyázó, illetve a vének által alkalmazott megoldásnak ebben az esetben sincs semmi köze Istenhez.

Tehát szeretném megismételni a kérésemet egy kicsit konkrétabban fogalmazva, ha esetleg nem lennétek tisztában a saját gyülekezeti elrendezéseitekkel. A leváltásommal összefüggésben lévő, a móri gyülekezet titkos (bizalmas) irattárában lefűzött magánlevelezésemet, a levéltitokra, és más személyiségi jogaimra való hivatkozással szeretném, ha a vének visszajuttatnák nekem, mint jogos tulajdonosnak. A kérésemmel egyetért a levelezésben érintett másik személy is. Amennyiben ezt nem teszik meg, (aminek megtagadásának amúgy már semmi értelme), akkor olyan jogainkban sértenek meg, amelyeket a törvény véd.

Az hogy a többi ügyben, amiről a levelemben írtam hogyan jártok el, az már számomra mellékes. Ám mégis furcsa, hogy az általatok szent szellem általi kinevezéseknek nevezett véni kinevezések, kettős mérce alapján történnek. N.L-ét véni tisztségéből leváltották, pedig számomra, mint sértett számára sokkal kisebb hibát követett el, mint a N.J. Ráadásul őszintén bocsánatot is kért. Ezzel szemben a nagyobb hibát elkövető, gőgösségében hibáját tagadó vén, megmaradhatott tisztségében. Arról nem is beszélve, hogy azóta rosszindulatú rágalmazásban vétkes, amit azóta sem rendezett. Mivel olvastam a „Terelgessétek Isten nyáját” című könyv idevonatkozó részét, azt is tudom, hogy mind N.J. esetében, mind más engem rágalmazó személyek esetében bírói bizottság is foglalkozhat az üggyel, mivel kiközösítésre méltó bűnről van szó. Végül is kishiján tönkretették az életemet. Még jó, hogy alapvetően megbízható, és szavahihető ember vagyok, aminek köszönhetően sikerült elkerülnöm a rágalmazás súlyos következményeit. Ha velem is ilyen elnézően bántak volna a leváltásomnál, mint ahogy ti most ezt az ügyet kezelitek, akkor valószínűleg még mindig vénként szolgálnék, de nekem ennél sokkal kisebb hiba miatt kellett több mint egy évig szenvednem.

Ez a kettős mérce, amit Isten is elítél a szavában, szerintem gátja annak, hogy a szervezetre valaha is kiáradjon Jehova szelleme, és annak támogatását élvezze. Számomra igen megrendítő, hogy egy olyan egyház, amely büszke arra, hogy mennyit küzdött a lelkiismereti, és vallásszabadság kivívásáért a világ különböző bíróságain, a saját híveinek ilyen jogait, lelkiismeret furdalás nélkül megtapossa. Az előző levelemre adott szinte teljesen értelmetlen leveletek még jobban meggyőzött arról, hogy jó döntést hoztam, amikor úgy döntöttem, hogy nem kívánok többé ennek az egyháznak a tagja lenni. Mégis úgy érzem, hogy tettem annyit ezért az egyházért az elmúlt majdnem húsz évben, hogy értelmesebb, emberibb megoldást érdemeljek, és a kérésemet, ha mást nem, csak ezért figyelembe vegyétek. Sajnos a hibák kezelésének részetekről történő rideg, keresztényietlen megoldása, egyre több embert idegenít el a gyülekezetektől. Ezt őszintén sajnálom.

Válaszotokat várva

Maradok tisztelettel: Kovács István

Nemrég megérkezett a válasz, amiben közölték, hogy sem a fiókhivatalnál, sem a móri gyülekezetnél nincs a levelem. Viszont a kérdés az, hogy akkor hol van? Amikor ki lettem közösítve, akkor még ott volt. Én arra következtetek, hogy az első levelemre azért érkezett olyan későn válasz, mert a fiókhivatal gyorsan utasította a móri vének testületét az irataim megsemmisítésére, hogy ne legyen felhasználható bizonyíték, ha esetleg jogi útra terelném a dolgot. Majd miután a megsemmisítés megtörtént, akkor válaszoltak. Igen ám, de az én kérésem nem úgy hangzott, hogy semmisítsék meg, hanem úgy, hogy adják át nekem. Mivel a személyes adataim, és más tulajdonom az engedélyem nélkül volt felhasználva, ezért a vének, és a körzetfelvigyázó törvénysértést követett el. (Az erre vonatkozó törvények az első három kommentben találhatóak) Annak ellenére, hogy én erre kifejezetten felhívtam a figyelmüket. A kifejezett kérésem ellenére tagadták meg a jogaim érvényesítését.

Ez azt jelenti, hogy a gyülekezetek vezetői felhatalmazva érzik magukat arra, hogy akár törvénysértő módon lépjenek fel a gyülekezet tagjaival szemben, ha a kedvük úgy tartja. A társulat pedig asszisztál hozzá. Vajon te biztonságban éreznéd magad a gyülekezetben, ha tudnád, hogy a vének nem tartják tiszteletben a jogaidat? Milyen hozzáállást tanúsít ez a részükről? Nemde azt, hogy alacsonyabb rendűnek tartanak maguknál?

Címkék: életem
13 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr514923475

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.11.24. 19:47:35

A levéltitok megsértése:

vétség, melyet az követ el, aki másnak szóló levelet, lepecsételt iratot, v. táviratot jogosulatlanul felbont, aki másnak szóló, habár le nem pecsételt levél v. távirat birtokába helyezi magát abból a célból, hogy annak tartalmát megtudja v. azt hasonló célból másnak jogtalanul átadja, aki az ily módon tudomására jutott titkot közzéteszi v. azt a levél, irat v. távirat küldőjének v. a címzettnek károsítására használja fel. Elkövetheti a posta- és táviróhivatalnok v. szolga is, amely esetben ezek is súlyos büntetésben részesülnek. A levelek lefoglalását, továbbá a táviratokét stb. a bűnvádi perrendtartás különleges feltételekhez köti.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.11.24. 19:48:58

Visszaélés személyes adattal

Btk.177/A. § (1) Aki a személyes adatok védelméről vagy kezeléséről szóló törvényi rendelkezések megszegésével

a) jogosulatlanul vagy a céltól eltérően személyes adatot kezel,

b) az érintett tájékoztatására vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget,

c) az adatok biztonságát szolgáló intézkedést elmulasztja,

és ezzel más vagy mások érdekeit jelentősen sérti, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott cselekményt hivatalos személyként, közmegbízatás felhasználásával, vagy jogtalan haszonszerzés végett követik el.

(3) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a személyes adattal visszaélést különleges személyes adatra követik el.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.11.24. 19:49:29

Levéltitok megsértése

Btk.178. § (1) Aki másnak közlést tartalmazó zárt küldeményét, a tartalmának megismerése végett felbontja, megszerzi, vagy ilyen célból illetéktelen személynek átadja, úgyszintén aki távközlési berendezés útján továbbított közleményt kifürkész, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és pénzbüntetéssel büntetendő.

(2) A büntetés egy évig terjedő szabadságvesztés, közérdekű munka vagy pénzbüntetés, ha az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt foglalkozás vagy közmegbízatás felhasználásával követik el.

(3) A büntetés

a) két évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekmény,

b) bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a (2) bekezdésben meghatározott bűncselekmény

Bumbumöcsi (törölt) 2012.11.24. 20:14:57

Szerintetek nem gáz ez a Live traffic Feed?

Bumbumöcsi (törölt) 2012.11.24. 20:15:57

Én már kis szálltam símán lehet tudni ki van fenn.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.11.24. 20:18:38

@Bumbumöcsi: csak a várost. Egy városban sokan laknak. Ráadásul ezt eddig is lehetett látni, csak rá kellett kattintani a bal oldali számlálóra

Bumbumöcsi (törölt) 2012.11.24. 21:43:14

@sefatias: Naaa! Szóval ezt hívják rossz beidegződésnek.Rokon neurózis a csengőfrásszal. Már lelki szemeim előtt láttam, amint fekete bőrkabátos vének visznek magukkal a Királyság terembe, és vallatóra fognak. :-)
Azért nem csak te szedtél össze mindenféle betegséget "a szeretet nevében" én is. Az egyik ez a megmagyarázhatatlan idegesség.

Egyébként tényleg jó post. Drakulálok hozzá. De szerintem itt is csak a "teokratikus célok elérése érdekében nem kötelező igazat mondani" elv fog érvényesülni

Maradok továbbra is tisztelőd: Bumbumöcsi az idegbádog és neurotikus

leslie07 2012.11.25. 05:51:40

@sefatias: Kedves Sefa. Annak idején velem is ezt tették. Amikor letagadta a fiókhivatal azt, hogy egyáltalán támogattam volna a Királyságterem építését.Pedig akkor Volgyes Sándor személyesen fogadott, sot megkaptam a Magyarországi Jehova Tanúi egyház azon számlaszámát, ahová a tobbi adományt is utalhatom.Ennek ellenére eljátszotta a Fiókhivatal a hulyefyerekek szerepét,suzt nyilatkozva levelében, hogy nincs tudomásuk arról, hogy bármivel is támogattam volna az építkezést.
Szinte sablonosan megegyezik a neked adott válasz azzal,amit nekem adtak, csak más kérdésben.
A Fiókhivatal ugyanis arra játszik, hogy nem fogod tudni bizonyítani a személyes levelezéseid létezését, így aztán kifullad a próbálkozásod.
Ne várd toluk, hogy kifogják adni a leveledet, vagy akár elismerik annak a létét, addig,amíg nem fordulsz bírósághoz vagy rendorséghez.
Az én esetemben is akkor tért meg az emlékezoképességuk, miután bepereltem az egyházat.Akkor hirtelen nagy megvilágosodá kovetkezett be a Fiókhivatal illetékeseinek az elméjébe,
és egyszerre csak emlékezni kezdtek.
De nem teljes mértékben, hanem csak úgy homályosan. Az jogi képviselojukon keresztul megpróbálták eloszor csak kipuhatolni, hogy mennyire tudom bizonyítani is a perben foglalt állításaimat.Amikor a jogi képviselojuk meggyozte oket arról, hogy megállna a per, azaz a bíróság az én javamra dontene, mikozben a szervezet sok kényes dolgai a bírósági tárgyalás által nyilvánosságra kerulnének, felajánlották a peren kivuli megállapodás lehetoségét.
Szerintm a te esetetben is fel kell készulni a buntetoeljárás és egyben polgári peres eljárás kezdeményezésére.
Amennyiben eldontotted, hogy komolyan folytani akarod a jogos kovetelésed miatt a harcodat, szivesen segítségedre leszek a kérdés jogi alapjára helyezésének a megfoglmazásában.

Más megoldást nem látok, hisz amint megálapítottam az írásodból, a Fiókhivatal 2001 óta semmit nem változott.Tehát rajtuk is bebizonyosodott a mondás, hogy "Kutyából nem lesz szalonna".

Mellesleg ugyanilyen alapon meg lehetne támadni bárkinek,aki jehova tanúja volt,
és adományozott a Királyságterem érdekében az Egyháznak a tulajdonjogát.

Ezt már elkezdték Amerikában a gyulekezetek.De akár egy személy is elindíthatja a peres eljárást, amelyben kéri, hogy a Biróság kimondja, hogy a Királyságterem nem az Egyház tulajdona, hanem a gyulekezeté, amely kifizette annak építési koltségeit.

Mert ugyebár, ha az aki ingyen jutott, hozzá, mikozben mással megfizetette a koltségeket tisztességtelenul szerzett vagyonhoz jutott hozzá,amit a torvények szinte mindenutt a világon elítélnek.

Sajnálom testvérem, hogy ennyi sok szivfájdalmat kell átélned a Magyarországi JT Egyház felelos eloljáróinak a részérol. Nagy csalódás ez neked, magamról tudom, hisz az én esetemben is ugyanezt a tagadś módszert vetették be elso korben.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.11.25. 08:15:09

@leslie07: Eleinte bennem is felmerült, hogy jogi úton érvényesítem a jogaimat, de aztán rájöttem, hogy egy bírosági perrel járó idegeskedés, anyagi áldozat nem biztos hogy megéri. Ráadásul olyanokat kellene vádolnom, akik nekem régen a legjobb barátaim voltak, és a családjuk fontos volt nekem, Szégyellem, hogy egy olyan szervezetnek dolgoztam ami így semmibe veszi a munkásai érdekeit, és tisztességtelenül kifordul a felelősségre vonás alól. Undorító az amit művelnek. Telefonon is beszéltem a szolgálati osztállyal. egy régi ismerősöm vette fel a telefont. Az a hangnem megérne egy postot. Hihetetlen,, hogy ezek az emberek állítják magukról azt, hogy Krisztus követői

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.11.25. 08:30:42

@leslie07: Az is szégyen, hogy sem az egyház, sem a vének nem hajlandóak beismerni, hogy hibáztak, és ezért nem hajlandóak bocsánatot kérni. Olyan emberek vezetik az egyházat, mind gyülekezeti, mind felsőbb szinteken, akikben nincs annyi alázat, hogy elismerjék, hogy hibáztak, és ezt szentírási módon rendezzék. Mégis ha valaki ugyanezt tenné az általuk lenézett nyájból, akkor fel lennének háborodva. Azt üzenem a véneimnek, hogy érdemes lenne magukba szállni, hogy mi mozgatja őket, mik az indítékaik. Egyébként egyre több rosszat hallok róluk. A gyülekezet tagjai szenvednek.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.11.25. 08:44:08

@leslie07: >>Amikor letagadta a fiókhivatal azt, hogy egyáltalán támogattam volna a Királyságterem építését<<

Érdekes. Itt mindenki tudta, hogy te építteted a termet. Pont ők ne tudták volna? Micsoda hazug, képmutatás . Hányingerkeltő

névtelenül 2012.11.26. 22:09:46

Ez elég lehangoló. Csak azért se! - indokkal, mint a gyerekek. Meg ez a hülyének néző válasz, hát komolyan mondom, ha tanú lennék, elgondolkodnék hogy minek nézik ezek az embert.
Nem is értem, miért jó hogy gyerekként kezelnek felnőttek felnőtteket. Nem lenne szabad megtörténnie ilyesminek.
Ha jobban belegondolok, az őrtorony tanulmányozások alkalmával sem kevésbé infantilizálnak ám. Az sem semmi.
Meg amikor megdícsérik az érdeklődőt, mint egy takonypóc gyereket, hogy ügyes voltál hogy ma is eljöttél.
De komolyan, ezek totál gyereknek nézik az embert.
Tetszett az írás. Stilusos.
ÁB.
süti beállítások módosítása