Gondoltam írok egy postot két Bibliaversről, ami kevés hangsúlyt kap az Őrtorony kiadványokban. Legalább is a versek azon része, amelyet most ki szeretnék hangsúlyozni. Az egyik a 2Korintus 4:4, a másik pedig a Héberek 1:2, 3.  Ezek a versek az Atya és a Fiú egymáshoz valóviszonyát írják le, az emberi értelem számára felfogható módon. Mindkét verset az Új világ fordításból idézem.

³ Ha pedig leplezett is a jó hír, melyet hirdetünk, azok között leplezett, akik elvesznek, ⁴ akik között ennek a világrendszernek az istene megvakította a nem hívők elméjét, hogy ne ragyogjon át a Krisztusról, az Isten képmásáról szóló dicsőséges jó hír megvilágosító fénye. 

² ezeknek a napoknak a végén egy Fiú által szólt hozzánk, akit kinevezett mindenek örökösévé, s aki által a világrendszereket is alkotta. ³ Ő az Isten dicsőségének visszatükröződése és magának a lényének pontos mása, s mindeneket fenntart az ő hatalmának szavával

Ez a két vers olyan gondolatot tartalmaz, amely sok Tanú számára megbotránkoztató következtetések levonására ad lehetőséget. Az elsőben azt olvassuk, hogy Krisztus az Isten képmása. Ez így önmagában még nem jelent semmit, mivel az ember teremtésekor is a következő mondat hangzott el: „Alkossunk embert a mi képmásunkra és hasonlatosságunkra…” Szóval Ha Isten az embert a saját képmására és hasonlatosságára teremtette, akkor mennyivel inkább elvárható tőle, hogy a Fiával is ezt tegye. De a zsidókhoz írt levél ennél kicsit tovább megy. Nem egyszerűen Isten képmásásnak tekinti, hanem annál sokkal többnek: „Ő az Isten dicsőségének visszatükröződése és magának a lényének pontos mása” És most gondolkozzunk el ezen a Bibliaversen. Mit is mond itt Pál? Hogy a Fiú az Atya dicsőségének visszatükröződése, és magának a lényének pontos mása. Mit jelent ez?

 Most képzeld el, hogy bent vagy egy szobában. Egyszer csak bejön valaki, akit nagyon szeretsz, mondjuk a házastársad, vagy a legjobb barátod. De rögtön utána bejön egy másik ember is, aki az éppen előtte bejövő, általad szeretett embernek a képmása, dicsőségének visszatükröződése, és lényének pontos mása. Ott ülsz a fotelben, és nézed a két embert, akik a megszólalásig hasonlítanak egymásra. Ha a másolat pontosan visszatükrözi az eredeti személy minden jellemzőjét, akkor soha nem lennél képes eldönteni, hogy melyik az eredeti. Hiába tennéd próbára őket kérdésekkel, hogy hátha az eredeti szeretted tud valami titkot, amit csak ketten tudtok, mert azt a másik is tudja. Hiába néznél meg egy eldugott testrészen egy bőrhibát, mert az mindkettőn ott lenne., hiszen az egyiket a másik pontos másaként hozták létre, aki teljesen visszatükrözi az eredeti személy minden apró jellemzőjét is. És mi lenne, ha versenyt kérnél tőlük? Ki fut gyorsabban? Ki az erősebb? Ki tud többet? Melyik jobb valamiben? Vajon hogyan végződne egy olyan verseny, ahol a két versenyző egymás pontos mása, visszatükröződése?  Szerintem döntetlennel. Tehát csak egyetlen esélyed lenne arra, hogy megtudd, hogy a kettő közül melyik az eredeti, ha a másolat őszintén, alázatosan bevallaná neked, hogy ő az. Ezzel elismerné a másik felsőbbségét, előjogait a személyiségére, és vállalná fel, hogy neki kell más helyre menni, más életet élni. Ha viszont Gőgösen ragaszkodna hozzá, hogy ő az eredeti, akkor komoly zavart okozna ezzel sokak életében. Vajon a Fiú gondolt arra, hogy ezzel a teljes hasonlósággal valaha is visszaéljen? Bátran mondhatjuk, hogy nem. Ugyanis itt jön a képbe egy olyan Bibliavers, amit Jehova Tanúi mindig másképp fordítottak, mint más bibliafordítók. Ha a fenti két Bibliaverset figyelembe véve vizsgáljuk meg a Filippi 2: 5-7 versét, akkor egyből megértjük, hogy miért írta ezt le Pál, illetve miért helyes ez a fordítás az Újvilág fordításon kívül minden más Bibliában. Az egyik az újfordítású Biblia szerint van, a másik pedig a Káldi neovulgáta szerint.

Tehát amint a fentiekből látjuk, az Atya a saját pontos mására alkotta a fiút. Ez azt jelenti, hogy egyenlők, ahogy ez a filippi idézetből ki is derül. Viszont egyértelműen megfogalmazza Pál, hogy Jézusban soha nem merült fel az a gondolat, hogy az Atyával való egyenlőségével visszaéljen, hanem alázatosan elismeri, hogy az Atya az akinek a létét köszönheti, elismeri, hogy az Atya nagyobb nála, mert eszébe sincs az Atyától kapott „fizikai” egyenlőséggel visszaélni.