A tékozló fiúról szóló történet már sokaknak nyújtott vigasz akkor, ha egy bűn elkövetése után azon gondolkoztak, hogy miként állíthatnák helyre a Jehovával ápolt kapcsolatukat . Nem azért akarok erről a példázatról beszélni, mert új dolgokat találtam benne, hanem azért, hogy megnézzük, hogy az előző posztban leírtakhoz képest miként változott Jehova elrendezése a bűnök kezelését illetően. Nézzük a történetet.

Lukács 15: 11-től: Azután ezt mondta: „Egy embernek volt két fia. 12 És a fiatalabbik így szólt az apjához: »Apám, add ki nekem a vagyon rám eső részét.« Erre az megosztotta köztük megélhetésre szánt javait.”

A kisebbik fiú kikéri az örökségét. Ami durva ebben, hogy az apja még meg sem halt. Kíváncsi lennék, hogy mit szólnának a szülők, ha az egyik gyermekük, még az életükben elkérné tőlük az örökség rájuk eső részét. A beszámolóból kiderül hogy az apa megtette ezt, méghozzá a legapróbb részletekig, „hiszen a megélhetésre szánt javait” is elosztotta. Bár minden fordítás egyszerűen csak vagyont ír, de jó lesz nekünk ez a fordítás is. Mindenesetre a fiatalabbik fiú indítékai nem voltak teljesen tiszták, ami hamarosan bizonyítást is nyert. De az biztos, hogy volt valami a fiú életében, ami miatt úgy érezte, hogy nincs már maradása. Hogy ez valami önző kívánság, vagy pedig valami külső befolyáltsoltság lehetett azt nem fogjuk soha megtudni. De ha figyelembe vesszük azt, hogy napjainkban, akik Isten ellen vétenek, és ezt úgy teszik meg, hogy közben felrúgják az egész addigi életüket, akkor elmondhatjuk, hogy ilyen, és ehhez hasonló esetekben az indítékok gyakran nehezen megítélhetőek. Sokszor játszik szerepet külső befolyásoló tényező, amin a tékozlásra készülő egyén nem tud túllépni. Főleg házasságtörés, vagy elkülönülés esetében van a tett előtt hónapokig , évekig olyan zavar, ami végül odavezet, hogy az illető mindent felad, és szándékosan kitaszítottá teszi magát.

„13 Később, néhány nap múlva, a fiatalabb fiú mindent összeszedett, elutazott egy távoli vidékre, és ott kicsapongó életet élve eltékozolta vagyonát.”

Ez a kisebbik fiú, elhagyta a családját, azokat akiknek eddig mindent köszönhetett. Az apját, aki eddig mindent megtett érte. Sőt, elvitte az addig létrehozott családi vagyon ráeső részét is. Elment és csak az élvezeteket hajszolva rövid idő alatt nyakára hágott az apja által összegyűjtött vagyonnak. De vajon miért? Hiszen valószínűleg jó nevelést kapott, és eddig helyesen élt. Mi lehetett az oka hogy minden szabályt figyelmen kívül hagyva elszórta a pénzt, amit az apjától kapott? Azok akik elhagyják a biztonságosnak hitt gyülekezetet az eset után, bármi is legyen a kiváltó ok, hetekig hónapokig csak lézengenek, rengeteg kérdésük van, ami csak kóvályog a fejükben, amire választ szeretnének kapni, de nincs senki aki ezt megadná. Rájuk törhet az a nihilista érzés, hogy semminek semmi értelme. Együnk igyunk, holnap úgyis meghalunk. Ez vezethet oda, hogy a hirtelen jött szabadság, az értéktelenség érzés, a reménytelenség, kilátástalanság olyan tettekre ösztönzi, amit amúgy nem tenne meg. Még talán Istent is megvádolja, vagy kétségbe vonja a létezését, mert nem ad választ a kérdéseire. Persze az ilyen tetteknek előbb utóbb meg lesznek a következményei.

„Amikor már mindent elköltött, súlyos éhínség támadt szerte azon a vidéken, és kezdett szükséget látni. 15 Sőt elment, elszegődött a vidék egyik polgárához, és az elküldte őt a mezőire disznókat őrizni. 16 Ő pedig szeretett volna jóllakni a hüvelytermésekkel, amelyeket a disznók ettek, de senki nem adott neki semmit.”

Amikor már semmije nem volt, akkor még ráadásul éhínség is támadt. el kellett vállalnia egy minden zsidó számára megalázó munkát. Még a disznókat is irigyelte, velük van aki törődik, nekik van aki enni ad, pedig ezt az állatot mindig is a legmegvetésre méltóbb állatnak tartotta. De még azoknak is jobb soruk volt mint neki. Az értéktelenség érzés, és a depresszió következik. Az ember elveszítette azokat akiket szeret, nincs semmije, senkije. ott áll egyedül. Tele van a feje kérdésekkel, amelyek megválaszolatlanul köröznek folyamatosan az agyában.

„ Amikor észhez tért”

Észhez tért? Nézzük csak, hogy mit is érez ez a fiú. Mi is ez az észhez térés? Vajon bűnbánatot gyakorolt? Rájött hogy súlyos hibát követett el? Lelkiismeret furdalást érzett, mert megbántotta az apját? Vagy mert a kicsapongásával, paráznaságával vétett Jehova ellen?

„ így szólt: »Apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én meg itt éhen veszek!”

Vajon ha még nem fogyott volna a pénze akkor is észhez tért volna? Ha lett volna mit ennie, akkor is elgondolkodott volna azon, hogy otthon még a béresek is jobb sorban élnek mint ő? A történetből az derül ki, hogy az éhezés, a nélkülözés volt az ami arra ösztönözte, hogy visszagondoljon a szülői házra, nem pedig a bűnei miatti lelkiismeret furdalás. Persze amikor erre a pontra elérkezett, akkor már tudta, hogy másként kellett volna döntenie. De a következő lépése elsősorban a nélkülözésnek volt köszönhető, és nem a bűnbánatnak. Tegyük fel, egy házasságtörésért kiközösített férfi vagy nő, aki valami okból kimenekült a házasságából, és ezáltal a gyülekezetből, később új társra talál, és jó házasságban él, gyermekei születnek, akikért az életét odaadná. Vajon őszintén megbánná a tettét? Amikor a vénekkel beszélne erről, akkor tudná azt mondani, hogy legszívesebben visszacsinálnám ezt az egészet? Tudná azt mondani, hogy bárcsak ne tettem volna meg, és még mindig abban a rossz házasságban élnék, és a gyermekeim meg se születtek volna? Biztos hogy nem. Valószínűleg a tettét nem bánja. Örül, hogy így alakult. De azt igen, hogy ezzel a tettével megszomorította azt az Istent akinek mindent köszönhet. Szeretnék egy ilyen helyzeten átesett nőtől idézni:

„én, mikor ezek a dolgok történtek nagyon elvoltam keseredve az egész életem miatt, és én annyit tudtam mindössze, hogy mindegy, hogy döntök, hiszen úgyis meghalok, mert Jézus azt mondta, hogy, ha gondolatban vétkezünk már az is bűn. Vagy azért halok meg, ha együtt maradunk, mert hazugságban élek, vagy azért halok meg, mert állandóan veszekszünk, képmutatóan élünk. Szóval nem igen rágódtam ezen, eldöntöttem, hogy nekem végem, akkor meg addig legalább jól éljek, békességben.”

(példabeszédek 15:17, 21: 9,19)

De vajon tudna az ilyen ember őszinte bűnbánatot gyakorolni és visszacsinálni mindent? Bár ezt már nem várnák el tőle, és visszafogadnák a gyülekezetbe, mégis egy pallosként lengetnék a feje fölött a héberek 13: 4-es verset. Ezzel a verssel ma is sok fájdalmat okoznak egyes vének olyanoknak, akik, paráznaságot, házasságtörést követtek el, mert azt az érzést keltik bennük, hogy bár a gyülekezetbe vissza lettek fogadva, a megbocsátás csak armageddonkor fog kiderülni, mert az ilyen emberek ítéletét maga Jehova fogja akkor meghozni. Tehát addig kétséges a dolog, és félelemben kell élniük tovább, bár szolgálhatnak, prédikálhatnak, sőt vének kisegítőszolgák is lehetnek, de a megmentésük bizonytalan. És ezzel az érzéssel, a bűntudat, és lelkiismeret furdalás érzésével kell tovább élniük. Ám amint a végén látjuk, ennek nincs semmi alapja. Lényeg, hogy az elkövetett bűn, ellenére, és a megbánás minőségét nem firtatva eljön az idő, mint a tékozló fiú esetében is, a visszatérésre.

„ 18 Fölkelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: ,Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. 19 Nem vagyok már méltó arra, hogy fiadnak hívjanak. Tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy.’« 20 Fölkelt tehát, és elment az apjához.”

Elkérte az apja nehezen megkeresett vagyonának a felét, elverte, kicsapongó életet élt, és most vissza akar menni. Miért? Kinek lenne képe ezek után visszamenni? Csak annak, aki tudja hogy milyen az apja. Aki tudja, hogy az édesapja(esetünkben Jehova) olyan jó emberi tulajdonságokkal rendelkezik, hogy nem kell tőle rettegni. És bár a srác piszkosul szégyellte magát, és azt is tudta hogy ezt már soha az életben nem tudja helyrehozni, mégis visszament az apjához. De ez fontos tényező. Az a pénz amit elvert, az már soha nem lesz meg. Ezt a hibát nem lehet helyrehozni. Ezt már el kellett fogadni úgy ahogy volt. Ugyanaz a helyzet, mint egy válással végződő házasságtörés, vagy elkülönülés esetében. Olyan sebek maradnak hátra, amit nem lehet befoltozni, nem lehet helyrehozni. De akkor mi lesz? Ott lesz a pallos? A héberek 10: 26,27 és a 13:4, és fenyeget?

„ Még mikor távol volt, az apja meglátta őt, és szánalomra indult. Odafutott, a nyakába borult, és gyengéden megcsókolta. 21 Akkor a fiú ezt mondta neki: »Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Nem vagyok már méltó arra, hogy fiadnak hívjanak. Tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy.« 22 Az apa azonban így szólt rabszolgáihoz: »Gyorsan! Hozzatok ki egy köntöst, a legjobbat, és adjátok rá, húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábára. 23 Hozzátok a hizlalt, fiatal bikát, vágjátok le, és együnk és vigadozzunk, 24 mert ez az én fiam halott volt, és ismét életre kelt, elveszett, és megtaláltatott.« És vigadozni kezdtek.”

Az apa meglátta őt. Hallottam már magyarázatot, hogy azért látta meg, mert mindennap várta. de ez egy kicsit erőltetettnek tűnik. Lényeg hogy meglátta. Hiába követett el rengeteg hibát. Hiába verte el a nehezen megkeresett pénzt. Az apa boldog volt, hogy újra látja a fiát. Nem számított semmi, csakhogy ismét itthon van. Nem csapott le neki két jól megérdemelt pofont. Nem fenyegette meg, hogy fizesse vissza az eltékozolt vagyont. Nem büntette meg, nem mondta neki, hogy most életed végéig ingyen dolgozol nekem. Hanem felöltöztette a legszebb ruhába, és örült a fiának. Semmilyen fájdalommal nem törődött, amit korábban okozott neki. Vajon, ha visszatérünk Jehovához, még ha szándékosan is hagytuk figyelmen kívül a törvényeit, vagy elkeseredésünkben tettünk olyat amivel megbántottuk őt, akkor égi Atyánk, hogyan fogadna minket? Vajon fenyegetne? felhívná a figyelmünket arra hogy hogyan tehetnénk jóvá azt amit elrontottunk? Növelné a szégyenérzetünket, és a bűntudatunkat? Éreztetné, hogy bűnösök vagyunk? Jézus ezt a történetet azért mondta el nekünk, hogy tudjuk mire számíthatunk Istenünktől. Mégpedig arra, hogy a korábban elkövetett bűneinket egyszer s mindenkorra megbocsájtja Jehova. És hiába állítaná ennek az ellenkezőjét bárki, akár egy kongresszus emelvényéről. Ugyanis aki ezt teszi, az a váltság értékét kérdőjelezné meg. Fontos kihangsúlyozni, hogy a fiú esetében is paráznaság az egyik bűn. Ám mégis végérvényesen meg van neki bocsátva, és nem kell félnie a jövőtől. Persze nem mindenki fog örülni. Mindig lesznek önelégült emberek a gyülekezetben, akik attól érzik jobbnak magukat másoknál, hogy róluk még nem derült ki semmi. (Lukács 18:9-14) A fiúnak sem mindenki örült.

„Az idősebbik fia pedig a szántóföldön volt; és ahogy jött és közeledett a házhoz, zeneszót hallott, és táncot. 26 Magához hívta tehát az egyik szolgát, és tudakozódott, hogy mit jelentenek ezek. 27 Az ezt mondta neki: »A testvéred jött meg, és apád levágta a hizlalt, fiatal bikát, mivel jó egészségben visszakapta őt.« 28 De ő megharagudott, és nem akart bemenni. Erre kijött az apja, és kérlelni kezdte őt. 29 Ő így felelt az apjának: »Íme, én milyen sok éve szolgálok neked, mint egy rabszolga, és egyetlenegyszer sem szegtem meg parancsolatodat, és nekem mégsem adtál egyetlenegyszer sem egy kecskegidát, hogy vigadozzak barátaimmal. 30 De amint ez a te fiad, aki szajhákkal élte fel megélhetésre szánt javaidat, megérkezett, levágtad neki a hizlalt, fiatal bikát.«”

Ezt nem akarom kitárgyalni, mert megérdemelne egy külön posztot. De ami ez után következik, az minden bűnös keresztény mélyen vésse az elméjébe, és a szívébe! Jehova így tekint minket:

 "Akkor az így szólt hozzá: »Gyermekem, te mindig velem vagy, és mindenem a tiéd; 32 de hiszen vigadoznunk és örvendeznünk kellett, mert ez a te testvéred halott volt, és életre kelt, elveszett, és megtaláltatott.«”