"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

Az idealizmus baklövése

2020/02/13. - írta: sefatias

Vajon az idealizmus vezethet boldogsághoz? Azt hiszem a legtöbb ember valamilyen szinten idealista, és a helyzetétől teljesen független jövőképben  hisz. Például a kereszténység reménysége egy csodálatos jövőbe vetett hit.  Vallástól függően ez lehet a csodálatos, bajoktól mentes örök lét itt a földön, vagy a mennyben Isten mellett.Egy kommunista hiszi, hogy egyszer eljön egy olyan rendszer, amelyben az emberek közötti egyenlőség egy igazságos világot hoz el. A fiatal lány hiszi, hogy a jövendőbelijével együtt fognak megöregedni, és szerelemben meghalni. A szerencsejátékos hiszi, hogy egyszer be fog jönni, és az ő lapjai, számai lesznek a nyerők.

zsolt-1081_7.jpg

De mi is történik egy idealista személy elméjében? Az idealista ember ideákat határoz meg önmagában. Olyan képzeteket, amelyek nem a valóságból indulnak ki, hanem egy attól teljesen független elképzelésből. Például a kereszténység reménységének semmilyen valóságon alapuló tény nem áll rendelkezésére, hogy bízzon egy csodálatos jövőben. Sőt a keresztények még abban az értelemben is idealisták, hogy hiszik, hogy létre lehet hozni olyan közösségeket, amelyekben a krisztusi alapelvek a mérvadóak, és valódi szeretet közösségeket tudnak csinálni. A keresztények ezt az ideát, csupán a Bibliából emelik át, megidealizálják, és célul tűzik ki, miközben maga a Biblia sem tud felmutatni magában ilyen közösségeket. Az igazság ezzel szemben az, hogy a Biblia semmilyen módon nem tudja igazolni azt, hogy az általa felkínált reménységnek bármi köze lenne a valósághoz

Az idealista lány, vagy ember, a jövendőbelijét idealizálja. Nem abból indul ki, hogy mit tapasztal a szerelmén, hanem abból, hogy egy esetleges változás esetén mi lenne. Számtalan bántalmazott nő vetette abba a hitét, hogy a szerelme, aki durván bánik vele, majd bizonyos hatásokra megváltozik. Mint pl esküvő, gyermekek születése stb. A valóság viszont az, hogy az emberek kapcsolatában nem a körülmények okozzák a fő hatásokat, hanem a szereplők jelleme, ami nem változik. És mivel a jellemek alapvonásai nem változnak, az életben megváltoztatott helyzetek újra és újra ugyanazokat a problémákat fogják megszülni két ember között.

A szerencsejátékos is hihet abban, hogy mindenkinek ott van valahol a nyerő szám, vagy lap, ami az egész életét megváltoztatja, de a valóság az, hogy a legtöbb szerencsejátékos elszegényedik, és mások fognak meggazdagodni abból a pénzből, amit befektetett.

Tehát mit is csinál az idealista? Egy álomképet, a vágyait tűzi ki célul. Ezek a vágyak álomképek nem kötődnek a valósághoz. Filozófiai értelemben, vagy tudatosan, vagy tudat alatt abban hisz, hogy az ő esete különleges és van valami természet feletti ok, ami miatt az ő esetében a vágyott boldogság el fog jönni. Például a keresztény abban hisz, hogy mivel ő jó, és hisz például a megváltásban, alanyi jogon jár neki a boldogság, akár itt a földön, de a halál után mindenképp. A lány abban hisz, hogy ő jó, és megérdemli, hogy a herceg fehér lovon érkezve tegye őt boldoggá, amíg meg nem halnak. A szerencsejátékos azt hiszi, hogy ő a sors különös kegyeltje, csak ki kell tartania bármi áron és újra és újra pénzt áldozni a szenvedélyére.

Mivel minden idealizmus valamilyen módon kapcsolódik valamilyen természetfeletti irányítóhoz, teljesen fegyelmen kívül hagyja a valóságot, és a statisztikákat. A keresztények esetében a valóság az, hogy nem lehet eszményi gyülekezeteket létrehozni. A párkapcsolatok szinte minden esetben elveszítik a romantikájukat, kiüresednek, és unalmasakká válnak, a párok tagjai képtelenek felülemelkedni saját magukon. És a valóság sokkal inkább elveszi a pénzt a szerencsejátékostól, mint adja.

Bár mindenki hisz abban, hogy ő különleges, és megérdemel egy különleges jövőt, a valóság ezzel szemben az, hogy senki sem különleges. Mindenki a maga átlagosságában, középszerűségében éli az életét. És bár vannak mindig ellenpéldák, vannak, akik nyernek, vannak akik jó házasságban élnek, vannak akik jól érzik magukat egy közösségben. Ezek a példák olyan ritkák, hogy statisztikailag érzékelhetetlenek. Ám néhányan jó üzletnek tartják, hogy ezeket kihangsúlyozva elhitessék az emberekkel, hogy számukra is ott a lehetőség, csak ki kell nyújtani érte a kezüket.

Tehát mit csinál az idealista? Nem számol a megélt valósággal. Sokszor szándékosan figyelmen kívül hagyja azt. Az idealista a jelenét feláldozza a teljesen bizonytalan jövőért. A keresztény lemond a örömteli,az adott pillanatot kihasználó életről. A nő vagy férfi lemond az akkor megélhető boldogságról. A szerencsejátékos lemond a meglévő vagyona normális felhasználásáról.

Nem veszik figyelembe a tényeket, statisztikákat, egyszóval a valóságot. Így elszalasztják a megélt pillanatokat azért, mert abban bíznak, hogy később úgyis jobb lesz. Sokak így éveket, évtizedeket pazarolnak el az életükből, gyakran önmaguknak sem beismerve, hogy az idealizmusuk rossz döntésekhez vezetett. Gyakran mérhetetlen csalódás, szívfájdalom az eredménye annak, hogy a tények, a valóság figyelmen kívül hagyásával az ember nem élte meg a jelen adott valóságát.

Az életet ugyanis nem irányítja semmilyen igazságosság. Senki sem különleges. És bár mindenki azt hiszi, hogy ő többet érdemel, mert miért ne, de mi van akkor, "ha kamu a duma az, és az élet csak folyik, ahogy a Duna" Az ember szeretne többet. Vágyik a jól megérdemelt boldogságra. Sokszor irigykedve nézi, hogy másoknak sikerült, de azzal nincs tisztában, hogy azok a mások ugyanúgy szenvednek a saját valóságukban.

Ez az idealizmus oda vezet, hogy az álomképek, vágyak, ideák miatt a legtöbb ember a jövőjében él, feláldozza a jelenét, és azért a jelen mindig elveszik. Vannak olyan emberek is akik ugyanezt a múlttal teszik meg. Mindkét esetben a jelen elveszik. Alá van rendelve a bizonytalan jövőnek, és az ember csak évek múltán jön rá, hogy mindig olyan után futott, ami sosem valósult meg. Az igazi boldogság nem a jövőben van. A boldogságot igazából sosem lehet elérni. A boldogság nem cél, hanem melléktermék. Az ember nem tehet semmit, hogy a jövőben boldog legyen. A boldogság a jól kihasznált, megélt jelen eredménye.

A boldogság sosem álomképek, eszmények, vágyak, ideák hajszolása. Ez szinte mindig csalódáshoz vezet. A boldogság a valóság, a tények, a megélt körülmények kihasználása, figyelembe vétele. És az azokból fakadó pillanatnyi öröm. A valódi boldogság nem idealizmus eredménye. Hanem a sztoikusságé. A sztoikus ember a valóságból indul ki. Kicsiket lép, és csak azokat a lépéseket teszi meg, amelyek az adott pillanatban megtehetők. Míg az idealista csupán vár arra, hogy valami sokkal jobb legyen. A sztoikus csak azokat a lépésekre fókuszál, ami fölött hatalma van, és amit meg tud tenni. Míg az idealista feláldozza a jelenét a bizonytalan jövőért, ami a legtöbb esetben nem is valósul meg, a sztoikus a jelen lehetőségeit aknázza ki, megélve a pillanatot.

Az élet alapja a valóság. Aki a valóságot figyelmen kívül hagyja, az boldogtalan lesz

 

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr4415472064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Philadelphia 2020.02.14. 10:34:57

"A hit a reménylett dolgok valósága és a nem látott dolgokról való meggyőződés." Vagyis egy keresztény született idealista. Nem lehet más: át kell látnia, túl kell néznie az élet rögvalóságán, a bűn rabszolgaságán, a velejéig romlott és korrumpáló világon. "Akkor a Sátán felvitte őt a Svábhegyre és lemutatott az előttük elterülő városra. Az egészet neked adom, ha leborulva imádsz engem." Hány és hány szerencselovag, off-shore-lovag és stróman bukott már el így, ilyen egyszerűen. "Mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri, de a lelkében kárt vall?" Hát ezt a gondolatot se sűrűn halljuk a keresztény(ieskedő) politikai rétegtől. Tartást és gerincet a sok kísértés között az ima ad. Hogy a Millenium Falconnál sokkal pöpecebb járműveddel szelheted a világűrt. Hogy saját bolygót kapsz, amit a nejeddel -vagy egy humanoid idegen nővel- magad kezdesz benépesíteni. Hogy egy családi vacsorán leültök az asztalhoz, ahol együtt ül a bébi gyereked az ükunokáddal és a szépunokáddal. Ilyen álmokkal bármilyen munkatábort vagy gázkamrát túl lehet élni (lélekben) mert ugye a test megsemmisülhet. Mert újra lesz ilyen. Amikor meghal minden állat az óceánokban, a folyókban, a tavakban. Amikor a koronavírusnál sokkal nagyobb járványok fognak tarolni. Amikor a világgazdaság már csak úgy maradhat fenn, hogy mindenki egyedi azonosítót kap, és aki nem kéri "az se nem vehet, se nem adhat, csak akin a Fenevad bélyege ott van a homlokán vagy a kezén." Amikor minden őszinte keresztényi szó terrorizmust és internálást jelent majd? Hogy lehetne túlélni az előttünk álló borzalmakat, ha nem fűt az a vágyálom, hogy a "Mennyben" a világűrben, Életcsillagon, Szomszédos vagy távolabbi csillagvárosokban élhetünk? Vagy a Millenium után a megtisztított Földön, ahol a tűz megéget minden vegyipari vagy atomhulladékot, és felkészül az új teremtésre?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2020.02.14. 20:12:41

@Philadelphia: Egyrészt Pálnak nem feltétlenül van igaza, másrészt meg nem minden keresztény idealista. Harmadrészt, meg érdemes óvatosan bánni a Jelenések könyvével

Discipline 2020.02.17. 14:51:51

Szia Sefa!

A sztoikus filozófia egy nagyon tiszteletreméltó és értékes szellemi hagyomány, ami sajnos a modern nyugati gondolkodásra már igen kevés hatással van. Egyébként erős hasonlóságot mutat keleti vallási-filozófiai hagyományokkal, főleg a taoizmussal.
Én alapvetően jónak tartom a sztoikus életszemléletet, csak a helyzet az, hogy nem mindenki számára. Egyrészt kell hozzá egy bizonyos szintű szellemi kvalitás - ami minden korban eleve kizárja azt, hogy a széles néprétegek szellemi alapja lehessen. Másrészt, kell hozzá egy olyan mentalitás, ami az ókorban és középkorban még megvolt, de mára szinte teljesen elveszett, esetleg keleten még nyomokban megtalálható. Arra a mentalitásra gondolok, hogy a belső szabadságomat függetleníteni tudom a külső körülményeimtől. A modern nyugati gondolkodás talán semmitől sem áll olyan messze, mint éppen ettől.

A filozófiai értelemben vett idealizmus viszont, ami ugye a szellemi valóságot tekinti elsődlegesnek a fizikaival szemben, minden vallás alapja, tehát megkerülhetetlen. Amiről te beszélsz, az persze nem a filozófiai értelemben vett idealizmus, hanem a tökéletes ideákban való hit, amit kicsit összemosol valamiféle alaptalan álomvilágban való éléssel. Nyilván azért, mert a valóságban is gyakran összemosódik, pedig ez nem lenne szükségszerű. Erkölcsi és szellemi ideák kitűzése azért nem azonos a fehér lovon érkező herceg várásával... Teljesen más dolog autonóm szellemi elhatározásból egy ideát magunk elé tűzni, és megpróbálni követni, mint egy álomvilágban ragadni, ahol azt várjuk, hogy majd jó lesz, akkor is, ha nem teszünk érte semmit. Te igazából az álomvilágban ragadásról beszélsz, és azt teljesen jogosan bírálod. Ebből viszont még nem következik az, hogy le kellene mondanunk az ideákról. Sőt, szerintem inkább az következik, hogy komolyabban kellene venni az ideákat és küzdeni kellene a megvalósulásukért.

Amit a boldogságról írsz, abban nagyon sok igazság van. Viszont ahhoz, hogy a jelent boldogságként tudjuk megélni, nagyban hozzájárulhat az, hogy (akár egyéni, de még inkább közösségi szinten) bizonyos ideák megvalósítására törekszünk. Míg az alaptalan álomkép-kergetés valóban nem igazán boldogságnövelő tényező, az ideáinknak való sikeres megfelelés, az ebből adódó "jó lelkiismeret" már önmagában egyfajta boldogság.