"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

Mi kell, ahhoz, hogy nyelveken szólj?

2018/01/01. - írta: sefatias

A nyelveken szólásról írt posztjaim  utolsó részében azzal foglalkozok, hogy mi is játszódik le egy emberben, mikor elkezd nyelveken szólni a gyülekezetében. Ma a karizmatikus gyülekezetek tagjain kisebb nyomás van, hogy nyelveken szóljanak. Az egyik változás, ami a nyelveken szólást érintette az, hogy míg az első keresztények között nem mindenki birtokolta ezt az adományt, mivel csak azok kapták, akiknek Isten valamiért megadta, ma már szinte kötelező, és a nyelveken szólással foglalkozó írások még ha konkrétan nem is írják le, azt az üzenetet közvetítik, hogy enélkül senki nem lehet teljes keresztény. Az egyik forrásként használt cikk címe: Tíz ok, amiért szükséges nyelveken szólni

betolt3.jpg

                                               A Szentlélek kitöltésekor ez a két lány vihog, röhög, mint akik eszüket vesztették

Az ilyen bevezető gondolatok, azt az érzést ültetik el a hívőben, hogy a nyelveken szólás nélkül, nem fogja elérni azt a szintet, ami szükséges a megmentéshez. Kenneth E. Hagin karizmatikus vezető arra hívta fel a figyelmet, hogy  a nyelveken való imádkozást tudatosan és kitartóan használniuk kell a keresztényeknek, mert ez az egyetlen módja a közvetlen kapcsolat Isten és ember között. Ám a  karizmatikus hívők is bevallják, hogy nagy nehézségek árán tudták csak elkezdeni a nyelveken szólást. Míg az első században a nyelveken szólás csupán a Szentlélek tevékenységéhez volt köthető, és nem igényelte magát az embert, ma már az embernek kell elérnie, hogy képessé váljon a nyelveken szólásra. A Hit gyülekezete által kiadott Új Exodus című lap a következőt írja: "Általános tapasztalat azonban a lelkészek között, hogy a racionalista-materialista európai kultúrában felnőtt emberek ilyenkor gyakran nehezen képesek eleinte megszólalni nyelveken. Egyesek passzívan azt várják, hogy a Szellem totális uralmat vegyen a szájukon, nyelvükön, és „szólaljon meg” – helyettük – az ő hangképző szerveikkel."

Szerintük ma már Isten nem képes áthatolni az emberi akaraton. Az embernek meg kell dolgoznia azért, hogy  nyelveken szólhasson. Alkalmassá kell tennie magát rá. Nem elég a Szentlélek kitöltése. "Először is annak a már megtért hívőnek, aki szeretne beteljesedni a Szellemmel, 1, kérnie kell ezt imában az Atyától Jézus Krisztus nevében, 2, majd hitben el kell fogadnia, hogy kérése meghallgatást nyert, mivel erre nézve egyértelmű ígéretek olvashatók a Szentírásban. Ezért szívét-lelkét – sőt az sem árt, ha száját is – megnyitva 3, be kell fogadnia a Szent Szellem személyét bensőjébe, „innia kell” a Szellemet. Ebben 4, segítségére vannak a szolgálattevő lelkészek is, akik közben kézrátétellel imádkoznak ennek sikeréért – de a Szentlélek-keresztség megtörténhet az ő közreműködésük nélkül is, spontán, mint az első pünkösdkor, vagy akár egyedül, otthon is. 5, A Szent Szellemet kérőnek hite által kell elfogadnia, hogy a Szellem beköltözött a szívébe, testébe. Amikor ez a hit megszületett a szívében, már képes arra, hogy nyelveken szóljon."

Tehát összegezzük, hogy mi történt eddig, és nézzük, hogy mi lesz az eredménye ennek.

A hívő kereszténnyel elhitetik, hogy a nyelveken szólás nélkül nem lehet teljes keresztény, nem ápolhat közvetlen kapcsolatot istennel. Emiatt kényszert érez arra, hogy a gyülekezet többi tagjához hasonlóan ő is valamilyen érthetetlen halandzsa nyelven imádkozzon Istenhez. Az elfogadási kényszer és a kárhozattól való félelem  kialakul benne. Ilyenkor már csak annyira van szükség, hogy legyőzze azt a gátat, ami belülről akadályozza őt abban, hogy nyelveken szóljon. A karizmatikus keresztények is elismerik, hogy ezt a belső gátat kell átszakítani, hogy végül az egyén szárnyalni tudjon Istenhez. De mi ez a belső gát? 

Ez az egyik legfontosabb kérdés a nyelveken szólás esetében. Mi ez a belső gát, ami megakadályozza az egyént abban, hogy nyelveken szóljon? A karizmatikusok szerint az egyén egészségtelen büszkesége, ami nem engedi, hogy gyermeki alázattal forduljon Istenhez. A nyelveken szólás külső megnyilvánulásai egy átlag ember számára megalázóak lehetnek. Olyan helyzetet teremt, amiben az illető elveszíti a komfortérzetét, és kiszolgáltatottá, nevetségessé válik a környezetében lévő emberek számára. Képzeljük el mi történne, ha valaki az utcán egyszer csak elkezdene hangosan halandzsázni és netalán még indiántáncban körbe körbe ugrálni? Biztosak lehetünk abban, hogy az ilyen embert bolondnak, vagy részegnek tekintenék, és megvető pillantások kísérnék. Ezt használják ki érvnek a karizmatikusok is, akik Az Apcsel 2:13, illetve a Máté 18:3 alapján azt állítják, hogy egy keresztény számára az ilyen állapot a legelfogadhatóbb. És ha nem hajlandó lemondani az emberi gyarlóságból eredő büszkeségről, és nem hajlandó megalázni magát, hogy nyelveken szóljon, akkor nem is méltó rá.

A nyelveken szólni akaró embernek ezt a belső gátat kell leküzdenie, átlépnie, hogy nyelveken szólhasson. És ha sikerült, akkor egyenes út vezet Isten közelségébe. Ám ez nem így van. Ahogy az első részben leírtam, a nyelveken szólásnak semmi értelme nincs. Minden szempontból logikátlan Isten részéről egy ilyen elrendezés. A nyelveken szólásra Istennek nincs szüksége ahhoz, hogy megértse az ember lelkében lejátszódó folyamatokat. Amikor az egyén az ellen a belső gát ellen küzd, amely nem engedi, hogy megalázó helyzetbe hozza magát, akkor az a gát nem a gonosz büszkeség, hanem a belénk teremtetett emberi méltóság. Az ember saját méltósága ódzkodik attól, hogy megalázó helyzetbe hozza magát mások előtt.

Így amikor valaki átlépi ezt a belső korlátot, önmagát töri meg az egyénisége szenved csorbát. Elveszít valamit, amitől önmaga. Megerőszakolja az egóját. És ez a megerőszakolás soha nem lehet egészséges. A vallások mindig igyekeznek elhitetni az emberekkel, hogy a méltóság, az önbecsülés, az önértékelés, büszkeségből eredő sátáni tulajdonságok. Ezzel azt szeretnék elérni, hogy az egyén önmaga törje be magát mások alázatos szolgálatára. Szinte minden csoportnak megvan a maga beavatási szertartása, amelyben az egyént megalázó helyzetbe hozzák, hogy a csoport tagja lehessen. Legyen az egy diák csoport, vagy katonaság, vagy épp egy keresztény gyülekezet. Ez a megalázás és a méltóság megtiprása teszi az egyént elköteleződötté a közösség felé. Az lesz az esemény üzenete a későbbiekben, hogy "amiért elviseltem ezt a megaláztatást, az biztos értékes dolog, ami mellett megéri kitartani."

Amikor az ember átlépi azt a belső gátat, mások szavai alapján azt hiszi, hogy valami rosszat hagyott el. Valamit, ami útban volt az Isten felé vezető úton. És amikor önmagát megalázva halandzsázik, ugrál, akkor azt hiszi, hogy mindez azért van, mert a Szentlélek adott neki erőt mindehhez. Mások pedig azért nem képesek erre, mert Ők nincsenek olyan jók a büszkeségük miatt, hogy megkapják ezt az adományt, amiért az illető megtett minden tőle telhetőt. Azt hiszik, hogy az alázat azt jelenti, hogy az ember lemond önmagáról, és megtöri a méltóságát és eldobja az egóját.  És ha eszükbe jut ilyenkor Jézus szava: "Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát," akkor még biztosabb abban, hogy jó úton jár.

Tehát a nyelveken szólás így annak a bizonyítéka, hogy Az elvesztett, megtört egó helyett, Isten lett az egyén támasza. A probléma ezzel az, hogy a nyelveken szólás semmit nem bizonyít. Semmilyen módon nem igazolja a Szentlélek jelenlétét. A karizmatikus mozgalommal szakító emberek később bevallják, hogy a nyelveken szólás helyett, szándékosan utánozták társaikat, mert féltek, hogy nem fogadják be őket. Egy karizmatikus vezető ezt írta: "Az általam hallott összes „nyelveken szólásnak” csak a kisebb százalékáról tett bizonyságot a szellemem, hogy az hiteles. Úgy érzékeltem, hogy a nagyobb része egy kísérlet volt az ajándék utánzására, hogy elfogadják mások a csoportban vagy hatást gyakoroljon rájuk. Egy kis része még démonikus eredetű is lehetett. Az észrevételem azon a gyümölcsön ill. eredményen alapul, amit sok ember életében láttam sok országban. Nyelveken szólni és énekelni gyakran a „magamutogatás” formájaként jelent meg sok gyülekezetben, a magamutogatás pedig a csecsemőkor jellemzője. Az is bizonyított tény, hogy a mostani időkben a hívőket azok az igehirdetők és pásztorok használták ki maximális pénzügyi haszon elérése érdekében, akik azt állítják magukról, hogy „nyelveken szólnak”. "

A karizmatikus közösségeken belül gyakran előfordulnak gyülekezet szakadások. Ilyenkor mindkét ellentétes csoport azzal igazolja a saját álláspontját, hogy a Szentlélek náluk van, mivel ott töltetik ki és adja a nyelveken szólás adományát. Míg a saját adományaikat istentől eredeztetik, a másikét már démonizálják, mint ahogy erről az előbb idézett karizmatikus vezető is beszámolt.

Az én véleményem szerint az egyéniséget leromboló szokások, mint például a nyelveken szólás, azontúl, hogy félrevezetik a hívőt, még akadályai lehetnek az egyén fejlődésének, aki így elvesztve önmagát, már nem tudja bemutatni magát áldozatul Istennek.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr8013537649

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

keresemazutam 2018.01.18. 10:44:01

Volt "szerencsém" nyelveken szólást hallani hit-gyülis "nyelvjárásban", és az az érzésem, pontosan az történt amiről ez a poszt szól!
süti beállítások módosítása