Ha már Sytka is a valóságot hiányolja, akkor én is belefogok. Az elmúlt kb egy évben nekem is gyakrabban csúszott ki az ujjaim közül ez a szó, miközben a posztjaimat vagy a kommenteket írtam. A keresztények hite, tanítása sokszor a valóságtól eltérő dimenzióban dolgozik. És talán ez az oka, hogy a kereszténység nem tud tartósan gyökeret verni az emberekben és a társadalomban. Sok keresztény semmivel sem különb, mint az a munkatársam, aki egyszer a lukas gatyáját megvarrta, de alighogy végzett vele, az ismét ki volt lukadva. Azt a magyarázatot találta, hogy a varrás közben átesett egy másik dimenzióba, aztán mikor végzett, akkor meg vissza, de a varrás ott maradt. És ezért maradt lukas a gatyája.

Az őszintén hitt fogalmak  valahogy egy másik dimenzióban kelnek életre, és mi pedig itt maradunk nélkülük. Nem látjuk őket, nem tapasztaljuk, de hisszük, hogy léteznek, óriási hatással vannak ránk, befolyásolják az életünket. Csak épp nem tudjuk igazolni. Számomra a keresztény, aki Istenre bízza az életét, és imádkozik a vezetéséért, meg kenyérért, meg sikeres vizsgáért, ahhoz az emberhez hasonlít, aki egy hatalmas, de tök sötét csarnokban világítás nélkül, bekötött szemmel szeretné elérni a célját. Hogy mi a célja azt nem tudja, de rábízza magát Istenre, hogy vezesse őt. Aztán elkezd tapogatózva haladni erős bizalommal a lelkében, hogy majd valahogy találkozik az Istennel. Ha megbotlik, hasra esik, beüti a fejét azt úgy tekinti mint próbatételeket az úton. Pedig valójában a saját hülyesége. Nem törődik vele, hiszen Isten minden sebet begyógyít. Boldog ha elér valahová, és hiszi, hogy Isten áldása az, hogy most ott van ahol, bár viszonyítási alapja nincs, és fogalma sincs, hogy hol van, csak hallotta másoktól, hogy ők is hasonló módon járják meg az utat a csarnokban. Aztán ez a keresés egyszer csak véget ér, és soha senki nem fogja megtudni, hogy mi volt a cél, és, hogy az illető elérte-e. 

Az istenkeresésben az emberek mások ellenőrizhetetlen tapasztalataira illetve a saját érzéseikre alapoznak. Mindkettő megbízhatatlan és befolyásolható. A belülről fakadó öröm, amit érzünk ugyanolyan megbízhatatlan, mint egy szélhámos.  Ha belénk oltották azt, hogy egy bizonyos cselekedet pl keresztelkedés, önátadás, újjászületés egy hatalmas dolog, ami boldoggá tesz, akkor mi boldogok leszünk, ha megtörténik az életünkben. De ez a boldogság nem igazi. Irányított. Mint ahogy az is, amikor a feleség boldog, mert veri a férje, mert azt tanulta, hogy azért teszi, mert szereti. Vagy ahogy a kislány örül annak, hogy a nagybácsi megkülönböztetett figyelemben részesíti őt, amikor a punciját simogatja. Az is irányított amikor a nő, aki szigorú vallásos nevelésben részesül, képtelen élvezni a szexet, mert egész életében azt tanulta, hogy az rossz. Az hogy minek örülünk, mi milyen hatással van ránk, az nagyban attól függ, hogy előtte mit vertek a fejünkbe az adott dologról. Az agyunk könnyen befolyásolható és így nagyon egyszerű technikákkal eltávolodhat a valóságtól. Mert a valóság az, hogy a verés nem a szeretet jele, kislányok simogatása nem megkülönböztetett figyelem, és a szex jó.

Ez az oka annak, hogy vallásos, Istenben hívő embereket olyan könnyű rávenni, hogy hitükkel és Jézus irányelveivel ellentétesen cselekedjenek. Sőt még boldogok is tőle, mert azt hiszik, hogy az, ahogy megtiporták Jézus elvárásait, örömet okoz Istennek. Erre gondolt Jézus, amikor ezt mondta: "eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy Istennek tetsző szolgálatot végez". A Biblia egyértelműen közli velünk, hogy a gyilkosság az egyik legszörnyűbb bűn, amit ember elkövethet. Mégis egy Istent imádó embert könnyen rá lehet venni arra, hogy öljön. És emiatt még boldog is lesz, mert azt hiszi, hogy Istent szolgálta tettével. Sokan ezt nem hiszik, de ők figyelmen kívül hagyják a kereszténység valódi, gyilkosságokkal kikövezett történelmét, illetve azt az elkeseredett gyűlöletet, ami jelen van a keresztény közösségekben, és különböző közösségek között.

Mindennek mi az oka? Jézus pontosan meghatározta: "mindezt azért teszik, mert nem ismerték meg sem az Atyát, sem engem." (János 16: 2,3) Sőt Jézus kihangsúlyozta, hogy ez egy általános dolog lesz, úgy ne is csodálkozzunk rajta.

De hogy lehet elérni, hogy egy ember őszintén megtegyen olyat, amiről amúgy tudja, hogy Isten ellen való vétek, és még örüljön is neki, mint Istennek tetsző cselekedetnek? A technika nagyon egyszerű. Úgy kell őt tanítani, hogy olyan dolgokat tekintsen a hite alapjának, amik amúgy nem léteznek, nem megfoghatóak, igazolhatatlanok. Szubjektív érzésekre, amelyek őt igazolják belülről, ami viszont soha nem kap külső visszaigazolást, csupán másoktól hallott történetekből. Az ilyen keresztény teljesen eltávolodik a valóságtól, és nem érzékeli, vagy önmagát becsapva átértékeli a vele történteket. Egy mások számára érzékelhetetlen dimenzióba helyezi a hitét, ami így teljesen elveszti a kapcsolatát a valósággal, és így Istennel is.

Isten ugyanis (ha) valóság, akkor hozzá csak a valóságon keresztül vezet az út. Isten megismerése nem történhet a valóságtól távol.Tehát ha abban a sötét teremben szeretnénk megtalálni az Istent, akkor hozzá csak egy kézzelfogható, valóságos ösvény vezet, amelyen objektív megerősítések is vannak. Olyan kapaszkodók, amelyek jelzik, hogy jó fele haladsz. Sokan csak az életük vége felé, évtizedek után kezdik felismerni, hogy elpazarolták az életüket egy olyan hitnek, aminek semmi haszna nem volt. Ami nem nyújtott valóságos támaszt, erőt, és ami valójában nem is létezett. Egy olyan hitnek, ami csupán botladozás, botorkálás volt, és ami miatt a valóságos élmények, örömök, boldogságok elmaradtak