"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

Egy furcsa találkozás

2016/10/27. - írta: sefatias

Éneás egy kis magányra vágyott. Ki kellett szellőztetnie a fejét, mert az elmúlt hetek-hónapok kimerítették. Miközben a Kidron völgyében sétálgatott, azok a házak jutottak eszébe, amelyeket az elmúlt hónapokban építettek az ő vezetése alatt. Éneás építőmester volt. Az egyik legjobb Jeruzsálemben. Hosszú évek alatt, szakértelmének köszönhetően hírnévre tett szert, és a város leggazdagabb polgárai kérték fel palotáik építésére. Még Salamon királynak is épített egy házat a Jordán partjára, ahová a király néha elvonult pihenni.

jerusalem4-300x300.jpg

De Éneás kicsit pihenni szeretett volna. Ezért döntött úgy, hogy egy pár órát egyedül túrázik. Már vagy két órája barangolt, mikor hirtelen feltámadt a szél, és egyik pillanatról a másikra óriási vihar kerekedett. Megállás nélkül dörgött, villámlott. Nem látott az orránál tovább. Éneás, még sosem látott ekkora vihart. És így egyedül, távol a várostól egy kicsit meg is ijedt. De amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen el is múlt a vihar. A felkavarodott por lassan leülepedett, az ég kitisztult. Ekkor Éneás meglepődve vette észre, hogy egy teljesen idegen helyen van. Nem emlékezett rá, hogy valaha járt volna itt. Ijedten nézett körbe, de a táj egyetlen része sem volt ismerős számára. Nem fért a fejébe, hogy ez hogy történhetett, hiszen egy tapodtat sem ment arrébb. 

Szaporázta lépteit, hogy amilyen gyorsan csak tud, visszataláljon Jeruzsálembe. Már vagy fél órája keresett egy ismerős pontot, de nem talált. Nem tudta hol van. Nagyon félt. Szeretett volna már otthon lenni, de erre nem látszott sok esély. Ekkor meglátott egy furcsa öltözetű embert. Gondolkozott, hogy milyen nép fia lehet a férfi, de nem rémlett neki, hogy valaha is látott volna hasonló öltözetet. Éneás legyőzte bizonytalanságát és félelmét, odament a férfihoz, aki egy furcsa szekérnek támaszkodva az eget bámulta. Nem értette, hogy hol vannak a szamarak a szekér elől, de szegény már nem időzött sokat a furcsaságokon. Hozzákezdett a szokásos udvariassági formulákhoz, amikor megszólította a férfit, aki az égről rátekintve kissé meghökkent arcot vágott  Éneás üdvözlésére. Mitagadás Éneás is szeretett volna hamarabb túl lenni rajta, mert már nagyon tudni akarta, hogy hol van. 

A férfi bemutatkozott. Szabó Károlynak hívták. Éneás sosem hallott még ilyen furcsa nevet. A sok ismeretlen, és érdekes információ kíváncsivá tette őt. Szerette volna tudni, hogy ki ez a férfi, miért bámulja az eget, és hogy került ide. És a szamarak hiánya se ment ki a fejéből, amik nem voltak ott a szekér előtt. Éneás kíváncsian nézett fel az égre, hogy mit bámulhat ez az érdekes nevű ember, mert néhány felhőn kívül nem látott ott semmit. Nem bírta tovább, és rákérdezett. Károly láthatóan örült a kérdésnek. Örömmel és büszkén válaszolt Éneásnak:

- Egy év múlva itt 150 méter magasan fognak ablakot beépíteni.

Éneás nem tudta mi az a méter, ezért megkérdezte. A válasz után magába mélyedt, és átváltotta a mértékegységet ölre. hitetlenül rázta a fejét, és rákérdezett még egyszer, de a válaszból az derült ki, hogy ez a fickó nincs eszénél. 84 öl magasságban akar ablakot berakni, ami teljes lehetetlenség. Ő is nézett oda fel, de érezte, hogy ez az ember nem tiszta. Ő már évek óta épített házakat, palotákat.  Olyan magas ház nincs. Lehetetlen oda ablakot és más építőanyagot felvinni. Persze Éneás hallott már hatalmas épületekről, melyek a szomszédos Egyiptomban vannak, de tudta, hogy azok lakásnak alkalmatlanok és ablak sincs rajtuk.

Éneás nem akart udvariatlannak tűnni az idegen előtt, de előbújt belőle a szakember, és megpróbálta elmagyarázni, hogy ekkora lakóépületet képtelenség felépíteni. Ő már csak tudja, hiszen ez a szakmája. Károly ekkor elmagyarázta neki, hogy ő is építészmérnök, és az elmúlt húsz évben ennél magasabb épületeket is épített már. Éneás nem igazán értette, hogy mi az az irodaház, sportcsarnok, meg felhőkarcoló. Megpróbálta elmagyarázni Károlynak, hogy amit mond az teljes képtelenség. Nincs rá mód, hogy olyan épületeket készítsenek, mint amit ez az ember állít. Éneás kezdte úgy érezni magát, mint aki egy elmeháborodottal beszélget, de ennek ellentmondott Károly teljesen normális, udvarias modora. Eszébe jutott, hogy az egyik megbízójának volt egy félnótás öccse, akin messziről látszott, hogy nem épelméjű. Éneás megpróbálta megkeresni Károlyban a hasonlóságot ezzel a bolonddal, de hiába igyekezett, a fickó teljesen normálisnak tűnt. 

Éneás megpróbálta elmagyarázni Károlynak, hogy miért lehetetlen az amit mond. Jól ismerte az építő anyagokat, és tudta melyik mire való, hogyan lehet használni. Még azt is gyorsan átszámolta, hogy milyen vastag kőfalak, mekkora gerendák kellenének egy ekkora épülethez, de már csak az alapterület kiszámítása is olyan adatokat eredményezett, amelyek képtelenségnek bizonyítottak egy ekkora épületet, Amellett meg nem is lenne gazdaságos. Főleg ha messziről kellene ideszállítani ennyi építőanyagot. Ekkor Károly kedvesen mosolyogva elkezdett magyarázni a szakítószilárdságról, házgyárról, acélszerkezetről, vasbetonról, elektromosságról, hegesztésről, darukról, liftekről, teherautókról, de Éneás nem tudott mihez kezdeni a sok ismeretlen kifejezéssel. Csak az járt a fejében, hogy aki 84 öl magasan akar ablakot beépíteni, az bolond, és nincs tisztában a valósággal.

Éneást már fárasztotta a beszélgetés. Egy idegen földön, egy idegen emberrel beszélgetni egy lázálomról, ami egyértelműen csak kitaláció. Ráadásul nagyon bosszantotta, hogy Károly a furcsa szekerével, a furcsa ruhájában olyan magabiztosan magyarázta a lázálmait, mintha igazak lennének. Pedig ő már csak tudta, hogy olyan épület nincs, és nem is lesz soha. Ilyen elképzelésekben hinni nincs értelme. Különben is minek akkora épületeket építeni, amiben egy városnyi ember elfér? Ekkor beléhasított a gondolat, amit Mózes könyvében olvasott Babilonról. Ott is egy hatalmas tornyot akartak építeni. Talán pont olyan magasat, mint ez a férfi.

Ekkor Éneás megijedt. Nem tudott nem arra gondolni, hogy ez a Károly valami rosszban sántikál. Ez valami olyat akar, amit a Törvény elítél. Ekkor összeállt a kép. Éneás rádöbbent, hogy Jehova egyik ellenségével traccsol, aki udvarias, behízelgő modorával félre akarja vezetni, és olyan dologra akarja rávenni, amivel csak Isten ellenségei próbálkoznak. Már bánta, hogy elfogadta Károlytól azt a furcsa ételt, amit ő hamburgernek nevezett. És hirtelen keserű lett a szájában annak a sötét, édes nagyon pezsgő italnak az íze. Nem tudta, hogy egy cukormentes kólát ivott.

Éneásnak ekkor már az útbaigazítás sem kellett. Nem érdekelte sem a furcsa szekér, sem az, hogy hol van. Csak az kalapált folyamatosan a fejében, hogy ez az ember nem őrült, hanem egy hitehagyott lázadó, aki egy nagy lázadást szervez Isten ellen. Már nem akarta megérteni, hogy Károly hogyan akar egy ekkora tornyot építeni. Nem akarta tudni, hogy mi az a hegesztés és a daru. Nem akarta megismerni az elektromosságot. Haza akart menni. Oda, ahol minden a maga rendes kerékvágásában megy, ahol nem építenek két szintesnél nagyobb házakat, és ahol ő elismert építész. 

Éneás elfutott. Károly pedig csak nézett utána. Nem tudta honnan csöppent ide ez a furcsa ember, aki elképedve hallgatta amit mondott. És nem értette, hogy miként élhet még olyan ember, aki nem tudja mi az a lift.

letoltes_3.jpg

Címkék: novella
10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr4211844435

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

abdulasib 2016.10.28. 06:31:18

Akinek van füle a hallásra az hallja!

Discipline 2016.11.02. 12:03:19

Jó történet! Egyrészről igazad van abban, amit mondani akarsz vele, másrészről viszont: tényleg, minek 150 méter magasan ablakot beépíteni? Miért kell toronyház, lift, légkondicionáló? Jobbá teszik az életünket, valóban? A civilizáció minden "vívmánya" a javunkat szolgálja? Elsősorban persze nem erről szól a poszt, de engem inkább ezek a kérdések foglalkoztatnak.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.11.02. 12:32:11

@Discipline: :) tervezem a folytatást Károly szemszögéből. A kérdéseid jogosak. Bár most úgy tűnik, hogy Károly mellett állok, ez egyáltalán nem biztos hogy így van. Ám az is kérdés, hogy tehet-e Éneás, illetve Károly arról, hogy abban a korban él, amelyikben? És vajon hibás-e Éneás azért a véleményért, amit megfogalmazott magában? Vagy inkább az a hibás, aki Éneást felkészületlenül szembesítette a jövővel ? :)
Én anarchistaként szívesebben élnék Éneás körülményei között Károly tudásával

Discipline 2016.11.02. 13:05:41

@sefatias:
Hát azt kíváncsian várom! Egyébként persze, ha valaki itt "hibás", az az, aki egy ilyen helyzetet előidéz.

"Én anarchistaként szívesebben élnék Éneás körülményei között Károly tudásával"
Hát ja... én is, nem anarchistaként!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.11.02. 13:22:55

@Discipline: én is kíváncsian várom. :)
Ez az első próbálkozások az irodalom ezen ágában

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.11.12. 13:00:13

@Janos es Hajni: hát így sikerült. :) Azért elsőre nem olyan borzasztó

SzirmokHontalan 2016.11.23. 05:58:59

Nekem nagyon tetszett. Várom a folytatást! :-)
süti beállítások módosítása