"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

A progresszív teológiai fórumról

2016/03/23. - írta: sefatias

Tegnap este részt vettem a Perintfalvi Rita katolikus teológusnő, és Szűcs Balázs református lelkész nevével fémjelzett “Szabadság – Méltóság – Remény” Progresszív Teológiai Fórumon. Ráment az egész délutánom, és persze közel tízezer forintom erre a két órás programra. Persze nem ez az első eset, hogy elutazok valahova, hogy részt vegyek egy számomra érdekesnek tűnő összejövetelen, vagy találkozzak valakivel személyesen, akit eddig csak egy nicknévként ismertem. 

12439380_1513445192295479_3252897823224012758_n.jpg

Egy kicsit korábban érkeztem, ennek köszönhetően a sorok közül nézhettem és hallgathattam végig amint Ritával és Balázzsal interjút készít a Pax tévé. Balázsé egy kicsit hosszabb lett, de bevallom elhűlve hallgattam. Olyan szavakat, kifejezéseket használt, amelyekért én rendszeresen kemény kritikákat kapok, és amik miatt rendszeresen kétségbe vonják a kereszténységemet. Református lelkészként olyan kritikát fogalmazott meg az egyházával szemben, amit én évek óta hangoztatok itt, és a helyi református gyülekezet összejövetelein, ahol rendszeresen elmismásolják, elbagatellizálják azokat. Az interjú végén kénytelen voltam megtapsolni, pedig nem szokásom sehol tapsikolni senkinek.

Az interjú után nemsokkal Perintfalvi Rita tartott egy jó másfél órás előadást a felszabadítás és a feminista teológiáról. Jó volt ezekről egy átfogó képet kapni, hiszen magyar nyelven nem sok irodalma van. Bár engem más kérdések érdekelnek, melyek részletes kitárgyalásának jobban örültem volna (struktúrális bűn, megváltástan, bűnbeesés, eszkatológia a felszabadítás teológia fényében), az ezekkel való foglalkozás nem biztos, hogy megfelelő lett volna az első ilyen összejövetelen. A végén szerettem volna ezzel kapcsolatos kérdést feltenni, de (szerencsére) nem adódott rá lehetőségem. Rita előadása rendszerezte azokat a gondolatokat, melyeket én itt a blogomon évek óta próbálok több-kevesebb sikerrel, a magam amatőr módján hangoztatni, illetve felszínre hozott sok olyat, amiről évek óta spekulálok, de még nem írtam le őket.

Volt egy érdekes közjáték a végén. Egy hozzászóló viccesen megjegyezte, hogy lehet, hogy ezentúl ő is eretnek lesz, mivel az elhangzott (mások számára eretnekségnek számító) gondolatok szimpatikusak voltak számára. Ekkor Balázs mosolyogva mondott valami olyasmit, aminek a jelentése az volt, hogy üdv a klubban. Mások számára talán ez nem volt feltűnő, de nekem, aki nap mint nap szembenézek azzal, hogy leeretnekeznek, letévtanítóznak, mert nem tudok azonosulni a mainstream kereszténységgel, és nem találok értelmes válaszokat a konzervatív teológiában, kicsit felszabadító volt, hogy nem vagyok egyedül.

Miközben úgy érzem, hogy ez a program teljes mértékben megérte a ráfordított áldozatomat, mégis van bennem valami, ami nyomaszt. Azóta sem tudok szabadulni ettől az érzéstől. Olyan érzésem van, mint amilyen Zrinyiéknek lehetett Szigetvár ostrománál. Egy maroknyi elszánt ember nézett szembe a hatalmas török sereggel, tudva, hogy az ügyük vesztésre van ítélve, és minden erőfeszítésük hamuvá válik, felőrlődik a hatalmas túlerővel szemben. Nem tudom, hogy azok a szimpatikus gondolatok, amelyeknek én is híve vagyok néhány éve, át tudják-e verekedni magukat a közömbösség és az ellenségesség illetve megvetés katonáiból álló hatalmas  hadseregen. 

Mindenesetre kaptam némi buzdítást, hogy a magam szerény lehetőségeihez mérten, továbbra is leírjam a gondolataimat. A fórum folytatódik, és a nagy érdeklődés miatt nagyobb terembe költözik. Ha szimpatikus, akkor kövesd őket a fészbukon.

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr428518974

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Atyek 2016.03.23. 09:05:32

Hogy kell őket követni a facebookon? Megtenném, de amit belinkeltél az csak egy eseményoldal.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.03.23. 09:10:54

@Atyek: Ez jó kérdés. Én Perintfalvi ritát követem. Jelöld be www.facebook.com/rita.perintfalvi?fref=ts

Atyek 2016.03.23. 09:24:30

@sefatias: Köszi, de akkor ez így nekem nem megy. :-(
Nem szoktam olyanokat jelölni, akik engem nem ismernek, vagyis az életben nem is tudják, hogy ki vagyok. Majd a legközelebbi eseményoldalt, ha lesz ilyen kitennéd akár ide is? Azt majd bejelölném.

Atyek 2016.03.24. 14:18:48

@sefatias: Szuper, köszi. Már meg is tetszikeztem.
süti beállítások módosítása