Ahogy ígértem, ebben a posztban egy másik szitokszóval fogok foglalkozni, az agnoszticizmussal. Ahogyan a deizmus, úgy ez is sok keresztény számára a hitetlenség és az ateizmus szinonímája. Mivel keresztény létemre agnosztikusnak tartom magam,  ezért gyakran meg is kapom a magamét. Azt hiszem itt az ideje, hogy magyarázatot adjak a nézetem miértjére. Először is nézzük meg, hogy mit jelent ez a kifejezés.

A Wikipédia ezt írja: "Az agnoszticizmus (a görög agnosztosz 'megismerhetetlen' szóból) egy olyan filozófiai ismeretelméleti nézet, amely szerint a valóság végső dolgai, Isten, istenek vagy istenségek létezését nem tudjuk megismerni, nem tudhatjuk, hogy léteznek-e vagy nem, és enélkül a tudás nélkül kell élnünk a világban. A kifejezést és a hozzá kapcsolódó agnosztikus kifejezést Thomas Henry Huxley 1869-ben hozta létre azon emberek leírására, akik határozatlanok vagy elkötelezetlenek az istenségek létezésének kérdésében és más vallási kérdésekben. Az agnosztikusok állíthatják, hogy nem lehetséges abszolút vagy biztos tudásunk. Ugyanakkor állíthatják azt is, hogy bár a biztos tudás lehetséges, nekik nincs ilyen a birtokukban. Egy agnosztikus állíthatja, hogy a vallási kérdésekről szóló állítások nem igazoltak, vagy nem igazolhatóak. Ebben az esetben ésszerű lehet az, hogy nem mondunk ítéletet."

Egy keresztény oldal ezt írja: "Az agnoszticizmus az a nézet, amely szerint lehetetlen megbizonyosodni Isten léte felől. Az „agnosztikus” szó jelentése: „ismeret nélküli”. Az agnoszticizmus az ateizmusnak egy intellektuális téren belátóbb formája. Az ateizmus azt vallja, hogy Isten nem létezik — ez egy bizonyíthatatlan állítás. Az agnoszticizmus azzal érvel, hogy Isten létezése nem bizonyítható és nem cáfolható; egyszerűen nem lehet tudni, hogy Ő létezik-e vagy sem. Ebben igaza van az agnoszticizmusnak. Isten létezése nem bizonyítható és nem cáfolható tapasztalati módon."

Az agnosztikus szó jelentése: megismerhetetlen, ismeret nélküli. Tehát nem a megvizsgált dolog létezését tagadja, hanem annak megismerhetőségét. Az agnosztikus nem ateista, mert nem azt állítja, hogy nincs Isten, hanem azt, hogy nem tudom bizonyítani, hagy nincs, de azt sem, hogy van. Tehát én agnosztikus vagyok Isten létezését illetően, de ez nem jelenti azt, hogy nem hiszek benne.  (erről ITT) Ugyanez vonatkozik az Istenről szóló tudásra is. Tehát bár hiszek Isten létezésében, agnosztikus vagyok abban az értelemben is, hogy szerintem Isten, a maga teljes valójában megismerhetetlen. Nem azt állítom, hogy nem szerezhetünk Istenről igaz információt, hanem azt, hogy hogy az Istenről szerzett tudásunk csupán apró részlete a valóságnak, ami nem ad teljes képet róla.

A keresztények előszeretettel használják az "igazság" kifejezést arra, amit hisznek, tudnak Istenről. Én magam is hosszú ideig hittem azt, hogy amit tudok, hiszek Istenről az az "igazság". Mára ez a szó kikopott a szótáramból, és szégyenkezve gondolok vissza arra az időre, mikor a maihoz képest nevetségesen szegényes tudásomra, büszkén állítottam, hogy az "igazság". De ez a szó nem azért kopott ki a szótáramból, mert szerintem nincs igazság. Egyáltalán nem erről van szó. Igazság  VAN!!!!! És hiszem, hogy egyszer, az igazság, az abszolút igazság, mindenki számára nyilvánvaló lesz. De szerintem ma nem létezik olyan ember, aki a birtokában lenne. És ezért vagyok agnosztikus Istennel kapcsolatban. Istenről nevetségesen kevés dolgot tudunk. Isten egy olyan valaki, aki számunkra felfoghatatlan, megismerhetetlen, kifejezhetetlen jellemzőkkel bír. Pál apostolnál jobban senki sem fogalmazta ezt meg: "Mekkora a mélysége az Isten gazdagságának, bölcsességének és tudásának! Mily kifürkészhetetlenek szándékai, mily megfoghatatlanok útjai! Vajon ki látta az Úr gondolatait, s tanácsot ki adott neki?" (Róma 11:33,34)

A történelem során mindig voltak emberek, akik azt hitték, hogy birtokában vannak Istennek. Meg tudják fogalmazni, le tudják írni, be tudják határolni. A Bibliában többször is találkozunk olyan résszel, ahol az ilyen emberek gondolkodását helyre kellett billenteni. Gondoljunk csak Jób könyvének utolsó fejezeteire. Vagy Ésaiásra: "Ki mérte meg marokkal a tenger vizét? És arasszal ki mérhetné fel az ég távlatait? A föld porát ki fogta vékába? Ki mérte meg mérlegen a hegyeket, és a dombokat a mérleg serpenyőjén? Ki adott tanácsot az Úr lelkének, és mint tanácsadó, ki látta el útmutatással? Kit kért meg rá, hogy ossza meg vele a bölcsességet, ki tanította meg a helyes útra, és ki mutatta meg neki az okosság ösvényét?" (Ésaiás 40: 12-14)       "Hiszen az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok – mondja az Úr. Igen, amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál, az én gondolataim – a ti gondolataitoknál. (Ésaiás 55: 8,9)   

Szóval ki is valójában az, aki agnosztikusnak vallja magát? Olyan ember, aki tisztában van a korlátaival, aki felismeri helyét a világban, aki látja a távolságot az Isten személyisége, valósága, és az arról megszerezhető ismeret, információ, tudás között. Az agnosztikus őszintén elismeri Isten számára felfoghatatlan hatalmát, jellemzőit. Mert kit is akar ma a legtöbb keresztény megismerni, megfogalmazni? Egy olyan személyt, aki az emberi értelem számára felfoghatatlan, és emberi szavakkal leírhatatlan létformában létezik.  Ám mi emberek mégis évezredek óta próbáljuk felfogni, megfogalmazni, és vitatkozunk, támadjuk. lenézzük és gyilkoljuk egymást, mert azt hisszük, hogy az "igazság" a mi birtokunkban van, mert Isten szelleme láthatóvá tette számunkra. És aki nem úgy látja mint mi, az csakis azért lehet, mert őt Isten nem tartotta méltónak arra, hogy a róla szóló igazságot megértse.

Mint említettem én is ilyen voltam, és talán vagyok még ma is. De ma már teljesen biztos vagyok abban, hogy aki azt hiszi, hogy mindent tud az Istenről az csakis azért lehet, mert szegény nincs tisztában a saját szűklátókörűségével, és azt hiszi, hogy amit lát, az a MINDEN. Mintha kapna egy szelet tortát, és azt hinné, hogy aminek a birtokában van az a teljesség. Meg tudja mérni, ki tudja elemezni, hosszú oldalakon keresztül tudna írni a jellemzőiről, a részeiről, a színéről, az ízéről, a  rétegeiről stb. Azt hiszi, hogy az igazság körcikk alakú. Ki tudja számolni a térfogatát, az ívhosszát, a magasságát. Rengeteg matematikai egyenletet tudna felírni stb. Csak egyet nem tud. Azt hogy az a szelet nem a teljes valóság, hanem annak csupán apró részlete.  És, hogy a torta, mint teljes valóság is csupán apró részlete egy sokkal nagyobb, felfoghatatlan univerzumnak, amiből mindenki számára egy kisebb nagyobb torta szelet jut, amit ízlelgethet, és ami teljesen más, mint a többi embernek jutott szelet.      (Erről ITT és ITT)

Hát ezért vagyok agnosztikus. A korábbi írásaim az egyik olvasót a következő gondolatok leírására ösztönözték rólam é a nézeteimről: "Neki nincs elkötelezett véleménye, ezért nincsennek is saját érvei, vagy ellenérvei, csupán kérdései... Éppen ezért az agnosztikus emberek általában nagyon olvasottak, világi szempontból igencsak műveltnek tekinthetőek...Attól, mert millió látást, véleményt meghallgatok, lehet hogy művelt leszek, de ez nem üdvözit! Istennek nem olvasottság, hanem hit által lehet tetszeni..."      

Érdekes, hogy a megfogalmazásban az agnosztikussá, és elfogadóvá válás feltételeként a műveltséget, olvasottságot jelöli meg. És ez így is van. Az ember akkor jön rá, hogy mennyi mindent nem tud, mikor tanult annyit, hogy ezt felismerje. Bár ez csak egy részlet egy hosszabb írásból ami az agnosztikus gondolkodást ítéli el, az szöveg megfogalmazója az agnoszticizmust szembe állítja a műveletlenséggel, és az olvasottság hiányával. Tehát az agnosztikus gondolkodás ellenszere az, ha minél kevesebbet olvasunk, és minél kevesebbet tudunk meg a világról.

És ez valóban így van. Ha megelégszünk a nekünk jutott "tortaszelettel", és soha eszünkbe sem jut, hogy a világ ennél több és nagyobb lehet, akkor átlátva azt a nekünk jutott kis világot, pontos meghatározásokat tehetünk, megtámadhatatlan dogmákat határozhatunk meg. Ha pedig valaki megkérdőjelezi a dogmáinkat, akkor könnyen nevetségessé tehetjük őt, hiszen a "tortaszeletünk" minden apró részletét ismerjük, ezerféle matematikai, gasztronómiai és más tudománybeli tételt bizonyítottunk.

Csak egyet nem tudunk. Azt, hogy amiről ismeretünk van, az nem más, mint a fizikai és metafizikai  világegyetem felfoghatatlan nagyságának egy apró, jelentéktelen részlete.