"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

Önközlés és befogadás

2012/12/17. - írta: sefatias

Az emberiség kisebb nagyobb közösségekből áll össze. Országok, megyék, városok, falvak, munkahelyek, civil közösségek, család, politikai pártok, azonos hobbit űzők, sportolók, és még sorolhatnánk a közösségek megannyi formáját, melyekben gyakran a közös cél, vagy közös akarat dolgozik. Ezeket a közösségeket kapcsolatok fűzik össze. Emberek közötti kapcsolatok. A kapcsolatok minősége sokféle lehet. Két ember között lehet rendkívül szoros, vagy éppen közömbös, de akár utálattól, gyűlölettől vezérelt kapcsolat is. De vajon mitől függ az, hogy két ember között milyen a kapcsolat? Mi dönti el, hogy két ember hogyan fog egymásra tekinteni, és ezáltal milyen lesz a kapcsolatuk? Lehet, hogy sok tényezőt figyelembe lehetne venni, de én most csak kettőt vennék górcső alá, mert szerintem ez a kettő legfontosabb. Az első tényező legyen egy ember, a főszereplőnk. Vajon mitől függ az, hogy egy közösségen belül kivel fog barátkozni, kit fog szeretni, kit fog kerülni, ki lesz számára közömbös?

Elmondható, hogy elsősorban saját magától. Attól, hogy milyen igényei vannak a másik emberrel szemben, illetve neki magának milyen az egyénisége. Az hogy a másokkal ápolt kapcsolata milyen minőségű lesz, az nagyban függ attól, hogy milyen körülmények befolyásolták a jellemének fejlődését. Az a család, amelyben felnőtt, azok a hatások, melyek az évek során érték őt, meghatározzák, hogy milyen emberekkel fogja jól érezni magát, illetve milyen típusú emberek állnak távol tőle. A nézetei, gondolkodásmódja, egyénisége mind tényezői annak az egyenletnek, mely az ő oldalán adja meg az értékeket. De most nézzük a másik oldalt. Vajon mit tud nyújtani a kapcsolat másik oldalán lévő ember azért, hogy a főszereplőnk véleményt formáljon róla, és esetleg jó kapcsolatot ápoljon vele? Mit kell tennie egy másik embernek, hogy barátkozzanak vele?

A főszereplőnk, először találkozik a másikkal. Különböző helyzetekben megfigyeli a reagálását, szavait, tetteit, hozzáállását az élet hétköznapi dolgaihoz. Erről véleményt formál, és érzelmeket ébreszt benne. Ezektől az érzelmektől függően (amit ugye a saját igényei, egyénisége, jelleme, kultúrája befolyásol) eldönti, hogy a továbbiakban milyen kapcsolatot hajlandó ápolni az illetővel. Igen ám, de gyakran előfordul, hogy hiába találkozunk valakivel rendszeresen, hiába látjuk, hogy milyen tulajdonságai vannak, hogyan reagál, mégsem ismerjük meg teljesen az énjét. Lehet, hogy a főszereplőnk számára szimpatikus ember, akit talán a bizalmába is avat, olyan dolgokat titkol el magáról, amelyeket ha megismerne, akkor azonnal megváltozna róla a véleménye. És ez fordítva is igaz. Lehet, hogy van egy unszimpatikus ember, de ha megismernénk minden gondolatát, érzéseit, amelyek a jellemét alkotják, akkor megértve őt, közelebb kerülnénk hozzá.

Szóval a másokról alkotott véleményünk két dologtól függ. Az elsősorban a saját egyéniségünktől, gondolkodásmódunktól, másodsorban pedig attól, hogy a másik személy milyen információval lát el bennünket magáról, mit enged láttatni az énjéből. Ezt a másik részéről jövő információ átadást nevezzük önközlésnek. Na, most csavarjunk egyet ezen a dolgon. Tegyük fel, hogy van két olyan ember, akik már hosszú évek óta nagyon jó barátai egymásnak. Bár különböző jellemmel, egyéniséggel rendelkeznek, mégis az évek folyamán szoros kapcsolat alakult ki közöttük a sok együtt töltött időnek, közös tevékenységeknek köszönhetően. Aztán egyszer csak a két jó barát valamilyen oknál fogva kapcsolatba kerül egy harmadik személlyel, aki szintén közöl magáról egy képet. A két jó barát külön-külön veszi az adást, és mindketten a jellemüknek, igényeiknek, egyéniségüknek megfelelően fogadják az információt, és mindketten önálló véleményt alkotnak a harmadik személyről. A harmadik személy közöl magáról egy képet, de korántsem biztos, hogy mindkét barátnak ugyanazt, hiszen az ő jellemének apró részletei kölcsönhatásban vannak a két barát jellemének részleteivel, és teljesen másként reagál, attól függően, hogy melyik emberben mit talál szimpatikusnak, illetve ellenszenvesnek. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy egy ilyen esetben előfordulhat, hogy a két jó barát, akik valamilyen szinten közös nevezőn vannak, egy kívülálló harmadik személyről teljesen különböző véleményt alkothatnak. Talán az egyiknek pozitív véleménye van róla, a másiknak pedig közömbös, vagy éppen negatív. Tehát a harmadik ember hiába adna ugyanolyan képet magáról a két barát felé (azaz egyforma az önközlése a két barát felé) a kettejük közötti különbségeknek köszönhetően más-más érzelmet vált ki belőlük. Aztán néha előfordul, hogy szoros kapcsolatok emiatt szakadnak meg, de ez már egy másik téma. Szóval ugyanarról az emberről, két másiknak, akikben rengeteg közös dolog van, teljesen más vélemény alakulhat ki.

Na, és akkor most csapjunk bele abba a témába, ami miatt ezt az egészet így kiboncolgattam. Ugyanis nem valami szociológiai kutatás eredményeit szeretném közölni veletek, hanem azt a témát szeretném kifejteni, hogy mi az oka annak, hogy két Biblia olvasó ember, ugyanazt a Bibliát olvasva teljesen más képet kap arról az Istenről, akiből csak egy van. Az Isten és az ember kapcsolatában pontosan ugyanaz a szituáció zajlik le, mint a fenti sztoriban, ami az emberekről szól. Itt is adottak a befogadó személyek. Ezek vagyunk mi emberek. Az hogy milyen vélemény, kép alakul ki bennünk Istenről, az nagyban függ a jellemünktől, kultúránktól, neveltetésünktől. Például egy olyan ember, aki rendkívül szigorú nevelést kapott, az hajlamos arra, hogy egy szigorú, fegyelmező istenképet alakítson ki magában. Akinek boldog, kiegyensúlyozott gyermekkora volt, az pedig Istent is olyannak képzeli. A bennünk kialakult istenkép nagyban függ attól, hogy milyen volt a szüleinkkel, főleg az apánkkal ápolt kapcsolatunk. Ez alakította ki a jellemünket, és a gondolkodásunkat. Az agyunkban lévő szinapszisok munkájától függ az, hogy miközben olvassuk a Bibliát, mely bibliaverseken akad meg a szemünk, melyeken gondolkodunk el mélyebben. Az is előfordulhat, hogy később fontosnak tűnő bibliaverseket úgy olvasunk el évekig hogy észre sem vesszük, Átsiklunk fölötte.

Tehát mivel mindannyian mások vagyunk, más jellemmel, más neveltetéssel, más kultúrával, más gondolkodásmóddal, ezért az Istenről szerzett ismeretünk, hiába táplálkozik azonos forrásból, az istenképünk mégsem lesz azonos. Arról nem is beszélve, hogy fontos tényező ebben a kérdésben az idő is. Nem mindegy hogy ki mennyi ideje foglalkozik a témával, nem mindegy ki hány évesen kezd el foglalkozni vele, és az sem mindegy, hogy kinek mennyi ideje van rá. Szóval ezek mind olyan tényezők, amelyek nálunk, embereknél, mint befogadó személyeknél óriási szerepet játszanak. Ha ezt nem vennénk figyelembe egymásnál, akkor ezzel súlyos hibát követnénk el, mert azon kaphatjuk magunkat, hogy a sajátos körülményeinket figyelmen kívül hagyva másokat rosszabb, vagy jobb kereszténynek tartanánk magunknál, holott semmi másról nincs szó, mint hogy nem csupán horizontálisan kell tekintenünk a kereszténység fogalmát, hanem vertikálisan is. Azaz egy ember keresztényiségének mértéke nem csupán a megszerzett ismerettől, és annak alkalmazásától függ, hanem attól az időtől is, amit ezzel, vagy ebben tölt, illetve az egyéniségétől, jellemétől, kultúrájától, neveltetésétől is, illetve azon körülményektől, melyekben él. Mindez azt bizonyítja, hogy rendkívül súlyos hiba lenne egymást ítélgetnünk! És akkor eddig csak a befogadó személyről beszéltünk, mint az istenképet befolyásoló tényezőről. Ugyanis az istenkép kialakulásában nem csak a befogadó személy körülményei játszanak szerepet, hanem az is, hogy az Isten milyen képet közöl önmagáról, a befogadó személy felé.

Úgy érzem, hiba lenne azt állítani, hogy Isten adott egy sémát, amit mindenkinek be kell fogadnia. Meggyőződésem, hogy az Istenünk mindenkivel külön-külön foglalkozik, és az önközlése mindannyiunk felé teljesen más. Jehova még a hajunk szálainak számát is figyelembe veszi, nem hogy a jellemünk más részleteit. Azaz  pontosan tudja a saját személyes igényeinket, korlátainkat, képességeinket, és az önközlése során mindezt alaposan figyelembe veszi. Ezért történhetnek meg azok az esetek a Bibliában, amikor ugyanaz az Isten két teljesen más korban, két teljesen más embertől, teljesen más dolgot követel meg. Ilyenkor azért érezhetünk ellentmondást, mert a másik ember Istennel ápolt kapcsolatát a saját Istennel ápolt kapcsolatunk alapján ítéljük meg. Ami nagy hiba, hiszen ahogy a bevezető részben már megfigyelhettük, mi emberek sem vagyunk képesek ugyanazzal a személlyel, ketten ugyanolyan kapcsolatot ápolni. A jellemek, egyéniségek, szokások, kultúrák, neveltetések ütközése minden egyes esetben teljesen másféle kapcsolatot szül. Tehát Istenünk a jellemünknek megfelelő képet közöl felénk, mert csak így tudja az énünket felhasználni arra, amire szeretné. Szerintem a vallások, főleg a kisegyházak súlyos hibát követnek el azzal, hogy az ember személyiségét teljesen elnyomva, uniformizálnak, és egy egyen kereszténységet akarnak létrehozni, amelyben mindenki egyforma. Ezzel az erőltetett alázatoskodással, jellemjavítással csak keresztbe tesznek Istennek, hogy a személy egyéniségét, képességeit úgy használja fel, ahogy akarja. Istennek ránk van szüksége, nem pedig egy típusra, amelybe mindenki beleillik. A Bibliaolvasásom során soha nem találkoztam Istennek az egyformaságra törekvő munkásságával. Sőt! Pont az ellenkezőjét látom. Jehova az embert úgy és akkor használja fel, ahogy éppen van. A hibáival, és erősségeivel együtt.

Tehát a feladatunk az, hogy a személyiségünket megismerve, és megerősítve, felöltve az Isten teljes ránk szabott fegyverzetét, készen álljunk Isten szolgálatára akkor, és úgy ahogy éppen vagyunk.

Címkék: szabadság Isten
4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr434969807

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Consuelo 2012.12.17. 20:27:40

Érdekes a felvetésed. Elkezdtem azon gondolkozni, hogy a „másságunk” mennyire alapvető. A JT-knél mindig az volt a bajom, hogy sokszor azt éreztem (elnézést a frivolságért), hogy ugyanazt a „rózsaszín bugyit” akarják mindenkire ráhúzni, hiába nagy valakire, vagy a másiknak meg túl szűk.

Elgondolkoztam azon, hogy JK apostolai mennyire különbözőek voltak, és Ő elfogadta őket, nem akart belőlük „egyformákat” csinálni. Találtam egy leírást, az apostolok személyiségéről (bár nem tudom, hogy mennyire hiteles) de szépen megfogalmazza a jellembeli különbözőségeiket. Akit esetleg érdekel ez a link:
www.urantia.org/hu/az-urantia-konyv/139-iras-tizenket-apostol

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2015.06.08. 18:27:44

Ez a mondatod elgondolkodtatott: "
Szerintem a vallások, főleg a kisegyházak súlyos hibát követnek el azzal, hogy az ember személyiségét teljesen elnyomva, uniformizálnak, és egy egyen kereszténységet akarnak létrehozni, amelyben mindenki egyforma."

A törvény hasonló dolgot fogalmaz meg a vallási tevékenységről:
"A vallási tevékenység olyan világnézethez kapcsolódó tevékenység, amely természetfelettire irányul, rendszerbe foglalt hitelvekkel rendelkezik, tanai a valóság egészére irányulnak, valamint sajátos magatartáskövetelményekkel az emberi személyiség egészét átfogja."
www.complex.hu/kzldat/t1300133.htm/t1300133.htm

Ezért sem értem, hogy a döntéshozók miért neveznek szektákat egyházaknak, a vallási és lelkiismereti tv védelme alá helyezve tevékenységüket. Igaz, szektának sem lehet őket nevezni (pedig azok), de lehetne másnak pl, vallási ideológia, vagy vallási mozgalom, vagy egyesület akármi..

A másik érdekes gondolat az volt írásodban, hogy - és ettől egy keresztény ember esetleg elborzadhat -, igen a hibáink is hozzánk tartoznak. Engedtessék meg, hogy megéljük azokat, tanuljunk azokból és ne kelljen bűntudatot, lejárattatást és megaláztatást megélnünk, azért akik vagyunk. Amíg az egyház vagy annak vezetői felhatalmazva érzi magát, hogy büntessen - és ezt a minden következmény nélkül megteheti -, addig nem várható el, hogy egészséges és integrált személyiségű emberek kerüljenek ki a keresztény csoportokból.

Senki nem azért csatlakozik egy csoporthoz, hogy ott megtörjék is kipellengérezzék, és ott ahol ez előfordul, bizony megkérdőjelezhető lenne, hogy annak a csoportnak a tevékenysége mennyire számít vallásosnak.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2015.06.09. 08:53:24

@karalabe4: "a hibáink is hozzánk tartoznak."
Teljesen. És ezeket a hibákat nem is tudjuk levetkőzni. Semmilyen újjászületés, Szentlélekkitőltés, óember levetkőzése nem foszt meg azoktól a jellemhibáktól, melyek az énem részévé váltak. A keresztények jelentős része gondolja azt, hogy aki hibázik, az csakis azért lehet, mert eltávolodott Istentől. Szerintem ez nem így van. Ez a dolgok olyan szintű leegyszerűsítése, ami már káros. Teljesen feleslegesen hárítja az egyénre a felelősséget és ezzel a bűntudatot. És azok, akik ilyen esetben ítélnek nem lehetnek mások, csak képmutatók, hiszen nekik is ugyanúgy megvan a maguk jellemhibája, amit vagy jól takarnak, vagy nem vesznek róla tudomást.

sefatias.blog.hu/2013/05/17/amiert_kikozosithetnek_valakit

sefatias.blog.hu/2013/08/02/_a_maga_karara

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2015.06.09. 11:12:03

@sefatias:
"És ezeket a hibákat nem is tudjuk levetkőzni."
na meg ha le is tudunk egyeseket, majd találunk másikat...:)

Egyébként meg a kegyelem átélését megelőzi az, hogy tudatába kerülünk bűneinknek (nem a bűntudat, mert az más dolog....), máskülönben milyen kegyelemről beszélünk? Ezért is furcsa számomra, hogy a "Jézus kegyelmét" hirdetők között olyan kevés van, aki megértené az emberi gyengeséget és reagálna azokra.
Azzal, hogy az egyházak kirekesztik, megbélyegzik vagy lejáratják a bűnöst vagy éppen istentelennek bélyegeznek bizonyos életformákat (melyeket mellesleg ők maguk is nagy buzgalommal gyakorolnak:)), csak elősegítik az Istentől való elfordulást....
Ez azért igen nagy ciki egy egyháztól!
süti beállítások módosítása