"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

"Mikor lesznek meg ezek?"

2013/08/24. - írta: sefatias

Ebben a posztban is olyan témát szeretnék feszegetni, ami kiütheti a biztosítékot egyes vallásos embereknél. Már régen túl vagyok azon, hogy valamit azért fogadjak el, és tegyek a hitem részévé, mert egy nagymenő teológus, vagy vallásalapító azt mondja, hogy az úgy van. Igyekszem levetkőzni magamról minden vallásos elképzeléshez való ragaszkodást. A Szentírás tanulmányozása, olvasása során pedig csak arra hallgatok, amit olvasok. Azaz, azon igyekszem, hogy az olvasott szövegrész önmagában legyen hatással rám, és ne pedig az, amit korábban olvastam, hallottam arról a szövegrészről. Ebben a posztban a Máté 24,25 fejezetét szeretném górcső alávenni. Ezeket a fejezeteket sokan olyan próféciáknak tartják, amely az utolsó napok jeleit tartalmazza. Ennek a két fejezetnek az áttanulmányozásánál nem szabad figyelmen kívül hagyni a két párhuzamos beszámolót, ami a Márk 13. és a Lukács 21. fejezetében található. 

Bár sok lényegi különbség nem található ebben a három beszámolóban Jézus szavairól, mégis csakis akkor mondhatjuk, hogy alaposan áttekintettük ezeket a próféciákat, ha mindhárom evangéliumban elolvassuk őket. Én azt kérném mindenkitől, akinek van kedve hozzá, hogy szakadjon el azoktól az elképzelésektől, amiket eddig hallott ezekről a versekről, és csakis arra koncentráljon, amit olvas. Olvasás közben most nem feltétlenül arra kell koncentrálni, hogy mik a jelek, és azoknak mi a beteljesedésük, hanem azokra az időhatározó szavakra, gondolatokra, amelyek segítenek beazonosítani azt, hogy Jézus mely korról is prófétált. Vajon tényleg a világ végének, az utolsó napoknak a jeleiről beszélt Jézus, vagy teljesen másról?

A posztban elsősorban a Máté evangéliumának szavait fogom használni, de még egyszer mondom, érdemes összehasonlítani a többi evangélium beszámolójával is.

A sztori azzal kezdődik, hogy Jézus és a tanítványai a jeruzsálemi templomból kifele jövet a templom szépségéről kezdenek beszélgetni. „micsoda kövek, micsoda épületek, mennyi érték”. Jézus még akkor lelohasztó kijelentést tesz: „Amit itt láttok, azt mind le fogják rombolni, és nem marad kő kövön.” Máté és Márk szerint egy kis idő telik el, míg a tanítványok felmerik tenni azt a jelentős kérdést, ami milliók életét befolyásolta. Lukács ugyan azt írja, hogy rögtön rákérdeznek, de ez nem jelent semmit, a lényeg viszont az, hogy a kérdésük egy az egyben Jézus kijelentésére vonatkozik. Arra kíváncsiak, amit Jézus a templomról mondott.  Ez főleg Lukácsnál és Márknál domborodik ki, hiszen az ő beszámolójukban egyértelműen csak a templom lerombolására vonatkozó kérdés van leírva. A Máté beszámolójában a kérdés bonyolultabban van feltéve, ami lehetőséget ad sok spekulációra.  Ugyanis ott szerepel az a kifejezés, amit sokan „világ végének” fordítottak.

 Tehát a kérdés az, hogy Jézus próféciái mely időben teljesednek be? Tényleg a világ végére vonatkozó próféciákat olvasunk itt, vagy csupán a jeruzsálemi templom lerombolása van terítéken?

Azt hiszem, a kulcs ott rejlik, hogy meghatározzuk, hogy a tanítványok mire kérdeztek rá. Mindhárom beszámolóból egyértelműen kiderül, hogy a tanítványok csak a templomról beszélgettek, és Jézus is csupán a templomról mondta azt, hogy le lesz rombolva. Kis idő múlva pedig feltették a kérdést, hogy „mikor lesznek meg ezek, mi lesz a jele az eljövetelednek, és a világ végének?” Hogy került a képbe Máténál az eljövetel, és a világ vége? A beszámolókból nem derül ki, hogy a templomtól az olajfák hegyéig miről beszélgettek. Csak az, hogy Jézus a templomnál annak lerombolásáról beszél, és az, hogy az olajfák hegyén rákérdeznek, hogy mikor. Felmerül bennem a kérdés, hogy Máté mi okból kapcsolta össze Jézus szavait a templom lerombolásáról, a világ végével? Semmi okot nem látok rá a beszámolóban.  Főleg Lukácsnál látszik egyértelműen, hogy a tanítványok csupán a templom lerombolásának idejére kérdeztek rá, és semmi másra. Igazából nem is látok okot rá, hogy a tanítványok további következtetéseket vonnának le Jézus szavaiból.  Hacsak azt nem, hogy egy zsidó számára a templom lerombolása már maga a világ vége. De ez minden, csak nem érv.

Azt hiszem a Márk és Lukács evangéliumában található kérdés nem kíván különösebb kutatást, hiszen csak a jeruzsálemi templom pusztulásának idejére kérdeznek rá. Ezért a Máténál lévő kérdést vizsgáljuk meg. Ahhoz, hogy tisztán lássuk azt, hogy miként van megfogalmazva a kérdés, érdemes több fordítást, és az eredeti görögöt megvizsgálni. Én a Vida és a Csia féle fordítást ajánlom, mert miután megnéztem az eredeti görög szöveget, ezt a két magyar fordítást találtam a legszószerintibbnek.  Tehát mire kérdeztek rá a tanítványok?

Vida: „Mondd meg nekünk, mikor lesznek meg ezek és mi lesz a jele eljövetelednek (megjelenésednek) és a (világ)korszak (aion) bevégződésének?”

Csia: „Mondd meg nekünk, mikor történnek meg ezek, s mi lesz a te megérkezésednek és a kor befejeződésének jele?”

Amint azt láthatjuk Vidánál, az a kifejezés, amit sokan világnak, vagy pl. az Úvf világrendszernek fordított az a görög aion ami azt jelenti, hogy kor, korszak. Tehát időhatározó. Tehát a tanítványok nem arra kérdeztek rá, hogy mikor lesz a világ vége, hanem arra, hogy mikor fogják lerombolni Jeruzsálemet, és mikor lesz vége ennek a korszaknak, vagy rendszernek?  A kérdés az, hogy milyen korszakra gondoltak, ugyanis az magából a kérdésből nem derül ki. Ám az fontos támpont, hogy Jézus semmi másról nem beszélt a kérdés feltevése előtt, csakis a templom elpusztításáról. Hogy miért fontos ez? Azért mert ha két nő beszélget arról, hogy mikor kell kivenni a sütőből a rakott krumplit, akkor kevés a valószínűsége annak, hogy ebből addig el fognak jutni, hogy a vasöntödében mikor kell kivenni a megszilárdult vasat a formából. Ugyanis a kettőnek semmi köze egymáshoz, és nem is következnek egymásból. Tehát mi oka volt a tanítványoknak a templom lerombolásából a világ végére következtetni? Szerintem a beszámoló alapján semmi. Ettől függetlenül a templomtól az olajfák hegyéig szóba kerülhetett a dolog, de az nincs megemlítve egyik beszámolóban sem, ami azt jelenti, hogy teljesen kizárható. Ugyanis ha Isten tudatni akarta volna velünk, hogy ezek a próféciák az utolsó napokra vonatkoznak, akkor konkrétan utalt volna rá. Tehát amikor a tanítványok azt kérdezték, hogy mikor lesz vége ennek a korszaknak, akkor arra is gondolhattak a templommal összefüggésben, hogy mikor lesz vége a templomhoz köthető imádat korszakának. Jézus kijelentéséből, amit a templomra vonatkozóan mondott, még a kérdés előtt én erre következtetek.

Eddig  csak a kérdést vizsgáltam meg, ami szerintem egyáltalán nem utal arra, hogy a templom pusztulásán kívül másra is vonatkozna. Most nézzük tovább.

Azok, akik az utolsó napok próféciájaként tekintenek ezekre a szavakra, elismerik, hogy elsősorban a templomra vonatkoznak, és csak a második beteljesedésük vonatkozik a világ végére. Tehát most úgy olvassuk ezt a részt a három evangéliumból, hogy csupán a leírt szavakra koncentráljuk, és ne azokra a következtetésekre, amit egyesek levonnak belőle. Hogy van-e második beteljesedése az egy másik kérdés, amire még visszatérek. Tehát abban mindenki egyetért, hogy azok a jelek, amelyeket Jézus felsorolt, beteljesedtek a templom pusztulása előtt. A Mát 24:28-as versig ezzel nincs is gondja senkinek. Ám a 29-es verstől olyan rész következik, amelyre a legtöbben azt mondják, hogy az már az utolsó napokra vonatkozik, mivel olyan jelenségek vannak benne leírva, amelyek szerintük nem teljesedhetett be az első században. „a nap elsötétül, a hold nem ad világosságot, a csillagok lehullanak az égről, és az egek erői megrázkódnak. És akkor megjelenik az Emberfiának jele az égen, és akkor a föld minden törzse siránkozva veri magát, és látni fogják az Emberfiát eljönni az ég felhőin, hatalommal és nagy dicsőséggel. És elküldi angyalait nagy trombitaszóval, azok pedig egybegyűjtik választottait a négy szél felől, az egek egyik végső határától a másik végső határáig.”

Szerintem azok, akik úgy gondolják, hogy ezek a szavak nem teljesedhettek be a templom pusztulása előtt, azok nem veszik figyelembe, hogy a 29-es vers -visszautalva az addig mindenki számára Jeruzsálemre vonatkozó próféciákra- meghatározza, hogy az idézett résznek mikor kell beteljesednie: „Mindjárt ama napok nyomorúsága után”. Tehát ha az ezt megelőző szakasz, a templom pusztulása előtti időszakra vonatkozó prófécia, akkor az idézett résznek az addig felsorolt történések után mindjárt meg kellett történnie. És hogy ennyire bizonyos vagyok abban, hogy az égi jelenségeknek, az Emberfia jelének megjelenésének, és az ő eljövetelének(jelenlétének) valamint az angyalok tevékenységének meg kellett történnie, az azért van, mert közvetlenül azután, hogy ezt Jézus elmondta, így folytatta: „Hasonlóképpen ti is, amikor látjátok mindezeket, tudjátok meg, hogy ő közel van, az ajtóknál.  Bizony mondom nektek, hogy semmiképpen nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek meg nem történnek”

Jézus a szavait közvetlenül a tanítványainak mondta. Azoknak, akik akkor, ott, a halála előtt nem sokkal vele voltak Jeruzsálemben. Azt mondta nekik, hogy „amit most mondtam azt látni fogjátok beteljesedni.”  Sőt Jézus kihangsúlyozta, hogy amit eddig felsorolt, az annak a nemzedéknek az idejében fog beteljesedni, amely hallotta Jézus szavait.

Tehát szerintem azok, akik azt állítják, hogy nem teljesedhetett be az első században mindaz, amit Jézus mondott, azok azt állítják, hogy Jézus hazudott, és jól becsapta a tanítványait.

És akkor most nézzük, hogy a templom és Jeruzsálem pusztulására vonatkozó próféciának lehet-e második beteljesedése? Természetesen lehet, hiszen a Bibliában többször találhatunk olyan próféciákat, amelyek kétszer teljesedtek be. Ám van itt egy bökkenő. A kétszer beteljesedett próféciák második beteljesedését minden esetben maga az ihletett Szentírás erősíti meg. És pontosan meghatározza a második beteljesedés idejét, eseményét. Tehát nem egy tanító, vagy egy tanítóhivatal, hanem a Biblia erősíti meg. Azaz, ahhoz, hogy eldöntsük, hogy egy próféciának van-e második beteljesedése mindig Istenhez, és az ő Szavához kell fordulnunk. Kijelenti-e bárhol is a Biblia, hogy a Máté 24,25; a Márk 13, és a Lukács 21. fejezetében található próféciáknak van egy második beteljesedése is? Ha kijelenti, akkor hol? Ha pedig a Biblia nem jelenti ki, akkor ki az, aki ezt megtette, vagy megteheti? Kinek van joga a Szentírás megírása után meghatározni olyan dolgokat, amelyek abban nincsenek benne? Ha van ilyen ember, vagy testület, mivel tudja igazolni jogosultságát?

Ennek a posztnak nem célja a próféciák magyarázata. Csupán addig jutottam még el, hogy a fentieket megvizsgáljam. Természetesen miközben kutattam sokérdekes dolgot olvastam a beteljesedésről, és hogy mi, mit jelent a 24. fejezetben. De azt hiszem ezek csak találgatások. Találgatásokra meg nem építek várat

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr55474790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Canadien 2013.08.24. 19:33:49

Valahogy mindig éreztem, hogy a Máté 24:25 sántít az Őrtorony magyarázata alapján, de nem néztünk utána, nem kutakodtunk, mert vakon bíztunk a JT tanításnak.
Örömmel olvastam ezt a cikkedet is, és elismerésem a kutató munkádért.
Ékes bizonyítéka tárult fel ismét a JT félrevezető tanításra.
Ha ez a prófécia már beteljesedett, és nincs második beteljesedésre utalás a Bibliában, akkor megdől a "hű és értelmes rabszolga" elmélet, mely alapján bármit megtehet a szervezet.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.08.24. 19:42:37

@Canadien: :) köszönöm. De ez a poszt nemcsak Jehova Tanúi tanításának mondd ellent, hanem szinte az összes keresztény felekezetnek. :)
Na de sebaj

Aranyosi 2013.08.25. 18:07:49

Elgondolkodtató a fejtegetésed. Ezt már én is megfigyeltem az evangéliumi beszámolóban, hogy a templom a beszélgetés témája. De így soha nem vizsgáltam meg, ahogy te. Szép, logikusan felépített írás.

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2013.08.25. 20:18:05

@sefatias: Szia!
Nem is olyan rég végeztem én is kutatást pont ezzel kapcsolatban. Mivel nekem csak Csia fordításom van, ott vettem észre, hogy korszaknak fordítja a világrendszert. A görög alapszövegnek is utána néztem, és aion-t ír, azaz korszakot. Aztán megnéztem a másik két evangéliumban mit is kérdeztek pontosan az apostolok Jézustól. Ugyanerre a következtetésre jutottam mint te, csak én nem tudtam volna ilyen jól megírni:)
Ami még mondjuk zavar az a 29-31-ig terjedő versek. Azt mondod Jézus nem hazudott. Szerinted beteljesedtek? Jó, de mikor?

metanoia 2013.08.25. 20:32:56

@nicku:

Itt többféle fordítású Bibliát találsz:

biblia.jezusert.com/

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2013.08.25. 21:33:47

@metanoia:
A legjobban a Csia fordítást szeretem, mert szerintem a legjobban adja vissza a görögöt. De látom ezen a linken van görög is, és akár párhuzamosan is olvashatom. Nagyon szépen köszönöm!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.08.25. 21:35:27

@nicku: szerintem be. De hogy miként, azt nem tudom. Olvastam róla, de nem volt meggyőző. Jézus egyértelműen azt mondta az apostoloknak, hogy mindezeket látjátok majd beteljesedni

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2013.08.25. 22:21:28

@sefatias:
Hát, azért te se vagy valami meggyőző :))

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.08.25. 22:25:47

@nicku: majd irok róla. Most itt ülök a népstadionban és zenét hallgatok
süti beállítások módosítása