"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

Hiszek egy Istenben...

2013/03/11. - írta: sefatias

Bejegyzés alcíme...

Hogy hiszek-e Istenben? Határozott igennel tudok válaszolni erre a kérdésre. Hogy miért hiszek benne? Mert hiszem, hogy az életem, és az egész világegyetem létezésének egyetlen oka van. Isten teremtő szándéka. Hiszem, hogy ő az oka annak, hogy mindaz amit látunk tapasztalunk, az létezik. Az elmúlt hetekben, hónapokban többször botlottam olyan posztokba, amelyek Isten létezésének, vagy nem létezésének bizonyítékaival foglalkoztak. A tudományos felfedezések, elméletek egyre erősebben kérdőjelezik meg a teremtés elméletének létjogosulságát. A Bibliát támadó kritikusok sok, őszintén vallásos embert zavarba hozó feltételezést, kérdést írnak le. Ám a teremtés mellett érvelők sem maradnak el a bizonyítékokkal, elméletekkel, és az evolucionistákat zavarba hozó kérdésekkel.

Hogy kinek van igaza? Hogyan jött létre az élet? Isten teremtette az élőlényeket az "ő nemök szerint"? A férfit a föld porából, Évát pedig Ádám oldalából? Vagy valóban evolúció útján jött létre az élet? És ha igen, akkor a vak véletlennek, vagy isten irányított szervezésének köszönhető az emberi lét?

Ha elfogadjuk, hogy napjainkban is látható a mikroevolúciónak nevezett jelenség, akkor az azt jelenti, hogy a makróevolúció is megtörtént? A mikroevolúciónak azt nevezik, amikor bizonyos körülmények miatt (pl éghajlatváltozás) megváltozik egy adott állatfaj színe, vagy más tulajdonságai. Ami számomra ebben komoly figyelmet érdemel az az, hogy ez a változás genetikai változás. Tehát nem csupán arról van szó, hogy egy európai ember afrikában hamarabb lebarnul, hanem arról hogy a gyermeke örökli is ezt a barnaságot. A mikroevolúció a felelős a rasszok közötti különbségekért. Tehát a teremtésben hívő embernek is el kell fogadnia a mikroevolúció létét, hiszen, ha mindannyian Ádámtól, illetve Noétól származunk akkor az egész emberi faj egy tőről származik. Ám mégis genetikai különbségek vannak a rasszok között, hiszen a külső tulajdonságaik genetikailag öröklődnek. Tehát az éghajlat változás ami a költözésnek köszönhető, örökölhető külső tulajdonságokat okozott. Az más kérdés, hogy ehhez mennyi időre volt szükség, és, hogy ahhoz mennyi időre van szükség, hogy a többszáz évvel ezelőtt észak-Amerikába hurcolt afrikai rabszolgák utódai, ismét kifehéredjenek. Tehát ha a mikroevolúciót elismerjük, akkor onnan már nem nagy ugrás magának az evolúciónak az elismerése is. Persze hiába a sok tudományos kutatás, bizonyíték, az evolúció elméletében akkora lukak vannak, amelyeket nem lehet csak úgy betömni. Viszont a teremtés sem magyaráz meg mindent, és a Biblia első néhány oldalán található történetek is sok elgondolkodtató kérdést vetnek fel.

És akkor itt vagyok én. Kétkezi munkából élő szülők, kétkezi munkából élő gyermeke, akinek a tudósok vitája, érvei , bizonyítékai megérthetetlen magasságokban lakoznak. Esélyem sincs, hogy átlássam, megértsem a kutatásaik eredményeit. Képtelenség, hogy ez alapján megbizható információkat szerezzek, és megfelelő döntést hozzak. De akkor mi alapján döntsem el, hogy érdemes-e hinni Istenben?

Sokat gondolkoztam már ezen. Milyen bizonyítékokra van szüksége egy embernek, hogy elfogadja Isten létezését. Azt látom, hogy a tudomány önmagában semmit nem jelent. Ugyanazon tudományág képviselői közül az egyik azt mondja, hogy van Isten, a másik pedig azt, hogy nincs. Mitől függ, hogy egy kémikus, biológus, fizikus hisz-e Istenben? A tudásától? Azt hiszem nem. Valami mástól. Valamitől ami valahol mélyen bennünk van. A biológia tanárom evolucionista. De a fizika tanárom mélyen vallásos. Azt hiszem minden emberben van valami ami eldönti, hogy melyik oldalra tegye le a voksát. És ebben nem játszik szerepet sem a képzettség, sem a tudás. Ez a valami épp úgy megvan az atomfizikusban, mint a falusi négy elemis nénikében.

"Nem mindenkié a hit". Mondja Pál a Thesszalonikaiaknak.(2Thessz 3:2) Ez a mondat is azt jelenti, hogy akié a hit, az belülről hisz. Valami belülről indítja őt a hitre. Nem pedig kivülről. Bár bizonyos tudományos bizonyítékok befolyásolhatják az Istenbe vetett hitet, de ha azt a bizonyítékot később megcáfolják, akkor hova lesz a hit?

Én vajon miért hiszek Istenben? Az igazság az, hogy fogalmam sincs. Nem emlékszem olyan időszakra, hogy valaha is ne hittem volna benne. Nekem sem az apám, sem az anyám nem volt vallásos. Soha semmilyen vallásos nevelést, tanítást nem kaptam. Mégis emlékszem, hogy már egészen kicsi gyermekként imádkoztam, és szerettem volna többet tudni Istenről. Hogy vannak-e bizonyítékaim Isten létezésére? Egyetlen bizonyítékom sincs. Be tudnám-e bizonyítani valakinek, hogy van Isten? Biztos, hogy nem. Fogalmam sincs, hogyan lehetne bizonyítékokat keresni, és azokkal érvelni Isten létezése mellett. De, hogy őszinte legyek, nem is igazán van szándékomban. Azt hiszem nem az én dolgom ezt bizonyítani. Bizonyítsa be a saját létezését Isten. Mutassa meg magát Ő. Aztán esetleg utána tudok beszélgetni azzal, akinek Isten megmutatta magát.

Hogy nekem milyen tényezők igazolják, hogy van Isten? Ez nagyon érdekes. A testem, és a szükségleteim teljesen összhangban vannak a természettel. Amit igénylek, az mind létezik. A szervezetem jelzi, hogy ha valamire szüksége van, és bennem automatikusan beindul egy folyamat, aminek köszönhetően ezt a szükséget kielégítem. Ha éhes vagy szomjas vagyok akkor ezt jelzi a testem, és megyek a hűtőhoz, a csaphoz. Ha álmos vagyok, akkor keresek egy ágyat. De nemcsak a fizikai szükségleteim, hanem az érzelmi szükségleteim is jelzik, hogy kielégítésre van szükségük.  A szeretet a környezetem részéről, szintén egy igény, amire szükségem van. Igénylem a szeretetet a barátaim, a szerelmem, a kisfiam és a testvéreim részéről. Ezek az igények nem azért vannak bennem, mert én találtam ki őket. Az egész rendszer úgy van felépítve, hogy legyen bennünk igény, és hogy megtaláljuk a módját, lehetőségét  ezen igények kielégítésének. A világ tele van olyan dolgokkal, amelyek a fizikai igényeinket elégítik ki. Ezek nem azért léteznek, mert én igénylem őket. Hanem ez valamilyen kölcsönös dolog. Az életem lett úgy felépítve, hogy olyan dolgokat igényeljek amit meg is kaphatok, és azok léteznek. Vajon ha nincs lehetőségem, és nem is volt soha, hogy kielégítsek egy bennem lévő igényt, akkor az azt jelenti, hogy nincs is rá szükség? Hogy lehet nélküle élni? Ha egy pici babát a születése után intézetbe adnak, és a szülői szeretet nélkül kell felnőnie, úgy hogy azt soha nem is tapasztalta meg, akkor az azt jelenti, hogy soha nem is fogja igényelni? Szerintem nem. A szülői szeretet hiányával felnövő gyermekek súlyos mentális problémákkal küszködnek. Az hogy egy ilyen szükségletük soha nem elégült ki, az nem jelenti azt, hogy az igény is megszűnik rá. Sőt. Később komoly szenvedést okozhatnak szegény embernek. Tehát az igény belülről fakad. És nem a körülmények hozzák.

És szerintem így van ez Istennel is. Az emberiségnek igénye van Istenre. Ez az igény belülről fakad. Azért hiszek Istenben mert a szervezetem igényli mindazt, ami az Istenhittel eggyütt jár. Igénylem azt, hogy imádjam azt a természetfeletti Valakit, akiben ennek az igényemnek a kielégítőjét látom. Azért hiszek Istenben, mert bár tudományos bizonyítékaim nincsenek rá, de mégis minden porcikám azt kiabálja, hogy van Isten. Ezt az igényt nem én találtam ki. Soha nem is kértem. Ez az igényem Istenre, egyszerűen VAN.

Címkék: hit Isten
94 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr285127119

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

infaustus · http://infaustus.wordpress.com 2013.03.11. 13:31:56

"Igénylem azt, hogy imádjam azt a természetfeletti Valakit, akiben ennek az igényemnek a kielégítőjét látom."

Ez fontos megállapítás. Az Ef 1:4-6 szerint az ember arra lett megteremtve, hogy imádja Istent, magasztalja őt. Ha ezt nem hajlandó megtenni, akkor is eleget fog tenni annak a belső késztetésnek, amiről te is írtál. Választ magának másik tárgyat, hogy imádhassa - miként a zsidók tették a Sínai-hegy lábánál az aranyborjúval. Ma is mindent imádnak: pénzt, házastársat, celebeket, karriert, munkát, szexet. A régi bálványimádás ma is él, egyszerűen csak máshogy nevezzük: függőségnek.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.03.11. 13:37:02

@infaustus: És ami szintén közös, hogy sok függőségben élő ember sem érti pontosan, hogy miért teszi azt. Sőt le se mondana róla akkor sem, ha ebből kára származik. Tehát ez az igény. hogy valakitől, valamitől függjünk belénk van teremtve. A kérdés az, hogy megtaláljuk-e ennek a függésnek az egészséges módját?

infaustus · http://infaustus.wordpress.com 2013.03.11. 13:40:06

Isten megtalálható. Aki nem elégszik meg a saját elképzelésével és életbölcsességével, hanem keresi Istent, az meg is fogja találni (vö. ApCsel 17:27). A baj az, hogy - keresztények és nem keresztények egyaránt - megrekednek egy szinten, és az önmaguk körüli forgolódásból nem hajlandók kimozdulni, és felismerni, hogy az életük nem magukról szól, hanem arról, aki teremtette őket. A világiaknál még megértem ezt a tendenciát. De azok életében mély szomorúsággal látom ugyanezt, akik pedig magukat kereszténynek vallják.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.03.11. 13:43:16

@infaustus: Ebben szerintem komoly szerepe van a példának. Azt hiszem sok langymeleg keresztényt fel lehetne melegíteni, megfelelő lelkipásztori, presbiteri példával. Sajnos sokan azért áldoznak keveset Istenre, mert fogalmuk sincs, hogy miként lehetne többet.

karecsi 2013.03.11. 20:09:38

Hogy van az, hogy aki maga a tökéletes és valódi szeretet, ennyit kísérletezik és bújócskázik a tökéletlen emberekkel.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.03.11. 20:18:31

@karecsi: Ebbe jól belekérdeztél. Ezen én is sokat gondolkoztam. De a válasz szerintem az, hogy Isten nem bújócskázik, hanem mi keressük rossz helyen, vagy rossz módon, illetve másra számítunk, mint amit ő ad.

karecsi 2013.03.11. 20:39:50

Hát pont ezért a bújócskázik, mert aki komolyan keresi, kutatja, és szeretné valóban megismerni az előtt is csak egy titok marad.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.03.11. 20:44:13

@karecsi: Én azt mondom, hogy legyünk türelmesek, és szép lassan a saját tempónkban, és módunkon ismerjük meg őt. Nem kell magunktól sem többet elvárni, mint amennyit szükséges. Isten nem bujócskázik. Jakab 4:8

infaustus · http://infaustus.wordpress.com 2013.03.11. 21:12:38

@karecsi: "...aki komolyan keresi, kutatja, és szeretné valóban megismerni az előtt is csak egy titok marad."

Hogyan foghatná fel Istent egy ember? Hogyan ragadhatná meg őt a maga teljességében? Annyival magasabb tőlünk az ő lénye, mint amennyivel magasabb az ég a földtől (vö. Ézs 55). Aki azt várja el Istentől, hogy annyira megismerhető legyen mint egy másik ember (holott még egy másik ember személyisége is titok maradhat számunkra éveken át!), az nem is Istent keresi, hanem egy vele egyenrangú valakit, akire talán szavunk sincs.

karecsi 2013.03.11. 22:05:07

@sefatias: Hát nem tudom, szerdán jön hozzám egy vén a felvigyázóval és aszt sem tudom mivel és, hol kezdjem.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.03.12. 09:14:20

@karecsi: Na, mesélj. Persze csak ha nem lehet belőle gondod.

karecsi 2013.03.12. 14:14:16

@Johnny Joker: Gond lesz mert tovább nincs mért kétszínűsködjek, eddig is csak azért nem szóltam mert nem akartam, hogy ferde szemmel nézzenek és, hogy a barátság megszűnjön. De ha csak ennyiből áll a barátság akkor vesszen.

bornagain 2013.03.12. 15:56:45

Ma olvastam - érdekes gondolatok...
Nem én fogalmaztam meg oket! :)
Mostanában kezdtem el rájönni, hogy gyakran azoknak a problémáknak, amelyek vallásosságunkban is megjelennek, a gyökere nem a vallásosságban van. Érdekes, akármennyire logikus, nem gondolkodtam korábban ezen. Sejtettem, hogy sok minden vallás-független, mert sok nem-vallásos ember életében is felismerhető, de csak a felszínt láttam. Feltűnt, hogy téves vallásos elképzeléseink a meghitt kapcsolatokról, az őszinteségről, az igazságról, vagy akár csak az „igaziról” olyan fogalmak mentén fejeződnek ki, amelyek lecserélhetőek, és a lényeg ugyanaz marad. A „nagy ő” elképzelése például maradéktalanul megfelel a „tökéletes hozzám-illő társ” elképzelésének, csak másnak nevezzük. Hogy sorsnak, determinizmusnak vagy Istennek, és isteni tervnek nevezzük azt, ami történik velünk, azt gyakran csak az elnevezések különböztetik meg. Az alapvető probléma nem a vallás problémája, mert az, hogy hogyan értelmezzük magunkat egy keresztény világképben, attól függ, hogy milyen képet hozunk magunkkal a világról. Megkeresztelt vallástalanság: olyan elképzelések beágyazása a keresztény hitbe, amelyek egy Isten nélküli rendszerben is megállják a helyüket, vagy csak egyszerűen nem szükséges hozzá egy személyes Isten.

Vegyük például a csettintés-szerű boldogság mítoszát. Emberek milliói gondolják úgy, hogy a boldogság egy rajtunk kívül álló körülmény-együttes, aminek a kiváltója valami, amit megkapunk. Ez lehet bármi, a lényeg, hogy kívülről érkezik, és nem bennem valósul meg. Sokáig azt gondoltam, hogy félreértett megtérés-teológia az, amikor úgy beszélünk a megtérésről, mint a boldogság és a problémáink megoldódásának a kulcsáról. Nem úgy, hogy ami magában rejti a lehetőséget ezekre. Csodálkozva tapasztaltam, hogy miközben a csettintés-szerű megtéréshez társított boldogság és tökéletesség-teológia hitében valaki vallásos fogalmakat kezdett el használni, élethazugságai világában semmi sem változott. Maradt ugyanaz az illúziókban élő, önmaga és mások elől menekülő, ön-féltő, intimitás-kerülő, állandóan kívülről visszajelzést váró, bizonytalan, önértékelési zavaros ember. Azt is észrevettem, hogy zavarosak az üzenetek, mert gyakran, amikor a Bibliát magyarázzuk, saját téves önértelmezésünk szűrőjén passzírozzuk át mondanivalónkat. Így akaratlanul is tovább adjuk a bennünk tévesen értelmezett vallásosságot. Miközben a megtérés egy fordulat az ember életében a Biblia szerint, addig gyakran csak annyi történik, hogy a más szavakkal írjuk le ugyanazt. Nem mi változunk, hanem a nyelvezetünk. Áthozzuk magunkkal mindazt, amivel előtte is küzdöttünk. Boldogságunk, és vágyott tökéletességünk akadályának a többi embert tekintjük, és miközben bűntudatot érzünk amiatt, hogy nem vagyunk elég jók, másokat azzal vádolunk, hogy hozzánk nem elég jók. Nem kell ehhez Istenben hinni. Egyik kalitkából a másikba kerülsz, ha nem vagy hajlandó újraértelmezni az életed.

Egyre hangosabban hallom magamban a felismerést, hogy változás nem csettintés-szerű. A megtérés a változásom kezdetének egy pontja. Új irányba helyeződés. A változás nem az, hogy egyik lábamról átlépek a másikra, de ugyanabban a helyzetben maradok, hanem az, hogy elindulok, és legyőzöm a félelmeimet, amelyek bennem voltak egész életemben. Állandóan azzal „vigasztaljuk” egymást, hogy Isten azt mondja: ne félj. Ez igaz, de ennek van egy másik fele is: ne félj CSELEKEDNI!

Egyszer írtam egy dalt, és ahogyan lenni szokott, olyasmit fogalmaztam meg benne, ami lényegében számomra is új volt. Arról szól, hogy haladsz egy úton, majd találkozol sok-sok emberrel, akik sóvárogva tekintenek az ég felé, és csak állnak, és néznek. Téged is arra hívnak, hogy tedd ugyanezt. Nem akarod, mondván, hogy neked dolgod van. Aztán mégis kíváncsivá válsz: „Gondoltam, mégis csak, vajon mi ez? Megnézem, talán meg nem sebez. Megálltam, néztem és nem vettem észre, eltelt az életem egyre csak nézve.” Nagyon fapadosítva erről van szó: egész életedben arra vársz, hogy a vallásos sült galamb a szádba repüljön, miközben annak a galambnak semmi köze a keresztény hithez. A galamb benned él.

metanoia 2013.03.12. 22:02:36

@karecsi:

Nem lehet, h az ember bújócskázik az Isten elől ? Kezdve Ádámmal.

Nem lehet, h pont az ember az, aki kísérlezik minden mással? Lásd az emberi történelmet.

Nem lehet, h pont az ember keresett magának külön utakat, /zsákutcákat/ és
emiatt szakadt rá minden nyomorúság?

karecsi 2013.03.12. 22:18:15

@metanoia: Ádám bújócskázott mert még csak gyermek volt, hiszen semmi tapasztalata nem volt még, és mégis halállal kellet lakoljon az egész emberiség. És persze, hogy kísérletezik mert nem kap tiszta, világos,és főleg egyértelmű választ.

karecsi 2013.03.13. 21:23:00

@Johnny Joker: Na megvolt a látogatás, kérdezték mennyi ideje is vagyok kapcsolatba velük én mondtam, hogy 2005töl és akkor rátértek a keresztelkedésre én pedig kerek perec megmondtam, hogy már nem akarok megkeresztelkedni. Kellet volna filmezze valaki mert úgy maradtak mind a fogorvosnál. Mikor helyre jöttek akkor jött a kérdés, hogy miért és mondtam azért mert sok mindennel nem értek egyet. Kérték mondjak egy pár dolgot amivel nem értek egyet, és én mondom, hogy a hal is a fejitől büdösödik előre. Erre a felvigyázó rávágja vagyis a vezető testülettel nem értek egyet. Ezután jöttek a magyarázgatások de abban maradtunk el, hogy írjam le a kéréseket és válaszolni fog. Ezért kérek mindenkit, hogy küldjetek nekem rövid és velős kérdéseket, hogy adjam oda a véneknek had gondolkozzanak el egy kicsit.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.03.13. 21:40:02

@karecsi: nézz körül a blogjainkon. Találsz témát bőven. 1914, vének kinevezése, pedofil ügyek kezelése. stb

metanoia 2013.03.14. 00:03:24

@karecsi:

A kérdés kinek mi a tiszta, mi a világos, és mi az egyértelmű.

7 millió jt-nek minden tiszta, világos és egyértelmű.

Vagy mégsem?

metanoia 2013.03.14. 00:27:59

@karecsi:

Ami hirtelen eszembe jut:

A jt. szervezet Isten szellemétől vezetett ahogyan az alámerítkezési 2.kérdésnél elhangzik?

A jt. szervezet tévedhet?

Ha viszont tévedhet, akkor hogyan vezetett Isten szellemétől?

Ha a hű és bölcs szolga kellő időben adja a szellemi táplálékot akkor miért kell megsemmisíteni azokat a könyveket/füzeteket/Őrtornyokat?

Az újszövetségből hogyan lehet azt a kis részt kiszűrni ami a nagy sokaságra vonatkozik?

Hogy lehet az, h egy biblivers egyik fele a kicsiny nyájra vonatkozik, a mondat másik fele a nagy sokaságra?

A Csel. 1:8-ban Jézus azt mondja, h az Ő tanúi lesznek a követői akkor ma miért nem az Ő tanúinak nevezik magukat Jt-i? Akkor kiről kell tanúskodni?

Az úrvacsorát miért nem vehetik magukhoz, hiszen Jézus azt mondta, aki nem eszi és issza abban nincs élet?

Ezt cselekedjétek amíg eljövend.
Ha már eljött Jézus akkor miért Úrvacsoráznak?

Canadien 2013.03.14. 06:42:58

@metanoia: Ha ezekre a kérdésekre elfogadható, írás szerinti választ ad a köf, vagy a vének, hát én újra elkezdek gyülibe járni.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.03.14. 06:58:17

@Canadien: :) csatlakozom. de valamiért úgy érzem,hogy nem fognak értelmes választ adni.Esetleg a "várj Jehovára" mondatot tolják elé

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.03.14. 13:13:27

@karecsi: Hitehagyott írások Russell a vallásalapító és Rutherford írásai?

Ha nem azok, megvizsgálhatjuk a saját vallásunk múltját, történelmét ezek segítségével?

Megvizsgálhatjuk ezekből, hogy Jézus mi alapján választotta ki az ŐT szervezetet?

"Van néhány tanításuk amely nem változott 1919 óta. Például: Isten neve nem "Isten", Isten nem egy Háromság, Jézus nem Isten, a lélek nem halhatatlan, a pokol nem forró, a halottak nincsenek tudatuknál és a föld nem fog elpusztulni. Azonban voltak mások is, akik ugyanezeket a tanításokat tanították 1919 előtt és után is. 75 [A Hirdetők könyv 622. oldala megjegyzi, hogy nem csak Russell volt az egyetlen, aki ezeket a tanításokat tanította, ő csupán bárki másnál jobban végezte kiadási és nyomtatási kampányát. Lásd még a 45. oldal "Hatás másokon" cím alatt.] Ha ezek a tanítások átmentek Jézus vizsgálatán, akkor megfeleltek és nem számít, hogy ki tanította azokat."

reboot (törölt) 2013.03.14. 22:52:42

Most akkor isten teremtette az embert, vagy az ember az istent ??? Ugye, ugye, ugye.

ORION 2013.03.15. 09:38:30

Adjon Isten erőt egészséget!! Zsolt. 82,6 Én mondottam: Istenek vagytok ti és a Felségesnek fiai ti mindnyájan.Na ez így már valami nagyon érdekes.És én meg azt hittem hogy nagyzolási mániám van.Ján1. Kezdetben vala az Ige, és az ige vala Istennél, és Isten vala az Ige. 3. Minden ő általa lett és nála nélkül semise lett ami lett.4. Ő benne vala az élet és az élet vala az emberek világossága.Na akkor ha minden az Igéből van vagyis (Istenből) mert (Isten=Ige) akkor csak benne lehetünk mi is és minden ami csak létezik.Mivel nélküle semmi nincsen.

ORION 2013.03.15. 09:47:35

Vagyis a Felségesnek fiai vagyunk Jézus testvérei és az örök élet örökösei a menyben.ÉRDEKES NAGYON ÉRDEKES VAGY TÉVEDNÉK??!!

ORION 2013.03.15. 09:58:33

János17.21 Hogy mindnyájan egyek legyenek: Amint te én bennem Atyám, és én te benned hogy ők is egyek legyenek mi bennünk. Erre kellene rá jönni az embereknek.Hogy úgy mondjam meg világosodni.Ha ezért mondja Jézus, ha azt azzal a kicsivel meg teszed velem teszed meg ha meg nem teszed meg velem nem teszed meg mert mindannyian egy egységben vagyunk.Vagy most is tévednék??

ORION 2013.03.15. 10:04:33

Bocsánat a helyes írási hibákért.

ORION 2013.03.15. 10:05:33

Látod miféle gondolataim vannak.

ORION 2013.03.15. 10:13:24

Jézus mondá: Új parancsolatot adok szeressétek egymást mint ahogy én szerettelek titeket testvéreim.Csak azt tegyétek másokkal amit szeretnétek hogy ti veletek is tegyenek.Ha befogadtok valakit az én nevembe engem fogadtok be, ha nem fogadtok be valakit, engem nem fogadtok be.Úgyhogy testvéreim szeressük mindannyian egymást ez a legfontosabb parancsolat.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.03.15. 10:15:08

@ORION: És mit szeretnél ezzel mondani?

reboot (törölt) 2013.03.15. 11:45:56

@sefatias: csak arra, ha nincs isten, úgyse vesszük észre, mert megteremtjük magunknak :)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.03.15. 11:55:49

@reboot: Mivel lehetne bizonyítani, hogy nincs?

bornagain 2013.03.15. 12:47:27

A bolcs rabbi még kisgyerek volt, amikor vki azt mondta: Te kisfiú! Adok neked egy szép almát, ha megmondod, hol van az Isten!
A gyerek hosszan gondolkodott majd ezt felelte: Uram, én adok magának 2 almát, ha megmondja, hol nincsen! :)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.03.15. 15:32:18

@bornagain: @reboot: Bár önmagában a "kell lennie" nem bizonyítja Isten létét, de logikailag igazolja. Az egész életünk úgy van felépítve, hogy kell lennie Istennek

Popper Péter erről ezt írta:

"Van Isten! De önmagunkban kell őt megkeresnünk és megtalálnunk.
Nincs Isten! De úgy kell élnünk, mintha lenne. Különben belezüllünk a semmibe."

ORION 2013.03.15. 15:36:18

Isten mindent tudó mindenütt jelenlévő örökké élő.Ő a Teremtő de benne van a teremtményekben is csak más megnyílvánulási formában . Például az anyag,a por,az űr,a csillag rendszerek,a föld és minden ami van és minden ami létezik ő általa van.(Mint ahogy fentebb le írtam). Az embert porból teremtette,anyagból. Élet leheletét lehelte orrába, szellemi forma.Így lett élő lélekké az ember.Vegyük a természetet hát abban is ugyanúgy ott van isten csak abban a formában.Ami csak van az minden ő belőle van nélküle semmi nincsen.Ezért kellene szeretni a természetet is és az egész bolygónkat nem csak szennyezni. Vagy azt mondjátok hogy teljesen meg vagyok háborodva?? Akkor szóljatok hogy térjek magamhoz!

ORION 2013.03.15. 15:48:42

Isten megteremtette a földet, nem voltak se városok, se kocsik, se repülők se mobiltelefonok. De tudta már akkor, hogy lesznek ezért mindezt belerakta a földbe, a mi dolgunk már csak az volt, hogy rájöjünk és kiszedjük ezeket a lehetőségeket , az üzemanyagot a repülőbe a kocsikba vagy a villanyáramot megismerjük pl a mobiltelefont öszetudjuk rakni. Itt van minden elejétől fogva benne a földbe csak meg kell ismernünk. Csak azt ne mondja valaki hogy mind ez véletlen! Ahogy Isten mondta Hajtsátok uralmatok alá az egéssz Földet.

ORION 2013.03.15. 15:54:52

Testvéreim a stílusomért bocsássatok már meg Ukrán parasztember vagyok a butábbik fajtából! Még csak most kezdtem tanulmányozni a bibliát pár hónapja de én ilyeneket szürök le belőle. Igaz a neten is rengeteget kutatok és itt tőletek igen igen sokat tanulok hála Istennek.

ORION 2013.03.15. 16:17:25

Azt mondod igazam van?? Hát köszi.Járnak nálam Jehova tanúi magyaráznak itt nekem órák hosszat de ők nem így gondolják ahogy én azt mondják még sokat kell tanúlnom hogy rá jöjek a dolgokra. Itt meg olvasok róluk hogy még is mifélék. Velük kapcsolatban most már azt sem tudom hogy beszélgessek e velük egyáltalán.Itt még valakik félnek is tőlük.Hát ez megdöbbentő az én számomra itt olyan kedvesek.Igaz nem ismerem úgy őket mert a szomszéd faluból valók.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.03.15. 16:24:59

@ORION: Azért kedvesek, mert általában jó emberek. Ők nem tudják, hogy nem megfelelő dolgokban hisznek. Azt hiszik, hogy csak ők ismerik a Bibliát. Ezek az oldalak azért vannak, hogy a helytelen vallásgyakorlataikra felhívjuk a figyelmet

svtor 2013.03.15. 19:16:34

@ORION:

Nekem, a megadott link alatt lévő cikk lett, a Biblia után az első számú kiindulási pontom. Öt-tíz perc alatt végezni vele..néhány napig gondolkodni kell rajta (még önmagadat is jobban megismered általa).
www.apologia.hu/index.php/vallasok/tanacsok/74-vallasi-fogyasztovedelem

ORION 2013.03.15. 20:23:01

@svtor: Adjon Isten erőt egészséget!!Köszönöm a linket amit küldtél el olvastam nagyon érdekes és tanúlságos az biztos.Én a Református Egyháznak vagyok a tagja. De csak olyan szinten hogy fizetem az adót amit kell és hébe-hóba elmegyek templomba.Sajnos ez úgy van hogy itt a lényeg az hogy fizessem az adót hogy megyek-e vagy nem az aztás senkit nem érdekel.Ez az én szabad döntésem ha megyek úgy is jó ha nem úgy is jó!!Ebből a szempontból a Jehova tanúi viszont jönnek sűrven. 1 fél év alatt 8szor meg látogattak és prédikáltak nekem.Úgy tűnik fél év alatt több energiát fordítnak rám mint a saját egyházam 42 év alatt.De itt amit most olvasgatok rólunk JT hát enyhén szólva megdöbbentő.Amúgy meg református-nak születtem úgy is fogok meg halni.Most egy pár hónapja olvasgatom a bibliát rá jöttem hogy nem az én dolgom el dönteni hogy mit csinál jól az egyház vagy mit nem.Mivel ha 5 évben úgy 3 szor el megyek templomba úgy érzem nem nagyon szólhatok be a dolgaikba bár meg tehetném mert az adót azt mindig be fizetem hűségesen.

ORION 2013.03.15. 20:31:17

Bocs a helyes írási hibákért utólag vettem észre őket.Amúgy meg úgy látom hogy a Jehova tanúinál a HIT elhagyása az nagyon brutális dolog.Az őrtorony nagyon túl reagálja ezt a dolgot.(Hol is van a szabad akarat??)Én ha ki lépnék lehet észre sem venné a gyülekezet ha csak nem ki hírdetnék de akkor sem nagyon foglalkoznának vele.

svtor 2013.03.15. 21:17:24

@ORION: Nincs mit! Te már az egyik tanácsot magadtól is alkalmazod, veszed a fáradságot, hogy utána nézel a másik oldalnak is..., ha esetleg a Tanúk-felé akarnál egy picit szolgálni, akkor kérd meg őket, hogy pontról pontra, mondják el az álláspontjukat! Ne hívd fel a figyelmüket előre semmire sem, mert csak akkor fog működni a dolog...vedd fel a pókerarcot. :D Én már ezt egyszer végig játszottam, (igaz írásban) és két pontra nem kaptam választ... a csak nálunk üdvözülés, és a kritikus irodalom olvasása" "véletlenül" kimaradt...
Nem lehet könnyű, abban a helyzetben, amiben vagy, a saját egyházad le se sz@r, JT-k, meg kedvesek, rendesek de hamis tanokat prédikálnak...esetleg valami normális házi csoport nincs arrafelé?

svtor 2013.03.15. 21:25:11

@ORION: itt van még 3-4 videó is, amely felhívja a figyelmet bizonyos jelekre, amelyek elővigyázatossága intenek!

www.youtube.com/channel/UCCIOZXnDVwiNVayCDTX7Wyw

ORION 2013.03.16. 05:49:02

@svtor: Régen ugy 20 éve mikor megnősültem voltak ilyen kis összejövetelek fital házasoknak fiataloknak .Mostanában semmi ilyesmiről nem hallottam hogy lennének.Köszi az uj videókat megnézem őket.

ORION 2013.03.16. 06:09:00

@svtor: Az egzik videoban láttam mikor a pár hónapos kislánynak vért kell adni és a VÉN azt mondja az apának hogy reméli fertőzött vért kap.Hát testvér nekem mondta volna a VÉN nek is sok sok vérre lett volna szüksége hirtelen.De tényleg ez MEGDÖBBENTŐ.

ORION 2013.03.16. 06:12:47

@bornagain: Szuper ez a vicc kinek is van több esze a rabbinak vagy a gyereknek.

ORION 2013.03.16. 06:15:59

kicsit félreértettem a vicc elejét szóval okos a kis rabbi gyerek

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.03.16. 06:50:21

@ORION: Sajnos a népegyházaknak ez az egyik hátrányuk. Ellaposodott a közösségi életük és a hit életük. Ha valaki tevékeny keresztény életet akar élni, annak alaposan meg kell fontolni, hogy hova teszi le a voksát.

karecsi 2013.03.16. 17:54:45

@ORION: Szia ne haragudj, de miért is fizetsz te adót, csak nem akarod Istent lefizetni.

Canadien 2013.03.16. 19:46:10

@karecsi: Szia, nem Istent fizeti le, hanem az egyházat, annak is a képviseletét a papot, hogy kereszteljen, eskessen, temessen, feladja az utolsó kenetet, stb.
Egyszer a katolikus pap elkésett egy baráti partiról, a következő, mentséget hozta fel: bocs, dolgoznom kellett, volt egy temetésem, végre, már alig volt pénzem.

ORION 2013.03.17. 08:26:43

@karecsi: Adjon Isten erőt egészséget!!Nálunk a vezetőség megszabta hogy mennyi adót kell be fizetni évente fejenként.(A pap,a zsinat,a prezsbiterek,püspök).Ha esetleg el felejti valaki be fizetni akkor szólnak hogy gyerünk és fizesd be mert ha nem fizetsz akkor nem húzzák meg a harangot ha esetleg meg hal valaki a családból , nem temet el a pap, vagy esetleg még az is lehet hogy ki is zárnak.(Még eddig tuttomal senkitsem zártak ki nehogy én legyek az első). Nem tudom pontosan hogy a biblia szerint nem e önkéntes dolgok ezek. (Adónak anyit adok amenyit én magam jónak látok).

ORION 2013.03.17. 09:14:52

Jól látom??? Hogy néhány rövid kis bejegyzésem el tünt erről az oldalról?? Vagy lehet hogy nemjól emlékszem?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.03.17. 09:17:21

@ORION: biztos hogy nem tünt el. itt csak én moderálok,én meg nem szoktam. A hozzászólásaid mind itt vannak

ORION 2013.03.17. 09:24:47

@sefatias: Mások hozzá szólására gondoltam de lehet hogy valami másik részben van.

svtor 2013.03.17. 12:35:47

@ORION: igen, ez így történt...megerősíti a videó is, és a családfő megírta az egész történetet, amely a napokban lett megjelenítve a másik blogon, ebben is kiemelten hangsúlyozva van a fertőzött vérrel való fenyegetés.
Az egyik Tanú írta is nekem a videóm alatti kommentben, idézném: "Nem most jöttem le a falvédőről hogy ne tudjam megállapítani, egy ilyen történetből mi az ami igaz, és mi az ami fikció. Épp elég sztorit olvastam már (többnek utánna is jártam, egynek épp a napokban) hogy felismerjem azokat a visszatérő elemeket, amitől sántít az egész történet. Amúgy ugyanez a fickó egy másik vidinél is beszélt nagy hülyeségeket, de elképzelhetőnek tartom azt is ezt a történetet ő nem így adta elő, viszont mások a közönség számára "tetszetősebbé" alakították.."

Na az ő megjegyzését is lehet kommentelni... :D

A felháborodásodat megértem!

ORION 2013.03.17. 13:11:46

Akkor a tanu szerint valami igaz alapja mégis van a videónak.Kezdetnek nem rossz. Én simán el tudom hinni hogy az egész videó igaz.Minden felé vannak ehez a VÉN hez hasonló emberek.

karecsi 2013.03.17. 20:06:46

@ORION: Úgy értem, ha nem vallasz egyet velük akkor miért foglalkozol velük.

ORION 2013.03.18. 06:42:20

@karecsi: kikre gondolsz konkrétan. Ha a reformátusokra akkor én eggyet vallok velük HISZEK ISTENBEN JÉZUS KRISZTUSBAN,ÉS AZ ÖEÖK ÉLETBEN .Ha a Jehova tanuira gondolsz akkor az itt olvasottak alapján már magam sem tudom , de eddig sokat tanultam tőlük is a bibliából bár beszégetéseink során sok vita volt közöttünk.A következő látogatásukkor megmutatom nekik ezt az oldalt. A két utolsó látogatáskor az egyikük VÉN volt. Remélem jönni fog.Nagyon érdekelne mit szól az itt látottakhoz.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.03.18. 06:48:05

@ORION: hát az engem is :DDD

Azért azt hozzátenném, hogy Jehova Tanúitól is sokat lehet tanulni. Főleg a biblia megismerése és hirdetése iránti elkötelezettségüket, valamint a közösségi életben való odaadásukat. Az egy más kérdés, hogy van egy pont ahol ez az egész félresiklik,de azok a Tanúk,akik később más gyülekezetben kötnek ki, és megőrzik ezt a hozzáállásukat, azok hasznos tagjai lesznek az új közösségüknek, és gyakran húzóerők a hozzáállásuk miatt

ORION 2013.03.18. 07:23:34

@sefatias: Eggyet értek veled sok pap bibliai tudása messze elmarad például sefatias tudásától és hitétől.

ORION 2013.03.18. 07:32:03

Annyit mint itt tetőled testvérem még senkitől sem tanultam a bibliával kapcsolatban szépen megmagyarázol mindent szóval nagyon szépen köszönöm

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.03.18. 07:33:05

@ORION: Nehogy azt hidd. Akikkel eddig beszéltem, azok mellett csak vigyázban állhatok.Én inkább érzek, mint tudok :)

ORION 2013.03.18. 07:37:54

Meg ez a rengeteg nagyon érdekes hozzászólások a többiektől. Ez annyira érdekes, hogy csak olvasok meg olvasok a fiaimat nem engedem a kompjuter elé ülni. Már ugy néznek rám mint Lenin a Burzsuáziára! Szóval ez nagyon jó.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.03.18. 07:40:52

@ORION: :DDDDD

Olvass csak. Bizony néha a kommentek jobbak,mint a poszt

karecsi 2013.03.18. 19:15:36

@ORION: Ha egyet vallasz velük akkor no coment.

ORION 2013.03.26. 09:02:26

Adjon Isten erőt egészséget!! Fentebb írtam hogy ha jönnek a JT nálam meg mutatom nekik ezt a blog-ot. Vasárnap meg látogattak De sehogysem bírtam őket rá venni arra hogy jöjenek be és olvasgassunk egy kicsit a kompjúter előtt. Teljesen el zárkóztak ettől.Felfoghatatlan. Mondom nekik ha hazugság akkor észre kell hogy vegyétek magyarázzátok meg nekem. Hameg mind igaz mivel hogy tiszta bibliai idézetekről van szó akkor ti gondolkozzatok el rajta.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.03.26. 09:05:10

@ORION: ez várható volt. Csak olyanokkal szeretnek beszélgetni,aki kevésbé ismeri a bibliát, illetve nincs határozott elképzelése Istenről. Minden mástól elzárkóznak

ORION 2013.03.26. 09:09:06

Felhoztam a témát Jézus=Isten vagy angyal. Innen a blog-ról idéztem nekik egy pár kérdést.(Miért imádják az Isten minden angyalai őt?? Ha nem Isten. Vagy akkor az angyalok bálványt imádtak??) A 3madig 4 edik ilyen kérdés után minden féle verseket akartak nekem olvasni innen-onnan. Most először ők voltak zavarba nem én. Szóval tesókáim itt nektek tökéletesen igazatok van mindenben. Úgy veszem észre!!

ORION 2013.03.26. 09:20:39

Mondom nekik: A te trónusod örökké megáll, ó Isten. (Zsidó levél). Látjátok itt már nincs vita az Atya mondja a fiúra ó Isten. Úgy tűnt hogy úgy néznek rám mint Káin az Istenre. És csak azt kérdezgették hát akkor 2 Isten van, 2 Isten van?? Mondom úgy ám. "Én és az Atya egy vagyunk, mondá Jézus." Szóval tesókáim eddig ez volt a legtöbbet mondó beszélgetés velük.

ORION 2013.03.26. 09:24:27

Most már még az is lehet hogy le mondtak rólam. Nem jönnek többet.

ORION 2013.03.26. 09:27:04

De most tesókáim őszintén kérdezem, olvassák minden nap a bibliát. Hogy a fenébe nem veszik észre ezeket a dolgokat?? Ez teljesen érthetetlen az én számomra.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.03.26. 09:27:12

@ORION: :D Lehet. gondolkodó emberrel nem tudnak mihez kezdeni

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.03.26. 09:29:05

@ORION: nehéz ezt elmagyarázni. Tudod a tanult dolgokat mindennél fontosabbnak tartják, és meg vannak győződve, hogy csakis ők ismerik a Bibliát. Ezért ha valamit nem értenek, akkor az csakis azért lehet, mert vagy bennük van a hiba, vagy pedig Jehova még nem akarja, hogy értsék

svtor 2013.03.26. 10:07:07

@ORION: Szia! Amiről te is írsz, azt én is elmondtam nekik...természetesen nem fogadták el! Indokuk: a 9-es vers "TÁRSAID" felett szó volt...,amiből a JT-ék továbbra is úgy gondolják, hogy Jézus egy angyal, akit angyaltársai fölé emelt az Atya!!! Ez a társai szó, mit jelenthet, mert bevallom, hogy rajtam is kifogott???

Ámde a Fiúról így: A te királyi széked óh Isten örökkön örökké. Igazságnak pálcája a te országodnak pálcája.
9
Szeretted az igazságot és gyűlölted a hamisságot: annakokáért felkent téged az Isten, a te Istened, örömnek olajával a te TÁRSAID felett.

ORION 2013.03.26. 13:20:07

Mikor János le borúl az angyal előtt aki diktálja a jelenéseket azt mondja az angyal: jújjj gyorsan álj fel nem szabad csak az Istent imád. Akkor ha Jézus angyal lenne ő is ezt mondta volna szerintem!! De mivel ő Isten ez magától érthetődik ezért el fogadja hogy leborúlnak előtte és imádják az emberek és az angyalok.

ORION 2013.03.26. 13:26:31

Tesókáim volna egy nagy kérésem az óriásokról kellene egy kis információ. Merre találom ezt meg a bibliában?

ORION 2013.03.26. 13:31:57

Azt írod hogy a JEHOVA (ABBA) nem akarja hogy értsék. Miért gondolják azt hogy az Isten azt akarja hogy ők valamit ne értsenek?? Ez fúrcsa egy kicsit számomra. Én szerintem az Isten azt akarja hogy értsék meg mi a helyzet.

svtor 2013.03.26. 13:35:56

@ORION: biblia.hit.hu/bible/search/kw/%C3%B3ri%C3%A1sok/21/0/1/1/0

Használd a programot... keresett kifejezéseknél beütsz egy szót vagy szavakat, és kidobja rá a verseket!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.03.26. 13:52:29

@ORION: Azért nem akarja, hogy értsék, mert abban hisznek, hogy az igazság fokozatosan tárul fel. Tehát ha valamit nem értenek, az azért van, mert még nem jött el az ideje annak, hogy megértsék

ORION 2013.03.26. 17:43:51

kösz a programot már böngészem is.

svtor 2013.03.28. 12:41:44

@sefatias: téged is kérdeznélek,Oriontól nem kaptam rá választ:
"Szia! Amiről te is írsz, azt én is elmondtam nekik...természetesen nem fogadták el! Indokuk: a 9-es vers "TÁRSAID" felett szó volt...,amiből a JT-ék továbbra is úgy gondolják, hogy Jézus egy angyal, akit angyaltársai fölé emelt az Atya!!! Ez a társai szó, mit jelenthet, mert bevallom, hogy rajtam is kifogott???

Ámde a Fiúról így: A te királyi széked óh Isten örökkön örökké. Igazságnak pálcája a te országodnak pálcája.
9
Szeretted az igazságot és gyűlölted a hamisságot: annakokáért felkent téged az Isten, a te Istened, örömnek olajával a te TÁRSAID felett.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.03.28. 13:44:37

@svtor: Ez jó kérdés. Én még nem foglalkoztam ezzel, de utánajárok ahogy tudok. Persze hozzá kell tennem, hogy bár a niceai hitvallást vallom, a háromság kérdésében nem úgy foglalok állást, mint az átlag háromsághívő. Sok kérdésem van, amit nem igazán tud a háromság megnyugtatóan megválaszolni. Bár annyira nem is igénylem. Az isteni létmód pontos megértését nem tartom üdvkérdésnek

ORION 2013.03.29. 08:10:21

@svtor: Adjon Isten erőt egészséget mindenkinek!! Jézus az egyszülött Isten. A TÁRSAI neki nem az angyalok hanem az emberek,mi vagyunk. Az angyalok azok szolgáló teremtmények. Minket így nevez: testvéreim, Atyámfiai, barátaim. Én ezt úgy fogom fel hogy ő a leg idősebb testvérünk és vigyáz ránk kicsikre,fiatalokra (Itt vagyunk én és a gyermekek. Zsidó levél.) Hát valahogy így gondolom el, hogy a te Istened fel kent örömnek olajával a TÁRSAID felett. (Pl: Egy családba megbízza az Apa a leg idősebb gyereket hogy vigyázzon a kicsikre. Vagy is az idősebb gyerek a kicsik felett áll. Parancsol nekik,vigyáz rájuk.

ORION 2013.03.29. 08:30:53

ÉN MONDOTTAM: ISTENEK VAGYTOK TI ÉS A FELSÉGESNEK FIAI TI MINDNYÁJAN.Zsolt.82,6.

karecsi 2013.03.29. 19:48:25

Ezekben a versekben, ki beszél,és kihez: 82 Isten ott áll az isteni Fenség gyülekezetében,
Az istenek között ítél:
 2 „Meddig ítéltek még igazságtalanul,
És bántok részrehajlóan a gonosszal? Szela.
 3 Szolgáltassatok igazságot az alacsony sorúnak és az apátlan fiúnak,
Igazul ítéljétek az elnyomottat és a szűkölködőt!
 4 Mentsétek meg az alacsony sorút és a szegényt,
Szabadítsátok meg őket a gonoszok kezéből!”
 5 Nincs ismeretük, és nem értenek,
Sötétségben járnak;
A föld alapjai mind inognak.
 6 „Én azt mondtam: »Istenek vagytok,
És mindnyájan a Legfelségesebb fiai.

ORION 2013.03.30. 06:21:00

Adjon Isten erőt egészséget%!!!Felelé nekik Jézus: Nincs é megírva a te törvényetekben. Én mondám: Istenek vagytok. Ha azokat isteneknek mondá akikhez az Isten beszéde lőn, (És az írás nem felbontható). Arról mondjátok é ti, kit az Atya megszentelt és elküldött a világra: káromlást szólsz, mivel hogy azt mondám.Az Isten Fia vagy. Tesókáim mi mindannyian Isten fiai vagyunk!! Azt mondja Jézus ti nem e világból származtok.

ORION 2013.03.30. 06:31:31

azt mondám az Isten Fia vagyok kihagytam a vagyok szóból az ok ot jános ev.10.34-35-36.

ORION 2013.03.30. 06:41:00

A megszentelő is és a megszenteltek is egytől származnak (Istentől) mondá Jézus.

ORION 2013.03.30. 06:48:22

Én most le jöttem ide a földre tékozolni most itt jól ki tékozlom magamat aztán mikor a testem be dobja törölközőt és le megy vissza a porba a lelkem megy vissza Istenhez aki adta.(Prédikátor). Tudom hogy Atyám ott vár a menyben engem az ő tékozló fiát!!
süti beállítások módosítása