"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

Kid neked egy "hitehagyott"?

2012/07/27. - írta: sefatias

Hogy kik is a hitehagyottak? Az elmúlt hetekben nagyon foglalkoztatott ez a kérdés. Elsősorban azért, mert Jehova Tanúinak helyi gyülekezete most már hivatalosan is hitehagyottnak tekint engem, pedig még egyszer sem beszéltek velem a hitnézeteimről, tehát fogalmuk sincs, hogy miben hiszek. Az előző postomban világosan látható, hogy Jehova Tanúinak igen sajátságos, mondhatni írásellenes véleménye van a hitehagyásról. És azt is elmondhatjuk, hogy az egyházak közül talán nekik a legfontosabb ez a kérdés. De vajon miért? És miért tartják olyan fontosnak, hogy a gyülekezet tagjait távol tartsák a saját szabályaik szerint, hitehagyottnak minősíthető személyektől? Nézzük sorba ezeket a kérdéseket.

Mitől válik valaki hitehagyottá?

Természetesen ez a kifejezés, már évszázadok óta része a magyar nyelvnek, és megvan a maga értelmezése. Minden egyház, de elsősorban a Katolikus, és Jehova Tanúi lefektetik azokat a szabályokat, amelyek alapján valakit hitehagyottnak tekinthet az egyház, és annak tagjai. Mikor alaposan utánanéztem a Bibliámban a hitehagyás, hitehagyott kifejezéseknek, meglepődve tapasztaltam, hogy igazából ez a szó nincs is benne az újszövetségben. Az Újvilág fordítás ugyan egyszer használja a 2thessz 2:3-ban, de akkor is, mint jelenséget, ami az isteni ítélet előtti Antikrisztussal kapcsolható össze. és nem egy bizonyos embert jellemez hitehagyottként. Szintén furcsa számomra, az a tény hogy bár Jehova Tanúi nagyon alapos szabályozással rendelkeznek a hitehagyás, illetve a hitehagyottak felismerésére, és azoknak kiközösítésére, valójában az újszövetség nem is foglalkozik ezzel a kérdéssel. Ahol azokat a bűnöket sorolja fel, amelyek a kiközösítést vonhatják maguk után, egyszer sem említi meg Pál a hitehagyást. 1Kor 5:9-11; Galata 5:19-21; Jelenések 22:15 Természetesen az újszövetségben lehet találkozni azzal a kifejezéssel, hogy szekták, vagy szektásodás, illetve azzal is, amikor valaki bizonyos dolgokban másként vélekedik, de ezek minden esetben, valami radikális változtatást eszközöltek a keresztény tanításon, és tanították, vagy megtűrték maguk között a helytelen tetteket, mint a paráznaság. Viszont arról is olvasunk, hogy Jeruzsálemből vezető férfiak mentek ki, hogy nyugtalanságot okozzanak, feldúlják a testvérek hitét. Ám nincs szó arról, hogy ezek a férfiak bármilyen megrovásban részesültek volna, Vagy voltak, akik azt tanították, hogy már megtörtént a feltámadás, de nem olvasunk arról, hogy kiközösítették volna őket. És még sorolhatnánk azokat az eseteket, amelyek főleg Pál életében játszottak szerepet. Tehát a pontos ismerettől történő elhajlást, bár nem tekintették helyesnek, nem tartották kiközösítésre méltó bűnnek, hanem igyekeztek emberi módon rendezni. Ma Jehova Tanúi számára az általuk tanított ’bibliai igazságoktól’ történő legkisebb elhajlás is hitehagyásnak számít. Az előző postban olvashatjátok a véneknek szóló irányelveket, ahol is egyértelműen leírják, hogy nem a bibliával összeegyeztethetetlen tanításokat tartják hitehagyásnak, hanem a saját bibliamagyarázatuktól eltérő tanításokat. Magyarán hiába hiszel olyan dologban, ami számodra egyértelműen kiolvasható a Szentírásból, és azzal teljesen összhangban van, ha az nem illik bele a Hű és értelmes rabszolga bibliamagyarázatába, akkor hitehagyott vagy. Még akkor is, ha a hited ugyanúgy megmaradt, csak épp az ismereted nőtt.

Összefoglalva: Akkor válsz hitehagyottá, ha többet olvasod a Bibliát, mint az őrtornyot, és jobban hiszel a Bibliában olvasottaknak, mint az őrtoronyban felkínált szellemi tápláléknak. (Egyébként elképesztő, hogy a Társulat tanításai milyen gyenge lábakon nyugszanak, és mégis hittem benne.)

Kik a hitehagyottak?

Hát ez nagyon érdekes kérdés. Kik alkotják ma azt a csoportot, akiket hitehagyottnak lehet hívni? Érdekes, hogy nem azokat, akiket kiközösítettek, és utána istentelen életet élnek, elvesztve minden bizalmukat az Istenben. A szó igazából azt jelenti, hogy elhagyja a hitét. Ezzel szemben ezt a címet olyan emberekre alkalmazzák Jehova Tanúi, akik pontosan ugyanazt teszik, mint ők, és ugyanazzal az indítékkal. Azok az erős hittel rendelkező nők, és férfiak, akik ezeket a blogokat szerkesztik, vagy írják, fordítják a cikkeket, rengeteg időt, energiát, és pénzt ölnek ebbe a munkába. Szerintem néhányan kisegítő, vagy általános úttörői szinten teszik ezt. (szerintem én is). Az indítéknak pedig semmi köze a gonoszsághoz. Mindenki önzetlenül, a másoknak való segítségnyújtás céljából hozza ezeket az áldozatokat.

Összefoglalva: A hitehagyottak azok az úttörők, akik kitapossák neked az utat, és segítenek neked abban, hogy minél előbb megtaláld a saját utadat.

Miért fontos az egyháznak, hogy távol tartsa a híveit a hitehagyottaktól?

Ahogy említettem az előbb, Jehova Tanúi teológiája, hite nagyon gyenge lábakon áll. Az olyan fontos tanítások, mint 1914, a szent szellem általi kinevezés, a hű és értelmes rabszolga, Jézus személye, Úvf, és még sok más tanítás nagyon könnyen megcáfolható. Az exjt oldalakon ezer szemszögből megvizsgálhatod ezeknek a tanításoknak és az Úvf-nek a hibáit. Mivel odafent is tudják, hogy a volt tanúk milyen könnyen, és hatékonyan megcáfolják az Őrtorony tanításokat, és ez ellen képtelenek bármit is tenni, ezért csak azt a megoldást tudták választani, hogy a még bent lévőket elszigetelik a már kilépett tagoktól. Viszont az internet terjedésének köszönhetően, ma már könnyen hozzá lehet férni a kritikát tartalmazó anyagokhoz, és ezért rendkívül hatékonyan tizedelik meg a még aktív tanúk sorait az exek. Így hát most már egyre komolyabban odafigyelnek erre, és igyekeznek fenyegetéssel, a haláltól, és a kiközösítéstől való megfélemlítéssel kiharcolni azt, hogy ne olvassák ezeket a honlapokat. Persze én, aki látom a napi forgalmat, látom, milyen sokan kikukucskálnak a tiltás ellenére is és olvassák az egyház tanításait kritizáló írásokat.

Tehát kedves testvér, kik neked az egyházad által elítélt hitehagyottak?

A barátaid! Akik sokat fáradoznak azért, hogy neked már sokkal könnyebb legyen az igazság felismerése, mint nekik, nekünk. Bár így sem könnyű. De mi ott leszünk, hogy végig kísérjünk a szabadság felé vezető úton

28 komment
· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr364682100

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rágalmazás - „A démonok asztala” 2012.08.26. 12:52:18

Az Őrtorony szervezet erősen ellenzi a társulást azokkal, akik nem tartoznak a tagjai közé [1]. Ezen eljárásmódjuk támogatásához gyakran idézik a 1Korintusz 15:33 versét, amely az Őrtorony bibliájában a következőképpen hangzik: "Ne vezessenek félre t...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

küzdős 2012.07.27. 16:49:35

Érdekes dolog ez a hitehagyott téma. A magam részéröl minden alkalommal, amikor vének ezt a szót használják a másként gondolkodókra, próbálom helyre igazítani őket. Nem kell hozzá nagy agy, hogy a szó jelentése világos legyen. Az, aki elhagyta a hitét Istenben, Jézusban, a megváltásban, az hitehagyott.
Azok az emberek, akik számukra idegen anyagok, mivel nem a megszokott séma szerint dolgoznak, zavaró tényezőkké válnak, ellenük egyböl védekezniük kell, próbálják körbevonni, elszeparálni őket, mivel a homokszem bekerült a gépezetbe, ami csak bajt okozhat. Az idegen test egy szennyeződés, vagy szemét, ami értéktelen, csak a gondot okozza.
Eszembe jutott erröl az, mi lesz az ilyen homokszemcse sorsa Isten kezében.
Gondoljunk arra, mi történik akkor, amikor egy tengeri kagylóba kerül be az idegen, irritáló homokszem és nem tudja eltávolítani magábol. A kagyló védekezik ellene és bevonja egy speciális anyaggal a szemetet, hogy ne érezze a kellemetlenséget. Minél több ideje van erre, annál vastagabban lesz létre hozva a bevonat, ami nem más, mint az igazgyöngy, amit rengetegen keresnek és mivel rendkívül értékes, nagy az öröm, ha rátalálnak.
Talán a szervezet védekezik az irritáló egyénekkel szemben, de nincsenek is tisztába azzal, hogy akaratukon kívül igazi, drága és értékes keresztényeket termelnek. Szellemi igazgyöngyöket, akiknek korábbi nevük hitehagyott volt.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.07.27. 16:55:22

@küzdős: idefigyelj öreg!!! Ettől a kommentedtől még a szőr is felállt a hátamon. Tesó!! Ezt kegyetlenül jól megfogalmaztad! Köszönöm!

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2012.07.27. 17:40:35

>>" Így hát most már egyre komolyabban odafigyelnek erre, és igyekeznek fenyegetéssel, a haláltól, és a kiközösítéstől való megfélemlítéssel kiharcolni azt, hogy ne olvassák ezeket a honlapokat."<<

Bár nem a legbarátságosabb, de ez az ingyenreklám is hasznos!
Még én is tapasztalom a forgalom-növekedést, pedig én már csak a háttérben írogatok!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.07.27. 17:44:21

@Zsolt520: Nekem is megugrott a látogatottságom az elmúlt héten. szerintem a kongresszusok a reklámhordozók

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.07.27. 17:45:16

@sefatias: lehet hogy valaki ott sétált sefatias.blog.hu polóban

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2012.07.27. 18:10:16

@sefatias:

Lehet,hogy a stadionok előtt szendvicsemberek sétálgattak....? [;-<))

szehenza 2012.07.27. 18:20:19

miért nem látják ezt a tanúk is...szerintem több hitehagyott van a szervezetben, mint itt!
Jó ez a post is. grat!

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2012.07.27. 19:09:09

Jó a cikk Sefa. Vagyis ha már valaki végigjárta a teokratikus létrát, akkor akár hitehagyott is lehet...

Kűzdős gondolatából én is írtam egy cikket nemrégiben:
eletazortoronyutan.blogspot.hu/2012/06/rejtett-kincseink.html

sz.zoli25 2012.07.27. 19:55:13

Ott a pont...Nézőpont kérdése az egész.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.07.28. 09:00:13

Teganap egy bizonyos ügyben beszélni szerettem volna a vénekkel. Mikor a megbeszélt időben ott voltam a randin, akkor két vén közölte velem, hogy a vének testülete úgy döntött, hogy ezentúl nem kaphatok a kiadványokból, és akármit is akarok nem beszélgetnek velem, csakis a visszafogadásomról. Szóval a vének megbüntettek valamiért, és nem kaphatok kiadványt. Igaz eddig sem kaptam, de mivel a társulat honlapjáról ingyenesen letölthető, az összes létező kiadvány, ezért ez a szigorú fegyelmezés kissé nevetségesnek tűnik. Ráadásul el se mondták , hogy miért. Egyébként az a vén közölte ezt velem kiméletlen stílusban, akit én tanítottam, és aki hónapokon keresztül járt a nyakamra, hogy ingyen újítsam fel a második lakását, mert az elsőt ki akarják adni albérletbe, és gyorsan költözniük kell. Én bár nagy munka volt, és sok mindent fel kellett áldoznom(pl családi békét) mégis ingyen, többszázezer forint értékű munkát adtam neki ajándékba. Vajon a testvérem érzi magában ezt a furcsa ellentmondást?

Bumbumöcsi (törölt) 2012.07.28. 11:53:59

@sefatias: Ugyan miért fáj az valakinek, hogy kaphatsz a kiadványokból? Ez már nem is büntetés, hanem megalázás. Felment bennem a pumpa.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.07.28. 11:55:12

@bumbumöcsi: szerintem is inkább a megalázás volt a cél. Egyébként én is jártam már úgy mint te

küzdős 2012.07.28. 18:25:50

@sefatias: A királyságterembe mindenki bemehet, még te is, aki hitromboló vagy számukra és vehet a kiadványokbol. Ezt nem tilthatják le, nincs hozzá joguk.
Egy kiközösítettet is úgy enged el a bírói bizottság, hogy a gyülekezetbe járást és a kiadványok olvasását javasolja a felgyógyulás miatt.
Én azt válaszoltam volna nekik, hogy ha nem adtok ti, akkor majd a kukákbol kiveszem, az tele van vele.

küzdős 2012.07.28. 18:28:31

@bumbumöcsi: Mekkora büntetés és megalázás az,hogy eztán nem kenegetnek be szarral. A közveszélyes munkakerülőt azzal büntetik, hogy eztán nem dolgozhat!

Rovarölő 2012.07.29. 13:09:28

ÁÁÁÁHHHH!
Idáig örültek, ha meg tudtak szabadulni a csomó papírtól, most meg nem adoooom, ez disznósajt!
Ekkora barmokat! Nekem se adnának? Ki kéne próbálni. Venni sem lehet, az talán enyhítő körülmény. Ez óóóóriásiiii!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.07.29. 13:11:07

@Rovarölő: menj és kérdezd meg. én nem tudom hogy miért nem kaphatok. nem magyarázták meg, csak közölték

Mark Tailor 2012.07.29. 13:22:22

@sefatias:

Mert biztos rájöttek, hogy felhasználod a háttértevékenységedben.

Rovarölő 2012.07.29. 13:34:14

@Mark Tailor: Ez hülyeség, fent van az interneten a honlapjukon minden, le lehet tölteni. Egyszerűen majom népség, ahogyan a küzdős írta,micsoda büntetés ez? Ekkora barmok!

Mark Tailor 2012.07.29. 13:45:21

@Rovarölő:

Vagy lehet hogy csak így érezteti a gyülekezet,hogy tudják a megjelenései indítékát, és hogy tudnak a háttértevékenységéről.

Ha meg letölthető, miért problémázik rajta ? Valami odaköti ? Mi ?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.07.29. 13:58:06

@Rovarölő: az még hagyján. De eddig sem adtak egy darabot sem. nekem onnan van kiadványom, hogy letöltöm a netről

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.07.29. 14:01:05

@Mark Tailor: nem problémázok, csak azért irtam le, hogy mindenki lássa milyen nevetségesek. Ha pedig tudják hogy mi az indítékom, amit ugye senki nem tud csak az Isten, akkor az azt jelenti, hogy olvassák a blogomat. Persze ebben biztos vagyok :) pedig ez csúnya bűn. Pont erről beszélt ma az elnöklőfelvigyázó

küzdős 2012.07.29. 16:21:31

@sefatias: Innen is üdvözlök minden vént, kisegítőszolgát és hírnököt, akik személyesen is olvassátok ezeket a blogokat. Kedves testvéreim én még szólíthatlak így titeket, el ne hanyagoljátok ezt a jó szokásotokat.
Bár azok a vének, akik nem akarják, hogy az életadó szellemi táplálékuk eljusson a bűnösökhöz, azok jól teszik, ha Jézus példáit próbálják utánozni, aki azt mondta, nem az egészségeseknek van szüksége orvosra, hanem a betegeknek.
Itt ebben a szervezetben a "betegek" gyógyuljanak maguktol, az orvosok nem ismerik a gyógymódot, vagy ha ismerik is nem merik megközelíteni a beteget, nehogy ők is elkapják ezt a szörnyű tünetet, pedig ez a fajta kór nem agysorvadást eredményez, sőt fokozott agyi tevékenységgel jár. Igaz, hogy ezt meg nem tudják követni.
Barátom, a mai tárgyalásodon odaadta belove a pénzt az írásaidért, vagy csak elküldte az elnöklővel?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.07.29. 16:27:10

@küzdős: sajnálattal látom, hogy itt már jézus tanításainak nyoma sincs. Ma beszéltem három vénnel. Azt látni kellett volna.. tudom hogy olvassák ezt. szégyen. sajnos nem tudok mást mondani. Szégyen, gyalázat ez az öntelt gőgös viselkedés. Ma én vittem őket a kisterembe. Csak megalázva hallgattak, mert tudták hogy igazam van!

küzdős 2012.07.29. 16:48:27

@sefatias: Helyes, szorongatni kell őket, ne legyen egy pillanatnyi nyugalmuk se, látniuk kell, hogy hátrányban vannak az ismeret tekintetében. Jó, ha mindenütt látják a szellemi ajándékok, hogy mire is képesek.

Bumbumöcsi (törölt) 2012.07.29. 20:37:28

Kedves Sefatias! Én is nagyon kíváncsi vagyok a történtekre!!!

reboot (törölt) 2012.07.30. 09:56:45

@Mark Tailor: szerintem inkább sima genyóskodás... ha a jw.org-ról letölthető, akkor ők miért is nem adják oda? felülbírálják az előljáróikat, beelőzik jehova égi szekerét? ők jobban tudják, mint a vezető testület?

1 vagy hülyék és ezt gondolják
2 genyók

:)
süti beállítások módosítása