Az újjászületés Jehova Tanúi számára egy teljesen idegen téma. Igazából soha nem foglalkoznak vele, pedig Jézus ezt mondta:„Bizony, bizony mondom neked, ha valaki újra nem születik, nem láthatja az Isten királyságát.” Hogy mennyire komolyan kell venni az újjászületést azt kihangsúlyozza a Jézus és Nikodémusz további beszélgetése:
"Nikodémusz így szólt hozzá: „Hogyan születhet meg az ember, amikor már öreg? Talán bemehet másodszor is az anyja méhébe, és megszülethet?” Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony mondom neked, ha valaki nem születik víztől és szellemtől, nem mehet be az Isten királyságába. Ami a testtől született, az test, ami pedig a szellemtől született, az szellem. Ne csodálkozz azon, hogy azt mondtam neked: újra kell születnetek." (János 3: 1-8)
Az újjászületés számomra is érdekes téma. Igazából ezen a helyen kívül nem emlékszem, hogy bárhol meg lenne említve az újjászületés, ezért nehéz meghatározni, hogy mi is ez. Viszont Jézus szavaiból egyértelműen kiderül, hogy nem elhanyagolható kérdés. Az Őrtorony ritkán foglalkozik vele, mivel csak a felkenteknek tartott keresztényeket tartja újjászületettnek. De még az ő újjászületésükről sem tudunk semmit. Ha az Őrtorony húsz évente egyszer felhozza a témát, akkor is elsősorban a többi egyház szélsőséges nézeteit ócsárolja az újjászületésről. (mint általában minden témában)
Néhány hónapja részt vettem egy evangéliumi keresztény gyülekezet összejövetelén, Előtte hosszasan beszélgettem a gyülekezet lelkipásztorával, aki ajánlott nekem egy könyvet. Természetesen a könyv, és az író neve nekem semmit nem mondott, ám a beszélgető partnerem előéletét ismerve (Itt megismerhetitek: http://divinity.szabadosadam.hu/ ), tudtam, hogy bízhatok a könyvben. Nagyon könnyen olvasható, és érthető a könyv. Ajánlom mindenkinek, aki Jehova Tanúit elhagyva továbbra is szeretne keresztényként többet megismerni Istenről, és a Bibliáról. Az író John Stott akit az evangéliumi mozgalom egyik legjelentősebb képviselőjének tartanak. ( ITT és ITT olvashatsz róla). A könyv címe pedig: Egy az Úr, egy a hit. Ha valaki szeretné, akkor a Harmat kiadónál megrendelheti.
Visszatérve az újjászületéshez, ebben a könyvben találtam egy kiegyensúlyozott írást róla. Néhány hónapja egy internetes fórumon nagy port kavartam, mivel az újjászületésről más volt a véleményem, mint az ott rendszeresen kommentelő az újjászületés élményét egy eufórikus, Pál damaszkuszi megtéréséhez hasonló, fantasztikus, kitörő élménynek nevezték. Én a bibliai ismeretemmel összhangban kissé visszafogottabban nyilatkoztam erről, és nem is tetszett a többieknek. John Stott könyvében azt az álláspontot találtam meg, ami a legközelebb áll az enyémhez. Bár be kell vallanom, hogy ez az első "'hivatalos" írás az újjászületésről, amit olvastam.
Most pedig olvassátok el a könyv erről szóló részét. Köszönet Trifenának, amiért bemásolta.
_________________________________________________________________________
A keresztény kezdetek
Néhány keresztény történész és magyarázó -ahogyan azt már láttuk- úgy tartja számon a „megtérést” és a „megtérés-tant”, mint az evangelikál hit egyik fő jellemzőjét. Sőt, néhányan „evangelikál megtérési élményről” beszélnek, mintha ennek lenne egy klasszikus megjelenési formája – feltehetőleg olyan, mint Saulé a damaszkuszi úton -, amelyhez mindenkinek igazodnia illik. Ezt határozottan elutasítjuk. Bár minden igazi megtérésnek része valamilyen személyes találkozás Jézus Krisztussal, Saul megtérésének jó néhány olyan vonása van, (mint például a vakító fény, a földre esés, és az arámi nyelvet beszélő, hallgató hang), amelyek egyediek.
A keresztény kezdetekkel kapcsolatban tudatosan jobban szeretek az evangéliumi hit lényeges vonásaként újjászületésről beszélni, mint megtérésről. Bár a kettő egybe eshet, mégis alapvetően különböznek abban, hogy a megtérés emberi cselekedet (bár csak Isten kegyelmének engedve válik lehetségessé), míg az újjászületés teljesen Isten munkája. A megtérés azt fejezi ki, hogy elfordulunk a bűntől és a bálványimádástól, amit bűnbánatnak nevezünk, és egyben odafordulunk Isten és Krisztus felé, amit hitnek nevezünk. ennek eredménye az az egyenlet, mely szerint bűnbánat plusz hit egyenlő megtérés.
Az újjászületés vagy újonnan születés azonban különbözik ettől. Sajnos ez a kifejezés az utóbbi időben kissé banálissá vált, különösen az Egyesült Államokban, úgyhogy most már számadatok jelennek meg azokról, akik „újjászületett kereszténynek” vallják magukat. A születés metaforája azonban jó néhány fontos meglátást tesz lehetővé, amelyek segítenek a helyes megértésben.
1. Először is, az újjászületés Isten munkája. A lelki születéssel ugyanaz a helyzet, mint a testi születéssel: soha senki sem szülte meg önmagát. Az újjászületést nem mi magunk hozzuk létre. Az újjászületés tehát nem csupán erkölcsi megújulás, bár azt is magával Abban a bizonyos, Nikodémussal folytatott éjszakai beszélgetésben Jézus kétszer beszél az anóten születésről. Ez a határozószó a görögben vagy azt jelenti, hogy „kezdettől fogva, újra”, vagy azt, hogy „felülről” (Jn 3:5-8)
2. Másodszor, a születés metaforája azt is jelzi, hogy az újjászületés váratlan. Mert bár az emberi születést kilenc hónapi várandósság előzi meg, és a felnőtté válásig évekig tartó fejlődés követi, maga a születés többé-kevésbé hirtelen történik. Ugyanez a helyzet az újjászületéssel. Lehet, hogy hónapok előzik meg, amelyek során a Szentlélek meggyőz a bűnről (Jn 16:8-11), nyugtalanítja a lelkiismeretet (lást ApCsel 26:14), és megvilágosítja az elmét. És a keresztény növekedés sok éve követi majd. Maga az újjászületés (az átmenet a halálból az életre) azonban hirtelen történik.
3. Harmadszor, az újjászületés nem feltétlenül tudatos megtapasztalás, bár egyesek számára az. A megtérés, a megfordulás folyamata valószínűleg tudatos, de az a pillanat, amikor isten életet lehell belénk, nem ilyen. A születés metaforája ezt is mutatja. Nem voltunk tudatában saját születési élményünknek. Ha a szüleink nem mondták volna el nekünk, akkor ne tudnánk a születésnapunkat; annak idején nem voltunk tudatában annak, hogy mi történik. Ehhez hasonlóan sok keresztén nem tudja a lelki születésnapját.
4. Negyedszer, az újjászületés nem azonos a keresztséggel. a két dolog közé egyenlőségjelet tenni olyan hiba, amelyet gyakran követnek el katolikusok (anglikán és római katolikusok egyaránt), akik azt képzelik, hogy ha meg lettek keresztelve, akkor biztos, hogy újjászülettek.
Nos, a keresztség nagyon fontos. Maga Jézus szentesítette és parancsolta (Mt 28:19). Ezért az evangelikál keresztények nem értékelik alul a jelentőségét (és nem is szabadna így tenniük). Határozottan kiállunk azonban amellett, hogy a keresztséget nem szabad összetéveszteni az újjászületéssel. Hiszen ha Jézus Nikodémussal folytatott beszélgetése történelmileg megtörtént esemény (és mi hisszük, hogy így volt), akkor a „víztől és Lélektől születésre” való utalásával (Jn3:5) nem hivatkozhatott keresztény keresztelésre, hiszen az abban az időben még nem létezett. Valószínűbb, hogy János keresztségére és bűnbánatra való felszólításra utalt, hiszen abban az időben maga Keresztelő János is különbséget tett víz és Lélek között (Mt 3:11), az ő vízzel való keresztelése és Jézus Lélekkel való keresztelése között.
Így tehát, bár a keresztség az újjászületés jele (vagy „szentsége”), nem szabad összetévesztenünk a jelet azzal a dologgal, amit jelöl. Az újjászületés mély, belső, gyökeres változás, amelyet a Szentlélekvégez el az emberi személyiség belső zugaiban, és amely által új életet, új szívet és új kezdetet kapunk. A keresztség ellenében az újjászületés e belső és titkos valóságának látható és nyilvános megjelenítése.
Továbbá, a keresztség nem eredményezi automatikusan azt, amit jelöl. Az evangelikál keresztények visszautasítják az ex opere operato (vagyis mechanikus) megítélést mindkét evangéliumi szentség, a keresztség és az úrvacsora esetében. A keresztségnél a víz nem közvetíti az újjászületést, ahogy az úrvacsoránál jelenlevő kenyér és bor sem közvetíti Krisztus testét és vérét. Tény, hogy a Tridenti Zsinat kiközösítéssel sújt mindenkit, aki „azt állítja, hogy e szentségek nem közvetítik a kegyelmet… a bennük rejlő erő által (ex opere operato)”. Pedig épen ez az, amit állítunk. Ahogyan Richard Hooker ezt később megfogalmazta: „nem mindenki kapja meg Isten kegyelmét, aki megkapja kegyelmének szentségeit”. Hiszen ahhoz, hogy a szentségek javunkra szolgáljanak, arra van szükség, hogy „megfelelő módon” éljünk másokkal (lásd a XXVI. és XXVII. cikkelyek), „megfelelő módon” pedig azt jelenti, hogy „hit által”. Fontos, hogy a szabadegyházak és új gyülekezetek tagjai megértsék: az anglikán evangéliumi keresztények számára a keresztség (akár gyermekkeresztségről, akár felnőttek bemerítéséről van szó) híján van bármilyen hathatósságnak, ha nem kíséri hit. Nem ismerek mást, aki ezt kifejezhetőbben fogalmazta volna meg, mint James Ussher, aki 1625-ben lett Armagh érseke:
„ahogyan az idősebbeknek kiszolgáltatott keresztség nem hatásos, ha nem hisznek, ugyanúgy nem tudjuk előnyünkre felhasználni a gyermekkorunkban nekünk kiszolgáltatott keresztséget. amíg nem hiszünk…A keresztségben a kegyelem minden ígérete rám szállt és megpecsételtetett számomra, Isten részéről;de én csak akkor fogom ezek hasznát és jótéteményét bírni, ha megígérem, hogy a keresztségben Isten milyen nagy ajándékot pecsételt el számomra, és et valóságosan meg is ragadom hittel.”
Végül, mielőtt továbblépünk a keresztény kezdetektől, megjegyezzük, hogy amit Jézus a leghangsúlyosabban tanított Nikodémussal folytatott beszélgetésében, az az újjászületés elengedhetetlen szükségessége. Nikodémus zsidó volt (Isten választott népéhez tartozott), farizeus (istenfélő életet élt), vezető (a Szanhedrin tagja), tanító (művelt ember), és udvariasan és elismerően értékelte Jézus szolgálatát. Vallásos volt, erkölcsös, tanult és előzékeny. Mégis, Jézus neki mondta: „Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születnetek” (Jn 3:7).
Az evangéliumi keresztények mindig megpróbáltak hűségesek maradni Jézusnak ehhez a tanításához, és nem szűntek meg hangsúlyozni az újjászületés nélkülözhetetlenségét ahhoz, hogy meglássuk, illetve bejussunk Isten országába, és azt, hogy a keresztség nem helyettesítheti ezt.
__________________________________________________________________
A könyv egyébként számos más témával foglalkozik. Komolyan ajánlom olvasásra.
Az utolsó 100 komment: