„A vallások többségének alapvető igazsága, hogy az épp adott vallás az egyetlen „igaz út”, abban rejlik a végső igazság. Ezzel automatikusan maga alá rendeli az összes többi vallást, magát felsőbbrendűnek hirdetve. Úgy gondolom, hogy ezzel a magatartással azonnal meg is teremti az előítéletesség alapját – a hívő magát felsőbbrendűnek, a végső igazság birtokosának tartja. Lenézi más vallások hívőit, sokszor ellenségesen is viselkedik velük. Nem ritka, hogy jó kapcsolatban lévő emberek összevesznek azon, hogy melyikük vallása a jobb, az „igazabb” és próbálják meggyőzni egymást. A hívők a legtöbb esetben nincsenek is tisztában a másik vallás eszméivel, a másik hívőt, mint személyt pedig végképp nem ismerik. Egyszerűen csak egy sztereotip képet használva „leírják” a többieket.”(Wolf Emőke)

Ezeket a szavakat egy olyan fiatal nő írta le, akit gyermekkorában szigorú vallásos neveltetésben részesült, ám később felnőtt fejjel elfordult szülei vallásától. Szavai egyértelműen leírják a mai keresztény vallások közötti kapcsolatot. Vajon hogyan tekintenek a vallások (és egyelőre nem a hívők) a másik vallásra? Mindegyik vallásról elmondható, hogy valamiért jobbnak tartja magát, mint a másik. Valamit jobban csinálnak, jobban hisznek, jobban gondolnak, mint a többi vallás. Persze lehetne ezt cáfolni, hogy igenis vannak elfogadó vallások, és vannak, amelyek tiszteletben tartják a másik vallást. De az ilyen vallások vezetőihez is lenne pár kérdésem. Az egyik például az, hogy ha annyira elfogadják a másik vallást, akkor miért nem járnak oda? Miért nem egyesülnek azok a vallások, amelyeknek azonos a teológiája? Nemde azért, mert vannak apró nüánszok, amelyeket nem tudnak elfogadni? Az elmúlt hónapokban több egyházi vezetővel felvettem a kapcsolatot, és tettem fel nekik kérdéseket. Az egyik például pont a fenti kérdés volt. Vannak protestáns egyházak, amelyek közel azonos teológiával rendelkeznek, ám mégsem hajlandóak közösen járni Istentiszteletre. Erre egy nagyon jó példa az oroszlányi baptista gyülekezet, és az eredetileg baptista vallású lelkipásztorral rendelkező tatabányai golgota gyülekezet. Jó kapcsolatban vannak egymással, ismerik egymást. Az oroszlányi baptista gyülekezet rendelkezik egy saját imaházzal, ahová jobbára idősek járnak. Hol vannak a fiatalok? Egy fiatal család kivételével mind átjárnak Tatabányára a golgotába, akik bérelnek egy termet valahol. A baptista gyülekezetbe járó fiatal párnak többször mondták már, hogy hagyják ott az öregeket, és járjanak a sokkal fiatalosabb, pergősebb golgotába. De az senkiben fel sem merül, hogy miért ne járnának mindannyian egy helyre? Eszükben sincs ezen a dolgon változtatni, mert az övéké jobb. Persze már csak az a kérdés, hogy mi lesz velük, ha ők is megöregszenek. Magyarán azt lehetne mondani, hogy bár közel azonos a teológiájuk, a koruk, és a személyes igényeik miatt kirekesztik a közösségből az időseket, akiket magukra hagytak. Miért van ez?

És vajon hány olyan dolgot találnánk még, ami a vallások részéről kirekesztőnek tűnik? Nézzünk egy példát. Több olyan egyház van, amelyik a felnőtt keresztséget támogatja. Szerintem igazuk van. De mi van azokkal a magukat kereszténynek valló emberekkel, akiket pici gyermekkorukban kereszteltek meg? Ha egy ilyen ember szeretne egy olyan közösségbe járni, ahol felnőtt keresztség van, akkor elvárják tőle, hogy keresztelkedjen meg újra, az adott egyház keresztelkedési szokásai szerint. De vajon miért? Addig nem volt keresztény? Ha meg keresztény volt, akkor minek újrakeresztelni? Vagy ha az új vallás szerint a keresztelkedés, csak akkor érvényes, ha azt felnőttkorban a saját ceremóniájuk szerint végzik el, akkor nem is érvényes mondjuk a katolikus, református, evangélikus keresztség? És ha az nem érvényes, akkor azok az emberek, akiket gyermekkorukban kereszteltek meg, nem is számítanak kereszténynek? Vagy annak számítanak, de egy alacsonyabb kasztba tartoznak?

Vagy nézzünk egy másikat. Mondjuk, van egy pünkösdi karizmatikus gyülekezet, ahol a Szent Szellem ajándékai rendszeresen részét képezik az összejöveteleknek. (nyelveken szólás stb.) De mi van azokkal a protestáns gyülekezetekkel, ahol ez nincs jelen? Az egyik ilyen egyház egyik vezető tagja szerint ez azért van, mert ők még nem jutottak el a megértés azon szintjére, ahol ők vannak. Most akkor ezek szerint lehetséges az, hogy a keresztény vallásokat kasztokba soroljuk? Vagy éppen kirekesztjük, mert náluk nincs nyelveken szólás, vagy felnőtt keresztelés?

De nézzük a vallások egy másik, a személyes életünkre nagyobb hatással lévő tanításait. A vallások egyik fontos feladatuknak tekintik, hogy bizonyos kifejezéseket, szavakat maguk töltsenek meg tartalommal, azaz ők határozzák meg a szó jelentését. Nézzünk példákat. Mi számít házasságnak? Az egyik vallás szerint egy házasság csak akkor törvényes, ha azt az anyakönyvvezető irányításával a törvényeket, szabályozásokat figyelembe véve kötik meg, függetlenül attól, hogy van-e egyházi szertartás. A másik vallás szerint meg az a fontos, hogy az egyházi szertartás meg legyen tartva Isten előtt, mert addig nem számít házasságnak egy házasság, míg azt meg nem erősítik az egyház, és Isten előtt, függetlenül attól, hogy azt korábban már a polgármesteri hivatalban a szabályoknak megfelelően megkötötték. A harmadik vallás szerint a házasságok az égben köttetnek, ezért ha egy egymás iránt elkötelezett pár együtt él, kitartva egymás mellett, akkor az már házasságnak számít Isten előtt. Most akkor melyik az igazi jelentése a házasság szónak? Ugyanis ha az egyik egyház szabályait, szómagyarázatát vesszük figyelembe, akkor a másik egyház tagjai paráznaságban élnek. És fordítva.

És egyből jön a másik vitatott kérdés, hogy mi a paráznaság? Ez a szó szintén azok közé tartozik, amelynek a jelentését az vallások határozzák meg maguknak, és a saját magyarázatuk szerint döntik el, hogy mi számít paráznaságnak, és mi nem. Ezek után pedig a vallás tagjainak kapcsolatait a vallás nézete szerint ítélik meg, függően attól, hogy éppen mi a nézet erről. Míg az egyik vallásban paráznaságnak tekintik a házasság előtti kapcsolatot, addig a másikban nem. Viszont akkor megint kirekesztés történik, hiszen az egyház magyarázata alapján döntik el, hogy ki számít kereszténynek, és ki nem.

Ezeknek a szavaknak az egyéni értelmezése (keresztelkedés, házasság, paráznaság, és még sorolhatnánk) hozzájárul ahhoz, hogy emberek hitét, kereszténységét az adott vallás szabályai, nézete alapján ítéljük meg. Ám ha ennyiféle nézet van, akkor mi az az etalon, ami alapján ezt eldönthetnénk? Kié a jog e kérdésekben a fogalmak pontos meghatározására, és ezzel emberek személyes életének megítélésére? Ezek a kérdések, és a rájuk adott vallásos nézettől függő válaszok nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a vallások közötti nézeteltérések soha ne szűnjenek meg. Vajon melyik az a vallás, amelyik hajlandó lenne lemondani a saját státuszáról, hatalmáról, vagyonáról, azért, hogy Krisztus teste ne legyen ezer darabra széttépve. Ma úgy tűnik számomra, hogy a vallások egymás ellen harcolva igyekeznek Krisztus halott testéből minél nagyobb darabot kiszakítani maguknak. Közben meg észre sem veszik, hogy amiért küzdenek az csupán egy oszlásnak induló húsdarab. Hiszen ma nem Krisztus teste a lényeg, hanem a szelleme, ami még mindig él, és amit követnünk kellene. A vallások a saját státuszuk, hatalmuk, vagyonuk érdekében nem hajlandóak lemondani a szuverenitásukról, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a hívek, akik magukévá tették az adott vallás nézeteit, lenézzenek olyan embereket, akik más nézőpontot képviselnek, mint ők. A bevezetőben idézett Wolf Emőke jól megfogta a vallások közti civakodás lényegét. Elidegeníti egymástól az amúgy szinte teljesen ugyanazzal a hitrendszerrel rendelkező keresztényeket.