A keresztény anarchizmusnak igen csekély irodalma van magyar nyelven. Száz évvel ezelőtt sokan vallották ezt a nézetet, és jelentek meg írások erről, de azokat már lehetetlen beszerezni. Ezért is van nehéz dolgom, mert kénytelen vagyok sok apró mozaikból összerakni ennek a nézetnek a leírását, és néha finomítanom kell a korábban leírtakat. A most következő posztban megpróbálom pontosabban meghatározni a keresztény anarchizmust. Ez sokak számára furcsa lesz, mert tapasztalataim szerint elég sok olyan keresztény gyülekezet, vagy lelkipásztor  van ma Magyarországon, akik ezt vallják, anélkül, hogy tudnának róla.

Először is kicsit konkretizálom az anarchizmus fogalmát. Az anarchia szó görög eredetű, és szó szerint annyit jelent: uralom nélkül. A tájékozatlanok számára ez a szó káoszt jelent, és az anarchizmus politikai és vallási ellenfelei is igyekeznek jelentését eltorzítani. De a szó maga sosem jelentette a zűrzavart, káoszt, egyszerűen csak egy olyan állapotra utal, amelyben a hatalom és az uralom nincs jelen. Sokan próbálják a jelentését úgy visszaadni, mint: irányítás, rend nélküli állapot. De ez nem fedi a valóságot. Az anarchizmusban gondolkodó emberek nem irányítás nélkül akarnak egy rendetlen állapotban élni, hanem pont ellenkezőleg:az anarchia a hatalom nélküli rendet jelenti.

Természetesen erre sokan felkapják a fejüket. Főleg olyanok, akik a hatalom gyakorlásban vesznek részt. Legyen az egy cég, egy állam, vagy épp egy vallás vezetősége. Az ő nézőpontjuk elsősorban azon alapul, hogy azt hiszik nélkülözhetetlenek, és ezért nélkülük semmi nem menne olyan jól. Úgy gondolják, hogy az alájuk rendelt emberek nem képesek és nem is alkalmasak önmaguk, és a tevékenységük irányítására. Meggyőződésük, hogy a helyes úton való járáshoz szükség van az ő képességeikre, tapasztalatukra, tudásukra. Általában ez a gondolkodásmód vezet az elitizmushoz, illetve a közösségek osztályokra szakadásához. Ma a társadalomban és a vallásokban igen jól megfigyelhető ez a folyamat, amely általában két osztályra bontja a közösséget. Szegényekre, gazdagokra, illetve egy lelkészi, és laikus osztályra.

A politikai elit azt hiszi magáról, hogy a nép képtelen az önrendelkezésre, nem alkalmas a saját életének irányítására, és hasonlóképp gondolkodik a teológus arisztokrácia is, amely abban a hitben él, hogy az egyszerű hívőnek szüksége van az ő közbenjárására, hogy meg tudja őrizni a kereszténységét. Ennek propagálása semmi másra nem jó, mint a saját hatalmuk, poziciójuk megszilárdítására, hiszen sokan ezt el is hiszik.

Most pedig nézzük mit is jelent a keresztény anarchizmus.

Én két jelentést különböztetek meg. Nézzük az elsőt.

1. Keresztény anarchista az az ember, aki kereszténynek vallja magát, hisz Istenben, hisz Krisztusban, és a Bibliát olyan könyvnek tartja, mely segítségére van abban, hogy az életét összhangba hozza az isteni elvárásokkal, de politikai nézete szerint anarchista gondolkodású. Mivel az anarchizmus eléggé vallásellenes gondolkodású irányvonal, ez az ember nem jár semmilyen közösségbe. Egyszerűen csak önmagában gyakorolja a hitét, miközben a rendelkezésére álló módokon dolgozik azon, hogy a társadalomra hatással legyen az anarchista nézeteivel. Ilyen ember volt József Attila

2. Keresztény anarchista egy olyan keresztény közösség tagja, amely közösség keresztény alapelvek szerint él. tudatosan dolgozik a keresztény közösségért, és a közösségben gyakorolja a hitét. Ez eddig semmiben nem különbözik az átlag keresztény közösségektől. Ám a különbség abban látszik meg, hogy ez a keresztény közösség anarchista alapokon nyugszik, tehát nincs uralom, hatalom a közösség felett. A közösség önrendelkezési joggal rendelkezik, maga választja meg a saját vezetőit, és semmilyen központi irányításnak nem rendeli alá magát. Ebbe a csoportba tartozik MINDEN olyan gyülekezet, amely szándékosan nem tagja egyetlen egyháznak sem, illetve olyan egyházakhoz, egyesületekhez csatlakoztak, melyek teljes autonómiát biztosítanak a helyi gyülekezeteknek. Érdekes ebben az, hogy több olyan gyülekezetről tudok amely egy bizonyos ember köré szerveződött. Ő az egyszemélyes vezetője a közösségnek, de fölötte már nincs senki. Ezeket a gyülekezeteket, főleg a vezetőiket érdekes csoportba lehetne sorolni, ugyanis a gyülekezet úgy működik, mint minden más egyház gyülekezete, de a helyi vezető fölött nincs uralom, tehát a fickó élvezi az anarchia nyújtotta előnyöket, de ezt már nem biztosítja a közösség tagjainak. Ezt inkább úgy nevezném, hogy királyság.

Összefoglalva: Azok a gyülekezetek, melyek egyetlen egyházhoz sem tartoznak, melyek maguk választják a vezetőiket szavazással, ahol a közösség beleszólhat a saját életének irányításába, maga dönthet a közösséget érintő kérdésekben, mind keresztény anarchista gyülekezetek, akár tisztában vannak vele, akár nem. Illetve az olyan keresztények, akik bizonyos okokból nem tartoznak egyetlen közösséghez sem, és emiatt nincs föléjük kinevezett pásztor, püspök stb, illetve nem ismerik el ezeknek hatalmát maguk felett szintén egy uralom nélküli állapotban vannak, tehát keresztény anarchisták. Ezen a tényen nem változtat annak tagadása.

De közbevethetné valaki, hogy a keresztény sosem lehet anarchista, hiszen mindannyiunk felett ott van a legfőbb hatalom: Isten. Tehát nem tudunk hatalom/uralom nélkül élni. És ebben igaza is van. Isten az aki megszabja nekünk az életvitelünk bizonyos pontjait, neki vannak elvárásai velünk szemben, és ezeket az elvárásokat nekünk teljesítenünk kell. Ebből a szempontból valóban uralom/hatalom alatt élünk. Ám az anarchizmusban ugyanúgy megvannak azok az alapelvek, melyek magasabb rendűek az önös érdekeknél, és amelyek a közösséget, illetve a közösség működéséhez szükséges körülmények megteremtését fontosabbá teszik az egyéni érdeknél. Ráadásul az anarchizmus alapelvei megegyeznek a kereszténység alapelveivel. Ebből adódóan egy jószándékú ember számára nem nehéz alárendelni magát egy olyan eszmének, amely összhangban van a lényével. Ugyanis mind a kereszténység, mind a kommunista/anarchista elveken működő közösségek, az emberbe teremtett isteni képmásból indul ki.