"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

Krisztus és a kultúra (2. rész)

2013/06/06. - írta: sefatias


Folytatnám a Krisztus és a kultúra című könyv leírását.

Mindannyian igyekszünk keresztények lenni ebben a világban. Állandó dilemma az, hogy mi 'világias', és mi nem.A perfekcionista egyházak mélyen elítélik a lazább viselkedést, a szlenget, az ékszereket, a divatot, a tetoválást, a zenét és a modern technikát. Vajon igazuk van? Lehet Krisztust követni, ha a mai világ normáinak megfelelően élsz? Vagy inkább előnyösebb, ha 20-30 vagy éppen 200-300 évvel lemaradsz a világ tempója mögött? A 60-as években a modern zene hallgatása sok keresztény számára tilos volt. Egy kereszténynek gyűlölnie kellett azt a világias gonoszságot, ami azokból a zenékből áradt. Mára egy Beatles, vagy épp Abba szám meghallgatása nem ütközik semmilyen korlátba.  Ezekben a kérdésekben egy keresztény, főleg egy fiatal, komoly harcokat vív meg a saját vágyaival, a lelkiismeretével, és a szüleivel. Vajon egészséges egy fiatal esetében, ha miközben a nemi vágyaival küszködik, és néha maszturbál, de utána tisztátalannak érzi magát? Bár ez a példa kissé merev ide, mégis pontosan érzékelteti, hogy a vágyaink, a vallásunk, és a lelkiismeretünk harca micsoda problémákat okoz. De ezer hasonló kérdést tudnék feltenni, ami folyamatosan gondot jelen egy kereszténynek, miközben a világ (kultúra) és a Krisztus között próbál lavírozni. De vajon kell lavírozni? Tényleg bűn, ha beleolvadunk a helyi kultúrába, és a kereszténységünket lazábban éljük meg?  Vagy inkább erősen "kapaszkodjunk a hitünkbe" (amiről azt hisszük, hogy helyes) és távolodjunk el a világtól szerény keresztényi életet élve? Mi ennek, és mi annak az előnye és a hátránya?

Nemrég volt itt a szomszéd faluban egy érdekes szinitársulat. Ekhós szekereken érkeztek, melyekben élik is az életüket. Vándorolnak egyik faluról a másikra, és az emberek szórakoztatása mellett a természetes életvezetésre hívják fel a figyelmet. Felhívták a figyelmet az atom energia veszélyeire, és reklámozták, hogy az ő egyszerű életvezetésük mennyivel egészségesebb, és boldogabb. Nem kell nagy palota, elég egy szekér. Nem kell autó, elég egy ökör, vagy egy ló ami húzza a szekeret. Az emberek irigykedve nézték őket, és a legtöbben elgondolkodtak, hogy mennyire igazuk van. Ide vagyunk kötve ezer szállal a világhoz. Lakás, kocsi, gáz, villany stb. Ők meg csak mennek egyik faluból a másikba és vidáman élik a csavargó életüket. Ám mindezt miből finanszirozzák? Az a csapat, amely az egyszerű életre hívta fel a figyelmet, és az atom energia ellen szólalt fel, a műsorát, az atomenergia segítségével termelt áram felhasználásával tudta megvalósítani. Az a társulat amely irigységet ébresztett sokakban az egyszerű kötöttségektől mentes életével, azoknak az embereknek a pénzére volt rászorulva, akik nem úgy élnek mint ők, hiszen az előadások bevételeire nekik is szükségük van. Ha bármi problémájuk történik, ők is rászorulnak az egészségügyre a nehéziparra, az áram szolgáltatásra és még sorolhatnánk.

Szóval hol a határ a keresztényi élet és a világ ki/felhasználása között? Mikor jön el az a pont amikor a világ gyűlölete már csupán vallásos büszkeség és képmutatás? Vagy épp ellenkezőleg,: Mikor lépjük már át azt a határt, amikor már nem is számítunk kereszténynek, mert annyira beleolvadtunk a kultúrába? Rendkívül nehezek ezek a kérdések. Főleg akkor, ha az ember önálló. Ha van egy vallás amelyik dönt helyettünk, és érveivel meggyőz bennünket, hogy merre menjünk, akkor könnyű. Legalább is annak tűnik, ameddig nem jönnek a hozzáállásunkból fakadó konfliktusok. Azok pedig jönni fognak. Vagy a világtól, vagy a keresztény társainktól.

Most pedig folytassuk a Krisztus és a kultúra című könyv olvasását. A most következő részlet közvetlen folytatása az előző poszt befejezésének:

A különböző megoldásoknak egy másik csoportját alkotja a negyedik típus. Ezek elismerik a dualitást és mind Krisztusnak, mind a kultúrának elvitathatatlan tekintélyét, de elfogadják a közöttük levő ellentétet is. Akik ilyen választ adnak a kérdésre, azok szerint a keresztény ember egész életében ki van téve annak a feszültségek, ami együtt jár a két egymással nem egyező, de magának egyaránt engedelmességet követelő hatalmasság előtti meghajlással. Nem hajlandók hozzá idomítani Krisztus igényeit a világi társadalom igényeihez, mint ahogy véleményük szerint a második és harmadik csoportbeliek teszik. Így Krisztus kultúraellenességének vallóihoz hasonlítanak, de különböznek tőlük abban a meggyőződésben, hogy az Isten iránti engedelmesség engedelmességet kíván a társadalmi intézmények és hűséget a társadalom tagjai iránt, valamint engedelmességet annak a Krisztusnak is, aki megítéli ezt a társadalmat. Az embert tehát két erkölcsiségnek látják alávetve és két olyan világ polgárainak, amelyek nemcsak nem függnek össze egymással, hanem nagymértékben ellentétesek is. Krisztus és a kultúra polaritásában és feszültségében az életet  kockázatosan és bűnösen lehet csak élni egy történelmen túli feloldozás reményében. Luther tekinthető e típus legnagyobb képviselőjének, de sok, egyébként nem lutheránus hívő látja úgy, hogy ilyen módon kénytelen megoldani a problémát.

Végül ötödik típusként az általános sorozatban és harmadikként a közbenső válaszok között megjelenik a konzervativista megoldás. Azok, akik ezt a választ adják, az első é a negyedik csoport tagjaival együtt látják, hogy az emberi természet elbukott vagy megromlott és ez a romlottság nemcsak jelentkezik a kultúrában, hanem közvetítőt is talál benne. Ennél fogva el kell ismerni az ellentétet Krisztus és minden emberi intézmény és szokás között. Ez az ellentét azonban nem vezet sem a hívők elkülönülésére a világtól (mint az első csoportnál), sem puszta tűrésre egy történelmen túli megváltás reményében (mint a negyedik csoportnál). Úgy látják, hogy Krisztus az embereket kultúrájukban és társadalmukban, nem pedig ezektől függetlenül formálja át, mert nincs természet kultúra nélkül, s az embereket önmaguktól és bálványaiktól Istenhez téríteni csak a társadalmon belül lehet. Ennek a válasznak nagy körvonalai Augustinusnál kezdenek kibontakozni, Kálvin János ad neki határozott kifejezést, és sokan mások kapcsolódnak kettőjükhöz.

Amikor ily módon állapítjuk meg az örök problémára nyújtott megoldásokat, nyilvánvaló, hogy részben mesterséges találmányokat állítunk fel. Egy típus többé-kevésbé, mindig csupán konstruktum, még akkor is, ha számos történelmi egyéniség és mozgalom hosszú tanulmányozás a előzte meg a megszerkesztését. Amikor az ember visszatér a hipotetikus sémától az egyéni események gazdag változatosságához, azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy egyetlen személy, vagy csoport sem felel meg teljesen egy típusnak. Valamennyi történelmi alak felmutat olyan jellemvonásokat, amelyek inkább emlékeztetnek egy másik családra, amelyiknek nevét viseli, vagy olyan vonások tűnnek fel benne, amelyek teljesen egyedülállóak és egyéniek. A tipológia módszerének azonban- bár ez történelmileg nem megfelelő megvan az az előnye, hogy felhívja a figyelmet azoknak a nagy eszméknek a folytonosságára és jelentőségére, amelyek újból és újból előtűnnek a hívőknek a hívőknek örök problémájukkal folytatott hosszú viaskodásában. Ezért talán segíteni fog a tájékozódásban, amikor saját korunkban keresünk választ Krisztus és kultúra kérdésére..

Egy kis ajánlás. Olvasd el ezt a cikket, ami hasonló témával foglalkozik. Kattints IDE

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr205345765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

grafomann 2013.06.09. 12:05:37

Ez egy igen jó könyv egyébként! Egyik nagy kedvencem!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.06.09. 14:34:16

@grafomann: Nekem is tetszik, ezért is raktam ki egy kis részletet belőle. Erősen ajánlom olvasásra, Nem könnyű olvasnivaló az tény, de hasznos
süti beállítások módosítása