Magyarországon kb. 30 évvel ezelőtt jelentek meg orrpirszingget viselő fiatalok. Emlékszem, hogy akkoriban mekkora feltűnést keltettek, akik fülbevalókkal, orrpirszinggel rendelkeztek. Az egyik haveromnak egy fogaskerék volt az orrában, és a két fülbevalójába láncokat tett, amelyeknek a vége az orrában lévő fogaskerékbe volt fűzve. Ez a 80-as években igencsak nagy megütközést keltett. Én sem voltam lemaradva, bár ennyire nem voltam extrém. 1986-ban még általános iskolába jártam, mikor belövettem a fülem. Ekkoriban még ebben a dunántúli kisvárosban ez megdöbbentő volt. Még a fiatal felnőttek közül is kevesen hordtak fülbevalót, nem hogy általános iskolások. Lett is belőle ramazuri. Sokan mondták rólam, hogy homokos vagyok.
Amikor szakmunkásképzőbe kezdtem járni, akkor már több iskolatársamnak is volt fülbevalója, ezért én úgy döntöttem, hogy merészebb vállalkozásba kezdek, és a másik fülembe is raktam ékszert. Végül már rendes fityegőket hordtam és újabb fülbevalóval növeltem az ékszereim számát. Közben a nyakamban, és a karjaimon bőrből, illetve gyöngyökből készült ékszereket hordtam. Ez, és a hosszú hajam valamint az életvitelem sokakban keltett botránkozást. Máig csodának tartom, hogy elvégeztem az iskoláimat. Nem én voltam a tanárok kedvence. Még osztálykirándulásra sem akartak elengedni, mert nem jártam rendes ruhákban. Szerencsére az osztályfőnököm egy bizalmas beszélgetés után megsajnált, és rájött, hogy az extravagáns, lázadó külső mögött valójában nem egy gonosz gyerek van, és onnantól falazott nekem. Nem írta be az igazolatlan óráimat, és így nem bocsátottak el a suliból. 1990 körül kezdtem el tervezni, hogy én is rakok az orromba valamit, de aztán vallásos lettem, és ez nem valósult meg.
Mikor elkezdtem gyülekezetbe járni levettem az ékszereimet, amelyektől még az iskolából való kirúgás esetén sem akartam megválni. Nem mondom, hogy könnyű volt. Szerettem ékszereket viselni. Szerettem a fülbevalóimat, a gyöngysoraimat, a nyakláncaimat, a karkötőimet. Szinte fizikai fájdalmat éreztem, mikor levettem őket. A lényeg, hogy örömmel látom, hogy a testékszerek viselése egyre nagyobb divat.
Persze ma már nem a feltűnő rendkívül extravagáns megjelenés, hanem az ízléses, diszkrét, elegáns kinézet tetszik. Bár már nem hordok fülbevalót, valahogy nem érzem már nekem valónak, de a nyakláncok, karkötők ismét előkerültek, és hordom őket. Még évekkel ezelőtt gyülekezeti vezetőként is sokat gondolkoztam azon, hogy miért nem hordhatnak a férfiak fülbevalót, vagy a nők pirszinget. A Bibliát olvasva azt tapasztaltam, hogy az ókori hűséges nők viseltek ilyesmiket. A vallásos kiadványokban szereplő érveket nem tartottam megfelelőnek, és ma sem tartom jónak a konzervatív keresztények érvelését. Persze nem arról van szó, hogy nem ismerem az Újszövetség erről szóló verseit.
1Tim 2:9,10:„Hasonlatosképpen az asszonyok tisztességes öltözetben, szemérmetességgel és mértékletességgel ékesítsék magokat; nem hajfonatokkal és aranynyal vagy gyöngyökkel, vagy drága öltözékkel,Hanem, amint illik az istenfélelmet valló asszonyokhoz, jó cselekedetekkel.”
1Péter 3:1-6: "Hasonlóképpen az asszonyok engedelmeskedjenek az ő férjöknek, hogy ha némelyek nem engedelmeskednének is az ígének, feleségük magaviselete által íge nélkül is megnyeressenek;Szemlélvén a ti félelemben való feddhetetlen életeteket.Akiknek ékessége ne legyen külső, hajuknak fonogatásából és aranynak felrakásából vagy öltözékek felvevéséből való;Hanem a szívnek elrejtett embere, a szelíd és csendes lélek romolhatatlanságával, ami igen becses az Isten előtt.Mert így ékesítették magokat hajdan ama szent asszonyok is, akik Istenben reménykedtek, engedelmeskedvén az ő férjöknek.Miként Sára engedelmeskedett Ábrahámnak, urának nevezvén őt, akinek gyermekei lettetek, ha jót cselekesztek, és semmi félelemtől nem rettegtek.”
Tehát ismerem ezeket a verseket, és épp ezért mondom azt, hogy nem feltétlenül kell elítélni azt, ha mondjuk, egy fiatal keresztény lány egy diszkrét ékszert szeretne viselni az arcán, vagy épp a köldökében. Miért mondom ezt? A fenti bibliaidézetek az ókori istenfélő nőket hozza fel példaként. Szentnek nevezi őket, és külön név szerint kiemeli Sárát, Ábrahám feleségét. Amikor Ábrahám feleséget szeretett volna a fiának, Izsáknak, elküldte szolgáját, hogy a rokonai közül keressen neki egy megfelelő nőt. A szolga vitt magával ajándékot is, amit át is adott a kiszemelt gyönyörű fiatal nőnek Rebekának. „Amikor a tevék már eleget ittak, elővett a férfi egy arany orrkarikát, melynek a súlya fél sekel volt, majd a leány kezére való két karperecet, melyeknek súlya tíz aranysekel volt.” (1Mózes 24:22, 47) Tehát Rebeka orrába egy félsékelnyi aranykarikát rakott, ami kb 5-6 gramm. Egy átlag jegygyürű ekkora, úgyhogy ezt az ékszert mindennek lehetett nevezni, csak diszkrétnek nem, és a karkötők sem apró kis ékszerek voltak. Később mikor kivonultak Egyiptomból a zsidók, mind a férfiak, mind a nők hordtak fülbevalót. Teljesen természetes volt, hogy a férfiak fülbevalót, a nők pedig orrpirszinget hordtak. „ Áron erre ezt mondta nekik: „Szedjétek ki feleségeitek, fiaitok és lányaitok füléből az arany fülbevalókat, és hozzátok ide nekem.”(2Mózes 32:2). Később a mózesi törvény bizonyos férfiakat kötelezett is a fülbevalók hordására. „ Akkor vigye őt az ura az igaz Isten elé, vigye őt az ajtóhoz vagy az ajtófélfához, és az ura szúrja át a fülét egy árral” (2Mózes 21:6) A példabeszédek 11:22 is úgy beszél az arany orrkarikáról, mint ami létező dolog. Ezen bibliaversek szerint a testékszerek viselése egyáltalán nem vonja Isten nemtetszését az emberre, hiszen „így ékesítették magokat hajdan ama szent asszonyok is, akik Istenben reménykedtek”
De akkor ma miért nem helyes hordani? És egyáltalán, ki mondta, hogy nem helyes? Általában az egyetlen magyarázat erre az, hogy túl világias, és azok a férfiak és nők, akik ékszereket hordanak, a világiaktól veszik át ezt a szokást, és hozzájuk akarnak hasonlítani. De vajon akkor ez azt jelenti, hogy az ókori zsidók azért hordtak ékszereket, mert akkoriban senki nem hordott, és ezzel akarták jelezni, hogy ők jobbak, különbek, mint a világiak? Egyáltalán nem. Egyszerűen ott akkoriban ez volt a szokás, ez volt a divat. És mi a helyzet ma? Azt kell mondanom, hogy ma is ez a szokás, ez a divat. És kétlem, hogy egy fülbevalós férfi, vagy egy köldökpirszinges nő nem lehet keresztény az ékszere miatt.
És mi van a tetoválásokkal? Vajon egy keresztény varrathat magára valamilyen képet, szöveget? Lehet egy kereszténynek egyáltalán tetoválása? Erről nem akarok írni mert van egy nagyszerű tanulmány amit Infaustus barátom írt, amit mindenkinek ajánlok. A tanulmány ITT OLVASHATÓ.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
EveH 2013.02.27. 19:40:04
sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.02.27. 20:28:09
Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.02.28. 09:30:04
sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.02.28. 10:42:07
reboot (törölt) 2013.02.28. 20:57:30
Megérne egy misét ... meg az is, ahogy félremagyarázzák az ószövetségi idézetet ezzel kapcsolatban ...
névtelenül 2013.03.25. 22:00:05
sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.03.26. 07:31:21
xPali 2015.10.03. 13:59:47
sefatias · http://sefatias.blog.hu 2015.10.03. 14:44:03
2017.09.15. 19:31:00
Sokkal szimpatikusabb ez a blog mint a Mindenkinek Jehova Tanúiról.Végre értem hogyha a Bibliában van egy "törvény" akkor a Biblia adjon magyarázstot arra hogy mit kell betartani ne emberek.Annyira logikus ez a dolog hogy nagyon és mivel ebben neveljedtem sosem volt saját gondolatom ezekről.Köszönöm higy megismertetted velem az igazságokat legalábbis most így gondolom(hogy ez az igazság mármint a biblia ).
2017.09.15. 19:32:07
sefatias · http://sefatias.blog.hu 2017.09.15. 19:40:37