"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

Az emberi jogok és én

2016/09/27. - írta: sefatias

Az emberi jogok területére merészkedek. Az emberi jogok számomra olyannyira fontosak, hogy az egyiket magamra is tetováltattam. Ám az a helyzet, hogy sokan úgy gondolják, valakinek az emberi jogait minden esetben tiszteletben kell tartani. Emiatt kezelhetetlen konfliktus helyzetek alakulnak ki, megyek a demokrácia alapelveivel, és az emberi jogok tiszteletben tartásával megoldhatatlanok.

emberijogitunteto.jpg

 

Példa erre a 77 ember megöléséért fogva tartott norvég tömeggyilkos  Andres Breivik, aki beperelte a norvég államot, mert szerinte embertelenül és megalázó módon bánnak vele, és ez sértette az emberi jogait, ezzel a bíróság egyetértett. Az államot 11 millió forintnyi perköltség megfizetésére kötelezték. Hogy mennyire lehet megalázó egy olyan börtönben élni, ahol a tömeggyilkos három helyiséget használhat, egyet élni, egyet tanulni, egyet pedig testgyakorlásra, van tévéje, számítógépe (internet nélkül) és PlayStationje is, tud főzni, és tudja mosni a ruháit, azt az olvasó fantáziájára bízom. De vajon egy 77 ember életét kímélet és irgalom nélkül kiontó embernek van joga, az emberi jogaira hivatkozva különb bánásmódot kikényszeríteni, mint más elítéltek?

És egyáltalán, az emberi jog érdemtől függetlenül mindenkinek jár? Valakinek az emberi jogait csupán azért kell tiszteletben tartani, mert ő létezik? A létezése önmagában elég indok arra, hogy a messzemenőkig tiszteletben tartsuk azon jogait, amelyeket mi is elvárunk másoktól? Jézus azt mondta, hogy "Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük!" (Máté 7:12) Ez ebben az esetben azt jelenti, hogy ha azt akarom, hogy az én jogaimat tiszteletben tartsák, akkor nekem is tiszteletben kell tartanom mások jogait. 

Ám ez szerintem nem jelenti azt, hogy egy tömeggyilkos jogait is ugyanolyan módon tiszteletben kell tartanom, mint mondjuk a szomszéd néniét. Például Breivik esetében érdekes volt az indok, amivel beperelte a norvég államot, és nyerte meg a pert. Arra hivatkoztak, hogy az elszigeteltség, amelyben él a börtönben, rossz hatással volt a pszichés állapotára. Ám bennem az merült fel, hogy amikor Breivik elhatározta, hogy fiatalok tömegét végzi ki, akkor ő figyelembe vette-e az áldozatai és azok szeretteinek pszichés állapotát? Úgy gondolom, hogy nem. Tehát ez a gyilkos, amikor úgy döntött, hogy nem hajlandó figyelembe venni mások emberi jogait, akkor ezzel a döntésével kizárta magát az emberi jogokhoz méltó emberek társadalmából.

Tehát ha Jézus szavait figyelembe vesszük ("Úgy bánjatok másokkal, ahogyan ti is szeretnétek, hogy bánjanak veletek"), akkor ez azt jelenti, hogy az emberi jogokat sárba tipró emberek azt szeretnék, ha az ő emberi jogaikat is sárba tipornák.

 

18 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr9111747685

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Discipline 2016.09.28. 13:16:26

"És egyáltalán, az emberi jog érdemtől függetlenül mindenkinek jár? Valakinek az emberi jogait csupán azért kell tiszteletben tartani, mert ő létezik? "
Nagyon jó kérdések, a lényegre tapintasz rá! Az én válaszom egyértelműen nem. Számomra az egyetlen elvitathatatlan emberi jog az élethez való jog. Lehet persze ezen túl is emberi jogokról beszélni, de mellé kellene rendelni a kötelességeket is.

"Tehát ha Jézus szavait figyelembe vesszük ("Úgy bánjatok másokkal, ahogyan ti is szeretnétek, hogy bánjanak veletek"), akkor ez azt jelenti, hogy az emberi jogokat sárba tipró emberek azt szeretnék, ha az ő emberi jogaikat is sárba tipornák."
Ez nagyon jó, csattanós záró mondat, csak ott hibádzik a dolog, hogy az emberi jogokat sárba tiprók általában nem veszik figyelembe Jézus szavait.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.09.28. 13:59:29

@Discipline: Itt most nem is az a kérdés, hogy figyelembe veszik-e Jézus szavait, hanem az, hogy ÉN hogyan alkalmazzam Jézus szavait

Discipline 2016.09.28. 18:43:34

Egyébként szerintem elsősorban azért csinálta Breivik ezt a pereskedést, hogy ezzel is jó nagy fügét mutasson az általa gyűlölt értékrendnek. Bevallom, ezt a húzását még értékelni is tudom (amivel bekerült, az viszont már nem). Nem hülye a fickó, csak elvetemült.
Brutális öngólt rúgott ezzel a szélsőséges ideológiát képviselő norvég rendszer.

Discipline 2016.09.29. 08:45:43

@sefatias:
"A normális demokrácia helyreállításához nem demokratikus megoldásokon keresztül vezet az út."
Nagyszerű gondolat, csak ezt először is a rendszerváltáskor kellett volna alkalmazni. De ehelyett az egész sajtó az Antall-kormány "diktatúrája" ellen küzdött, és ezzel végérvényesen hitelét vesztette.

A cikknek amúgy igaza van, csak abban nem értek vele egyet, hogy mindenképpen ez lenne a helyes út. Mi van, ha a Fidesz jár a helyes úton, és 50 év múlva Orbán Viktort az európai politika nagy megújítójaként fogják tisztelni? A liberális demokrácia válságban van, még nem látszik világosan, hogy mi lesz a kiút, de könnyen meglehet, hogy a Putyin-Orbán féle vonal. És mindig a győztesek határozzák meg, hogy mi a helyes. A politikában legalábbis.

Régi harcos 2016.10.06. 08:10:29

Ennek a Brejviknek az esete egy kicsit más, lényegében filozófiai kérdés. Természetesen tömeggyilkos, ez tény. DE A MAGYAR ÉS EURÓPAI TÖRTÉNELEM NAGY HADVEZÉREI VAGY TÖRÖKVERŐI nem tömeggyilkosok? És az a hadbíró, aki hazaárulás, szabotálás vagy kémkedés miatt emberek tucatját ítéli el? Látjuk, hogy az EU legfőbb politikusai mekkora árulók. Az egész civilizáció romba döntői. De nem mindegyik. Norvégiában Brejvik egy ilyen hazaáruló párt fiataljait végezte ki. Nem vakon cselekedett - amiképpen a terroristák, amikor felrobbantják magukat és emberek halnak meg VÉLETLENSZERŰEN -, hanem célirányosan. Persze nem volt erre törvényes felhatalmazása, ellentétben a hóhérral, akinek van. De mi van abban az esetben, ha maguk a törvény őrei váltak árulóvá vagy elmebeteggé?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.10.06. 08:13:30

@Régi harcos: Tehát úgy gondolod, hogy Brejvik jól tette, hogy megölte őket?

Régi harcos 2016.10.06. 10:10:16

@sefatias: Mit jelent az, hogy "jól tette"? - Szerintem azt jelenti, hogy cselekedete hasznos volt-e annak a közösségnek, melynek védelmében cselekedett. Ha így vesszük, akkor NEM VOLT HASZNOS (amiképpen a nagy törökverők gyilkolászásai sem voltak hasznosak, ha most simán beengedjük az arabokat), mert hatástalan volt. Talán ha sikerült volna megtalálnia az igazi szellemi felelősöket, akkor elmondhatnánk, hogy jó tette. De akiket legyilkolt, azok könnyen helyettesíthetőek, úgyhogy azok nem az "igazi ok" voltak.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.10.06. 10:14:03

@Régi harcos: Azt tudod, hogy főleg gyerekeket ölt? Te hogyan pótolnád a meggyilkolt gyermekedet?

Régi harcos 2016.10.06. 11:55:06

@sefatias: A kérdésed teljesen irreleváns. Miért, ha egy hazaárulót kivégeznek, aki 40 éves, és akinek családja van, a család szempontjából ez mennyivel jobb, mint egy 16 éves "gyerek" halála? Hiszen akiket börtönbe csuknak, azoknak is lehet gyerekük, és bizony a családfő börtönbe csukásának is sorsdöntő hatása lehet annak gyerekeire. Úgyhogy kérdésed egy tipikus logikátlan érzelgősség. Miért nem sajnáljuk az USA-ban kivégzett gyilkosoknak a gyerekeit? Vagy a rokonait? Vagy az anyukáját? Viszont nagyon sajnáljuk azokat a szülőket, akik gyerekeit már fiatalkoruktól fogva úgy irányítják, hogy azok egy politikai pártban legyenek, hogy később a legzsírosabb helyekre mehessenek.

Régi harcos 2016.10.06. 12:06:59

@sefatias: Még valamit. Ilyen alapon a Biblia ellen is lehetne érzelgős módon hangulatot szítani. Lehetne mondani, hogy milyen szörnyű lehetett, amikor egy parázna asszonyt megköveztek. Vajon az édes anyukája nem sírt? Megszakadt a szíve. Vagy amikor a kánaániták lettek szó szerin kiirtva, még a gyerekek is. Aki nem képes logikailag indokolni, az mindig ezekhez a érzelgős pszichológiai trükkökhöz folyamodik.

Discipline 2016.10.06. 13:31:39

@Régi harcos:
Mondasz valamit, de...
1. Ha már a neved "harcos", alapvető dolog, hogy fegyverteleneket orvul lelőni nem ugyanaz, mint fegyveres támadók elé kiállni.
2. Az önbíráskodás semmilyen körülmények között sem elfogadható, az elfogadásával iszonyúan veszélyes precedenst teremtenénk.
3. Bármilyen bűnt, gusztustalanságot vagy elítélendő dolgot követ is el valaki, az még nem ok az életének elvételére. Főleg meg ha még ténylegesen el sem követte!!! Az élet kioltása egyetlen esetben jogos: ha saját életünk veszélyben van, és másként nem tudjuk megmenteni. De először minden más lehetőséget meg kell próbálnunk!!!

Régi harcos 2016.10.06. 14:21:20

@Discipline: Igazad van, hogy nem ugyanaz. Én ezt nem is mondtam. Az önbíráskodás valóban nem elfogadott, ezzel egyet kell értenem. A 3. pont szerintem nem igaz. A minta Biblia. A Biblia szerint sokkal kisebb dolgokért megkövezték a delikvenst. Ha pedig hiszünk Istenben, akkor egy elvetemült bűnöző kivégzésével semmi kárt nem tudunk tenni az isteni rendben, ugyanis Isten - ha akarja - a bűnözőt úgyis feltámaszthatja. Írod: "Bármilyen bűnt, gusztustalanságot vagy elítélendő dolgot követ is el valaki, az még nem ok az életének elvételére." - Igen, ha egy nagy gazdag közösség van az egyik oldalon, és pár elvetemült bűnöző a mások oldalon, akkor a gazdag közösség elbírja annak a terhét, hogy egy gyilkost az élete végéig etessen meg őrizzen. Viszont ha egy szegény közösségről van szó, ahol viszonylag sok elvetemült bűnöző terem, akkor bizony nem lehet gatyázni. Minden a mennyiségtől függ. Mert (ahogy a marxizmus helyesen tanítja) a mennyiségi növekedés vagy csökkenés minőségi ugráshoz vezet. Ezt nem tudják a politikusok, még a brüsszeli kultúr-marxisták sem - biztosan elfelejtették, vagy meg sem tanulták. Tehát kevés migráns az nem probléma. Akkor bizony be lehet tartani az emberi jogokat. Soknál ez már nem megy, ha pedig százmillióan jönnének, akkor csak a gépfegyver segítene.

Discipline 2016.10.06. 15:06:55

@Régi harcos:
A Biblia nem minta, hanem szellemi, lelki, erkölcsi útmutató. Az üzenetét kell megértenünk és követnünk, nem szó szerinti mintákat keresni benne, mert akkor ugyanazt csináljuk mint a dzsihadisták a Koránnal.
Én sem mondom, hogy a bűnözőket csak etetni és őrizni kell. Lehetne őket dolgoztatni is ! :)
És ahol sok elvetemült bűnöző terem, ott bizony komoly társadalmi problémák és erkölcsi hiányosságok vannak. Ott már nem azon múlik, hogy mit kezdenek a bűnözőkkel. Ott az alapokon kell változtatni.

"ha pedig százmillióan jönnének, akkor csak a gépfegyver segítene"
A határokat enélkül is meg lehet védeni, ha van rá szándék. Ha meg nincs, akkor úgyis mindegy. Vagy úgy képzeled, hogy az emberek fegyverrel szaladgálnának azt utcán és minden bevándorlót lelőnének? Mi lenne akkor Európából? Ha az európai kultúra nem elég erős (és itt elsősorban nem fizikai erőre gondolok), akkor megérdemelten fog elpusztulni.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.10.06. 17:43:38

@Régi harcos: mielőtt válaszolnék: Mitől hazaáruló valaki?

Régi harcos 2016.10.06. 20:27:25

Mi értelme van az ilyen kérdéseknek? Jó, hogy nem azt kérded, hogy mi a "haza". Mert a hazaáruló az olyan személy, aki árulja a hazáját, azaz elárulja.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.10.06. 20:33:53

@Régi harcos: Nem azt kérdeztem, hogy mit jelent a szó, hanem azt, hogy mitől válik azzá valaki? Milyen szempontok alapján lehet valakit hazaárulónak tekinteni, és szerinted azok a kamaszgyerekek hogyan árulták el a hazájukat. Egyébként az is jó kérdés, hogy mi a haza, mert azt viszont nem tudom.

Régi harcos 2016.10.07. 07:53:31

@sefatias: "szerinted azok a kamaszgyerekek hogyan árulták el a hazájukat"

Légyszi idézd be tőlem, hol állítottam, amit a számba akarsz adni, hogy "a kamaszgyerekek elárulták a hazájukat".

Nem a kamaszgyerekek árulták el Norvégiát, hanem az a párt, amely fiataljainak ilyen "átnevelő tábort" tartott fel. Abban az időben, amikor Brejvik erre felhívta a világ figyelmét, szinte senki sem értette meg. Most viszont már a saját szemünkkel láthatjuk, hogy ehhez a norvég párthoz hasonló európai pártok, csoportok, milyen elmebeteg módon rombolják az európai civilizációt. (Csak meg ne kérdezd, hogy mi is az a európai civilizáció!) Brejvik az ellen tiltakozott, ami most az EU-ban valóság. Igaz, nagyon drasztikusan, brutálisan tiltakozott és ráadásul tiltakozása nem volt sikeres, mert elmebetegnek tartották. Bezzeg azokat az írókat nem tartják elmebetegnek, akik sci-fi írásokat közölnek azzal kapcsolatban, hogy időgéppel vissza kéne menni az időben, abba az időbe, amikor Hitler még gyerek volt, és gyerekként kéne őt megölni. Honnan tudhatjuk, hogy Brejvik nem ilyen időutas volt??
süti beállítások módosítása