A relativizálást korunk egyik rákfenéjének tartják. Ma már semmi sem biztos, és nehezen találni olyan, mindenki számára elfogadható viszonyítási pontokat, amelyekből ki lehetne indulni, hogy stabilan határozhassunk meg paradigmákat. Ez az élet szinte minden területére igaz. A teológiára is. A hívő embernek a hit és a vallás egy biztos pontot kellene, hogy adjon az életében, ami ugyan meg is valósítható, de csak abban az esetben, ha egy zárt teológiai rendszert hozunk létre, melyek megkérdőjelezhetetlen állításokon (axiómákon) alapul.

Ezeket a zárt teológiai rendszereket a hozzáértő teológusok kemény munkával hozzák létre, és az azt elfogadó egyszeri hívők, belülről teljesen logikusnak, összefüggőnek, kikezdhetetlennek látják. Ezért is nehéz megbontaní egy zárt teológiai rendszerben hívő ember hitét. Általában ezek a rendszerek csak addig stabilak, míg kívülről nem kapnak egy rendszerbe nem illő impulzust, ami megdönti a rendszer logikáját. Felkészült vallás és szektavezetők ezt a helyzetet is tudják kezelni, pont arra apellálva, hogy a hívő embernek szüksége van a stabilitásra. Ezekben a rendszerekben megvannak azok a bizonyítékok, melyek alátámasztják azokat a hitnézeteket, erkölcsi törvényeket, melyek alapvető részei a rendszernek. A kérdés az, hogy ezek a bizonyítékok valóban azok, vagy csupán olyan érvek, melyek a levegőben lógnak, és egy kÍvülről jövő fuvallat könnyen lerombolja őket?

A kereszténység régóta a bizonyítékok, a bizonyított hitnézetek bűvöletében él. Ám ahhoz, hogy a bizonyításban el tudjunk indulni, kellenek olyan viszonyítási pontok, melyek a bizonyítékok alapjául szolgálnak. Ezek az axiómák. Az axióma fogalma a következő: "Az axióma olyan kiindulási feltételt jelent, amit adottnak veszünk az érvelések során. Az axióma különféle okok miatt nem megkérdőjelezhető, megállapított alaptény, alapigazság." Vagy: "Alapigazság, igaznak tekintett feltételezés. Kiindulási alaptétel, amelyet az adott keretek között magától értetődőnek fogadunk el."

 Tehát azok az alaptételek, melyekből a legtöbb bizonyítás kiindul, csupán olyan feltételezés, aminek az ellenkezőjét senki sem tudja bizonyítani. Ez a legtöbb tudományágban így működik. Azok, akik matematikát tanulnak az iskolákban, elfogadják azt a zárt rendszert, amelyet tanulnak, és annak belső logikája miatt nem kérdőjelezik meg azt. Ám azt nem tanítják az átlagembernek, hogy a matematika is axiómákon alapul, és mint ilyen, csupán egy zárt rendszer, ami csak önmagában logikus, és tűnik bizonyítottnak. Valójában minden matematikai számítás feltételezéseken alapul. De ettől még működik, használható, és bizony stabilitást nyújt nekünk.

De mi a helyzet a teológiával? Ahogy fentebb írtam a kereszténység ma a bizonyítékok bűvöletében él. A hívő és a teológus kényszeresen próbálja bizonyítani, hogy amiben hisz, az a rendszer amelyben él, Istenre vezethető vissza. Ha ezt nem tenné, akkor az a biztonság, amire szükége van, és amelyet a rendszere nyújt, pillanatokon belül összeomlana. Emiatt létrehoz egy bizonyítékokból álló rendszert, melynek az alapjaként Istent hiszi. Az nem zavarja, hogy az övé mellett még sok, az övének ellentmondó rendszer van, mert a rendszerének egy fontos része az, hogy miért rossz a többi, és miért jó az övé. Ez természetesen minden teológiai rendszerben megvan. Szükség van rá ahhoz, hogy stabilan működjön. A rendszer és a rendszer védelmezője, bizonyítékok sorát építi fel, mutatja be, hogy a rendszerének működőképességét, helyességét elfogadtassa másokkal.

A teológiai zártrendszerek egyik legfontosabb eleme, hogy több szálon vezet  Istenhez. Például az egyház által kinyilatkoztatott teológiai nézetek, dogmák felismerése valamilyen módon Istennek köszönhető. Mindig vannak olyan egyházi emberek, akik Istennel különlegesebb kapcsolatban vannak, akiket ő felhasznál arra, hogy a valódi igazságot közöljék az emberekkel. Vagy az egyházak alkalmazásában lévő papok, lelkészek, presbiterek kinevezése, felszentelése mindig köthető Istenhez, vagy az ő Szelleméhez. Tehát az egyház a saját teológiáját mindig visszavezeti Istenhez, az egyházi vezetőinek státuszáról pedig azt állítja, hogy közvetlenül Istentől van.

Ám ezek az állítások mindig megmaradnak az állítások szintjén. Egyetlen teológus nem tudja bizonyítani, hogy az általa gyártott rendszernek bármi köze lenne Istenhez, illetve egyetlen egyházi vezető nem tudja bizonyítani, hogy kinevezése Istentől ered. Ezt csakis egy többiektől különálló zárt rendszerben lehet megtenni, amit csak azok fogadnak el, akik valamilyen okból részét képezik a rendszernek. Ám ezekről szóló bizonyíték mindig csupán elméleti, így bizonyítéknak nem nevezhető, hanem csupán állításnak.

De vajon lehet-e bizonyítani valamiről, hogy Istentől származik? A legtöbb keresztény erre rávágná, hogy igen. Ám van itt egy bökkenő. Nem is kicsi. Ahhoz, hogy bizonyítani tudjuk valaminek isteni eredetét, először arra van szükség, hogy magának Istennek a létezését bizonyítsuk. Illetve, ha bizonyítani tudjuk, valaminek az isteni eredetét, akkor az már bizonyíték kell, hogy legyen isten létezésére. Ám pont ez itt a bökkenő. Isten létezését senki sem tudja bizonyítani. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nincsenek érvek Isten létezése mellett, ám az érvek önmagukban nem bizonyítékok. az érvek elfogadása elsősorban szubjektív döntés, és két ember az érvek hallatán dönthet másképp. Ám ha valódi bizonyítékaink vannak, akkor azok hatására nem tudunk mást tenni, mint azt, hogy a személyes véleményünket alárendeljük a bizonyítékoknak.

Turay Alfréd ezt írta az Istent kereső filozófusok című könyvében: "Ha azt mondjuk bizonyítjuk Isten létét, a bizonyítás szóval óvatosan kell bánnunk. Isten létét ugyanis nem tudjuk olyan világosan és olyan kényszerítő erővel bizonyítani, mint a fizikai jelenségek okait, a matematikai tételeket, vagy a bírói eljárás vádlottainak bűnösségét...Az istenérvek bizonyító erejének elfogadása végső fokon az ember szabad döntésének függvénye...Az érvek segíthetik az embert Isten létezésének elfogadásában, de az istenhitet senkiből sem tudják kikényszeríteni."

Tehát Isten léte, maga is csupán egy axióma, aminek az elfogadása csupán egy szubjektív döntés. Ám az Istenbe vetett hit önmagában nem bizonyítja Isten létezését. Mint ahogy egy vallásos dogma elfogadása sem bizonyítja annak igazságát. De vajon tekinthetjük-e bizonyítottnak, egy lelkész istentől származó kinevezését, ha magának Istennek a létezését sem tudjuk bizonyítani? Én úgy gondolom, hogy nem! Nincs ma egyetlen vallási vezető, aki bármilyen bizonyítékot fel tudna mutatni, hogy státusza isteni eredetű. Egyszerűen lehetetlen, hiszen ha bizonyítani tudná, akkor annak az egyetlen módja az lenne, hogy Isten létezését is valamilyen módon bizonyítani tudná. Ilyen pedig nincs.

Ily módon a teológiában, Istennel kapcsolatos bizonyításokról értelmetlen beszélni. El kell fogadnunk, hogy a relativizálás bizony közelebb van a valósághoz, mint az olyan elméletekben való hit, amelyeket semmilyen módon nem tudunk alátámasztani. Valójában az a tapasztalatom, hogy a hit inkább elrugaszkodik a valóságtól és ezért értelmetlenné válik. Még akkor is, ha a hívő ezt nem tudja.