Az az átkozott ateizmus! Azok az átkozott istentelen ateisták! Azok az istenttagadás legszőrnyűbb bűnében fetrengő gátlástalan és erkölcstelen ateisták! Minden bűn és romlottság előidézői, kik Istent halottnak merik tartani! A Nietzsche idézetét, zászlóként maguk előtt lengető, kárhozatra ítélt ellenségei a hit emberének. A Magyar Katolikus Lexikon ezt írja az istent tagadókról: "A Szentírásban az istentagadás a legfőbb bűn, mely butaságból származik." Tehát az istentagadók amellett, hogy buták, a legfőbb bűnben vétkesek. Ráadásul az ateisták nem elégednek meg azzal, hogy magukban tagadják Istent, néhányuk nyílt támadást intézett a vallásosság, a hit és Isten ellen.

Ennek köszönhetően az emberek jelentős része teljes közönnyel szemléli az Istennel és a hittel kapcsolatos kérdéseket, és az életében a materializmus uralkodik. A vallás és a hit évszázados veszteségeiért olyan jó azokat a buta és egyben gonosz ateistákat okolni.

Ám a személyes meggyőződésem ebben a kérdésben az, hogy nem az ateizmust és az ateistákat kell vádolni amiatt, hogy az emberek közönyösek, vagy elutasítók a kereszténységgel, hanem a kereszténységet kell vádolni azzal, hogy nagyrészt miatta kialakult az ateizmus. (ebből adódóan nem gondolom,hogy az ateistákat, a bevezetőben említett módon, átkozni kéne) Azt nem mondom, hogy csak a kereszténység az oka, de azt hiszem neki van a legnagyobb szerepe ebben.

Miért is? A kereszténység történelme már a kezdetektől a másként gondolkodók elleni harcról szólt. Az újszövetség korában ez a harc csupán verbális volt. Ám alig telt el 200 év, a szellemi csataterek egyre véresebbek maradtak. És a harc nem csendesedett el. 1500 éven keresztül keresztények százezreit mészárolták le, kínozták, nyomorították meg, üldözték el otthonaikból. És kik? Azok a keresztények, akik Isteni hatommal érezték magukat felruházva az ilyen tettek végrehajtására.

Mi volt az ok arra, hogy ez megtörténjen? Az a szemléletmód, amely nem tűrt meg maga mellett másikat. A másként gondolkodók iránti gyűlölet, párosulva a saját vélemény istentől eredeztetésével vezetett oda, hogy a nagyobb hatalommal rendelkező vallásos csoport,életre méltatlannak tekintett mindenkit, aki fel merte emelni a hangját a saját véleménye mellett.  Az egyház keményen megtorolt mindent, ami másként hangzott, mint a hivatalos teológiai vélemény. Akkor is, ha a témának köze volt a hithez, és akkor is, ha nem. Az első európai vallásháborúktól 500 évet kellett várni, mire kialakult a protestantizmus, amely már volt olyan erős, hogy kb 100 éven keresztűl vívott véres háborúkban, rengeteg emberáldozat árán elnyerje a létjogosultságát. Ám miután megvetette a lábát, azonnal ott folytatta, ahol korábbi ellenfelei abbahagyták és véres harcot hirdetett a másként gondolkodók ellen.

A kereszténység hozzáállása a másként gondolkodókhoz sokakat elgondolkodtatott. A felvilágosodás korában néhányan már ki merték mondani, hogy a kereszténység Isten nevében végrehajtott mészárlásai, a másként gondolkodók elnyomása, nincs összhangban azzal, amit Jézus az evangéliumokban képviselt. Gondolkodó emberek jogos felháborodása, a kereszténység fanatikusainak embertelen eljárásán sokakban megérlelte azt a gondolatot, hogy az egyházak bűnösök. Először csak Istenben mélyen hívő gondolkodók fogalmazták ezt meg, és ezzel együtt más kérdéseket, Majd az 1800-as évekre elkezdett szaporodni a magukat ateistának valló emberek csoportja. Az egyházak pedig továbbra is kitartottak amellett, hogy harcot folytassanak a másként gondolkodók ellen. Megbélyegezték, üldözték azokat, akik ki merték mondani az egyház felelősségét Európa véres történelmében, illetve azokat, akik teológiai, vagy filozófiai kérdésekben az egyházaktól eltérő nézetet vallottak

Az egyház sok kérdésben illetéktelenül hozott döntéseket. A vallásos fanatikusok, még ha jóindulatból is, de az egyház szolgálatában védték az egyházat és támadták az új gondolatokat. A tudomány előrehaladása sorra döntötte le az egyház bástyáit, amely egyre jobban megrendítette az emberek vallásokba vetett bizalmát. Hozzá nem értő teológusok harcoltak olyan nézetek ellen, amelyek ma már a napnál is világosabbak, és hirdetik a tudomány győzelmét az egyházak és bizony Isten felett. Ám szerintem nem a tudomány győzött az Isten felett. Ugyanis meggyőződésem, hogy a tudomány és Isten egy platformon áll. A felvilágosodáskor elkezdődött harc, nem Isten és a tudomány között zajlik, hanem a vallásos elvakult fanatizmus, és Isten között. A fanatikus vallásos ember nem Isten véleményét védi, hanem egy olyan állítást, amit csupán azért tart igaznak, mert a vallása azt kéri tőle. Ezzel a hozzáállásával pedig, miután a tudomány igazolja saját állítása helyességét, szégyent hoz Istenre.

Immanuel Kant írta erről a következőt: "Lássátok hát be, mondta a szabadgondolkodó, hogy ha a legáltalánosabb és legegyszerűbb természettörvényekből hasznos és célirányos berendezkedéseket lehet levezetni, akkor egyáltalán nincs szükség a legfőbb bölcsesség külön kormányzására, s olyan bizonyítékokat kell látnotok ebben, amelyek saját beismeréseteket fogják szaván! Az egész természet, kiváltképpen a szervetlen, telve van olyan bizonyítékokkal, amelyek nyilvánvalóvá teszik, hogy az önmagát erőinek mechanikájával meghatározó anyag, a maga okozataival együtt nincs híján bizonyos pontosságnak, s önként eleget tesz az illem szabályainak. Ha valamely tisztes érzületű ember a vallás jó ügyét megmentendő, elvitatja az általános természettörvények e képességét, akkor önmagát hozza zavarba, s rossz védekezésével alkalmat ad a hitetlenségnek a diadalra"

Mit is mond Kant? Azt, hogy a természet képtelen arra, hogy ne bizonyítsa önmagát. És az a vallásos ember, aki a természet törvényei ellen küzd, az a hitetlenség diadalához járul hozzá. Az elmúlt 300 év tudományos előrehaladása vallásos állítások tömegeit döntötte meg. Ezzel elhiteltelenítette az Isten mellett érvelőket. De ennek nem a hit értelmetlensége az oka, hanem a vallásos fanatisták hozzá nem értése, akik azt hiszik, hogy a teológia általuk képviselt rendszere felette áll a természet törvényeinek, vagy a természet törvényeit nem ismerve azt hiszik, hogy a teológia mindent felül ír.

Az elvakult vallásos ember, aki a teológián keresztül szeretne a múltban maradni, sorra veszíti a csatáit. Ezzel akaratlanul is Isten ellen harcolóvá válik, hiszen érvelése rossz, bizonyítékai cáfolhatók, méghozzá az Isten által alkotott teremtésmű, egyre jobb felfedezésének köszönhetően.

Tehát mi is a keresztény gondolkodás legnagyobb hibája? Az, hogy minden esetben mélyen elítéli azt, aki másként gondolkodik. Ám az ítéletét nem a fejlődő tudása alapján hozza meg, hanem minden esetben a múltban, a fejlődés előtt felállított elméletek, és az azokhoz való, nem egészséges ragaszkodása alapján. Van valami a kereszténységben, ami immáron 2000 éve meghatározó, és ami miatt a másként gondolkodók mindig negatív diszkriminációban részesülnek. Már az apostolok is rendelkeztek azzal a tulajdonsággal, aminek köszönhetően úgy gondolták, hogy aki nem tartozik közéjük, annak nincs joga ugyanahhoz.

I. Kant erről ezt írta: "Az olyan kisérleteket, amelyek azon fáradoznak, hogy az Írásból kikeressék azt az értelmet, amely összhangban van az ész tanította Legszentebbel, nem csupán megengedettnek, hanem egyenesen kötelességünknek kell tartanunk. Emlékezzünk csak mit mondott a bölcs tanító tanítványainak arról az emberről, aki a maga külön útján járt, de végül ugyanahhoz a célhoz ért: "ne bántsátok, aki nincs ellenünk, az velünk van."

Kant itt arra a sztorira utalt, amit a Márk 9:38- 40-ben olvashatunk: "Ekkor János szólalt meg: „Mester, láttunk valakit, aki ördögöt űzött a nevedben. Megtiltottuk neki, mert nem tartozik közénk.” Jézus így válaszolt: „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni. Aki nincs ellenünk, az velünk van."

Jézus szavai elég egyértelműek. Vannak akik nem tartoznak közénk, vannak akik önállóan tevékenykednek, és még parancsot sem kaptak rá. Nem lehet megtíltani nekik, és nem kell őket arra kényszeríteni, hogy közénk álljanak. Nem velünk vannak, de attól még nem ellenségeink, hanem egy közös célért dolgozunk. Igaz más módszerekkel, más úton, és nem közösen. DE UGYANAZÉRT A CÉLÉRT!  A kereszténység évezredes hozzáállása a másként gondolkodáshoz, rendkívül káros. Belső ellentéteket hoz létre, ellenséggé teszi a munkatársat, és alapot biztosít a jogos támadáshoz. Az egyházakat ért kritika az ateizmus és a felvilágosult ám hívő réteg részéről, jogos! A kereszténység történelmére jogos válasz az, hogy az emberek elfordultak attól az Istentől, akit állításuk szerint a vérszomjas keresztények képviselnek. Ezért az ateizmusért nem az ateistákat, hanem a Krisztus követésében hiteltelen kereszténységet lehet vádolni.

Mondhatnánk, hogy a kereszténység tanult a hibáiból. De csak mondhatnánk. Sajnos nem így van. Akár az én blogomon, vagy más internetes fórumokon, de az egyházak burkolt retorikájában még mindig kiírthatatlanul ott terjeng a másként gondolkodók  mélységes elítélése, azok kereszténységből való kirekesztése. A vallásos fanatikus pedig ma is boldogan szórja az ítéletet, miközben magában ujjong, hogy Isten akaratát cselekszi. Észre sem veszi, hogy a fanatizmusa, és itélkezésre való hajlama ahhoz a csoporthoz viszi közel, amelyről Jézus ezt mondta: "eljön az óra, amikor az, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szolgálatot tesz vele az Istennek. Így fognak veletek bánni, mert nem ismerik sem az Atyát, sem engem" (János 16:2, 3) Jézus itt nem ateistákról beszél. Nem azt mondja, hogy az istentelenek fognak halomra gyilkolni benneteket, hanem azok, akik azt hiszik, hogy ezzel Istent szolgálják.

Nem a kizárólagosságnak, hanem a türelemnek van itt az ideje. Aki azt hiszi, hogy a véleménye megdönthetetlen, színtiszta isteni teológia, Szentlélek által ihletett vélemény, az nagyon messze van az igazságtól. Ők azok, akik a legtöbb kárt okozzák Istennek, és járulnak hozzá ahhoz, hogy a bennük megbotránkozó hívők, az ateizmushoz menekülnek. Ők azok, akik felülbírálják Istent, és mondják neki: Jehova! Nem vagy elég szigorú, mert ez az istentelen nép sokkal keményebb ítéletet érdemel (Jakab 4:11, 12). És így lesz az istenhívőből, Isten ellen harcoló fanatikus.