Legtöbbünkre nagy hatással volt az, hogy amikor megismerkedtünk "az egyedüli igaz" vallással ott olyan közösségre leltünk, akik igyekeztek a bibliai erkölcsöket alkalmazni az életükben. Szimpatikus volt az, hogy nem tűrték meg maguk között a bűnt gyakorló embereket. Előző posztomban már írtam arról, hogy ez nem feltétlenül jó. De most inkább arról írnék, hogy minek köszönhető az, hogy a kisegyházak tagjai általában tisztességesebbek, erkölcsösebbek, mint a nagy, történelmi egyházakéi. 20 év után elmondhatom, hogy az az erkölcs ami Jehova tanúit jellemzi nem feltétlenül jó. Egyrészt azért, mert jobban megvizsgálva a gyülekezetek életét,  olyan adatokra bukkanhatunk, amelyek teljesen ellentmondanak annak a képnek, amely először alakul ki bennünk Jehova tanúiról, vagy más kisegyházakról. Először is elég nagy a rotáció a tagságban. A bűnt gyakorló emberek vagy maguktól hagyják el az egyházat, vagy pedig ki lesznek közösítve. Ennek köszönhetően ki is esnek a statisztikából. Tehát bár a gyülekezetben valóban nincs erkölcstelenség (legalább is nem tudunk róla) ám mégis kb kétszázezer esetben történik parázna cselekedet évente a világ mintegy 100000 gyülekezetében. És akkor még nem beszéltünk a lopásokról, adócsalásokról, és más tisztességtelen, sokszor törvénybeütköző tettekről.

De vajon mégis minek köszönhető, hogy a többi sok millió Tanú nem követi ezt el? A választ  a vallásossághoz, és az Istenhez való hozzáállásukban lehet megtalálni. Bár Minden tanú őszinte keresztény szeretne lenni, aki szívből szolgálja Istent, ez az indíték néhány év múlva átalakul kötelességtudattá, félelemmé. Az indíték még ez mellett lehet az örök élet elnyeréséért folytatott versenyfutás. Tehát valójában már nem az Isten iránt érzett szeretet, vagy a Krisztus iránt érzett hála ösztönzi tettekre, hanem a büntetéstől való félelem. Ez egy igen egészségtelen hozzáálláshoz vezet. Hasonló hozzáállásért ítélte el Jézus Krisztus a farizeusokat.

Dr. Fekete Péter "Az egyház és a szekta" című tanulmányában (megjelent a Kálvin kiadó gondozásában. Köszönöm a lehetőséget a publikálására.) részletesen kidolgozta a szekták, kisegyházak erkölcsösségének miértjét. Bár nem minden gondolatával, és szóhasználatával értek egyet, ám összességében igen pontos meghatározása a fennálló problémának, ezért szeretném ezt veletek megosztani:

"A szekták etikájának legjellemzőbb vonása a törvényeskedés, az életgyakorlatnak zsidós szabályozása a bibliai és az ebből levezetett törvényekkel. S hogy milyen bámulatos emberi teljesítményekre képesíti a gyakorlatban ez a Jézus Krisztustól, újtestamentumtól lényege szerint idegen etika, arra a velük foglalkozó és elfogulatlan politikai írók, szociológusok, publicisták is felfigyelnek, és teológusok is rámutatnak. (...)

Ha most már annak oka után kutatunk, hogy mi az a mozgató rugó és erőforrás, mely a tévtanok alapján is feltünő erkölcsi változást eredményez a szektatagokban, akkor ezt a szektának egy másik jellemvonásában, főtényezőjében jelölhetjük meg: ez pedig a Biblia betüjéhez ragaszkodó, de lelkétől elszakadt júdaizmusával rokon apokaliptikus világnézet, mely a közeli időpontokban meghatározott világvég-jövendöléseivel segíti, sőt egyenesen fanatizálja a törvényeskedő szektás életfolytatást.(...)

De nemcsak annyi itt a probléma, amire folytatólagosan utal Csikesz S., hogy a "kereszténység és kereszténység között óriási különbség van!" A szekta  eddig kimutatott lényeges vonásainak ismeretében, méginkább a szekta legbensőbb lényegének meglátása alapján fel kell tennünk a kérdést: Krisztushoz jut-e a szektás közelebb, s az az ember, aki nem csak "szektás" vonásokat hordoz lelki életében, hanem teljes mértékben szektatag, egyáltalán keresztény-e?! Erre a kérdésre pl. a Jehova tanúi esetében leghatározattabban nemmel kell felelnünk s kevésbé szabad minden további nélkül kétségbe vonni ezt a nazarénusok, adventisták és pünkösdisták egy részénél. A szekta leglényege szerint Krisztus ellenlábasa, riválisa, ha keresztény szinezetet vesz is fel tanításaiban, s látszólag Krisztushoz "közelállónak" tűnik is,ez valójában csak két olyan hegycsúcs közelsége, melyek távolról sokszor fedni látszanak egymást, valójában mégis áthidalhatatlan szakadék választja el a kettőt egymástól. Nincs járható út, közlekedési lehetőség közvetlenül a kettő között; feltétlen le kell szállni az egyikről, hogy a másikra juthasson az ember. A legjobb szándékú ún. evangélizációs szemlélet sem építhet a kettő között drótkötél pályát! Ezért nem békült meg Pál apostol, sőt felettébb felháborodott a lelke a Krisztus evangéliumának mindenféle meghamisítása és ebből fakadóan minden szektás elhajlás, törvényeskedő életgyakorlat, és nem csupán a szabadosság láttán. (vö. pl. 1kor 3: 16,17;6: 12-15; 8:11,12; 2kor 11:3-15; Gal 1:6-9; 2: 3,4, 11-18; 3: 1-3 ; 5: 1-13; Fil 3:18,19; Kol 2:16-23; 2thessz 2: 1-3 stb). S ugyanezért mondta ki Jézus Krisztus is a szigorú szabályok szerint élő farizeusokra is félelmetes jaj-kiáltásait. (Máté 23), s itélte úgy, hogy missziójuk nyomán egy-egy pogány hétszerte inkább a gyehenna fiává lesz.(Máté 23:15), s a paráznák és vámszedők hamarabb megtérhetnek, mint a törvényeskedő önigazak.(Máté 21:31,32). Ezzel kapcsolatban található Csikesz Sándornak egy lapalji megjegyzése: "Szerintünk az egyházakban (is) van farizeusi vonás, de akkor lesz virágzó élete, ha bűnvalló publikánusi lesz. A szekta pedig publikánusnak indul és virágzó korában farizeussá lesz." (publikánus=adószedő a Lukács 18. fejezetéből - Sefa)"

Hogy mennyire igaza van Fekete Péternek, az abból is látszik, hogy Jehova Tanúi egyre több szabályt kénytelenek elviselni, mely szabályozza az életük apró részleteit is. Ám mégis az tapasztalható, hogy az egyház tagjai az egyház által hozott, sokszor ellentmondásos szabályozást kijátszák, és olyan dolgokat követnek el újabb szabályokra hivatkozva, vagy épp régiekre, amelyek az egyház szerint is tilosak. Az egyházban egyre nagyobb gondot jelent az, hogy a pedofil esetek száma növekszik, illetve a férfiak egyre többször látogatják az internetes pornó oldalakat. Erre az egyház újabb és újabb szabályozásokkal reagál, amelyek  a tagokat folyamatos lelkiismeretfurdalásban, illetve megaláztatásban tartják. De érdemes elgondolkodni azon, hogy bár az egyház büszke arra, hogy megörzi erkölcsi tisztaságát, ezt valójában most már csak az egyre sűrübben előforduló kiközösítésekkel, illetve a tagok félelemben tartásával tudja elérni, miközben titokban pedofil eseteket, illetve pornó oldalakat nézegető férfiak eseteit kezelik. Miért vannak ezek? Nemde azért mert a farizeusi szabályozással, a nemi életbe, és a házassági kapcsolatokba belenyúló egyházi vezetők egyre jobban nyomás alá helyezik a tagokat,akik az elfolytott szexuális vágyaikat nem tudják megfelelően kielégíteni, és ezért bűnt követnek el?

Na de ha a tagok csupán félelemből nem követnek el bűnt, aminek következtében egy idő után az elfolytott vágyaikon nem tudnak uralkodni,akkor az mennyivel jobb, mint egy olyan világi házasság, ahol az egyik fél félrelép? Vajon boldog az a házasság, amelyben az egyik félnek soha nincsenek kielégítve a vágyai? Lehet azt mondani, hogy az a férfi, aki ugyan nem paráználkodik, de pornó oldalakon nézelődik és a vágyait önmaga elégíti ki, vagy épp egy védtelen gyermeken teszi ezt meg, az erkölcsösebb mint mások? És ha ilyen történik, akkor ezért ki a felelős? Az a férfi aki az egyházi szabályozás miatt elfolytja vágyait, és ezért nem paráználkodik, de később kitőr belőle a vágy? Vagy az a szervezet aki Isten székében ülve azt hiszi magáról, hogy bármiben szabályozhatja a tagok életét, és olyan nyomás alá helyezi őket, amelyet képtelenek elviselni?

És vajon az a farizeusi hozzáállás ami ezt az egészet előidézi, az tud hasonló farizeusi hozzáállással ilyen problémát megoldani?