"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

Aki embertársát ostobának nevezi, állítsák a nagytanács elé.

2019/04/30. - írta: sefatias

"A keresztény kultúra megvédése ügyében nincs kompromisszum" Ezzel a címmel tudósított a kormány.hu Orbán Viktor (Isten kegyelméből magyar miniszterelnök) beszédéről. Ez Soltész Miklós államtitkár szerint magában foglalja azt is, hogy "Őrizzük meg keresztény szigetként térségünket" A keresztény alapelvek és értékek Bayer Zsolt számára is oly fontosak, hogy bejelentette kilép a szerinte ezektől az értékektől már rég elforduló evangélikus egyházból, és "katolizálni fog" Aradszki András államtitkár pedig a parlamentben arra figyelmeztetett, hogy Sátán ellen rózsafüzérrel kell küzdeni.

Szóval itt tartunk. A nagy nemzeti keresztényesedés kellős közepén, a keresztény kultúra védőbástyájában, Magyarországon erősödik a kereszténység. Vagy legalább is valami, amit most így hívnak. Ezt a posztot Bangóné az MSZP képviselőjének patkányozása ihlette, akire most aztán kiakadt a Fidesz és annak minden szavazója, mert le (mások szerint fel) patkányozta őket. A nagy felháborodásban a keresztény kultúra védelmére felesküdött mélyen vallásos, és a keresztény értékekért, akár élete árán is harcoló keresztény konzervatív kormány és annak holdudvara teljesen elfelejtette, hogy eddig ők voltak azok, akik minősíthetetlen jelzőkkel illették képviselőtársaikat a parlamentben, és a másként gondolkodó állampolgárokat az országban.

bayerbangone.jpg

Csodálom, hogy Bayer úr nem szólalt fel, hogy a patkányozás az ő privilégiuma, hiszen ő nevezte patkánynak azokat, akinek nem tetszettek kenyéradó gazdájának szavai. Illetve ő nevezte rohadt állatoknak a másik politikai oldal szavazóit.

Szóval keresztény kultúra. Már megszoktam, hogy a kereszténységet általában azok akarják megvédeni, akiknek fingjuk nincs arról, hogy mit is kellene megvédeni. És a keresztény értékek azok számára fontosak, akik ott törlik ki velük a seggüket, ahol tudják. Engem most nem érdekel a Bangóné, mert ő nem veri a mellét a kereszténységével. Csupán arra szeretném felhívni a közbeszédet hányadékká degradáló kormányoldal önmagát hangosan kereszténynek kikiáltó  tagjait, hogy ha már ennyire keresztények akarnak lenni, akkor legalább külsőségekben próbáljanak hasonlítani arra, amit mesterük Jézus elvár.(bár a magyar választópolgárnak tényleg nincs erre igénye)

Szóval:

Jézus valami ilyesmit mondott:

"Én pedig azt mondom nektek: Már azt is állítsák a törvényszék elé, aki haragot tart embertársával. Aki embertársát ostobának nevezi, állítsák a nagytanács elé. Aki azt mondja neki, hogy te bolond, méltó a pokol tüzére."(Máté 5:22)

Szeretném felhívni a tisztelt önmagát kereszténynek nevező kormányoldali szájhősöket, hogy kereszténynek lenni nem azt jelenti, hogy kiálltok az utcasarkokra és a templomokba imádkozni, hogy lássák az emberek, hogy ti mekkora keresztények vagytok(Máté 6:16), hanem azt, hogy betartjátok azokat a figyelmeztetéseket, parancsokat, amiket az követel meg, akit ti követni szeretnétek. Márpedig nagyon úgy tűnik, hogy az Isten kegyelméből kormány körül sündörgő keresztények, Bayer Zsolttal az élen, Jézus szerint ítéletre és a pokol tüzére méltók, mivel megvető kifejezésekkel illetik embertársaikat.

Ez viszont azt jelenti, hogy nem keresztények...Kereszténynek lenni ugyanis azt jelenti: nem beszélünk tiszteletlenül másokkal, másokról

 

233 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr1914796128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sírjatok 2019.05.01. 12:51:08

orbánozás -> címlap = gratulálok

keresztényezés, bezzegigiazikeresztényezés = gratulálok

szánalom, ezeket ilyen generátorral írják?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.05.01. 12:58:44

Az igaz keresztény nem fél kimondani az igazságot, akkor is, ha ez sérti embertársát. Időnként pedig Jézus acélszegecselt korbácsával vágjuk pofán felebarátainkat.

A langyos mindig egyetértés és udvarias buziskodás Sátán módszere.

Gino 2019.05.01. 13:05:50

@MAXVAL bircaman közíró: Akkor téged és a fajtádat patkány jelzővel címkézni igazi keresztény tett.

Gino 2019.05.01. 13:06:53

nincs itt semmi érdekes. ugye kommunista birkaelvtárs? :D:D

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.01. 13:21:28

@sírjatok: Ezt én írtam. Esetleg van valami hozzászólni valód a témához is? Te hogyan értelmeznéd Jézus szavait?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.01. 13:22:12

@MAXVAL bircaman közíró: Ezt esetleg alá tudnád támasztani valahogy Jézus szavaival is? Ha már keresztény vagy...

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.01. 13:37:50

@Libi Dóra: Szia! Ez egy személyes blog. Ha körülnézel benne, akkor láthatod, hogy jobbára teológiával, és a krisztusi értékek gyakorlatias megközelítésével foglalkozom, a magam kis szintjén. Nincsenek politikai ambicióim, csupán normális életet szeretnék, amire a keresztény értékek tökéletesen megfelelnek. Ezért éri részemről néha kritika azokat, akik verik a mellüket a kereszténységért, "a jámborságnak a látszatát még megtartják, de a lényeget megtagadják. "(2tim 3:5)

Behajtó70 2019.05.01. 14:05:42

Aztán meg ne lepődj, ha elegünk lesz az aljasságaitokbol, es pofanvagunk, amugy igazi keretény módjára! Aztán zümmöghetsz, hogy igazi pofont kaptál-e vagy csak olyan álkersztényit! Te majom!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.01. 14:07:03

@Behajtó70: :) állok elébe . Szeretem, ha valaki ilyen kemény mint te. Nincs is bátrabb ember a névtelen fenyegetőnél. :DDDDD

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.01. 14:30:11

@Behajtó70: egyébként kik azok, akiknek az aljasságaiból elegetek lesz? Mivel fogalmad sincs ki vagyok, kíváncsivá tettél, hogy hová soroltál be, és mi alapján

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.01. 15:39:37

@MAXVAL bircaman közíró: :) olvastad a sztorit? Vagy csak hallottál róla?

darlacko 2019.05.01. 15:43:15

A kereszténység azért jó, mert pont úgy bármit bele lehet magyarázni, mint az összes többi izmusba, ideológiába, vallásba. Gondolkodni nem kell, a felelősséget, döntések súlyát elkeni a vallásos semmitmondás.

Biztos vannak a keresztények közt is jó emberek (nagyszüleim is ilyenek voltak), de semmiképp sem azért jók, mert keresztények.

Olyan, hogy keresztény kultúra nincs. A kereszténység mindig is csak egy szelete volt az európai kultúrának. Mellette mindig volt világi kultúra, tudomány, népi kultúra, világi jog. Bár egyes korszakokban a katolikus egyház volt a legnagyobb hatalom és így rengeteg művészt láttak el munkával, de mint tudjuk, a művészetek a katolikus egyház háttérbe szorítása után sem sorvadtak el, sőt.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.01. 15:44:33

@MAXVAL bircaman közíró: az látszik, hogy nem olvastad, ugyanis szó sincs benne nem bűnbánó gonoszról :)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.01. 15:46:38

@darlacko: A kommenteddel nagyjából egyetértek az első bekezdéssel nem. Úgy tűnik, hogy össze kevered a kereszténységet a vallásossággal. És ha szerinted bármit bele lehet magyarázni a kereszténységbe, akkor a posztban idézett jézusi gondolatba magyarázd bele az ellenkezőjét

Gino 2019.05.01. 15:50:32

@MAXVAL bircaman közíró: te döntöd el, ki a gonosz? Mert ma Magyarországon pont nincs nyoma sem az országot fosztogató, bűnözőknek osztogató gonosz bűnbánásának.
És ha már itt tartunk, az őket (alamizsnáért, vagy ostobaságból) éltetők vajon mit érdemelnek?
Ha elég értelmes lennél, akkor most szemen köphetnéd az eddigi énedet.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.01. 15:50:47

@MAXVAL bircaman közíró: Hát ez a baj a kereszténységeddel. Csak átvitt értelemben veszi az adást, és azt viszel át, amit akarsz. Az eszedbe se jut, hogy azt valld, amit Jézus mondott. Neked csak az átvitt értelem számít. Mint általában minden keresztényellenes mozgalomnak. A fidesz is csak az "átvitt" értelmű kereszténységben hisz. Leszarja, hogy amúgy mi a kereszténység

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.05.01. 15:53:00

@Gino:

Politikát keversz ide. A kormányzat munkája lehet jó vagy rossz, de gonosz biztos nem, hiszen nem csinál szándékkal rosszat.

Ad Dio 2019.05.01. 15:53:47

@Behajtó70:

Faca kis bátor gyerek vagy, mi? Sebaj, legalább van kin röhögni :-D.

"Bayer Zsolt számára is oly fontosak, hogy bejelentette kilép a szerinte ezektől az értékektől már rég elforduló evangélikus egyházból, és "katolizálni fog""

A megbocsátás és a "bárki megváltozhat" nevében várjuk Zsoltot szeretettel. Javasolt viselet: szőrmecsuha, hamufejdísz.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.01. 15:53:57

@MAXVAL bircaman közíró: Az ilyen átvitt értelmezésből lettek az Európában fellángoló ezrek életébe kerülő vallásüldözések, a kereszteshadjáratok, az inkvizició és a boszorkányüldözések. Ez az a kereszténység, amit véd a fidesz, meg te

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.05.01. 15:54:07

@sefatias:

Jézus szavazi onmagukban félreértetőek, ezért kell a teljes tanítás fényében nézni.

A Fidesz egy politikai párt, nem vallás.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.01. 15:54:46

@Ad Dio: Az ilyen bátor gyerekekkel teli van a padlás. :)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.01. 15:55:42

@MAXVAL bircaman közíró: Te hogyan érted félre a posztban idézett bibliaverset?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.05.01. 15:56:33

@sefatias:

Vallásüldözés = harc az eretnekség ellen.
Kereszteshadjárat = reakció, háború.
Inkvizíció = az igazságszolgáltatás humaniálása.
Boszorkányüldözés = harc a sátánizmus ellen.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.05.01. 15:58:14

@sefatias:

Nem értem félre.

Valós jelentése: óvatosan mondjunk rosszat másról. De nem az, hogy eleve ne mondjuk rosszat.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.05.01. 15:59:53

@sefatias:

Magát kereszténynek mondó tanítás, mely szembemegy alapjaiban a keresztény tanításnak. Azért "alapjaiban", mert ha csak részleteiben megy elllene, az lehet sima tévedés is, ami még nem eretnekség.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.01. 16:01:23

@MAXVAL bircaman közíró: oké. Mondj egy keresztény tanítást, amivel a valdensek szembementek, és ezért ki kellett őket végezni. Persze minden szavadat támaszd alá egy biblia idézettel

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.05.01. 16:03:39

@sefatias:

Eleve ott tévedsz, hogy a Bibliára hiavtakozást kérsz.Isten tanítása a Biblia felett áll, s több nála.

Szóvala protestantizmussal - benne a korai, valdens féle protestánsokkal is- az a baj, hogy sola scritura eretnekek.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.01. 16:04:37

@MAXVAL bircaman közíró: Értem. Tehát, ha Isten véleményére vagyunk kiváncsiak, akkor nem a Biblia az alap?

Gino 2019.05.01. 16:05:38

@MAXVAL bircaman közíró: Ez egy ideális világban biztosan így lenne, de nem abban az országban, ahol szaktudás és tapasztalat helyett haversági alapon osztják az uniós pénzeket (Értsd: a mi, magyar emberek pénzét).
Ha te nem látod pl a gázszerelő felemelkedésében a korrupciót, akkor nagyon ostoba vagy, ha látod és ennek ellenére nem érzed problémásnak, akkor gonosz.
Ez nem politikai kérdés. Ha mások lopnák a hazánk fejlődésére szánt pénzt, akkor azokat kellene eltakarítani.
És ebben egyetértünk, akár erőszakkal is.
Csak abban különbözünk, hogy te elvtelenül, azaz saját elvek nélkül de tekintélyelvűen követed és véded a gazdádat bármilyen aljas tettben.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.05.01. 16:07:46

@Gino:

A Fidesz az1990-2010 közti liberális görénykurzusból való kihátrálást tűzte ki célul. ennek érdekében áll a gazdasági programja is.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.05.01. 16:09:08

@sefatias:

Isten tanítása, melynek egy része belekerült a Bibliába is. A Bibliát az Egyház írta, szerjesztette, hitbuzgalmi irományként, de egy sor tanítás nincs meg benne, más tanítások meg csak homályosan.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.01. 16:10:09

@MAXVAL bircaman közíró: És hol lehet ennek a tanításnak utána nézni, Illetve idéznél nekem belőle a valdensekkel kapcsolatban?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.01. 16:14:02

@MAXVAL bircaman közíró: úgy veszem ki a szavaidból, hogy a katolicizmus közelebb áll hozzád, mint a protestantizmus. Ezzel én is így vagyok. A katolikus dogmatika sokkal szimpatikusabb nekem is, mint a protestáns. Gyakorlatiasabb. Olvastam kb 6 dogmatikát katolikust és protestánst is. Te olvastál katolikus dogmatikát?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.05.01. 16:14:57

@sefatias:

Nem ismerem őket eléggé, hogy részletesen tudjak erre választ adni.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.01. 16:15:50

@MAXVAL bircaman közíró: Értem. Tehát úgy foglalsz állást ezekben a kérdésekben, hogy a minimális alapismereted sincs meg hozzá?

Gino 2019.05.01. 16:15:59

@MAXVAL bircaman közíró: Ez mit jelent? Akkor a gonosz elleni harc jegyében zajlik most az ország szétlopása?
Mi ez a görénykurzus? Szeretnék utána olvasni! Van erről a kihátrálásról valami nyilvános anyag, vagy csak a csicskák kapják meg belső eligazításban?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.05.01. 16:16:19

@sefatias:

Ennek örülök, ezek szerint vallási nézeteink nem állnak egymástól annyira messzire.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.05.01. 16:18:04

@sefatias:

Minimális van, tudom mik a valdensek, hol helyezkednek el nagyjából. Korai protestantizmus, a későbbi protestantizmus nagyobb túlkapásai nélkül.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.01. 16:18:48

@MAXVAL bircaman közíró: nekem nincsenek vallási nézeteim. Alapvetően vallásellenes gondolkodású önmagát keresztény alapokra helyező ember vagyok. Az átlagosnál sokkal jobban ismerem a bibliát és a teológiát, de messze nem annyira, mint sokan. ezért merek önálló véleményt formálni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.05.01. 16:19:36

@Gino:

A kormányzat kormányoz, ennek semmi köze a valláshoz.

Liberális görénykurzus fő ismérvei:
- euroatlantista rabság,
- idegen tőke dominanciája,
- a nyugat majmolása.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.01. 16:21:00

@MAXVAL bircaman közíró: Ebben az esetben a minimális legalább egy katolikus dogmatika átfogó ismerete, nem pedig némi történelem ismeret.
Ahhoz, hogy ezt kijelenthesd ennél sokkal több kell:
"Isten tanítása, melynek egy része belekerült a Bibliába is. A Bibliát az Egyház írta, szerjesztette, hitbuzgalmi irományként, de egy sor tanítás nincs meg benne, más tanítások meg csak homályosan."

Különben még a végén eretnek leszel, és a saját szabályaid miatt szúrják ki a szemed :)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.05.01. 16:21:52

@sefatias:

Engem a katolikus dolgokból elsősorban a skolasztikus filozófia érdekel, ebből olvastam többet.

Plusz az egyháztörténet érdekel.

Emellett pedig - talán ez leginkább - a keresztény misztika.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.05.01. 16:23:21

@sefatias:

Nagyjából tisztában vagyok a katolikus dogmatikával. bár az ortodox dogmatikát jobban ismerem.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.01. 16:24:52

@MAXVAL bircaman közíró: Ez azért messze van a hivatalos katolikus dogmatikától. A skolasztika már kissé túlhaladott.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.01. 16:25:32

@MAXVAL bircaman közíró: hát ha nagyjából tisztában vagy, akkor jöhet a valdensekkel kapcsolatos kérdésemre a válasz

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.01. 16:32:56

@MAXVAL bircaman közíró: illetve szedd össze a józan paraszti eszedet, és írd ide le, hogy Jézus szerint hogyan tekint Isten arra az emberre, aki azt mondja a másikra, hogy ostoba

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.01. 16:43:10

@MAXVAL bircaman közíró: segítek, mert látom megakadtál: "Hosszú időn át volt kemény üldözésnek kitéve az olasz protestantizmus Róma részéről is, első renden a valdensek. Olykor még keresztes hadjáratot is viseltek ellenük, teljes kiirtásuk volt a cél. Június idusán Ferenc pápa bocsánatot kért az egyház „embertelen magatartásáért”."

Gino 2019.05.01. 16:47:10

@MAXVAL bircaman közíró:
Értem
Gondolom a cél meg szentesíti az eszközt, így kicsit sem aggályos,
- ha élharcosaink nyugatról kapott pénzből nyugatra mennek, nyugatra küldik gyerekeiket tanulni.
- ha baltás gyilkosokat eresztünk szabadon
- ha analfabéta patkány kezére játszuk át az ország vagyonát

Lehetne még folytatni, de minek.
Az egybites agyaddal soha nem fogod felfogni, hogy amit itt előadsz, az nem keresztényi. Nincs olyan, hogy az egyik dolog kereszténység, a másik meg politika.
Ha keresztény lennél, akkor értenéd, de csak egy nyomorult szociopata vagy, akinek kapaszkodnia kell valami könnyen magyarázhatóba.
Sajnállak.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.01. 16:50:50

@Gino: Maxval feljebb már kifejtette fentebb, hogy ő az átvitt értelmű kereszténységet képviseli. Azaz, számára a kereszténység egy gumifogalom, amibe az tartozik bele, ami szimpatikus neki. Ez a kereszténység kiséri végig a történelmünket.

darlacko 2019.05.01. 17:01:08

@sefatias: "a posztban idézett jézusi gondolatba magyarázd bele az ellenkezőjét" - Maxval bircaember ezt folyton megteszi. Valamint Ferenc pápa, a magyar egyházak vezetői, amerikai Southern Baptist közösségek és dél-koreai biznisz szekták is mind egymásnak teljesen ellentmondó módon értelmezik a Jézusnak tulajdonított szövegeket, amiket persze nem Jézus mondott, hanem évszázadokkal a feltételezett (mitológiai) élete után vetettek pergamenre.
Jézus a keresztény mitológia szerint brutálisan végigverte a templomi pénzváltókat korbáccsal.
Isten is (akivel a mitológia szerint egy Jézus), egy bosszúálló, erőszakos, könnyen ítélkező, bogaras, haragtartó alak.

Nekem végülis mindegy, hogy egyesek Jézusnak tulajdonított egy szövegből levezetik a békességre törekvést, mások meg a bosszút, erőszakot, kirekesztést. Pont ez teszi olyanná a kereszténységet, mint az összes többi izmust. Mindenki a szájaíze szerint magyaráz bele, amit csak akar.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.01. 17:02:28

@darlacko: te olvastad már azokat a sztorikat?

Világít a torony 2019.05.01. 17:35:04

Nem értem én ezt. Egy tisztességes ember a hitét magának tartja és magában éli meg.
Ehelyett a mélykeresztények kőbálványokat imádnak, szobrok előtt borulnak térdre, szobrok lábát és egyéb alakzatokat csókolgatnak. Papjaik nyájasan beszélnek és gyermekeket rontanak meg. A család fontosságáról szónokolnak, de az egyik szektájuk a családot tagadja meg papjaitól. Önmegtartóztatást fogadnak, de hívőket zaklatnak, apácáikat is, akik Jézus menyasszonyai.
Nincs az emberi ostobaságnál végtelenebb.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.01. 18:01:47

@MAXVAL bircaman közíró: Ezt melyik mondatrészből olvastad ki? Vagy te tudsz kisbetűs részről?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.05.01. 18:03:13

@Gino:

A politika ilyen. A cél szentesíti az eszközt, nem minden eszközt, de sok eszközt igen,

"ha baltás gyilkosokat eresztünk szabadon"

Bevett nemzetközi szokás.

"ha analfabéta patkány kezére játszuk át az ország vagyonát"

Ezt nem értem. A nemzeti tőkésosztály megteremtésére gondolsz? Az pozitív folyamat.

"Az egybites agyaddal soha nem fogod felfogni, hogy amit itt előadsz, az nem keresztényi."

A politika sose keresztényi.

"Nincs olyan, hogy az egyik dolog kereszténység, a másik meg politika."

De bizony van.

"Ha keresztény lennél, akkor értenéd, de csak egy nyomorult szociopata vagy, akinek kapaszkodnia kell valami könnyen magyarázhatóba. "

Görcsösne kapaszkodom a természetes jóba.

Jakab.gipsz 2019.05.01. 18:15:02

@sefatias: Voltál kedves ezt a kérdést feltenni: "

Esetleg van valami hozzászólni valód a témához is? Te hogyan értelmeznéd Jézus szavait?"

Elmagyarázom remélem megérted.

Jézus nem a keresztényekhez beszélt, hanem elsősorban a zsidókhoz.
Rajtuk kell számon kérned a szavait.

Továbbá a példa beszédek idején, még nem léteztek sem az ateista-zsidó filozófusok, sem pedig a materialista természetfilozófia, továbbá a muzulmánok sem léteztek.

Már pedig a keresztény demokrácia, ami nem csak hit-filozófia, hanem érték rend is egyben, mint például a protestáns etika, csak a modern liberális döntő többségükben az ateista-zsidó filozófusoknak és a muzulmánoknak nem tetszik.

Tehát nem létező vádakra építetted fel a számonkérésedet.

Sajnos úgy keveredtél hazugságokba, hogy ezt észre sem vetted.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.01. 18:19:31

@Jakab.gipsz: meg tudnád mondani, hogy amikor a fenti szavakat mondta, kikből állt a hallgatósága?

árnyékgyuri 2019.05.01. 18:44:14

@sefatias: Lk. 13:32 Jézus simán rókának nevezi Heródest. Ez egy dehonesztáló kifejezés egy személyre. Tehát: 1. Lehetőség: Jézus egyszer ezt mondja egyszer azt. Saját magának is ellent mond. Nem érdemes hivatkozni rá, mint koherens keresztyén tanításra. Se pro se kontra, mert nem érv, ugyanis a tanítás nem koherens.
2. Lehetőség. Szó szerinti értelemben kell venni: haragot tartani, ostobát, bolondot mondani tilos mert megégetés jár érte, de ezen kívül, rókát, hülyét, kettyóst lehet, mert azért nem jár semmi. 3. Figyelembe vesszük a kontextust: mikor, kinek, pontosan mit és miért mondott Jézus. 1. Eset. Mt.5-7 hegyi beszéd: a szitu: ő a rabbi (hatalmi pozíció) a tömeg hallgatja őt: és ő valóban azt mondja: óvatosan az ítélettel. Mondom, lehet szó szerint is venni: aki ostobát mond, gyehenna, de akkor nem lehet a mondat egyik felét tágítani (ostoba és társai) a másikat meg szó szerint hagyni: gyehenna. Hanem mind a kettőt a kontextushoz kell igazítani: óvatosan az ítélgetéssel, különösen hatalmi poziból (pl. férfi-nő Jn. 8.) 2. eset: Fentről leüzentek Jézusnak: baj lesz veled kishaver. Jézus válasza: nanemáhogy becsicskuljak tőled, te kis báb. Majd akkor lesz vége, ha befejeztem, nem akkor amikor a kamukirályok hisztiznek.

kvadrillio 2019.05.01. 18:45:37

AHHHHAAA....ISTEN MI ????? IQ-NUKU !!!!! EZEK A ZSIDÓK MEGHIBBANTAK ! :o))))))

2019. 05. 01.
EZEK A ZSIDÓK MEGHIBBANTAK !!!...:o)))))
Izrael ENSZ nagykövete szerint joguk van bárkinek a földjét elrabolni

Izrael ENSZ nagykövete Danny Danon New Yorkban kijelentette, hogy Izraelnek joga van bármilyen földet megszállni Palesztinában, beleértve a Nyugati Pártot is. Mindezt az ENSZ Biztonsági Tanácsának mondta el hétfőn.

Szerinte Isten a Teremtés Könyvében azt a földet Izrael népének szánta amikor szövetséget kötött Ábrahámmal. Szerinte a Genezisből, a zsidók Egyiptomból való kivonulásából, és Tóra átveteléből a Sínai hegyen, egészen Kánaán kapujáig arra a következtetésre lehet jutni, hogy Isten szövetséget kötött a Szent Földdel, vagyis Izraellel. Továbbá elmondása szerint a népének ott kezdődik a kapcsolata Izrael földjével.

Az ún. ,,Izrael,, államot azonban 1948-ban egy cionista milícia hozta létre, mely etnikai tisztogatást végzett palesztin városokban és falvakban. Több ezer helyi lakost űztek el otthonaikól és gyilkoltak meg a zsidó terrorista csoportok arra hivatkozva, hogy ők ,,Isten kiválasztott népe,,.

A Cionista Mozgalom pedig egy gyarmatosító mozgalomként alakult meg a tizenkilencedik század végén azzal a céllal, hogy elfoglalják Palesztinát és azt ún. ,,minden zsidó otthonává,, tegyék. Az azonban nem érdekelte őket, hogy Palesztina már lakott terület, és ezért hozzáláttak az ott élő lakosság elűzéséhez és kiirtásához.

Orientalista.hu – Al-Isfahani (quds News network)

kvadrillio 2019.05.01. 18:49:24

TÉLLEG IJJJJJEN DEGENERÁLTAK A JELENLEGI VEZETŐK, HOGY A III. ÉVEZREDBEN VALLÁSI ELLENTÉTEKET SZÍTANAK AZ EGÉSZ VILÁGON ???!!! EZT TANULTÁK A GENDER-ISKOLÁKBAN EZEK A FASZOK ?????? :o))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.01. 18:53:42

@árnyékgyuri: Nemcsak Heródest. Máskor is eljárt a szája. Lásd a máté 23-at, Vagy épp Pált. Ám a mai kereszténység abból indul ki, hogy kereszténynek tartja magát. Azaz Jézus követőjének. És ebben a fő alap az evangélium. Namost ha egy keresztény kereszténynek tartja magát, de leszarja az evangéliumot, ahol Jézus szavait olvassa, akkor kereszténynek számít?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.01. 18:55:25

"Aki embertársát ostobának nevezi, állítsák a nagytanács elé."

És mi legyen azzal, aki 3.5 millió embertársát patkánynak nevezi?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.01. 19:25:28

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Én pedig azt mondom nektek: Már azt is állítsák a törvényszék elé, aki haragot tart embertársával. Aki embertársát ostobának nevezi, állítsák a nagytanács elé. Aki azt mondja neki, hogy te bolond, méltó a pokol tüzére."

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.01. 19:35:34

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Egyébként szerintem egy szabályt annak kötelessége betartani elsősorban, aki azt hirdeti, hogy ő azon szabály szerint él

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.01. 19:55:03

@sefatias:

Imádom, amikor a hitetlenek, a Jézus tanításait nem követők oktatják ki a hívőket, hogyan is kellene élniük.

A keresztények csak azt hirdetik, hogy _igyekeznek_ az adott törvény szerint élni. Gyarlók vagyunk, ez nem mindig sikerül.

Téves a keresztényekről alkotott azon elképzelés, hogy odafordítják a másik orcájukat is. A keresztény sem hülye, hogy hagyja magát leigázni, kihasználni, sértegetni. Amúgy tetszene, mi?

A keresztény vallás még a halálbüntetést is megengedi. Avagy Jézus a keblére ölelte és megbocsájtott Júdásnak? Avagy valami olyasmit mondott neki, hogy jobb lett volna, ha meg sem születik?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.01. 19:57:07

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Én pedig imádom, mikor a nagybetűs keresztényről kiderül, hogy soha nem volt a kezében Biblia :DDD olvastad már azt a részt, ahol Jézus arról beszél, hogy tartsd oda a másik orcádat is?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.01. 20:07:44

@MAXVAL bircaman közíró: "Szerintem meg az az igazi alkotás."

Szerinted?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.01. 20:16:09

@MAXVAL bircaman közíró: értem. Tehát szerinted a teológiában helye van a személyes ízlésnek, a központilag meghatározott dogmatikával szemben?

disloc 2019.05.01. 20:20:20

Valahol mintha azt olvastam volna, hogy az eredeti - vagyis valami régebben ismert - nyelvi verzióban nem ostoba, bolond..., hanem hólyag szerepel. Szóval itt nem arról van szó, hogy minek nevezed, hanem arról, hogy semmibe veszed. Ugye a hólyag belül üres...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.05.01. 20:21:06

@sefatias:

Nyilván. A dogmatika Istentől van, de csak alapdolgokat mond ki. Ezek kibontása, magyarázása lehet sokféle.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.01. 20:23:43

@disloc: Az eredetiben a nehezen fordítható ráka szerepel, és valóban igazad van

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.01. 20:24:04

@sefatias:

Olvastam. És te megértetted? Igen, odafordítom a másik orcámat is. Ha azt is megütik, arról már nem szól Jézus tanítása. Mivel pedig hramadik orcám nincs... A többit a fantáziádra bízom.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.01. 20:24:50

@MAXVAL bircaman közíró: És a dogmatikát, például Gál Ferencét hogyan származtatod Istentől?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.01. 20:25:34

@Kovacs Nocraft Jozsefne: :) van elég fantáziám, hogy elképzeljem: Fingod nincs, hogy ez hol van, és mit akar :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.01. 20:28:45

@sefatias:

És ha mégis? Ha esetleg nemhívőként te vagy előítéletes?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.01. 21:02:04

@Kovacs Nocraft Jozsefne: ha értenéd amit olvasol, akkor nem kérdeznél ilyet. De eddig akárhányszor keveredtél ide, sosem értetted, hogy miről van szó

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.01. 21:07:45

@sefatias:

Épp azért kérdezem, mert értem, amit írsz. :)

"akárhányszor keveredtél ide, sosem értetted, hogy miről van szó"

Vagy talán megértettem a mögöttes tartalmat és szándékot is...

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.01. 21:18:15

@Kovacs Nocraft Jozsefne: még jó hogy lehet véleményem a gondolataimról. :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.01. 21:19:39

@sefatias:

Még jó, hogy lehet véleményem a gondolataidról. :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.01. 21:22:31

@sefatias:

A saját véleményemet már csak ismerem. :P

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.01. 21:24:05

@Kovacs Nocraft Jozsefne: mondom hogy sosem érted a beszélgetést. Ebbe állandóan belefutsz

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.01. 21:25:14

@sefatias:

Ugyan! Te futottál bele egy szintaktikai hibába. :)

Jakab.gipsz 2019.05.01. 21:52:07

@sefatias: Egyébként egy nagyon jó idézettel álltál elő :

"Aki embertársát ostobának nevezi, állítsák a nagytanács elé." !!!

És most tételezzük fel mind a 7.5 milliárd embertársam "dilis = felületes szórakozott hebrencs, és hiszékeny mint egy gyermek!"

Szerintem nem lenne túlságosan nagy veszteség, meghaladni ezt az állapotot!

Jakab.gipsz 2019.05.01. 23:10:28

@sefatias: "vagy az is lehet, hogy só" ? Ezt nem értem.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.02. 06:17:55

@Jakab.gipsz: Én is így vagyok a te kommentjeiddel. Általában fogalmam sincs, hogy az általad mondatokba fűzött szavaknak, mi a mondanivalója

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.02. 06:21:27

@MAXVAL bircaman közíró: Érdekes vagy. Fenntartod magadnak a jogot a liberalizmusra, de nem tudod kezelni a liberalizmus következményeit, ezért másokat elitélsz azért mert liberálisok. Tipikus konzervatív patthelyzet

Jakab.gipsz 2019.05.02. 07:28:02

@sefatias: Megértelek.

Tudod vannak dolgok,és tények, amelyek egyszerűek mint egy faék, még egy nyolc osztályos is képes megéretni pl. ( Herr M. Schulz liberális demokrata), ámde a bizonyítás aprólékos, minden részletre kiterjedő, lépéseit csak igen elmélyült felkészültséggel rendelkezők tudják méltányolni, és elfogadni.

Te még nem közülük való vagy. Még az iróniát sem érted. Nem baj majd megérted. Ez kor tünet.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.02. 07:40:42

@Jakab.gipsz: Ezzel azt akarod mondani, hogy a kommentednek köze volt valaminek a bizonyításához? :D

arckönyv 2019.05.02. 08:03:21

ha nem patkányok akkor ostobák.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.05.02. 08:18:54

@sefatias:

Nem vagyok se liberális, se konzervatív. Eleve a konzervatívizmus a liberalizmus alváltozata.

Jakab.gipsz 2019.05.02. 09:46:16

@sefatias:
Igen, csak hát, nem gondolkoztál el rajta.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.02. 09:52:37

@Jakab.gipsz: :) semmi okom nem volt rá. A kommented zagyvaság. Mint általában mindig. Te mindig ezt csinálod. Bejössz, összerittyentesz egy témához nem kapcsolódó kommentet, aztán vissza se jössz. Csodálkozom, hogy eddig visszajöttél, bár érdemi haszna nem volt

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.02. 11:24:15

A blogger csak abban téved, hogy kereszténynek lenni simán jelenti azt is, hogy valaki egy agresszív barom. A Biblia ugyanis egy olyan önellentmondásos zagyvaság, hogy tudok egy tucat olyan idézetet belőle hozni, amikor Jézus maga volt agresszív barom. És nem az ótestamentumból, hanem az evangéliumokból, és Jézussal. Az Újtestamentum ugyanis majdnem ugyanolyan agresszív, mint az ótestamentum, és a Korán.

No és az egyik idézet:

"Sőt ennek felette amaz én ellenségeimet is, kik nem akarták, hogy én ő rajtok uralkodjam, hozzátok ide, és öljétek meg előttem!" Lukács 19:27

ateistaklub.blog.hu/2016/11/13/az_agressziv_jezus

Érted, nyuszókám?! Nem lepatkányozta az ellenségeit, hanem egyenesen megöletné őket.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.02. 11:29:37

@math0: Egész pontosan hol is tévedtem?

A másik meg: Olvastad is az idézetet vagy csak hallottál róla?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.02. 11:31:14

No, megint a soros idióta, aki a Bibliából mazsolázgat, és azt akarja beadni, hogy Jézus csak és kizárólag egy pacifista hippiként szerepel benne. Holott az az igazság. hogy a Biblia egy önellentmondásos, zagyva saláta, amiben van ilyen is, olyan is. Jézus meg békeharcos is benne, és agresszív, lázadó barom is benne. Bayer tehát pont ugyanolyan keresztény, mint ez a blogger, csak Bayer mást mazsolázott ki a saláta--könyvükből. Például ezt:

"Sőt ennek felette amaz én ellenségeimet is, kik nem akarták, hogy én ő rajtok uralkodjam, hozzátok ide, és öljétek meg előttem!" Lukács 19:27

ateistaklub.blog.hu/2016/11/13/az_agressziv_jezus

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.02. 11:32:12

@sefatias: sok idézetet olvastam, te nem ismered a Bibliádat. kigyűjtöttem még pár idézetet. olvasd el. ismered meg az idióta könyvedet!

ateistaklub.blog.hu/2016/11/13/az_agressziv_jezus

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.02. 11:36:26

@sefatias: tudom, hogy te majd megmagyarázod a bizonyítványt, úgyhogy eléd megyek, ilyen kurva sokmindent kéne kimagyaráznod:

"Azért jöttem, hogy e világra tüzet bocsássak: és mit akarok, ha az immár meggerjedett?
De keresztséggel kell nékem megkereszteltetnem; és mely igen szorongattatom, míglen az elvégeztetik.
Gondoljátok-é, hogy azért jöttem, hogy békességet adjak e földön? Nem, mondom néktek; sőt inkább meghasonlást." Lukács 12:49-51, hasonló Mt 10:34-36.

hasonló még: "Kinek szórólapátja kezében van, és megtisztítja szérűjét; és a gabonát az ő csűrébe takarja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel." Lk 3:17.

"Monda azért nékik: De most, a kinek erszénye van elővegye, hasonlóképen a táskát; és a kinek nincs, adja el felső ruháját, és vegyen szablyát." Lukács 22:36

Hasonlóan híres Jézus állatkínzásos története a disznók tengerbe hajtásával. Mk 5:12-13, Lk 8:27-37. Olyannyira, hogy az emberek imádkoznak Jézus távozásáért. Mk 5:17.

"Mert Isten parancsolta ezt, mondván: Tiszteld atyádat és anyádat, és: A ki atyját vagy anyját szidalmazza, halállal lakoljon." Mt 15:4.

"Sőt ennek felette amaz én ellenségeimet is, kik nem akarták, hogy én ő rajtok uralkodjam, hozzátok ide, és öljétek meg előttem!" Lukács 19:27

"És a haszontalan szolgát vessétek a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás." Mt 25:30.

végítéletről szóló igehelyek még Mt 3:10, Mt 7:19, Mt 8:12, Mt 10:14, Mt 10:28, Mt 11:21, Mt 13:41-42, Ide tartozik még képletesen a fügefa fent már említett megátkozása is: Mt 15:13 és Mt. 21:19, ide tartozik a szőlősgazda tanmeséje is, aki megöli a bérlőit, mert azok megölték a fiát Mt. 21:33-43, Mt 22, Mt 24:50, Mt 25, Mk 6:11, Mk 12, Lk 3:17, Lk 10:10-15, Lk 12:5, Lk 12:46, Lk 13:23-30, Jn 3:18, Jn 15:6,

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.02. 11:36:49

@math0: hol olvastad, hogy én bármit is be akarok adni neked Jézusról? Hol olvastad, hogy szerintem a Biblia Isten szent és igaz szava? Hol olvastad, hogy keresztény vagyok?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.02. 11:38:10

@math0: Nem akarlak elkeseríteni, de ezen a blogon évek óta olyan posztok jelennek meg, amelyeknek a célja a biblia isteni ihletésének, cáfolása. :) Köszönöm, hogy segítesz benne

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.02. 11:40:41

@sefatias: egyébként most elolvasva a te idézetedet:

"Én pedig azt mondom nektek: Már azt is állítsák a törvényszék elé, aki haragot tart embertársával. Aki embertársát ostobának nevezi, állítsák a nagytanács elé. Aki azt mondja neki, hogy te bolond, méltó a pokol tüzére."(Máté 5:22)

te azt mondod, hogy ez egy agresszivitás elleni, szelídség melletti idézet. én azt mondom, hogy ez egy pszichopata, agresszív barom Jézus, aki simán kivégeztet embereket, csak azért, mert azt mondta a másikra, hogy bolond.

ez a Jézus, ez Bayernél valójában agresszívebb. ez a Jézus kivégeztetné Bangónét is meg Bayert is.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.02. 11:44:25

@sefatias: "hol olvastad, hogy én bármit is be akarok adni neked Jézusról? Hol olvastad, hogy szerintem a Biblia Isten szent és igaz szava? "

A postodban. Vettél egy Biblia-idézetet, és azt mondtad, hogy kereszténynek lenni azt jelenti, ami abban írva van. Azaz.

1) Azt állítod, hogy a Bibliában van megírva az, hogy milyen keresztélnynek lenni, azaz legalábbis ebből a szempontból szent.
2) Egy idézet alapján be akartad adni, hogy ez Jézus véleménye a maga teljességében.

Egyik sem igaz.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.02. 11:48:24

@math0: Nézd. Attól, hogy azt állítom, hogy a túrós batyu túróval töltött tésztaféleség, még egyáltalán nem jelenti azt, hogy pék vagyok, vagy van egy pékségem. Ezzel csak annyi információt árultam el, hogy tudom milyen egy túrosbatyu.
És én nem állítottam semmit, csupán idéztem a jelenlegi kormányoldal mesterétől, hogy mit vár el a követőitől.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.02. 11:56:16

@sefatias: mint kiderült, nem vagy pék, nem tudod, milyen a túrós batyu, és nem értem, minek csináltad ezt. számon kérted a keresztényeket egy hamis keresztény-képet festve. a helyzet sokkal szomorúbb annál, mint, hogy Bayer keresztényként nem követi a jézusi tanokat. a valóság ennél súlyosabb: azért nem követi, mert a kereszténység soha nem volt konzisztens, soha nem volt egységes, és legfőképpen nem volt konzisztensen, egységesen békés. azért nem, mert már a keresztény "szent" iratok is tákolmányok, ellentmondásos hülyeségek összemásolásából készült. és a keresztény hit maga is ellentmondásos hülyeségek összemásolásából készült.

a keresztény hitben eleve bele volt kódolva olyan agresszivitás, ami valami olyasmihez vezet, mint az inkvizíció, a boszorkányüldözés, vagy, mint Bayer.

ez eleve bele van kódolva a hitbe, hogy ilyesmik lesznek belőle. nem véletlen.

nem ismerek olyan nagy világvallást, amelynek van egyháza, és ne lennének agresszívek, és ne lennének elnyomóak. ez nem véletlen.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.02. 12:02:16

@math0: nem vagyok pék, és tudom milyen a túrós batyu. És hogy hamis-e ez a keresztény kép? Ezt nem tisztem eldönteni. Nekem elég az, ami oda le van írva. És ebből úgy tűnik, hogy Jézus szerint nem szép dolog leostobázni másokat, mert arra harap. Aztán, hogy ő mit tesz, az már megint nem az én dolgom. De ha én Krisztus követőjének tartanám magam, és krisztus azt mondaná, hogy ne ostobázzak le senkit, mert pokolra jutok, akkor átgondolnám a jövőmet. És vagy nem lennék tovább keresztény, vagy abbahagynám az ostobázást, mert még a végén engem is megöl

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2019.05.02. 12:17:47

@sefatias: no de ha a "gondolatmeneted" szerint a keresztények komolyan vennék a Bibliát, akkor Bayer és Bangó nem osotobázhatná le az ellenfeleit (ilyet szerintem pont nem tettek), viszont megölheti őket. a patkányozásról meg egyébként se mondott Jézus semmit, tehát patkányozni is lehet.

tehát mit akartál ebből kihozni?!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.02. 12:25:14

@Brendel Mátyás: Gondold, hogy az eredetiben az ostoba kifejezés szerepel? Mert akkor tévedtél. Ott az áll, hogy ráka. :) fordítsd le

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.02. 12:36:34

@sefatias: hát, nem azt jelenti, hogy patkány. koppantál.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.02. 12:45:33

@math0: :) bírom mikor valaki olvas tőlem pár sort és máris azt hiszi, hogy az egész életrajzommal tisztában van

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.02. 12:49:06

@sefatias: egy büdös kukkot nem írtam az életrajzodról, te kis hazudós barom!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.02. 12:58:40

@math0: :) Látom egy igazi humanista vagy

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.02. 13:32:16

@math0: :) hát azt látom. Kemény vagy mint egy francia krémes

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.02. 15:44:06

@math0:

Ugye nem zqvar, te idióta, hogy Jázus egy történetet mesélt el, nem pedig maga buzdított mások megölésére?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.02. 15:45:45

@sefatias:

"Nem akarlak elkeseríteni, de ezen a blogon évek óta olyan posztok jelennek meg, amelyeknek a célja a biblia isteni ihletésének, cáfolása.2

Ezzel már meg is adtad a választ arra a kérdésemre, hívő vagy-e. THX.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.02. 16:05:17

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Jázus! (sic!:)

Olvasd már el a postot, kitérek erre is, előtted járok pár lépéssel, előre látom még az idióta beszólásaidat is!

ateistaklub.blog.hu/2019/05/02/az_agressziv_jezus

Ha meg funkcionális analfabéna vagy, ne reklámozd, te selejtes kis náci-Fidióta patkány!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.02. 16:12:49

@math0:

"te selejtes kis náci-Fidióta patkány"

Nagyon indiszponált vagy, ha ma csak erre futja tőled.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.02. 16:30:23

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nagyon indiszponált vagy, ha ma csak erre futja tőled. A kérdést gyorsan szőnyeg alá söpörted, most, hogy bebuktad.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.02. 16:35:22

@math0: egyáltalán nem vagy előtte. Nem érted a sztorit. Előfordul

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.02. 16:40:02

@sefatias: hát bazdmeg, neked ez érv?! Nem érted a sztorit. Előfordul.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.02. 16:59:01

@math0:

Papagály (Kunhalmi Ágica és Bangóné után szabadon) vagy ? Avagy a tihanyi visszahang?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.02. 17:04:20

@math0: érv? Ki mondta, hogy ez érv volt? Vagy te fel sem ismered, ha valaki érvel neked? :D

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.02. 18:36:27

@sefatias: akkor jó, csak böfögtél. pardon.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.02. 18:38:30

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Most mit csináljak? Te kussoltál el, te buktál be, te söpörted a szőnyeg alá a kérdést, te vagy a diszponált. Hiába vádolsz a saját bajoddal engem, mindenki látja, hogy te söpörted a szőnyeg alá a kérdést.

Nagyon indiszponált vagy, ha ma csak erre futja tőled. A kérdést gyorsan szőnyeg alá söpörted, most, hogy bebuktad.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.02. 19:03:24

@math0:

Fojtasd (sic!), megy ez neked jobban is.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.02. 19:12:48

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Most mit csináljak? Te kussoltál el, te buktál be, te söpörted a szőnyeg alá a kérdést, te vagy a diszponált. Hiába vádolsz a saját bajoddal engem, mindenki látja, hogy te söpörted a szőnyeg alá a kérdést.

Nagyon indiszponált vagy, ha ma csak erre futja tőled. A kérdést gyorsan szőnyeg alá söpörted, most, hogy bebuktad.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.02. 19:27:00

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Most mit csináljak? Te kussoltál el, te buktál be, te söpörted a szőnyeg alá a kérdést, te vagy a diszponált. Hiába vádolsz a saját bajoddal engem, mindenki látja, hogy te söpörted a szőnyeg alá a kérdést.

Nagyon indiszponált vagy, ha ma csak erre futja tőled. A kérdést gyorsan szőnyeg alá söpörted, most, hogy bebuktad.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.02. 19:40:22

@math0: Hát kedves Matyi! Az a mindenki aki Kovács Józsefné szédületes logikáját látja, az látja a tiedet is

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.02. 19:45:32

@math0: Én elég gyakran vitázom olyan elvakult vallásos emberekkel, mint te. Megtanultam, hogy normálisan beszélni, érvelni nekik falra hányt borsó. De szórakoztat

Nylul 2019.05.02. 19:46:06

@math0: Te Brendel, neked sokadjára sikerült hülyét csinálni saját magadból, és még azzal is összevesztél, akivel amúgy egyetértesz.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.02. 19:51:08

@Nylul: A mélyen hívő ember csak a saját igazát látja. Nem érdekli a másik ember. Ez látszik is a Mátyáson.

Nylul 2019.05.02. 19:54:01

@sefatias: Ez kb igaz, csak egy a különbség, hogy a Brendel fullba nyomja a kretént,
a nocraft meg csomószor direkt troll - és nem egyszerű észrevenni a különbséget. :)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.02. 20:03:51

@Nylul: A fundamentalista vallásosságra ez a jellemző. Fullba nyomja a kretént

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.02. 20:08:53

@sefatias: szédületes logikád van. Vallásos embernek titulálsz, amikor tudod, hogy enyém Magyarország legismertebb ateista blogja.

Aki látja Kovács Józsefné szédületes logikáját, az a tiedét is látja.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.02. 20:12:22

@Nylul: nem. ez az idióta úgy adja elő, mintha Jézus egy csak békességet hirdető és egymás szidását tiltó ember lett volna, és, hogy az a keresztény, aki ezt, és csak ezt követi.

az én véleményem és a valóság meg az, hogy bizony egy csomó agresszív rész van az evangéliumban Jézusról, és a valóságban is egy csomó agresszív ember van.

sefatiast tehát a Biblia és a valóság is cáfolja.

sikerült felfogni a különbséget?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.02. 20:13:00

@sefatias: "A fundamentalista vallásosságra ez a jellemző. Fullba nyomja a kretént "

akkor te fundamentalista vallásos vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.02. 20:13:40

@sefatias: A mélyen hívő ember csak a saját igazát látja. Nem érdekli a másik ember. Ez látszik is a rajtad.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.02. 20:42:33

@Nylul: őszintén szólva

1) a postot olvasva először nem derült ki, hogy a poster nem keresztény
2) nekem nincs olyan elvem, hogy csak keresztényekkel vitatkozok
3) egy olyan fontos dologban írt baromságot, amit nem akartam szó nélkül hagyni.
4) ezen végül is nem változtat semmit, hogy nem keresztény
5) azóta látom, hogy kifejezetten idióta és pszichopata, szóval egyáltalán nem sajnálom

szóval, mi a gond?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.02. 20:45:18

@math0: Talán ha egy kicsit olvasottabb és széles látókörűbb lennél, akkor tudhatnád, hogy a vallásossághoz nincs szükség semmilyen istenre. Vannak isten nélküli és ateista vallások is :) Még az állam is elismeri őket :P

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.02. 21:00:44

@sefatias: vitatható, hogy van-e isten nélküli vallás, de mondjuk a buddhizmus tényleg az. viszont közöm nincs a buddhizmushoz. ennyikeh.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.02. 21:04:26

@math0: szóval vitathatónak tartod azt, amit azonnal el is ismersz?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.02. 21:29:46

@sefatias:

"A mélyen hívő ember csak a saját igazát látja. Nem érdekli a másik ember. Ez látszik is a Mátyáson."

A magyar nyelvet illetően komoly kihívásokkal küzdesz. Bizonyára valami saját, külön bejáratú magyar nyelvet beszélsz, mert a 10 millió mínusz egy (a mínusz egy vagy te) magyar anyanyelvű ember a mélyen hívő szót nem használja ateistákra.

Sose hittem volna, hogy valaha bármiben is egyet fogok érteni Matyival, de most a te megítélésedet illetően ez is megesett.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.02. 21:38:53

@Kovacs Nocraft Jozsefne: örülök, hogy szerelmetek nekem köszönhetően bimbózni kezdett. Neked is tudok ajánlani egy kis olvasást az ateista vallásokról. Illetve a vallási fanatizmussal rendelkező ateistákról

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.02. 21:40:42

@sefatias: a buddhizmus is vitathatóan az. az sem egyértelmű, hogy isten nélküli-e. de nagyon jól tudod, kis görénykém, hogy ez terelés részedről, és az eredeti kérdésben lapítasz, mint egy kis féreg.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.02. 21:41:20

@sefatias: nagyon jól ismered ezeket, hiszen magad is az vagy.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.02. 21:42:28

@sefatias:

Én neked csak a magyar nyelv alaposabb tanulmányozását tudom ajánlani.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.02. 21:42:52

@Kovacs Nocraft Jozsefne: lényegében érvek helyetti szitkozódásról van szó. te ezt jól ismered. te is ezt szoktad alkalmazni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.02. 21:44:52

@sefatias:

"örülök, hogy szerelmetek nekem köszönhetően bimbózni kezdett. "

Ja, én eddig tudtommal nem sértegettelek, nem gúnyoltalak téged, nem személyeskedtem veled. Te ezt most megtetted velem. Lelked rajta.

Én vagyok annyira jólnevelt, hogy ezt nem adom vissza neked, a stílusod és a gúnyolódásod téged minősít, nem engem.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.02. 21:53:47

@sefatias:

Mellesleg te mikor kívánsz a nagytanács elé állni, amiért kigúnyoltál engem? Avagy terád nem vonatkozik az, amit másoktól megkövetelsz?

Csak úgy kérdezem, érdemi választ nem várok tőled.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.03. 05:46:16

@Kovacs Nocraft Jozsefne: :) A poszt pont az ilyenekről szól, mint te. Akik mások számára felállítanak valamilyen erkölcsi szabályt, de önmagukra nézve azt nem tartják kötelezőnek. Én egyáltalán nem sértegettelek, ezzel szemben olvasd vissza, hogy te milyen kifejezésekkel illettél. :) ennek tükrében kissé nevetséges a semmin történő felháborodásod

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.03. 05:52:38

@math0: Az ateizmus hívei abban hisznek, hogy nincs isten. Az esetek legnagyobb többségében ezt a hitüket másoktól szerzett információkra alapozzák, anélkül, hogy bizonyítani tudnák. Az ateizmusnak ugyanúgy vannak dogmái, és igyekeznek gyülekezetekbe tömörülni a hasonló gondolkodású emberekkel. Vannak prófétáik, pápáik, akikre hallgatnak, és követnek. És ész nélkül ragaszkodnak a hitükhöz. És mint minden messianisztikus vallás tagjai, mélyen lenézik, megvetik a másként gondolkodókat, akik szerintük méltatlanok az életre. Pont mint a vallásosok

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.03. 08:49:58

@sefatias:

"Az ateizmus hívei abban hisznek, hogy nincs isten."

faszt. azt se tudod, mit jelent az "ateizmus" szó.

előbb olvass utána, és ne reklámozd, hogy milyen idióta vagy! tudjuk mi azt már anélkül is.

ateistaklub.blog.hu/2013/10/07/ertelemben_vagyok_ateista

" Az esetek legnagyobb többségében ezt a hitüket másoktól szerzett információkra alapozzák, anélkül, hogy bizonyítani tudnák."

Az esetek többségében olyan információkra hivatkozok, amelyeket tudok igazolni.

" Az ateizmusnak ugyanúgy vannak dogmái"

Általában nincsenek. Nyilván lehet olyan ateista, akinek van dogmája, de ez nem jellemző általánosan az ateistákra.

"igyekeznek gyülekezetekbe tömörülni a hasonló gondolkodású emberekkel."

Az, hogy az emberek hasonló emberekkel szeretnek időt tölteni, nem vallás.

" Vannak prófétáik, pápáik, akikre hallgatnak, és követnek."

Én nem követek senkit ész nélkül. Szerintem, akire te, mint "pápára" gondolsz, azzal nem is értek egyet minimum egy fontos kérdésben.

" És ész nélkül ragaszkodnak a hitükhöz."

Ez nem egy tény, ez a te kinyilatkoztatásod.

" És mint minden messianisztikus vallás tagjai"

A messiás, az a megváltó. KI az ateista megváltó, mikor jön el, és mi a kurva anyádat vált meg?!

" mélyen lenézik, megvetik a másként gondolkodókat, akik szerintük méltatlanok az életre. Pont mint a vallásosok "

Kinyilatkoztatás.

Én a hülyéket nézem le. Te az vagy. És te vagy a hívő, most is azt hitted, hogy vagy 2-3 állításod "igazolásához" elég az, ha te hasból hazudsz. Ez a hit.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.03. 08:54:18

@math0: :) kemény vagy. Teljesen falhoz állítottál. Alig férek el már :P

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.03. 09:08:20

@sefatias: pontosan. már másodjára futsz be a faszerdőbe tátott szájjal.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.03. 09:14:46

@math0: :) ha egyszer az a kedvenc helyem...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.03. 20:25:45

@sefatias:

"A poszt pont az ilyenekről szól, mint te. Akik mások számára felállítanak valamilyen erkölcsi szabályt, de önmagukra nézve azt nem tartják kötelezőnek."

Már a poszt címében is te állítottál fel másoknak erkölcsi szabályt. Én senkinek semmilyen szabályt nem állítottam fel. De azért vicces, hogy már a szalmabábozásig is eljutottál. Mindegy, én most szállok ki, már nem vagy elég szórakoztató, bár Matyival folytatott sárdobálásodat azért még fogom olvasgatni.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.04. 02:11:58

@Kovacs Nocraft Jozsefne: az egyáltalán nem zavar, hogy a címben egy idézet van, és nem én mondtam?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.04. 10:21:40

@sefatias:

Miért zavarna? Az egész poszt és az eddigi kommentjeid is annak kifejtése, mennyire egytértesz az idézettel. :) Persze ez sem baj.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.04. 10:35:15

@Kovacs Nocraft Jozsefne: hát csak azért, mert ne tulajdoníts nekem olyan szavakat, amiket nem én mondtam. A poszt nem arról szól, hogy én egyetértek-e az idézettel, hanem arról, hogy mennyire képmutató a politikus bagázs, akik önmagukat kereszténynek, a keresztény értékek védelmezőjének kiáltják ki, miközben szarnak a kereszténységre és a keresztény értékekre, melyek közül egyik az, hogy ne beszélj becsmérlően a másik emberről. Nekem amúgy semmi bajom azzal, ha valaki hangot ad a rossz véleményének valakiről. De azzal bajom van, ha valaki csendben kuncog, mikor megvető szavakat használnak az ellenzéki gondolkodású emberekre, de mélységesen felháborodik, mikor ugyanazt mondják rá is.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.05. 21:34:10

@sefatias:

Az ellenzéket nyilván felmenti az a tény, hogy hitetlenek lévén rájuk nem is vonatkozik a jézusi tanítás. :)

"Hogy nekem személyesen mi a véleményem erről, azt ebben a posztban megtalálod"

Miért, ez a poszt kinek a véleményét tükrözi? :O Avagy hányféle véleményed van?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.06. 07:09:18

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Már miért mentené fel. A poszt a képmutatást kritizálja. Az pedig a saját elveiket megtaposó emberekre jellemző. Az ellenzék nem veri a mellét, hogy ő keresztény. Őket simán a morál megtaposása miatt lehet elítélni.

Hányféle véleményt olvastál tőlem?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.06. 14:47:59

@sefatias:

"Őket simán a morál megtaposása miatt lehet elítélni. "

Tehát aki erkölcsösnek vallja magát - mert hát nyilván az ellenzék sem veri a mellét, hogy ő milyen erkölcstelen -, de megtapossa a saját maga által hirdetett ateista erkölcsöt, az nem képmutató. Csak az képmutató, aki a keresztény erkölcsöt nem tartja be.

Értelek, kettős mérce.

"Hányféle véleményt olvastál tőlem?"

Csak a fenti kommentedben kettőt.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.06. 20:50:53

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Szerintem te ezt az egészet nem érted. Mindketten jobban járunk, ha visszahúzódsz a saját fészkedbe

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.07. 00:01:32

@sefatias:

" Mindketten jobban járunk, ha visszahúzódsz a saját fészkedbe"

Az életviteli tanácsaidat tartsd meg magadnak, én sem mondom meg neked, mit tegyél.

Persze kitilthatsz a blogodról, ha ettől nagyobbnak érzed a péniszed. :D

Sitites 2019.05.07. 19:15:51

Sefatias :)

Lehet, hogy Te nagyon szórakoztatónak tartod ilyen mindenféle színvonal alatt megszólaló emberekkel bárgyú vitába keveredni... de én - és szerintem még jó páran - egyáltalán nem tartjuk szórakoztató olvasmánynak. Persze ettől még teheted, a Te blogod :))
De nem tudom, marad-e majd, aki olvassa.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.07. 19:38:03

@Sitites: :) nem tartom szórakoztatónak, egy bizonyos szint után már unom:) de be kell vallanom, hogy nagyon sokat tanulok ezekből a beszélgetésekből. NAGYON SOKAT!

És a kommenteket nem muszáj elolvasni. Főleg ennyit :)

Jakab.gipsz 2019.05.11. 23:23:03

@sefatias:

Bocs a késlekedés miatt, de azt gondoltam ki fulladt ez a kis polémia, de aztán jött Brendel, és dedóssá sekélyesedett.

Tehát maradjunk a témánál mert találó a cím amit felvetettél : Aki embertársát ostobának nevezi, állítsák a nagytanács elé.

Én nyugodtan és derűsen tudok bár mely összetételű "nagytanács elé ki állni, és merem az állítani, hogy az emberiség egy része hiszékeny és naiv mint egy gyermek, ezért érthetően tévedésben van, a másik része pedig betegesen hazudozik például, Brendel Matyi és gorombáskodik.

Egy ateista keresztény ellenes Brendel nekem nem ellenfél, az még nem tudomány ha felmondja a lexikon egyik felét és közben qanyázik.

Számomra a finom falat Orosz László tanár úrnál kezdődik, mert Ő legalább tudni véli azt amiről beszél és csak ritkán hisztizik.

Egy biztos ha Orosznak a "nagytanács tagjának" egy koherens és konzisztens, idealista alapokon nyugvó elméletet felmutatok, össze nevetünk és nem gyűlölködünk.

Jakab.gipsz 2019.05.11. 23:43:12

@math0: Most @sefatias helyett válaszolok neked !

A saját blogodról úgy mint a többi modern liberális demokrata ki tilthatsz és szegregálhatsz, de ez csak a ti döntésetek.

Minden honnan nem tudsz ki tiltani !

Ha Te harcos ateistának minősíted Önmagadat, én felvállalom a harcos kereszténységet és a szó metaforikus értelmében a saját beleiddel (szavaiddal) kötlek gúzsba, és ez ellen te semmit sem tehetsz.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.11. 23:55:57

@Jakab.gipsz: "Minden honnan"

Te magadat járatod le azzal, hogy még magyarul sem tudsz. Mint légutóbb kiderült, angolul sem. Idióta vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.11. 23:56:43

@Jakab.gipsz: ja, és a kereszténységet is lejáratod ezzel. Bár az maga is lejáratja magát.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.12. 08:27:01

@Jakab.gipsz:

"Számomra a finom falat Orosz László tanár úrnál kezdődik, mert Ő legalább tudni véli azt amiről beszél és csak ritkán hisztizik. "

Ha az április 11-i ún. vitára gondolsz, ott szegény Orosz tanár úr eléggé indiszponált volt, legalábbis kvára nem volt kedve az egészhez és ezt nem is tudta titkolni. Bár ez megbocsájtható, mert a vitapartner sajnos nagyságrendekkel az ő szintje alatt volt, ő pedig udvariasságból nem akarta lemosni a padlóról a lelkész urat.

Azt azért el kell ismerni, hogy legalább nem káromkodott és trágárkodott, ami önmagában is nagy teljesítmény volt tőle.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.12. 08:32:46

Mondjuk szillogizmusokkal nem is nagyon lehet vitatkozni, ő pedig elég világosan elmondta, hogy szillogizmusokkal, filozofálgatással NEM lehet új ismereteket szerezni a világról. Innentől szegény már csak udvarias lehetett.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.12. 10:14:26

@Jakab.gipsz: Én a Matyival már több fórumon vitáztam teizmus/ateizmus kérdésében. Valóban nem ellenfél. Elég felkészületlen és szűk látókörű. Olyan, mint minden szektás. Csak a saját véleményét ismeri és kizár minden más információt. Ezért sem érdemes vele vitatkozni. A fundamentalista vallásossággal teljesen felesleges.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.12. 10:16:03

@math0: "a kereszténységet is lejáratod ezzel. Bár az maga is lejáratja magát"

Ezt nem egyszer megfogalmaztam már ezen a blogon
sefatias.blog.hu/2017/06/30/aki_fizet_az_muzsikaltat

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.12. 11:34:53

@sefatias: te frusztrált vagy, mert mindig felmostam veled a padlót.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.12. 11:36:44

@Kovacs Nocraft Jozsefne: ezt Wittgenstein is elmondta. de tudom, te, a náci, Fidióta traktorvezető Hajdúbazdmegről mindent jobban tudsz.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.12. 12:23:30

@sefatias: de azt tudom, hogy felmostam veled a padlót.

Jakab.gipsz 2019.05.12. 12:34:15

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Igen, erre a beszélgetésre gondoltam, a fiatal teológusunk érvelése pedig már a könyökömön jön ki.

Ámde amikor pár évvel ez előtt Egely Gyurit ekézte akkor inkább hisztizett mint sem érvelt.

Egy dologban biztosak lehettek, egy Orosz László felkészültségű tudós embert, kvantum mechanikából nem tudok palira venni, ámde ha mutatok neki egy másik nézőpontot, a fejére csap és azt mondja, hű-ha és elrohanna számolgatni, de én vissza tartanám, várj egy kicsit mert Lovász Lacinknak is van egy kis problémája. Lovászt sem tudom matekból hülyére venni, a kis ujjába van a szakma, Viszont a Riemann sejtéssel Ő sem boldogul,Figyu Laci bátyám ezt is vedd észre, hű és ha és összenevetünk. Ugyanis a tudás soha sem okoz gyűlöletet.

Hasonló a helyzet Bayer Zsoltival is olykor hisztizik olykor gorombáskodik ami érthető azért mert a létezésének fonalát nem csak a saját segge súlya húzza, hanem még a következő nemzedékért érzett aggodalom is, és hát a bűne csak annyi szokott lenni hogy az "igazat" nem a megfelelő összefüggésben és szavakkal fejti ki. Ennyi pontosan elegendő az éberen figyelő nagytanácsnak, hogy betörjék a fejét.

Jakab.gipsz 2019.05.12. 13:03:28

@math0: Ne a padlót akard felmosni előbb a szádat csutakold ki.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.12. 13:05:36

@Jakab.gipsz: "Ugyanis a tudás soha sem okoz gyűlöletet."

bár ez nem igaz, de számtalanszor megmondtam már, hogy ti milliárdnyi embert, muszlimot, arabot, feketét gyűlöltök. nálatok ez tényleg a nemtudás miatt van.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.12. 13:07:48

@math0: :) azért ez jellemző rád. Fogalmad sincs miről van szó, de neked van igazad :D

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.12. 13:08:16

@Jakab.gipsz: " előbb a szádat csutakold ki."

Erről szól a poszt, amit kritizálsz

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.12. 18:01:28

@sefatias: azt tudom, hogy felmostam veled a padlót. itt, és most. és korábban itt.

ebből mit nem tudsz felfogni, te elmebeteg?!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.12. 18:52:35

@math0: :) igen komoly önértékelési problémáid lehetnek :DDDD

Jakab.gipsz 2019.05.12. 21:19:40

@sefatias:

Nem igazán érted, egy teológiai-filozófiai komplex, többszörösen összetett háború lényegét, amikor mindenki harcol mindenki ellen, ez csak látszólag kaotikus küzdelem.

A kiinduló pontom egyszerű, erről majd máskor. ( most még korai).

Te rátámadtál Bayer Zsoltra és számon kéred rajta a keresztény értékrendet, csakhogy a keresztény értékrendet nem feltétlenül a katolicizmus jeleníti meg, ugyanis az a "rossz zsidó" Jézus, nem a keresztényekhez beszélt, hanem a zsidókhoz, rajtuk kérte számon a "felebaráti szeretetet" tetszik-é tudni?

Tehát Bayernél rossz helyen kopogtatsz. Ámde Te mint közíró és vélemény formáló számon kérheted Bayeren azt ha goromba vagy ha hazudik, a gorombaságért tőlem már felmentést kapott, legyen ennyi neked is elég.

És most azt is nézzük meg, vajon hazudott-e Bayer, akkor amikor Ferenc testvérünket "demens vénembernek" titulált avagy csak nem találta a megfelelő szavakat, mentségére szólva.

Ezt a kérdést csak a fenomenológia ismeretében lehetséges érdemben tárgyalni. Ha nem ismered ezt a módszertant, ez nem baj, röviden ismertetem a lényegét: a számok és a számfogalmaik is csak fenomének, mint ahogyan a narratív identitás tudatunk is, fenomének rendszeréből áll össze.

(Nem vagyok pletykás de nem árt ha tudod, a 68-sa párizsi diáklázadás két vezér alakja Cohn-Bendit (vörös Rudi) és Habermas, a fenomenológiát kutató filozófust Ricoeur- t kilógatták a Sorbon emeleti ablakán, szinte ugyan ekkor a Prágai tavasz szellemi atyát az agg Patocskát agyon verik a kommunisták. Mára sokat javult a helyzet itthon, az ELTÉ-ről csak kirugdossák az utolsók egyikét, kell a státusz a gendereknek.)

Tehát Habermas szerint minden szekularizált jog-állam = ateista állam, már mentes a morál szubsztancionális és transzcendens aspektusaitól, a jog alkotási folyamat önmagára vonatkoztató és körkörös, (önmaga létezését önmaga létezésével magyarázza) ez persze marhaság, (mert paradoxon) de sokan elhiszik.

De ez nem azt jelenti, hogy a mélyben ne folyna harc az évezred óta dúló harc Ábrahám fiai között az első szülött jogáért "istenek által biztosított elsőségért" a fecsegő felszín alatt.

És most térjünk vissza a magyar anyanyelvű zsidajainkhoz, és azokhoz akikhez Jézus beszélt és az Ö vitájukat is figyeljük meg, ahogyan a sokeszű, világi liberális zsidók a saját ortodox (anti-cionista) a Tórához, Mózes könyvéhez hithű zsidókat gúnyolják.

Im ígyen szól a sátánfajzat Soros az Őt követőihez, miénk a hatalom a pénz és a szólás hatalma, (mert logikusan gondolkodunk) és a tudás hatalma is, ezért láthatjátok döntést is tudunk hozni olyan fontos kérdésekben is melyik Istené az elsőbbség Jahve vagy Allah követői-é, Izrael vagy Iszmael fiai-é .

Csak egy kis demokrácia export kell és a keresztények pápája: muszlinok lábát mosogatja majd csókolgatja, és ez a gonosz igazi diadala, mert már nem kell mondania semmit sem.

Most pedig döntsd el Te, hazudozott-e, vagy rágalmazott-e, vagy bűnös-e Bayer Zsolt !

Na ugye milyen érdekes ?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.12. 22:13:09

@Jakab.gipsz:

"Ámde amikor pár évvel ez előtt Egely Gyurit ekézte akkor inkább hisztizett mint sem érvelt. "

Azt hiszem, tudom, melyik vitára gondolsz: akkor Egely az első sorokban ült a hallgatóságban, és talán egy szkeptikus-konferencián történt a dolog. Erről személyesen is beszélgettem régebben Orosz tanár úrral, ő azért volt kissé hisztis, mert korábban, más alkalmakkor már többször elmagyarázta Egelynek, mit nem vett figyelembe az energia számításakor. Nem emlékszem világosan a részletekre, de mintha Egely két mechanikai rendszer közötti csatolás energiáját nem vette volna figyelembe, ami azért szarvashiba.

Annyi azért tény, hogy a hallgatóság kedvéért részletezhette volna, miről is van szó. Ha ráérek, újra kikeresem a jútyúbon ezt a videót.

"a keresztények pápája: muszlinok lábát mosogatja majd csókolgatja"

Ezen én is kiakadtam, az egyik ballibbant blogról azért tiltottak ki, mert szóvá merészeltem tenni, hogy Jézus az apostolai lábát mosta meg, nem a hit esküdt ellenségeiét. Az erőszakos és hódító iszlámmal szemben nem a megalázkodás és az önfeladás a megfelelő eszköz.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.13. 06:30:37

@Jakab.gipsz: "a keresztény értékrendet nem feltétlenül a katolicizmus jeleníti meg, "

Nem is állítottam ilyet sehol

"Jézus, nem a keresztényekhez beszélt, hanem a zsidókhoz,"

Érdekes megközelítés. Mintha zsidó nem lehetne keresztény. De mit is jelent a keresztény szó? Nem azt, hogy Jézus követője? De bizony. Azaz, mikor Jézus köré gyűltek az emberek, ott nem az számított, hogy ki milyen nemzetiségű, hanem az, hogy elfogadja-e Jézust olyannak, akinek valami köze van istenhez. A Máté evangéliumában úgy kezdi ezt a részt, hogy: "a tanítványai köréje gyűltek" A felebaráti szeretet számonkérése, amiről te beszélsz az egy teljesen más helyen van, teljesen más időben.
Én csupán azért kérem számon bayeren és a többi keresztény konzervatív politikuson a keresztény értékrendet, mert ők maguk állítják, hogy fontos számukra. Egyébként nem vagyok biztos abban, hogy létezik kifejezetten keresztény értékrend. De ha igen, akkor már a nevéből kiindulva valami köze kell, hogy legyen Jézus szavaihoz, tanításaihoz.

A többi gondolatodról fogalmam sincs, hogy miért került ide. Semmi köze a témához

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.13. 06:33:22

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ezt a lábcsokolgatást nem igazán értem, és nincs is jó véleményem róla. Arról nem is beszélve, hogy Jézus nem csókolgatta senki lábát. Esetleg megmosta. Muszlimok voltak, akiknek csinálta?

Jakab.gipsz 2019.05.13. 07:21:46

@sefatias: Képzeld el magadat Jézus korába, a műveltség nyelve a latin és a görög volt akkoriban. Ámde napjaink ismeretanyagára kell, hogy támaszkodj.

Ezért a példa beszédeit csak úgy tekintheted át ahogyan elmondta, azaz arámiul, ez pedig csak olyan mintha lováriul beszélt volna, a hallgatóságához, már mit egy írni, olvasni, számolni, nem tudó néphez.

A tanítványai az apostolok héberül tudtak írni, ámde az magánhangzót nem tartalmaz, gyakorlatilag olyan mint egy morze ábc így a szövegnek több értelme is van.

Ez még túlságosan bonyolult neked, (nyugi majd megérted).

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.13. 07:23:56

@Jakab.gipsz: Oksi. Odaképzelem, de még mindig nem értem, hogy ennek mi köze egy ilyen egyszerű mondathoz? Egyébként te szándékosan használsz érvelés helyett degradáló kifejezéseket?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.13. 10:32:38

@sefatias:

kresy.pl/wp-content/uploads/2017/02/2a7f398c6c86f2873bca9fdb4a82eca8..jpg

s.hdnux.com/photos/45/43/05/9843067/7/920x920.jpg

A fenti képekből a néger vallása nem derül ki, de itt a cikkből igen, a kép ugyanaz. Valamiért azonban egy kis idő múltán átvált a The Guardian oldalára, ahol a kép is megváltozik:

www.independent.co.uk/news/world/europe/pope-francis-washes-and-kisses-feet-of-muslim-hindu-and-christian-refugees-a6951771.html

"Pope Francis washes and kisses feet of Muslim, Hindu and Christian refugees"
"Pope Francis washed and kissed the feet of Muslim, Christian and Hindu refugees as a 'gesture of brotherhood'."

Jakab.gipsz 2019.05.13. 17:48:36

@sefatias: Fussunk neki még 1 x.

kezdjük az elején cikked témája Bayert a "nagytanács elé óhajod citálni" mert nem eléggé keresztényi, és gorombán beszélt Ferenc testvérünk egyházfői munkaköri tevékenységéről.

Neked egyetlen egy kérdést kellett volna vizsgálnod, Bayer vagy én hazudtam-e vagy az igazat mondtam.

A pápának nem bemutatót kell tartani lábmosásból, ez kontra produktív csepűrágás.

Olcsó vásári komédia nem nagy kunszt bárki megtudja csinálni, (ha nagyon muszáj) ezt gyakoroltatták velünk a komcsik, világ proletárjai egyesüljetek címszó alatt.

Az egy és oszthatatlan emberiség pápája azt intézze le, hogy a kairói főmufti és a teheráni ajatollah, a jeruzsálemi főrabbi mosogassa egymás lábát bűnbánatot gyakorolva ha végeztek: irány Mekka.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.13. 20:19:16

@sefatias:

Ferenc pápa ezzel a lábcsókolgatással lényegében a kevélység halálos bűnébe esett. Ez látszólag paradoxon, hiszen épp túlságosan is megalázkodik, de ha belegondolsz, ezzel Jézuson próbál - talán nem is tudatosan - túltenni, jézusabb akar lenni Jézusnál. Pedig még a pápának sincs joga Jézust átértelmezni, magát ezzel a túlbuzgósággal Jézus fölé emelni.

Jakab.gipsz 2019.05.13. 21:37:38

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Így igaz ahogyan mondod !

Jézust nem majmolni kell, hanem megérteni. Mint ahogyan a korai keresztények megértették, Jézus egy ígérettel szólt mindenkihez, "eljön még e földre az örök béke és a bölcsesség kora, midőn többé nem lesz ember embernek farkasa".

Nos ez egy olyan ígéret amiben már érdemes volt hinni, és egy elmebajos jog-államnak multikultúrájára fittyet hányni, és megkeresztelkedni, nem véletlenül üldözik ma a keresztényeket.

A pápánk meg mit csinál?

Nyiszi nyaszi papokkal kokettál, olyanokkal akik rivalizálnak, és szívből jövően gyűlölik egymást.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2019.05.13. 22:10:49

@Jakab.gipsz: Valamit félre olvastál. Én sehol nem írtam, hogy én Bayert a nagytanács elé szeretném citálni. Ez egy idézet volt jézustól. Az meg 2000 évvel ezelőtt volt. Én csak őt idéztem.
Hogy bayer hazudott-e? Hogy jön ez most ide? A patkányozás és más szidalmak nem azért elitélendők, mert bárki is hazugságnak tartja őket. Ez egy teljesen más kategória. Csodálom, hogy nem érted, pedig néha egész értelmesnek tűnsz.

"A pápának nem bemutatót kell tartani lábmosásból,"

Ki a fenét érdekel, hogy mit csinál a pápa? És hogy jön ez ide?

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ez neked is szól: Kit érdekel a pápa?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.13. 22:13:33

@sefatias:

"Kit érdekel a pápa?"

Néhány százmillió katolikust biztos. Persze nem mindet, ahogy engem sem. De attól még elítélem, amit tesz.

Jakab.gipsz 2019.05.14. 18:59:04

@sefatias:

Ne panaszkodj, van itt forgalom a témát pedig Te dobtad fel. anélkül, hogy tisztázhattad volna magadban, mi a célom ezzel a cikkel ?

Tehát ha "a fehér keresztény felsőbbrendű emberrel kapcsolatos" témát akarsz, feszegetni szívesen segítek.

Már csak azért is fontosak a teológia cikkek, mert meglátásom szerint, a globális válság mélyén, egy vallás-háború is zajlik.
süti beállítások módosítása